Észak-Magyarország, 1993. június (49. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-15 / 137. szám
1993. Június 15., Kedd 2 A Itt-Hon í- NÁLUNK TÖRTÉNT n / __ _ Eletet az éveknek Tisztelt Szerkesztőség! Szeretnék beszámolni Klubunk életéről. Hatvankét éves vagyok, életem éppen olyan fordulatokkal telt el, mint kortársaimé. Sok-sok nehézséggel és mégis folyvást reménykedve a jobb jövőben. Amikor nyugdíjba mentem, eleinte jól éreztem magam itthon. Vártam is az itthoni létet, korábban már tervezgettem, hogy idehaza mit fogok tevékenykedni, s mégis. Egy idő után kezdtem magam rosszul érezni. Hangulatom megromlott, egyre kevésbé találtam helyemet. Már a terveim között sem éreztem magam igazán jól. Ekkor jött egy gondolatom, s bementem a városi Művelődési Házba, hogy jó lenne az idős embereket meghívni, és valamiféle klubot alakítani nekik. Úgy láttam, hogy örülnek a gondolatnak, javaslatomat tetszéssel fogadják. Így létrehoztuk a klubot, s a Művelődési Ház azóta is segít nekünk, gondoskodik rólunk. Népfőiskolát szerveztünk, amit igazán nagy érdeklődéssel látogattunk, s az előadásokat nagy figyelemmel hallgattuk végig. Ezenkívül a klub által olyan helyekre is eljutottunk, ahová mi, öregek talán egyedül sohasem jutottunk volna el. Még felsorolni is sok lenne, de azért most megemlítek néhányat olyan sorrendben, ahogy írás közben hirtelenjében eszembe jut. Voltunk tehát Mariazellben, Csík- somlyón, Szentendrén, Esztergomban, Szegeden. Sőt, Szegeden megnéztük az István a királyt, ami azután végképp feledhetetlen élmény volt. Ezenkívül szoros barátságban vagyunk a szikszói hasonló klubbal. Kölcsönösen meghívjuk egymást, közös programokat szervezünk, kirándulunk az Aranyosi-völgybe. Jól szórakozunk. Együtt ünnepeljük mindig a farsangot, avagy a Mikulás-ünnepséget. Szeretem az idős embereket. Klubvezetőül engem neveztek meg. Számomra boldogság, ha mosolyt tudok varázsolni az öregek megfáradt arcára. Kulcsár Jánosné klubvezető Encs Itt-Hon Az Észak-Magyarország regionális melléklete. Megjelenik minden kedden. Felelős szerkesztő: Priska Tibor. Szerkesztő: Balogh Andrea. Az abaúji szerkesztőség címe: Szikszó, Kálvin-tér 25. Telefon: 46/396-174 Honi hírek 9 Honi hírek ♦ Honi hírek • Honi hírek # Honi hírek # Önkormányzatok életéből Pékség és kenyérbolt Szikszó (ÉM) - Több testületi ülésen került szóba a szikszói pékség és kenyérbolt privatizációjának ügye. Amikor ugyanis a képviselők tudomást szereztek arról, hogy a sütőüzemet meg lehet vásárolni, azon álláspontjuknak adtak hangot, miszerint talán nem ártana, ha azt a város venné meg. Az előzetes számítások szerint a teljes tulajdonba vétel esetén megfelelő pályáztatással és szerződéssel közel öt év alatt tudta volna visszafizetni a város a felvett hitelek törzstőkéjét és kamatát, cserébe viszont egy majd negyven- millió forintot érő vagyonhoz juthatott volna a város. Később azonban több képviselő átgondolta a dolgot, s amikor a privatizáció kapcsán döndést kellett hozniuk, nemmel szavaztak. így a szikszói pékséget és kenyérboltot végül egy kft. vette meg, több városatya bánatára. Csökkenő bevétel Encs (ÉM) - Az eredeti tavalyi költség- vetési terve alig több, mint 215 millió forint volt, amely egyrészt a központi, másrészt a saját önkormányzati rendelkezések okán több, mint 344 millió forintra módosult. Miután az elmúlt évben szinte valameny- nyi bevételi jogcím túlteljesedett, így az encsi önkormányzat tényleges bevétele majd 380 millió forint volt. Az éves adatok elemzése azt mutatja, hogy a bevételek közül az intézményi bevételek emelkedése kizárólag a térítési díj emelkedésének köszönhető. Növekedtek a helyi adók is. A foglalkoztatási helyzet, illetve a gazdasági egységek helyzetének romlása miatt az idei esztendőben már nem számolhatott az encsi önkormányzat a tavalyihoz hasonló bevétel emelkedésre. A kieső hiányt az önkormányzat privatizációs bevételből kívánja többek között előteremteni. Bezárt diákotthon Gönc (ÉM) - A pénzügyi lehetőségek szűkös volta határozza meg a gönci önkormányzat munkáját is. A filléres gondok elsősorban az intézmények működésének biztosítására kényszerítik a képviselőket, s alig van módjuk a fejlesztések támogatására, eszközök pótlására, felújításra, karbantartásra. Jóllehet tudják, mindez hosszú távon károsan hat, mivel az intézmények tönkremennek, s akkor a mainál nagyobb összegre lesz szükség a felújításra. Ám az ön- kormányzatnak 11 intézmény működését kell fedezni, s a 11 intézmény száma a 2500 lélekszámú településhez sok. Annak érdekében, hogy az önkormányzat kiadásait a rendelkezésre álló keretek között tudja tartani, a képviselők drasztikus lépéseket tettek, szigorú határozatokat hoztak. így a harminc férőhelyes bölcsődét húsz férőhelyre csökkentették. Az általános iskolai diákotthont bezárták. Igaz, ennek az intézkedésnek a hátterében az is meghúzódott, hogy azok a községek, ahonnan a gyerekek tanulni érkeztek, a helyi önkormányzat úgymond hazavitte saját gyermekeit, mert számukra újra iskolát nyitott. Évek óta ráfizetéses volt a művelődési ház elsősorban érdeklődés, másrészt rendezvény hiányában. A ház hasznosításának lehetőségeit kutatva talált rá a képviselőtestület a lehető legjobb megoldásra, amely azért nem adja fel a ház lényegi funkcióját. Nevezetesen, akadt egy vállalkozó csoport, amely átvette a házat, sőt a bérleményt hajlandó korszerűen felújítani. A kisebb átépítés után a Művelődési Ház a jövőben korszerű és kulturált diszkóként üzemel majd. Reggel a tejgazdaságban Az ongaújfalui Geofríz Kft. a környék egyik legnagyobb tejtermelő gazdasága. A gazdaságból naponta szállítják a feldolgozóba a frissen kifejt tejet. 1993. Június 15., Kedd Itt-Hon A 7 Abaúji nyár - sporttal Ha nincs több társ, lehet fejelni... Szikszó (ÉM) — Hurrá, nyaralunk! - kiált a gyerek, s jó messzire hajítja az utolsó tanítási nap végén iskolatáskáját. Tudja már, anya, apa nem fogja nyüstölni a tanulmányi eredmények miatt. A „Hányast hoztál, fiam” helyett a „Hol voltál, fiam” kerül elő a szülői neveléstárból.A tanulásban elfáradt gyerek persze oda se fittyent a szülői érdeklődésre, csak a napi foci jár az eszében, meg az a szlogen, hogy kellene egy csapat. No, természetesen nem a magyar csapatra gondol, mégcsak nem is a helyi rangadók, egyébként ténylegesen hangulatos, még igazi sport-jelleget öltő „élethalál” küzdelmeire, hanem önmagára. Arra, hogy kivel vívják majd mecccseiket a faluszéli focipályán, reggeltől estig. Mert az legalább ilyen természetes, hogy most, ellentétben az óraközi szünetek lopott focipillanataival, nincs csengetés, lehet rúgni a bőrt az ember „utolsó leheletéig”. A focihoz különben sem kell olyan sok minden. Bőr, azaz labda persze szükségeltetik, de milyen valamirevaló fiú az, kinek ne lenne otthon valami gömbölyded rugdalni- valója. A tornacipő még éppen jó, őszre úgyis kicsi lesz, nadrág meg van a tornazsákban. Az abaúji gyerek másféle nyári sportra nemigen gondolhat, csak a focira. Itt ugyanis nincsenek teniszpályák, uszodák. Egy-két ház körül még akad pingpongasztal, de az olyan drága lett manapság, hogy kevés szülő engedheti meg magának. Lehet még bicajozni, s kell is, kivált ha anyu a Nagymamához, a faluvégre küldi le gyermekét, vagy vásárolni, vagy... Vagy biciklitúrára. Mert szerencsére mind több testnevelő tanár ismeri fel a gyerektúráztatás ezen lehetőségét, kivált az abaúji elhagyott tájakra, amely azért még mindig közeli az ittenieknek, s többnyire egy nap alatt oda-vissza letekerhető. Szóval szűkében van az abaúji gyerek a nyári sportolási lehetőségnek, de azért aggodalomra így sincs ok. A falun felnőtt csemeték többnyire megerősödve kezdik a szeptemberi tanévet, látható, jól kimozogta magát nyáron az a gyerek. Parányi állatkák veszélyei (ÉM - K.L.) - Az erdészek szerint egész évben, de különösen ilyenkor, nyár idején fenyegeti az erdőt járókat a kullancs veszélye. Ez az atkaféle, elsősorban lombos erdőkben, ezen belül is főként a tölgyesekben a fák levelein élősködő aprónyi „féreg” veszélyezteti nemcsak az erdőkben dolgozókat, hanem a kirándulókat is. Az izzadt emberi test valósággal „vonzza” ezeket a parányi állatkákat, amelyek észrevétlenül ereszkednek a fák lombozatáról alá, s telepszenek meg, fúlják bele magukat az emberek bőrébe. Csípését a felhevült testen alig lehet észrevenni. Különösen a lágy részeket támadják meg, a test hajlataiban kötnek ki. Éppen ezért célszerű a kirándulás alkalmával, de főként este, átöltözésnél alaposan átvizsgálni a bőrfelületet, s ha kis fekete pontként megtaláljuk a kullancsot, azt azonnal eltávolítani. Erre többféle módot ajánlanak. Legcélravezetőbbnek tartják, ha egy csipesszel megfogják a kullancs fejét, s azt körkörösen mozgatva tá- voh'tják el. Nem ajánlják azonban kenőccsel, zsiradékkal a megtámadott helyet bekenni. Alkalmaznak védőoltást is a csípés ellen, s továbbá ajánlják, hogy naponta egy-egy Poli-B tablettát fogyasszanak el a rendszeres kirándulók, erdőt járók. A kullancs csípés igen súlyos betegséget, az úgynevezett Lyme kórt okozhatja. Ez először csak kokárdaszerű bőrgyulladásban jelentkezik, melyet fáradtság, láz, hidegrázás követ, szédüléssel, izomfájdalmakkal. Harmadik fokozatában pedig ízületi gyulladás, súlyosabb esetben agyhártyagyulladás lép fel. Verjük fel táborainkat Szikszó (ÉM) — Most, hogy vége az idei tanévnek, megkezdődtek a táboroztatások. A nyári táboroknak többnyire a szülő örül, mégha sokba is kerül, mert biztonságban tudja a gyermekét. Ha csak rajta múlna, többnyire nyelvtáborba íratná be csemetéjét, többek közt, mert napjainkban felértékelődött a nyelvtudás. A gyerekek nyáron természetszerűleg nyaralni akarnak. Az ő szemükben a pihenés legkellemesebb módja a családdal együtt eltöltött idő a tengerparton, a Balatonon, a vízparton. Mindezek mellett a szervezett gyermeküdültetés, a táboroztatás meglehetősen népszerű, bár kétségtelen tény, hogy egyre kevesebb iskola tudja megoldani a tanulói számára a nyaraltatást, olcsón. Több magántársaság is bekapcsolódott a szervezett gyermeküdültetésbe is, ám programjaikat meglehetősen drágán adják. A különféle művelődési házak szervezte táborok általában céltáborok, azaz valamilyen funkció ellátására szerveződtek. A legnépszerűbb abaúji tábor kétségtelenül az encsi alkotótábor, amely sokszínűségével, programgazdagságával, illetve mert ügyesen képes lekötni a fatalok figyelmét. Olcsó tábor a telkibányai ifjúsági táborban szervezett olvasótábor, ennek ellenére népszerűsége még nem érte el az encsi táborét. Újabban mind sikeresebbek azok a nyári táborok, amelyek a természet szeretetére tanítanak, a régi nomád élet felelevenítésével. Ezek korántsem igénytelen táborok, ellenkezőleg, a természet iránti tisztelet igényességén alapulnak. Elsősorban a nagyobb települések zöldmozgalmai, a természetvédők, illetve cserkészcsapatok szervezik. A nyári tábor sikere azonban azon múlik, hogy mennyire sikerül a pénztárcának és a gyermek érdeklődésének megfelelő üdültetést kiválasztani. Elkészülni... Sokszor hangzik a felszólítás: elkészülni, vigyázz, rajt!