Észak-Magyarország, 1993. június (49. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-15 / 137. szám
8 Ms Itt-Hon 1993. Június 15., Kedd r- MISKOLCI PORTRÉ -i A szószórós Miskolc ÍÉM-B.A.) - Self made man-nek tartod. Olyannak, aki a semmiből indult és „megcsinálta” magát, mint Amerikában any- nyian, és Magyaror- s z á g o n még oly kevesen. „Még ha az lennék is, nem tudatos a dolog” - legyint rá. És tényleg: M. Kiss Csaba életében a véletlené a főszerep. Kivágták a középiskolából, mert moziba járt. Ha eminens, ma mozdonyt vezetne. E helyett beállt bolti mindenesnek, képesítés nélküli nevelőnek, betanított munkásnak, biztosítási szervezőnek, mentőápolónak. Képekkel ügynökölt, amikor hallott egy újságíró stúdióról. Jelentkezett. Felvették. Büszke, hogy sohasem volt protekciós. Ma azt mondja: boldog. Hiszen olyan ember akar lenni, aki megél abból, amit csinálni szeret, miközben nem tapos el és nem zsi- gerel ki másokat. Gyűlöli a gyűlölködést. „Nyitottabbnak, jókedvűbb- nek kellene lenni” - magyarázza. Szavak? Lehet. Azért az szöget üt a fejedbe, hogy nem találkoztál még haragosával. Újságíró, ellenségek nélkül? Csak Ablakozik a tévében és csinálja a beszélgetőműsorát. Tóksómen a Szószóróban. Hogy mi tetszik benne? Nincsenek kész válaszai, egy csomó dologban • leplezetlenül bizonytalan. „Nem tudom, milyen vagyok” - feleli például egy kérdésedre. Azért az jó dolog, ha egy tóksóban nem túl magabiztos az újságíró. Ma úgyis csak ámulsz: honnan ennyi határozott ember. Benne viszont van valami, ahogy faggat énekesnőt, színészt, nyelvét átdöfködő fa- kírt, gumitestű akrobatát. Kisfiús? Esetlen? Charme-os? Nem telepszik az egyéniségével arra, akivel beszél. Engedi látnunk, milyen a másik. És éppen ez a lényeg. Ezt akarja a közönsége is. „Az emberek nem ostobák. Szeretnek szórakozni és ők akarják eldönteni: kiről mit higyjenek.” Szűk mezsgye ez: elnyerni a publikum kegyét, hogy közben magad maradjál, ne tégy vállalhatatlan engedményeket. Holnap is belenézhess a tükörbe. „Úgy érzem, eddig sikerült” - emeli rád tekintetét. Ellopták Tapolca zászlóját Ünnepek után százszámra tűnik el Miskolcon a lobogó Miskolc (EM - B.A.) - Néhány napja eltűnt a tapolcai lobogó. Az ismert üdülőhely zászlóját még a régi rendszerben készíttette el Tapolca utolsó tanácstagja. A sárga selyemre ráhímezték a helyi címert. Akkoriban az volt a terv a zászlóval, hogy - nyugati mintára - minden idegenforgalmi szezonban felvonják majd az e célra kialakított terecskén. A lobogó történetében az ön- kormányzati választással kezdődött új fejezet. Tapolca képviselője, a KDNP-s dr. Molnár Pál úgy határozott, hogy a drága selyem zászlóról egy olcsóbb változatot készíttet. Azért szánta erre rá magát, hogy az időjárás viszontagságaitól megóvja az eredetit. A napokban feltűnhetett a környékbelieknek, hogy bár nem sokkal azelőtt még a szél játszott a zászlóval, mostanra már csak hűlt helye látszik. A hír igaz - erősítette meg Ott Antal, a Városgondnokság vezetője. - A tapolcai zászlót ellopták. Most tettem meg a feljelentést ismeretlen tettes ellen. Sajnos, a tapasztalat azt mondatja velem, nem sok remény van rá, hogy valaha is megkerülne akár a zászlótolvaj, akár a lobogó. Miskolcon egyébként különös szórakozás a zászlólopás. Egy-egy ünnep után 200-300 trikolór is eltűnik a tartókból. Állítólag a fociszurkolók fújják meg ezeket, mert ha levágják róla a piros sávot, Fradi-zászlónak használható, illetve a zöld csík nélkül jól lehet ezekkel lelkesíteni a diósgyőri labdarúgókat. Dr, Molnár Pál is értesült már a zászló eltűnéséről. Sőt, azzal egészítette ki az információt, hogy nem csak a másolatnak, de az, eredetinek is lába kelt idő közben. Mint elmondta: ismét csináltat majd egy másolatot, de a drágább, hímzett példányra nem ad ki pénzt. Gyerekek honi rajzasztala A mi házunk. A hatéves Bodnár Adóm rajza Miskolc- Perecesről 43? Farsang az óvodában. Az öt és féléves Lukács Éva rajza a miskolci Reményi utcai óvodából. Piacon tarolnak a zsebesek Miskolc (ÉM) - Valamelyest javult a helyzet a két nagy miskolci piacon, de a bűnözés ellen az jelentené az igazi megoldást, ha a Búza téren állandó rendőrőrs működne. Ezt állítják a helyi piac és vásárcsarnok felügyelőségen, melynek vezetői már többször tanácskoztak a rendőrség képviselőivel erről a témáról. Megtudhatták: arra most nincs mód, hogy állandó rendőrőrsöt működtessenek a piacon. Arra viszont ígéretet kaptak, hogy sűrűbben járőröznek majd a rendőrök errefelé. Tartották is a szavukat — tájékoztatta lapunkat Bak IstValamelyest javult a helyzet a két nagy miskolci piacon, amióta gyakrabban fordulnak meg errefelé a rendőrök ván, a felügyelőség áruforgalmi vezetője. Sokkal többször fordulnak meg a piacon a rendőrök — elsősorban a rendőri ezred tagjai —, mint korábban. Vannak azonban olyan időszakok, amikor nincsenek ott és ilyenkor „élnek” a bűnözők. Főleg a pecsenyesoron piro- sozók okoznak sok gondot. Elsősorban azért, mert a körülöttük bámészkodók zsebében a tumultust kihasználva zavartalanul turkálnak a tolvajok. Hetente 50-70 zokogó ember jelentkezik a felügyelőség irodájában, hogy ellopták a pénzét, ami gyakorlatilag sohasem kerül meg többé. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG MISKOLCI MELLÉKLETE • 1993. június 15. • I. évf. 6. szám Otthon épül kölni pénzből A máltaiak épülete az Árpád utcán. A kölni régió a következő három évben másfél millió márkát ad rá,' hogy szociális betegápoló otthont alakítsanak ki a borsodi megyeszékhelyen a máltaiak. Fotó: Laczó József Miskolc (ÉM - B.A.) - Szociális betegápoló otthont hoz létre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Csoportja a borsodi megyeszékhelyen. A németországi kölni régióból a következő három évben másfél millió német márkával támogatják a beruházást. Ha befejeződnek a munkálatok, negyven beteg, rászorult embert helyezhetnek el kétágyas szobákban és az otthon konyháján 300 adag — részben kihordásos - ebédet főzhetnek meg naponta. A miskolci közgyűlés azzal támogatta az építkezést, hogy hozzájárult: a Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Csoportja ingyen használja az Árpád utcán az általános iskolát - ebben működik jelenleg is a szolgálat - és a szomszédos sporttelep egy részét. Mielőtt döntöttek volna, Latrán Béla (független, MSZP-frakció), aki a Szegényeket Támogató Alap tagja amellett érvelt, hogy segítsék a máltaiakat ebben az ügyben. „Éppen ideje, hogy a város elkezdje támogatni a karitatív szervezeteket” - jegyezte meg a szenátor, akit arról kérdeztünk: mire gondolva mondta ezt? A szociális szférában dolgozó szervezetek egymásnak nem riválisai - felelte. Nagyon sok a feladat, így örülnének, ha még több olyan autonóm csoport alakulna, amelyik segítene az elesetteken. SZETA-tagként tapasztalta, hogy a más társadalmakban potenciálisan adakozni képes középosztály egy része nálunk a saját lecsúszása ellen küzd, ezért nem tudja támogatni a nála szegényebbeket. A most meg- gazdagodókból pedig még hiányzik a szolidaritás. Sajnálatos, hogy a városból is mintha hiányoznék az érzékenység - utalt a közgyűlésben a közelmúltban elhangzott több indítványra a képviselő. Ezek alapján bezárták például a Kék Ház álláskereső irodáját. Arra hivatkozva, hogy az Avason él a legtöbb szegény ember, össze akartak vonni két jól működő intézményt, a Kék Házat és a Családsegítő Szolgálatot és elköltöztették volna az utódjukat a városból a lakótelepre. E logika szerint a polgármesteri hivatalnak is az Avason lenne a helye, hiszen ott él a legtöbb polgár - jegyezte meg Latrán Béla, aki hozzáfűzte: bár a közgyűlés felhatalmazást adott a város vezetőinek, hogy elengedjék a SZETA és a máltaiak által használt helyiségek bérleti díját, de az összegnek a felét mégis ki kell fizetniük, illetve a máltaiaknak mostantól talán mégsem - mint írtuk - használatba kapták az épületüket a várostól. Talán több karitatív szervezet is működne Miskolcon, ha kedvezőbb feltételeket teremtene számukra az önkormányzat és a kevéske pénzüket nem kellene bérleti díjra áldozniuk. Még nem kapnak béremelést A bérfejlesztésre egyelőre még várniuk kell a pedagógusoknak (3. oldal)- A TARTALOMBÓL -i Szabadulásünnep Szabadulási népünnepélyt terveznek a közeljövőben Harsányban. Az egész napos rendezvény vendége lesz Für Lajos honvédelmi miniszter is. (2. oldal) * Uj vásárváros Az Expo-ra készülve Miskolcon most alkalmas helyet keresnek az itt megrendezendő vásárok számára. (2. oldal) Emlékművet javasolt a szenátor Örökítsék meg a borsodi megye- székhelyen a negyvenkilenc évvel ezelőtti bombatámadás áldozatainak emlékét — javasolta egy kereszténydemokrata szenátor a miskolci közgyűlésben. (2. oldal) * O, Szentiván... Szentléleken rendeznek szabadtéri Szentivánéjt. A szerelmesek éjszakáján gazdag kulturális programmal, lángoló ételekkel és italokkal várják az érdeklődőket. (4. oldal) Indul a tanoda Hamarosan megkezdődik az első tanév a miskolci színitanodában. (4. oldal) Jobb a helyzet Naponta többezren fordulnak meg a miskolci, Búza téri piacon. A piacfelügyelőség munkatársai szerint kevesebb a bűncselekmény, amióta gyakrabban ellenőriznek itt a rendőrök. Az igazi megoldást viszont az jelentené, ha állandó rendőrőrs működhetne itt, akkor talán nem rámolnák ki a tolvajok hetente 50-70 ember zsebét. (8. oldal)