Észak-Magyarország, 1993. május (49. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-06 / 104. szám

4 ÉSZAK-Magymíország A térkép alapján A Nyékládházi Krónika áprilisi számában megjelent „Földárverés Nyékládházán” cí­mű írás ösztönzött az alábbiak megírására. Március 29-én lezajlott az első földárverés a kárpótlásra jogosultak részére. Ezt a me­gyei Kárrendezési Hivatal dolgozói példá­san vezették le. Ketten licitáltunk a 05-ös tábla azon területére, amely tudomásunk szerint kárpótlásra lett kijelölve. Mi a szó­ban forgó földet hatodik éve használjuk bér- ■ leti jogcímen, amely egyébként az ónodi Rákóczi Mgtsz-hez tartozik. Az árverés előtt a tsz-ben több alkalommal is megnéztem a térképet, melyen kárpótlási földként szere­pelt bérleményünk. Ugyanezen táblában 3 hektár tagi résztulajdonnak, további 14 hektár részaránytulajdonnak lett elkülö­nítve. A licit után tudtuk meg, hogy a ko­rábban kárpótlásra szánt területet felcse­rélték az eredetileg részaránytulajdonra ki­jelölt földdel. Indoklásként jegyzőkönyvben rögzítették: mivel a bocsi tsz szomszédos földjét kárpótlásra jelölték, ezért úgy ildo­mos, ha azzal határos a hasonló célra fel­kínált nyéki terület, is. Ez egy nevetséges indoklás, hiszen a két tábla nem együtt került kalapács alá. A valóság ugyanis az, hogy minket onnan ki akartak szorítani és ez csak így volt lehet­séges, mivel nincs részaránytulajdonunk. Pedig mindenki tudta, hogy a földet éveken keresztül műveltük és szándékunkban állt megvenni. Mint kitűnik, abból adódott a kálváriánk, hogy a földrendező bizottság el­nöke nem gondoskodott a módosítás átve­zetéséről a térképen. Március 30-án a megyei Kárrendezési Hi­vatalhoz kérelmet nyújtottunk be, melyben közöltük: nem fogadjuk el a „csere” terüle­tet, s ha már az általunk művelt földet nem kaphatjuk meg, úgy legalább kárpótlási jegyhez juthassunk, melyért majd másutt megfelelő minőségű földet vásárolunk. Az eredeti térképet is bemutattuk, amely bi­zonyította igazunkat. Tehát nem fogadom el a cikk írójának azon megjegyzését, misze­rint olyan személyek is licitáltak, akik nem ismerték a licitre kijelölt földet. Szőke Barnabás Nyékládháza Ars poetica Az igazi kereskedő sohase mond nemet. (Felvételünk az egyik miskolci üzlet ki­rakatában készült.) Fotó: Laczó József Csatlakozom A levelezési rovatban olvastam Szepesi Sándor mezőkövesdi olvasótársam írását a reklámokról. Csatlakozom falramászásá- hoz! Háromgyerekes édesanya vagyok, jelenleg gyesen, férjem munkanélküli. Az a vélemé­nyem, hogy a reklámok zöme már régen nem hozzánk, magyar átlagnézőkhöz szólnak. Dehogy hozzánk! Hasonlókat külföldi csa­tornákon is bőséggel láthatunk. Csak a szig­nált felejtik el sugározni. Engem legjobban a mosópor reklámok há­borítanak fel. Mindegyik a legjobb! És mi van a régi,jól bevált mosószerekkel? S ha a „csúcsminőségek” árait nézzük - mert a ter­méket megvásárolni nincs miből - bizony a szívünkhöz kaphatunk, majd irány a gyógy­C70T-+ár Fc szoHhetiíik a szintén rnklámn­Levelkzés--------------------------------1993. Május 6., Csütörtök Friss hír, hogy rövidesen könyvek jelennek meg az 1925-ben elkez­dődött magyar rádiózás történe­téről. Személyes emlékeim egy ré­szét e korszakról apai örökség­ként tartom számon. Ahogy mesélte, sokan gyűltek össze 1926-ban a nagy csinnad­rattával meghirdetett rádiómű­sor hallgatására. A pesti cég szak­emberei, a hosszas szerelések u- tán, kénytelen voltak a dunántúli község vasutas kultúrotthonát megtöltő érdeklődőknek beis­merni, hogy amit a hangszóróból egyáltalán hallani tudnak, az bi­zony rádiós nyelven: „légköri za­var!”. Családunkban 65 éve van rádió. Még gyermekkoromban kipróbál­hattam a kristálydetektoros, majd a telepes rádiót. Mindkettőt fülhallgatóval lehetett hallgatni. Máig megőrzött emlék, hogy rá­dión keresztül hallgathattam meg 1936-ban Csik Ferenc olim­piai győzelmének helyszíni köz­vetítését. Még ugyanabban az Nem ez volt az első alkalom, hogy hermanos diákok Angliába láto­gattak az angol nyelv gyakorlása és az ország évezredes kultúrájá­nak megismerése céljából. Kis csoportunk ez év március 26-án jól megpakolt táskákkal, több te­kercs filmmel és főleg dobogó szívvel kelt útra a távoli és ködös Albion felé. A kétnapos és bizony meglehetősen fárasztó úton a sok vidámság mellett Bath, leendő városunk volt a téma, illetve az ottani családjainkon töpreng­tünk, megpróbáltuk elképzelni őket. Megérkezésünk utáni na­pon, hétfőn már hozzá is láttunk a tanuláshoz a Milestone Interna­tional iskolájában, amely egy ki­fejezetten külföldi diákok számá­ra létrehozott nyelviskola. Fiatal tanáraink teljes odaadással és megható lelkesedéssel oktattak bennünket nyelvükre napi négy órában. Nem nyelvtani tények, hanem érdekesebbnél-érdekesebb játé­kok és beszélgetések során gya­rapították szókincsünket. A dél­utáni program kétféleképpen ala­kulhatott: voltak napok, amikor a helyi Sports Centre-ben spor­toltunk tanáraink és a szintén Milestone-ban tanuló japán, thai, német, portugál lányok és fiúk társaságában, és voltak olyanok is, amikor nevezetességeket te­kintettünk meg a környéken. Jár­Olvasom, hogy Franciaországban lehet elásva a hosszú élet titka. Ezt a feltevést erősíti meg leg­utóbb közzétett statisztikájuk, miszerint a várható élettartam alig hat év alatt 1,3 évvel hosszab­bodott meg. így a férfiak átlagos életkora 72,9 évre ,míganőké81,l évre emelkedett. Ez egyelőre a legmagasabb az Európai Közös­ség országaiban. Még mielőtt va­lamiféle csodaszerre gondolná­nak, sietek elárulni: nem erről évben olyan községbe költöztünk, ahol már volt villanyvilágítás. A régi készülékek helyett, „áram­mal” működő, beépített hangszó­rós rádiót vásároltak szüleim. A rádiónk Standard-márkájú volt, amelyet 1944 decemberében, az orosz hadparancs rendelkezése szerint, be kellett szolgáltatnunk a községházára. Utoljára akkor láttam, amikor 1945. évtavaszán, az éppen esedékes civilek számá­ra kötelező „robotok” egyikén, a beszolgáltatott rádiókat raktuk be a nagy cirill betűs faládák egyi­kébe, a, jóvátételi” elszállításra. A gyári készülék pótlására, bar­kácsoló amatőrként, saját rádió építésébe fogtam a rádióroncsok­ból összeszedett alkatrészek ösz- szeválogatásával. Doboza nem volt, s a hangszóróját egy ameri­kai Liberator repülőből szárma­zó, addig soha nem látott extra kivitelű fülhallgatóval pótoltam. A hallgatón lévő puha gumipár­nák, szinte tökéletesen elszigetel­ték a külső zajokat. így történt tunk Stonehenge-ben, ahol átéreztük a történelem előtti kul­tuszhely varázsát; Európa leg­magasabb katedrálisában, Salis- bury-ben, ahol a Magna Charta egy példányát őrzik, a 38 college­dről híres Oxfordban; Shakes­peare szülőhelyén, Stratfordban; bepillantást nyertünk egy XV. századi főúri kastélyba; termé­szetesen voltunk a szemet káp­ráztató Londonban, sőt Wells-ben még a királynőt is láthattuk. Meglátogattunk egy több évszá­zados, eredeti angol pub-ot és fo­gadtunk a világ legnagyobb lovas­eseményére, a Grand National­jobban megengedi a választéko­sabb, egészségesebb étrend ösz- szeállítását. Es ami a legfonto­sabb: nagytöbbségük életét nem nehezítik társadalmi és szociális feszültségek, mint nálunk, ahol az átlagéletkor iszonyúan ala­csony: férfiaknál 62-63, míg a nők­nél 67 év. Nehéz lenne megmondani, hogy az egészségtelen étkezésből, a káros szenvedélyeinkből, a haj- szoltságból vagy a reményvesz­meg, hogy egy ízben Iván, a közeli raktár orosz őrmestere, rám nyi­totta a kis időre nyitvahagyott la­kásunk belső szobájának ajtaját. A sok hóbelevánc láttán kényte­len voltam bevallani, hogy ez bi­zony egy rádió. Kipróbálta a fül­hallgatót, de éppúgy járt, mint az egykori vasutasok: recsegésen, fütyülésen kívül mást nem hal­lott. Fölényesen magyarázta kéz­zel, lábbal, hogy neki Szibériában milyen jó rádiója van. Persze, hogy érdekelt a dolog. Kérdezget­tem, mi kell hozzá: detektor, ba- téria, vagy konnektor? -, ám a vá­lasz mindig csak „nyet” volt. Sok év elteltével itt Miskolcon tudtam meg, hogy milyen is lehe­tett Iván szibériai rádiója, amit csak be kellett kapcsolni és máris szólt Moszkva. Az újtelepi laká­sunkban ugyanis már fel volt sze­relve nekünk is a hangszóróként működő: vezetékes rádió. Észrevétlenül rohant el a két hét velünk. Mindannyian fogadalmat tettünk, hogy egyszer még vissza­térünk ebbe a páratlan szép és érdekes országba. Ezúton mon­dunk köszönetét szüléinknek, is­kolánknak, kísérő tanárnőnknek, hogy ezt a csodálatos és minden­ki számára feledhetetlen utazást lehetővé tették nekünk; továbbá a nyelviskola tanárainak, akiket örökre szívünkbe zártunk, mert nemcsak nyelvismeretet, hanem emberséget és szeretetet is kap­tunk tőlük. ipar és a mezőgazdaság már csak­nem padlóra került, ami nagya­rányú munkanélküliséggel jár(t) együtt. A családok 70 százaléká­nál tovább romlottak az életkö­rülmények, nagyon sokan vég­tartalékaikat élik fel. A kilátásta- lanság, a létbizonytalanság ko­mor felhői keringenek felettünk, teszik próbára tűrőképességün­ket. Neves közgazdászok mond­ják: több évnek kell eltelnie ah­hoz, hogy a kibontakozás körvo­Családi fényképek Április 30-án Miskolcon, a bul- gárföldi diszkontba tértem be vá­sárolni déli 1 órakor. Aznap jöt­tem ki a kórházból, s még nálam voltak kórházi cuccaim - fehér­nemű, könyv, orvosi papírok, stb. - egy sötétkék, cipzáros táskában, amit az üzletbe belépve a kosaras pult alatt hagytam. Magammal csak egy üres reklámszatyrot és a pénztárcát vittem. Mivel a tejre még várni kellett, egyik ismerő­sömmel szóba elegyedtem, s mindeközben valaki elemelte a táskámat. Nem nagy értékről van szó - alig ezer forintnyi -, nem is a felsorolt dolgokat sajnálom. Am a szatyorban volt egy nagy fény­képalbum, benne vagy 60 fotó két kislányomról, melyek 1, 3 és 6 éves korukban készültek és egyéb pótolhatatlan felvételek. Két ki­sebb albumnak is lába kelt, a- melyben lányaim esküvői fotóit tartottam. Kérem az eltulajdonítót vagy a becsületes megtalálót, legalább a fényképeket juttassa vissza ne­kem úgy, hogy a szerkesztőségbe vagy a bulgárföldi diszkontba be­viszi azokat. Bízom megértésé­ben. (Név és cím a szerkesztőségben) Árak és bérek Mostanában nagy csend van akö­rül, hogy mikor fogják a bérek is követni az európai színvonalat, miként az árak. Svájcban egy liter benzin 1,10 frank - vegyük 60 forintnak -, míg nálunk 71,50 forint. Tehát, már el is hagytuk az európai árakat, csak a bérek vannak még mindig a bányászbé­ka közelében. Egy kilogramm ka­kaó Ausztriában 35-40 schilling - ez ugye 245-280 forintnak felel meg. Mindenesetre a 12 ezer ATS átlagfizetésből megvehető! S nálunk mennyi!?.- a többiről már nem is beszélve. 1968 óta (új gazdasági mechaniz­mus) - ha évente csak 30 százalé­kos inflációt veszünk - 750 szá­zalékos az infláció. Régebben azt mondták, 1982 lesz a mélypont, most 1993 van és még mindig le­felé megyünk, megfűszerezve mindezt 1 millió körüli munka- nélkülivel. Meddig még? Most a választások miatt valószínű lazí­tani fognak egy kicsit a nulláig hú­zott nadrágszíjon, csak ember nem lesz lassan az országban, aki nem látna át ezen a fogáson és hinni tudna. Hogyan és kivel akarnak Európához csatlakozni? Hitehagyott és vesztett embe­rekkel? Vagy nem mindenkinek kell csatlakozni, csak egyesek­nek? És kik lesznek azok? A régi vagy az új elit? K. Ágota Miskolc Iskolahíradó Gazdag programból válogathat­tak a Szirmabesenyői Általános Iskolában a tanulók és a megye pedagógusai áprilisban. Repre­zentatív vendégünk volt Buda­pestről Winkler Márta iskolave­zető, aki gyermekközpontú isko­láját mutatta be az érdeklődő kol­légáknak. Találkozhattunk Varga Domokos íróval is, aki a már ismert köny­vein kívül bemutatta új harmadik osztályos olvasókönyvét. Majd két rangos megyei verseny része­sei lehettünk. „Ember és környe­zete” címmel 27 alsótagozatos csapat mérte össze tudását. A résztvevőket szponzorok - Teji­pari Vállalat, Centrum-szuper­market, az SZDSZ helyi szer­vezete, a helyi GAMESZ, óvoda, iskola - látták el sok-sok finom­sággal, amit ezúton is köszönünk. Siker koronázta a megyei eszpe­rantó versenyt is, hiszen 10 szir­mabesenyői diák jutott tovább az országos versenyre. Szép szín­foltja volt a hónapnak az Ország­ház megtekintése, melyet az egy­házi kórus tagjai „kaptak” sze­repléseik jutalmaként. Rendezvényeink kitartó támoga­tója a helyi önkormányzat, mely­Iglói Gyula Miskolc Hermanos diákok Angliában Együtt a kis csapat az angliai Glastonbury-ban Fotó: amatőr re. Takács Márta II15 osztályos tanuló „Csak” egészségesebben élnek Emlékek a hőskori rádiózásról Bodnár Ildikó rovata

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents