Észak-Magyarország, 1993. június (49. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-16 / 138. szám
14 ESZAK-Magyarország 1993. Június 16., Szerda Tényképek Tízezer remek rák Az 1930-ban avatott lillafüredi Palotaszálló mindig is megélhetési gondokkal küzdött. A luxus sokba került. A szobaárak 4- tól 24 pengőig terjedtek. Egy év után mérsékelték az árakat, s a legdrágább lakosztályért 16 pengőt fizetett a vendég. Összehasonlításként csak annyit, hogy egy kiló fehérkenyér 50 fillérbe került, egy mázsa kukoricáért 13 pengőt kértek, s a közeli Szent-István cseppkóbarlang belépőjegyéért egy pengőt kellett fizetni. A Bükk „ékkövének” 136 szobája nem volt mindig foglalt, s ezért az egymást gyorsan váltó vezetőség újabb, vendégcsalogató trükköket eszelt ki. A tavon fürdőt rendezett be az erdőigazgatóság, ahol „az úszni tudók élvezhették a zöld tó hatalmas, szabad vizét. Csónakot és vitorlást is lehetett bérelni, s a horgászok kedvéért pisztrángot telepítettek a Hámori tóba.” Ma már mosolyogni való az az ötlet, mely szerint a buzgó és pénzsóvár igazgatóság tízezer rákot fogdostatott össze a borsodi folyókból, hogy a kicsiny, alig több mint egy kilométeres tavat a rákászok paradicsomává varázsolja. Fájdalom, de a jobb sorsra érdemes ollósok között pestis tört ki, s „a tízezer remek folyami rák az utolsó darabig elpusztult”. A korabeli nekrológot egy mai mítosszal toldjuk meg. Szavahihető emberek állítják, hogy a néhol 30 méter mélységű tavat egy óriás uralja. Egy hatalmas harcsa. Hosszát két méterre, súlyát egy mázsára becsülik. Csak ki ne fogják ezt a lillai Loch-nessy szörnyet! Legalább ennyi illúzió maradjon. Elvetélt álmok Talán a romantikus táj teszi, de ez a város soha nem volt híján nagy ötleteknek, habó- kos álmoknak. A legnagyobb vízió (s erről nemrég számoltunk be lapunkban) a Sajó folyó hajózhatóvá tétele volt. Éppen nyolcvan évvel ezelőtt tették az első kapavágást azért, hogy a Gömöri-pályaudvar szomszéd- > ságában olyan kikötőt alakítsanak ki, a- mely 1300 tonnás, tehát tengerjáró hajókat is fogadni tud... A közlekedés mindig is izgatta a miskolciakat. Ez a darázsderekú város - a forgalmi trombózis állandó veszélye miatt - már régen kacérkodott a földalattival. Az első, bátortalan tervezgetések után (a Szinva vonalát követő gyorsvasút kell) a nyolcvanas évek derekán számolgatni kezdtek a szakemberek egy miskolci metró megépítésének lehetőségével. A következtetés lesújtanak bizonyult. Ha a város minden pénzét a földalattira költi, akkor az, az 1985-ös árakon éppen fél kilométernyi metróra futja évenként... Maradt minden a régiben, de az egyik nagy elszalasztott lehetőség 1950- hez fűződik. Népszavazással föléró közvéleménykutatást tartottak, azt firtatván, hogy a közönséget hogyan juttassák el Tapolcára. A villamos adott volt, hiszen „tuja” járt Hejőcsabára. Az autóbusz-gyártás és forgalom akkor lódult meg. A többség a troli mellett voksolt. Nos, a végeredmény ismert. Kár... Amíg Miskolc „tüdejét”, az Avast nem építették be, addig a közakarat vidámparkot álmodott a hegyre. Kicsiket és nagyokat az Erzsébet-térről induló libegő vitte volna a csúcsra. A nagy cél érdekében az úttörők vasat gyűjtöttek, a felnőttek társadalmi munkát ajánlottak föl. Aztán elfogyott a szufla... Az Avason létrejött egy, majd negyvenezer embernek otthont (?) adó lakótelep. Titkok a miskolci Bermuda-háromszögről Nem mese ez, de megesett és mesélik... A századelőn egysínű volta miskolci villamos. Az utcakép nem so kát változott. Brackó István A Bermuda-háromszög (Florida és a Karib tenger között) titokzatos vidék. Hajók, repülőgépek, emberek tűntek el itt, nyomtalanul. A témának könyvtári irodalma van. A Bermuda egyet jelent a létből a nem-létbe való átmenettel, a talánnyal, az elmúlással, s az örökléttel, abban az értelemben, hogy a legenda elpusztíthatatlan. Volt és nincs. Mégis örökre megmarad. Az emlék melege teremti újjá. Ez az összeállítás nem képezi részét a tudományos-fantasztikus irodalomnak. Nagyon is földhözragadt és lokális tényeket közöl. A miskolci Bermuda-háromszög titkairól lesz szó. Nyílt titkok ezek. Mindenki tud, tudhat róluk. Talán így, csokorba kötve, megdöbbentőbb a látvány. Mit nyertünk? Mit vesztettünk? A múltidéző meditáció megér egy miatyánknyi időt. Harangot öntöttek A legújabbkori eltűnések két tárgya az egyetemhez kötődik. Itt fejlesztették ki az űrkohót, s itt kísérletezhetett a sokszögeszterga feltalálója. Nos, az égi olvasztó nem repült, a csodálatos fémmegmunkáló-gép nullszériás maradt, egyedi kiállítási tárggyá lett. Mindkettő sorsa, története kötődik a nagymúltú diósgyári vasasmesterséghez. Nézzünk hát szét a kohászatban. A diósgyőri vasgyártás 223 évvel ezelőtt kezdődött. A ma már a létért küzdő nagyüzemben - Szemere Bertalan közlése szerint- az 1848-as szabadságharc idején a „legjobb készületű szuronyt” készítették a vörössipkásoknak. A századfordulón a sziklavéső volt a sláger, amely „felülhaladta a legjobb Krupp-acélokat is”. Eltűnt ez is, de aztán a harmincas években érkezett egy távirat a római repülőversenyt nyert magyar párostól: „Diósgyőri acél és magyar akarat győztek.” Telt, múlt az idő. Az időközben Lenin nevét felvevő gyár (18 ezer volt a foglalkoztatottak száma) arra vetemedett - inkább virtusból, mint anyagi szükségből -, hogy harangot öntsön. Varga Sándor művezető irányításával elkészült a remek, s 1985-ben harangot szentelhettek Alsózsolcán, a római katolikus templomban. A nem teljesen órbottyáni-recept szerint készült bim-bam azóta is kiválóan látja el a feladatát, de a diósgyőri kohászat fölött meghúzták a lélekharangot. Új név, új tulajdonos, új világ... Hírlik, hogy itt már a síngyártás sem megy. A hegyeshalmi pályaberuházáshoz a kohászat nem tudott partner lenni. Pedig, immár 150 éve a magyar vonatok diósgyőri sínen futnak. így múlik el a világ dicsősége. A levegőből éltek Az ötvenes években, amikor a „vas és az acél országa” akartunk lenni, nem keltett különösebb szenzációt, hogy a Csanyik kies völgyében új gyárat alapítottak. Pár tucat ember élt a levegőből. A korabeli krónikák szerint az 1954-ben avatott kryptongyár Miskolc legnagyobb vegyipari üzemének számított. Nemesgázokat állítottak itt elő (kryptont és xenont), amivel az elektromos izzókat és a rádiócsöveket töltötték fel. A hely kiválasztása ideálisnak tűnt, s megfelelt az okkor még meg sem született környezetvédelmi szabályoknak. A gyár szívott egy nagyot a tiszta levegőből, s az elegyet összesűrítve, hatalmas detonáció közepette, egymillió az egyhez arányban produkálta a terméket. A krypton- gyárat megszüntették, s helyét az ampullakészító Chinoin foglalta el, a nyolcvanas évek közepén. Eltűnt, illetve elolvadt a híres-neves Vágóhíd utcai jéggyár is. Pedig minden miskolci bédekker említette, hogy a város tulajdonát képező üzem 1907-ben ala- píttatott, tíz munkással. A hetvenes évek közepén már nem ment a bolt. A hagyományosan jéggel működő hűtőszekrényt kiszorította a frizsider. Az akkori profilváltás miatt senki sem került jégre... A hűtőházban kapott munkát a jegesember. Más okok miatt tűnt el a süllyesztőben az ugyancsak miskolci unicumnak számító Schu- mann-féle nyugágy. Egy 1937- ben megjelent híradás szerint: „...Ez a nyugágy elsőrendű, príma. Testtel szabályozható és rögzíthető. Tartóssága örökös. A Budapesti Nemzetközi Vásáron, valamint az ország más kiállításain megjelenésével meghódította a közönséget. Teherbírása 250 kilogramm túlterhelésre van megszerkesztve. Ez a nyugágy megoldotta a pihenés lehetőségét..” Elefántos egérfogó A levitézlett bányaépületben, a hegy lábánál, Mártabányán vert tanyát a Miskolci Vasipari Szövetkezet egyik részlege. Úgy mondták, hogy ez a földrész legnagyobb egérfogó gyára. Az illetékes rögtön kiigazította a bámész idegent: itt állatcsapdát készítenek. Az ismert készülék apraja az egereket riogathatta, de a nagyobbak elkapták a patkányt, a macskát, a nyulat is. (Egy nem hivatalos tesztelésen e sorok írója, majd húsz évvel ezelőtt fácánt zsákmányolt ezzel a primitív készülékkel.) Az elefántvédjegyes egérfogónak nagy keletje volt a közelkeleten. Ám a gyártását mégis abbahagyták, a nagyobb hasznot hozó termék reményében. A cég ráállt a rozsdamentes sajtosdobozok gyártására. A hollandok vevők voltak rá. Aztán szállító- rendszert építettek a pozsonyi Slovnaft vegyipari üzemben. Anyagi hasznot hozott később az arab országoknak szánt Heller- Forgó - féle hűtőtorony gyártása és építése is, de ezekről a lélektelen monstrumokról már hiányzott az ormányos felségjel... Sikeres, nosztalgikus terméke volt (volt?) a December 4. Drótműveknek, Miskolcnak a laposkötél. Ezt a méterenként 30-70 kilogrammot nyomó fémpászmát a bányákban használták, a cég jól pénzelt belőle nyugaton és keleten. A Besenyői úti üzemben kitalálták azt, hogyan lehet gépesíteni a tradicionálisan kézimunkát igénylő kötélverést. A századdal csaknem egyidős gyárban sikertermék lett a laposkötél, egyformán jól fizettek érte rubellel és márkával... Aztán fordult a világ. Ma már az emlékből, a régi dicsőségből megélni nem lehet. Tölgy és dió Ám a nosztalgia nem hagyja nyugton az embert. A jó emlékű Szilágyi és Diskant motor- és gépgyárat 1896-ban alapították Miskolcon. A foglalkoztatottak száma ugyan nem haladta meg a százat, de a kis cég mindig az élenjáró technika körül bábáskodott. A századfordulón a gőzekével foglalkoztak, készítettek szőlőművelő, borászati eszközöket is, javítottak traktort és autót. Am a nagy szám a fa- és csutkatüzelésű teherautó volt. Ezt a gőzüzemű járművet 1937-ben kínálták a nagyérdemű közönségnek. Nem tudjuk, hogy milyen sikerrel, de a legendárium szerint közvetlenül a háború után, a benzinhiány idején akadt egy üvegszállító, fatüzelésű járgány Miskolcon. Egy másik, lassan múltba vesző emlék a tölgyfalombos-dióleveles vízjel. Bárhol a világon - s ez nem túlzás- ez azt jelentette, hogy a papír Diósgyőrben készült. A Szinva-parti fehérmívesség kezdetéről megoszlanak a vélemények, s most már bizonyosnak látszik, hogy a deklaráltnál később (1782) alapított papírgyárat Martini Sámuel, de ez semmit sem von le abból, hogy a Di-pa márka lett. A leghíresebb magyar könyvnyomda, a gyomai Kner az igényes munkákhoz innen rendelt alapanyagot, s a szárzmazá- si helyet nem mulasztotta el fölEz bizony egy gőzerejű automobil. Üzemelője fittyet hányhatott a benzin árára... Fotók: ÉM - archív. tüntetni. Példaként vegyük az 1979-ben megjelent középkori di- ákdalok gyűjteményét, a Carmina Buranat. Illusztrálta: Szász Endre. Fordítók: Garai Gábor, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Vas István. A tipográfus: Szántó Tibor. Parádés a szereposztás, s mindez „Készült: diósgyőri bordázott ofszetpapíron.” Ha a va- gáns énekeket kedvelő olvasó a fény felé fordítja a könyv egy-egy lapját, akkor láthatja a széprajzu felségjelet... Elgondolni is iszo- nyú, hogy egy véres krimit, vagy egy nyálas-könnyes giccs-regényt tölgyfalombos-dióleveles papírra nyomjanak. B.M. történetkéi A miskolci Bermuda-háromszög térképe szegényes lenne B.M. történetkéi nélkül. Lapunk főmunkatársa, Benedek Miklós élete utolsó percéig gyűjtögette, írta a hiányok emlékkönyvét. Cikkeit Miskolci történetkék címmel adta közre egy karcsú kötetben. Ot idézzük, rá is emlékezünk. Az „Automata buffet” felirat jó hatvan évvel ezelőtt került föl a Széchenyi úti Napsugár süteménybolt épületének homlokzatára. Óriási szenzáció volt ez akkor. „Csak le kellett venni egy poharat a terem végéből, bedobni a tíz-, vagy húszfilléres nikkeldarabot, s máris pezsegve csurgóit a málnaszörp, másoknak a felnőttebbeknek a sör, vagy a lemezkén kicsúszott a tányéromba a szendvics, a vajas kenyér, ilyesmi.” B.M. azonban belesett a kulisszák mögé. „Mit lehetett ott látni? Két szürkeköpenyes embert, amint fürgén szaladgált egyik bedobónyílástól a másikhoz, s ahol leesett a pénzdarab, máris töltötte az italt, vagy rakta a csúsztatólemezre az ételt- Egy világ omlott össze bennünk...” Ez a szimbólum, a diósgyőri papírgyár vízjele, mindig is márka volt Csengés mozi is működött a városban. A Corso nevű intézményt Viola úr dirigálta nagy eréllyel és tapintattal. „A csengés mozikban - volt ebből a fajtából az országban jócskán - röviddel a vetítés vége, tehát a lámpák felgyújtása előtt csengettek. Ez afféle tapintatos figyelmeztetés volt a mozitulajdonosok részéről. Volt, akit talán a bóbiskolásból ébresztett a csengetés, volt akit máshonnan rángatott vissza a valóságra. Még olyan páholyok is akadtak ebben a moziban, amelyeknek a függönyét be lehetett húzni. Érdekes, hogy a függöny elől volt...” A negyvenes-ötvenes évek fordulóján került sor a rendezópálya- udvar bővítésére. A kérdés úgy merült fel, hogy a Martintelep néhány házát lebontsák-e, vagy eltolják... ,A házakat a szó legszorosabb értelmében elfúrészelték, leválasztották az alapzatáról, megfelelő sínhálózatra vontatták, s különféle szerkezetekkel eltolták új helyéig, valami hatvan-nyolcvan méterre, ahol már várta a pontos alapzat, amire egyszerűen ráültették. A házak ma is állnak, fatáblás, szív alakú mintával díszes ablakaikkal vidáman nézik a tovarobogó vonatokat... Az egész esetet csak annak bizonyságául írtam meg, hogy volt idő, amikor Miskolcon úgy toltunk el házakat, hogy még büszkék is voltunk rá...” A hangzatos reklámból csak az ötlet maradt. Azóta fél évszázad telt el...
