Észak-Magyarország, 1993. június (49. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-24 / 145. szám

14 ESZAK-Magyarország

Ez is Az is

1993. Június 24., Csütörtök

/4f eítüMí eí&öá$ó*tt...

Szalipszki András, a fancsali parasztember Fotók: Fojtán László

Hajdú Imre

Jól tudom - bár megérteni olyan nehéz hogy minden születés pillanatában jelen van az elmúlás órája is. Az eszmé- lés pillanatával egyszerre kezdődik el a visszaszámlálás; meggyullad a gyertya és azon nyomban önmagát fogyasztja. Egyszer csak elfogy, egyszer csak utolsó lángot lobban.

Egyszer csak lejár, mint az óra. Egyszer csak megáll, mint a szivdobbanás. Egyszer csak... kitelik a szolgálat.

Pedig vannak emberek, akiket örökre szeretnénk magunk körül. Pedig vannak emberek, akiket nem akarunk elveszíteni. Pedig vannak emberek, akikről el sem hisszük, hogy elveszíthetjük. Am a Sors újra és újra keményen figyelmeztet: az élet-ügye nem kívánsághangverseny. Az élet-ügyében nincs demokrácia, nincs népszavazás. Az életügye privilégium! És a Sors teljhatalmú diktátor. Akkor és ott, amikor ő akarja. S azt, akit ő akar.

Most például Szalipszki Andrást szólította magához. Ázt a fancsali parasztembert, kinek mindene volt a fold, a jószág, aki - ugyan évtizedekig tsz-el- nök volt, ám - oly egyszerűen és szerényen élt, mint egy örök szolgálatra fogadalmat tett szerzetes.

Nekünk persze csak Bandi bácsi volt, akihez jó szóért, tanácsért, nyugdíjas korában egy jó pohár borért bármikor bemehettünk. Azon kevesek egyike volt, aki őszintén szerette az újságírókat. Ha másért nem, legalább ezért kellett, hogy mi is szeressük őt.

Am a Szalipszki András iránti hálám, tiszteletem, szeretetem sokkal mélyebb gyökerű ennél. Szerettem, tiszteltem, mert az okos, logikus gondolkodású földműves fajtája volt, a,józan paraszti ésszel” megáldott őseim mintája. Szerettem, tiszteltem, mert a szépre, a jóra vágyó gazdát ismertem meg benne, akinek álma a bibliai Paradicsomkert lehetett. Szerettem, tiszteltem, mert önfejű volt és akaratos „csak azért is” daccal telített, aki megmutatta hogyan lehet virágzó gyümölcsös, paradicsom ott is, ahol azelőtt a zerge is éhen veszett.

Szalipszki András tisztességes, hittel teli parasztember volt, ki tudta korlátáit, ismerte lehetőségeit. Aki tudta mit jelent a hatalom felelőssége, s aki úgy volt sokáig a megye egyik legvirágzóbb termelőszövetkezetének elnöke, hogy rá a legnagyobb haragosa (ha volt ilyen egyáltalán) sem mondhatja: zöld báró lett belőle. Nem, nem! O nem gazdagodott meg a tsz-bői, de sok jó társsal csinált egy olyan szövetkezetét, melynek hasznát a szépen gyarapodó Fancsal község látta.

Bandi bácsi az idei aratást már nem várta meg. Elköszönt, s elment tőlünk végleg. Az fáj nekem különösképp, hogy fogynak körülöttem a jó emberek. Óh, miért nincs élet-ügyben demokrácia!?

Mesél és gondolkodtat a miskolci múlt...

részén mindig keserűbb a keserű, édesebb az édes

Itt, az ország érdes

Miskolc (ÉM - BI) - A régi dokumentum nemcsak emlékezésre, hanem gondolkodásra is késztet. Mai gondjaink nem előzmény nélküliek, s itt, az ország érdes részén, ahol keserűbb a keserű, s édesebb az édes, mint máshol, a múlt meséi hozzásegíthetnek a jelen tisztázásához. Ezek az önkényes összegereblyézett korrajzok nem igényelnek kommentárt. Itt az „éhe a kenyérnek, éhe a szónak” egyet jelentett az álommal és a valósággal. Ma sincs ez másként. Ezért forgathatjuk haszonnal bölcs és békétlen eleink miskolci naplóját.

Napjaink krónikája húsz százalék fölötti borsodi munkanélküliségről tudósít. Ez azt jelenti, hogy a hetvenezernél több tétlen ember sorsa minden második-harmadik család helyzetét kérdőjelezi meg.

...és kenyeret

Tekintetes Városi Tanács! Alulírottak a miskolci szobafestő, mázoló és fényező, címfestő munkások folyó hó 3-án megtartott közgyűlésének határozatából kifolyólag azon tiszteletteljes ké- réssel"fordulunk Tekintetes Városi Tanácshoz, hogy kegyeskedjék a hatáskörébe tartozó iskolák, kórházak és egyéb középületekben végzendő festői munkálatokat mielőbb elrendelni, hogy ezáltal a már évek óta tartó hosszú munkanélküliség keserves szenvedéseitől megszabadulhassunk. A hosszú ideig tartó háború alatt lerongyolódott bútorzatainkat, ruháinkat nem hogy újakkal tudtuk volna kiegészíteni, hanem még a meglévők nagy részét el kellett adni, hogy magunknak és családunknak száraz kenyeret tudjunk beszerezni. Nincs ma már ruhánk. Családunknak nem tudunk kenyeret adni. Nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy gyermekeink szenvedéseit végignézzük. Kivándorolni sem tudunk, mert nincs annyi pénzünk, hogy az útlevelet megszerezzük. Nincs lelki erőnk az öngyilkossághoz sem. Tanácstalanul állunk! Mit tegyünk? Kétségbe vagyunk esve a közelgő tél miatt, mert ruha, cipő, tüzelőanyag és kenyér nélkül rohanunk a zord télnek. Az éhséget, a koplalást nem bírjuk tovább! (A miskolci munkanélküliek levele a polgár- mesterhez, kelt 1921-ben.)

A gyári piac teljesen üres. Nem marad más hátra, mint bejönni

Miskolcra, és ott szerezni meg a holmit... Vegyünk alapul egy 4 tagú családdal bíró szakmunkás keresetét, akinek 10 évi gyakorlat után 7-800 korona a havi keresete. Abból a Komzumnak fizet havonta 500 koronát, azért a néhány közszükségleti cikkért, amit ott lehet kapni. Maradt a fizetéséből 100-200 korona. Ebből kellene beszereznie a burgonyát. A Gyár jóvoltából kaphat személyenként 150 kg-ot, azonban 170 korona készpénzért. Fizetéskor nagyon kis hányadát kapják készpénzben a keresményüknek. Káposzta is kell télire legalább 100 kiló. Ennek ára 150 korona. Hol van még a fűtés és liszt és az a sok beszerezni való, amit a kon- zumban nem lehet kapni?

A helyzet javítására még kilátás sincs. Mi lett a békében mintaszerű gyárból és mi elé néz a gyár munkássága? (Reggeli Hírlap, 1919. október 23.)

Állna már a gyár

Nos, és a munkástömegek? Ét- len-szomjan, fizetés nélkül takarították el a diósgyőri gyárak romjait. Ennek a munkának kiemelkedő szervezője Hajdú Rezső. Vele voltam a lebombázott hatalmas diósgyőri szerelde csupasz falai között, amikor észrevettem, hogy egy lesoványodott asszonyka, kifakult rózsaszín kartonruhában különösen nagy igyekezettel rakja a nehéz törmeléket egy talicskába, és furikázza hátra a szerelde mögé. Szóba elegyedtem vele. Elmondta, hogy férjével együtt a gyárban dolgoztak, és hogy életpáija is itt van valahol a gyár területén.- Bárcsak újra állna már a gyár- mondotta. Meghatódtam, amikor okos szemét rám emelte, azt mondta: - Nekünk mindenünk a gyár.- Mit fog ebédelni? - kérdeztem.- Hoztam magammal kenyeret. Alikor a munkások százezrei dolgoztak száraz kenyéren, meg főtt kukoricán. (1945. január 16.)

A reform elmaradt

Az elmúlt negyedszázad fejlődése során ugyan mind a politika, mind a gazdaság terén egymást erősítő reformkísérletek zajlottak és zajlanak ma is, a valaha kényszeralkalmazkodásként megszületett védekező mechanizmusok jelentős részének rendszeres újratermelődését mégsem sikerült megakadályozni. Ennek döntő

okát abban látom, hogy az átfogó, radikális és egyértelmű reform mind a politikában, mind a gazdaságban elmaradt... ,A hibák ellenére azért akkor is épült a szocializmus” - halljuk azóta is a sztereotípiát, amely plasztikusan jelzi, hogy az utánpótlási vonalak jelentős részének elvágása máig nem történt meg.

Ha voltak s vannak is ilyen törekvések, ezek elég tétovák és következetlenek. (A fejlődés ára című könyvből valóak ezek a sorok. A szerző, Bogár László akkor, 1983-ban a megyei tanács tervosztályán dolgozott. Furcsa módon került el Miskolcról. Ma államtitkár.)

A főügyész jelenti

Hazánkban a munkaképes korú lakosság létszáma több mint 6 millió és ebből 5 millió az aktív

kereső. A keresőfoglalkozással

nem rendelkezők túlnyomó többsége hasznos tevékenységet kifejtő eltartott (tanulók, háztartási munkát végző nők), vagy átmenetileg un. alkalmi munkából élő személyek. Az aktív keresők viszonylag kis hányadára jellemző, hogy a munkaviszonyuk megszüntetése után rövid időn belül nem létesítenek újabb munkaviszonyt.

Büntetőjogi szempontból munkakerülő életmódot az a munkaképes személy folytat, aki a megélhetését biztosító munkát annak ellenére nem vállal, hogy nem rendelkezik a létfenntartását biztosítójavakkal. Csak ilyen körülmények között jelent ugyanis magatartása veszélyt a közbiztonságra.

A munkakerülő életmódot folytatókról pontos nyilvántartás nem áll rendelkezésünkre, de hozzávetőlegesen becsülhető, hogy a munkaképes korú lakosság 0,4-0,5 százalékára tehető az a réteg, amely a társadalomra veszélyes, munkakerülő életmódot folytat.

E becsült adatban benne szerepelnek azok is, akiknek a magatartása objektív vagy szubjektív okok miatt felderítetlen marad- (A megye főügyész jelentéséből. Miskolc, 1984.)

A nyomozó meditál- Ki a fene tett zsíros kenyeret a diósgyőri Lenin szoborhoz? Es miért? És egyáltalán, érdekes ez? (Költői kérdés egy. rendőr szájából, anno 1988.)

Az idő soha nem szépíti meg az emlékeket, csak kicsit magyarázza a bizonyítványt

Az utolsó kínai eunuch anekdotái

Peking (MTI-Panoráma) - Szun Jao-ting már elmúlt 90 éves, de még mindig sírás fogja el, ha arra a napra gondol, amikor kasztrálták. A fájó érzés annak ellenére hatalmába keríti, hogy a kínai uralkodó udvarában az eunu- chok, a császár feleségeinek és ágyasainak őrzői kiemelt szerepet játszottak. Pekingben most jelentek meg az utolsó kínai császár, Pu-ji utolsó eunuchjának emlékiratai. A könyv címe „Az utolsó eunuch anekdotái” kissé megtévesztő, ugyanis a mű nem adomák gyűjteménye, hanem beszámoló az eunuch közösség hétköznapjairól. Kiderül a könyvből az is, hogy az eunuchok között szigorú hierarchia uralkodott, a

legbefolyásosabbaknak akár több feleségük is lehetett, míg a kevésbé sikeresek bordélyházba kerültek. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy amikor eltemették őket, akkor „minden” velük legyen a sírban, ami egy férfihoz tartozik. Úgy vélték, hogy amit a kasztráció során elvesztettek, azt a túlvilágon visszakapják, és következő életükben már normális életet élhetnek. Szun szemtanúja volt történelmi eseményeknek is. 1902-ben született egy szegény családban. Akkoriban a felemelkedés, a császári udvarba való bekerülés egyik lehetséges módja az volt, ha valakiből eunuch lett. Szűnt saját apja kasztrálta, de alig esett át a „műtéten”, Pekingben letaszították trónjáról a Csing dinasztia utolsó császárát. Minden összeomlott Szunban; hiába volt a rettenetes fájdalom, hiszen a császár nélkül az eunuch elveszti korábbi társadalmi rangját. Szun akkor 9 éves volt. 1916- ban azonban mégis bekerült a császári palotába, a Tiltott Városba, egyik eunuch rokonának segítségével. Itt látta meg először az elmozdított császárt, aki Szun legnagyobb döbbenetére fiatalabb volt nála. Számára Pu-ji nem uralkodó volt, hanem inkább egy kiszámíthatatlan természetű személy. Az uralkodó szolgálatában megismerkedett a császári etikett szigorú rendjével és a császári háztartás titkaival is. Mint

a könyvből kiderül, az udvarnál közismert volt Pu-ji igen deviáns szexuális ízlése, és az hogy nem tanúsított nagy érdeklődést ágyasai iránt. Pu-ji nászéjszakáját sem töltötte mennyasszonyával,

ami sokáig beszédtéma volt az eunuchok körében. A császárt 1924-ben fegyveresek távolították el a Tiltott Városból. Szun követte az uralkodót, és csak 60 év múlva jutott el ismét a palotaegyüttesbe. Az épületek között járva felidézte emlékeit. A császárné palotájánál meg is állapította, hogy a múzeumban nem az eredeti állapotnak megfelelő a bútorok elrendezése. Másik helyen, hogy nem az eredeti helyen áll a császárné fürdőkádja.

Szex-kresz az amerikai katonáknak

Budapest (MTI) - Hogyan viselkedjék a katona, ha hölgyekkel hozza össze a jósorsa? Meddig mehet el a letámadásban, ha az érintett hölgy is katona? Ezekről a kérdésekről bizony megfeledkeztek a szolgálati szabályzatok szerkesztői, amit az is bizonyít, hogy szexuális túlkapások miatt vagy száz tisztet, köztük egy admirálist kellett eltávolítani, vagy lefokozni az illetékes amerikai fegyelmező hatóságnak a közelmúltban. Minthogy minden baj a molesztálással kezdődik, s aztán nem tudni, hol a határ, nos, a katonapedagógusok úgy döntöttek, hogy néven nevezik a dolgokat. A New York Times nyilvánosságra hozta azt az illemkódexet, melyet minden katonának kívülről kell fújnia, s ha netán elfelejtené, a laktanyák, hajók, szolgálati helyek hirdetőtábláin, valamint a zártláncú tv-műsorokban átismételheti az anyagot. A kódex a közlekedésben alkalmazott lámparendszer pedagógiájával nevel, a következőképpen:

ZÖLD (mehetsz a lányhoz), szabad: beszélgetni; megérinteni oly módon, hogy az ne tűnjön szexuális közeledésnek, (például a könyök megérinthető); tanácsot adni, katonának, katonaként; udvariasan érdeklődni a hogyléte felől; biztatni; baráti beszélgetés során bókolni.

SÁRGA (vigyázat, lassíts), nem lehet: erőszakosan közeledni; füttyögetni; kétértelmű vicceket mesélni; fixírozni; randevúért erőszakoskodni; szemérmetlen fotókat, falinaptárakat kifüggeszteni; vulgáris kifejezéseket használni; nyilvánvaló szexuális szándékkal megérinteni; egyértelmű szex-pózt felvenni.

VÖRÖS (stop!) tilos: szexuális ellenszolgáltatást követelni; szexuális bókokat mondani; a rendfokozat előnyével élni randevú ügy- ben; obszcén megjegyzéseket tenni; megérinteni, megcsípni a test bizonyos részeit; tiltott minden szexuális lerohanás, a megerőszakolás.

Az illemkódex fogadtatása eltérő. A főparancsnokságok fenntartás nélkül, elismeréssel járultak hozzá a bevezetéshez. A nőszervezetek tiltakoztak. A katonák mint a lapvéleményekből kitűnik - kiröhögték.