Észak-Magyarország, 1993. május (49. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-18 / 114. szám
8 ESZAK-Magyarország Kultúra 1993. Május 18., Kedd APROPÓ Dobos Klára Mit mondjak, nem szeretnék a szombaton középiskolájuktól virágokkal, szép beszédekkel, szülői könnyekkel elbúcsúztatott diákok helyében lenni. Azért nem, mert az iskola - bármenynyire is elbúcsúztak tőle - tegnap még „utánanyúlt” a fiataloknak, hogy írjanak néhány oldalnyi okos gondolatot Babitsról, Csokonairól. Ma meg már „csak” számokkal kell telefirkálniuk a papírt... Inkább azoknak a gyerekeknek a helyében lennék, akik ezekben a napokban osztálykiránduláson vannak. De csak a gyerekekében, nem kísérő tanáraikéban. Hiszen ha tegnap mentek, a múzeumokat többnyire zárva találták. Pedig egy tanár mégiscsak arra törekszik, hogy minél többet mutathasson, taníthasson. S ehhez nagy segítségére vannak a múzeumok. Vagyis (Révai szerint) a múzsáknak szentelt hely, közérdekű szellemi vagy anyagi értékek tudományosan rendszerezett gyűjteménye a kutató tudomány számára. Es persze - tehetjük hozzá - az ismeretterjesztés számára. A mai nap - a világnapok sorában - a múzeumoké. S hogy mit lehet ma tenni? Emlékezni kellene az alapítókra, hallgatni a tévében, rádióban a múzeumokról szóló híreket, érdekességeket, megnézni a Nemzeti Múzeumról készített filmet. S mondanom kellene azt is - olyan jól hangzik világnapokon -, hogy minél többen menjenek el ma múzeumba. Ez azonban nehezen kivitelezhető, hiszen a helyi közgyűjteményeket - remélhetően - ismerjük, s messzebb menni csak a „nap” miatt értelmetlen volna. De ha valahol „szembejön”egy számunkra ismeretlen múzeum, érdemes bemenni. Hiszen az a diák, aki járt a szekszárdi vagy a debreceni költő emlékhelyein, a tegnapi érettségin biztosan hasznosított valamit a régi kirándulásból... Növendékhangverseny Együttmuzsikálás Rátka (ÉM) — Évtizedek óta kísérhetjük figyelemmel a megyénkben működő - korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Zeneoktatói Munkaközösséghez, második éve a B.-A.-Z. Megyei Zeneoktatók Egyesületéhez tartozó zenepedagógusok, illetve növendékeik munkáját, amikor évről évre megrendezik tanévvégi növendékhangversenyüket. Ebben az évben a több száz növendék zenei nevelését végző - említett egyesülethez tartozó - tanárok Erkel Ferenc halálának 100. évfordulójának megünnepléséhez kapcsolják műsorukat, s a megemlékezést, tisztelegve ezzel is a magyar nemzeti opera megteremtője előtt. A növendékhangversenyt az idén május 23-án délután fél 3-kor a rátkai művelődési házban rendezik meg, ahol a község polgármesteri hivatala, valamint a Művelődési Ház vezetősége fogadja nagy szeretettel a hangversenyre benevezett növendékeket, tanárokat, szülőket. Bacsa Tiborné, a miskolci Egressy Béni Zeneiskola helyettes igazgatójának, az e- gyesület szakfelügyelőjének, illetve tanácsadójának igényes, sokrétű munkája eredményeként összeállt a hangverseny programja. Örömmel olvashatjuk, hogy a műsoron - melynek keretében legszebb népdalfeldolgozások mellett - többek között Beethoven-, Dvorak-, Handel-, Mendelssohn-, Mozart-, Schubert-, Schumann-, Verdi-, Vi- valdi-művek, illetve részletek is megszólalnak. Harmincnégy, a megye különböző településeiről - Abaújszántó, Encs, Hejők- eresztúr, Kazincbarcika, Mezőcsát, Miskolc, Sajószentpéter, Szerencs - érkező növendék mutatkozik majd be a rátkai diákokkal együtt a hangversenyen. Külön színfoltja lesz az ünnepi műsornak egyrészt az a nyitószám, amit az egyesület tanárai, Paróczay Gábor (fuvola), Buko- vinszki Péterné (zongora), Bukovinszki Péter (gordonka) adnak elő, másrészt az a zárószám, amit Ág József (I. hegedű), Bakonyi Béla (II. hegedű), Pásztor János (zongora), szintén az egyesület tanárainak tolmácsolásában hallhatunk. Lokálpatrióta akvarellek Kriston Béla képei a Tudomány és Technika Házában Csendélet - alkotóval Fotó: Dobos Klára Miskolc (ÉM - FG) — Belépve a kiállítótérbe először Körtvélyessy Zsolt színész portréja köszön ránk, mellé az úszóbajnok, Eger- szegi Krisztina arcképe került. Ezzel véget is ér a portrék sora. Kriston Béla kiállításán elsősorban tájképeket, csendéleteket látunk. Az alkotások többsége egy- egy miskolci utcarészletet, bükki hangulatot örökít meg. Mert ezeket az utcákat járjuk, ezekben a házakban élünk, mert naponta látjuk, és már régen megszoktuk ezt a környezetet, most az ak- varelleknek köszönhetően újra rácsodálkozhatunk világunkra: mégiscsak szép város Miskolc. A véletlen hozta úgy, hogy éppen Miskolc város ünnepén nyílt meg a Tudomány és Technika Házában Kriston Béla kiállítása. Pedig ez a tárlat is egyik szép példája annak: nagyon sokan kötődnek ehhez a városhoz, szeretnek itt élni, és tenni akarnak szűkebb hazájukért. Kriston Béla nem csak akvarell- jeivel bizonyítja lokálpatriotizmusát. Sőt, előbb ismertük meg helytörténészként, mint amatőr festőként. Annak ellenére, hogy végzettsége szerint gépésztechnikus, a diósgyőri kohászatban végzett tervezői munkája (a daruhidak, öntógödrök, üzemcsarnokok tervezése) mellett szívesen fordult a művészetek és a „szelíd” tudományok felé. Felkutatta és megírta a Fazola család történetét, a gyáralapítás históriáját. Többszöri változtatás és színpadra alkalmazás után a Miskolci Nemzeti Színház művészei, Csiszár Imre rendező irányításával 1979-ben, Fazola Henrik halálának 200. évfordulóján mutatták be A megszállott című színpadi művét. Ezt a történetet dolgozta fel a Népszava Kiadónál 1983-ban megjelent A megszállott című regényében is. Akkor már gyártörténészként dolgozott a szerző, így módjában állt tovább kutatni a család históriáját. A következő regényének hőse Fazola Henrik fia, Fazola Frigyes lett. A küldetés című regényét így ajánlotta az olvasók figyelmébe a kiadó: ,,... a Bükk-hegység vadonéban, Diósgyőrben, Egerben, Selmecbányán, Bécsben játszódó cselekménydús történet, az alkotói megszállottság, az anyai és fiúi szeretet, a szenvedélyes és tiszta szerelem, a vezetői tisztesség regénye, mely minden korosztálynak érdekes-élvezetes olvasmányélményt ígér”. Ennek a regénynek szintén elkészült már a színpadi változata, s a szerző tervei között szerepel a Bató-legenda feldolgozása. Kriston Béla az irodalmi „kirándulások” mellett szívesen jáija a vidéket, mindig talál egy-egy megörökítésre, megfestésre érdemes részletet. A Diósgyőri Art Natura Stúdió és a Bódva Képzőművész Alkotóközösség tagjaként közel félszáz kiállításon mutatta már be alkotásait. A miskolci Tudomány és Technika Házában rendezett tárlat május 30-ig látható. Egy nap, két nap, könyvnap... Sárkányfogak, írók, kiadók a tisztességes piacon Miskolc (ÉM) — A szervezési előkészületek, egyeztetések már hetekkel ezelőtt megkezdődtek, hogy minél gazdagabb, színvonalasabb programokat kínáljanak az érdeklődőknek a június 1. és 8. között megrendezendő Miskolci Könyvnapokon. A rendezvény szervezői között megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, Városi Könyvtár, az írószövetség észak-magyarországi írócsoportja, a Felsőmagyarországi Kiadó, Holnap szerkesztősége, a miskolci könyvesboltok. A koordinálást, a könyvnapok menedzserlését, a pénzügyi alapok megteremtését a Bíbor Könyvkereskedés vállalta magára. Borkúti László szervezőtől kapott tájékoztatás szerint az előkészületek során megkeresésükre több nagy kiadó is kedvezően reagált. A könyvkiadók egyre inkább szükségét érzik, hogy a könyvszakmái szerveződések vidéki centrumai is meg tudjanak felelni az olvasói és könyvvásárlói igénynek. Az idei Ünnepi Könyvhét szigorú szakmai, etikai normák szerint szerveződik. A fővárosi megnyitó június 4-én, délelőtt 11 órakor lesz a Vörösmarty téren. A szigorúság alatt azt kell érteni, hogy a könyvkiadók és könyvterjesztők aláírtak egy megállapodást, miszerint a tisztességes piaci verseny megtartása érdekében, a könyvhétre megjelenő könyvújdonságok értékesítését a könyvhét budapesti megnyitója előtt nem értékesítik. Ez az egyezmény nagy nehézségek elé állította a Miskolci Könyvnapok szervezőit is. így a rendezvény két részre tagolódik: először a helyi könyvkiadók, lapkiadók mutatkozhatnak be, míg a rendezvénysorozat második felében a könyvheti kiadványokat is megjelentető nagyobb könyvkiadók. A Miskolci Könyvnapok megnyitója - hagyományosan - az Erzsébet téren lesz. Megnyitja: dr. Szabadfalvi József, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke, íróvendég: Ferdinandy György lesz, akivel a közönség a megnyitó után az Akadémiai Bizottság termében találkozhat. Ugyancsak a megnyitót követően sorsolják ki a Miskolci Könyvnapok alkalmából kibocsátott könyvutalványokat, melyeket a miskolci könyvesboltok forgalmaznak azzal a céllal, hogy megkönnyítsék az ajándékozást, és a ballagási tarisznyákba lehetőleg könyv is kerüljön. A könyvutalvány a könyv kiválasztását az ajándékozottra bízza, és ezzel a könyvutalvánnyal komoly ajándékcsomagot is lehet nyerni a könyvnapi sorsoláson. A 15 ezer forint értékű fődíjat az Akadémiai Kiadó ajánlotta fel. Igazán értékes ajándék a Világ- irodalmi Lexikon eddig megjelent 1-14. kötete. Ezt követi az Officina Nova Kiadó 10 ezer forintos könyvcsomagja. A Bíbor Könyvszalon 5 000 forintos ajándék- könyveit a nyertes a könyvsza- lonban válogathatja össze. Érdekes még, hogy a nyereményként felkínált, a tavalyi karácsonyi könyvvásár sikerkönyve a Times világtörténelmi atlaszát megnyerő vásárló díjmentesen kapja majd meg az év végén e sorozatban megjelenő régészeti atlaszt is. Értékes válogatást kínált fel a Magvető Könyvkiadó a kortárs magyar irodalom köteteiből. Egyedileg is értékes könyveket biztosítanak nyereményként a miskolci könyvesboltok. Az Antikvárium például egy nagyon jó állapotú Hóman-Szekfű-féle Magyarország történetét adja díjként. A megnyitót követő napon az Officina Nova kiadói napját rendezik meg a megyei könyvtárban. Június 3-án két rendezvény is figyelmet érdemel. A Vitanatura a természetes és egészséges életmódot népszerűsíti a megyei könyvtárban. E napon mutatkoznak be ugyanitt a Holnap irodalmi, művészeti folyóirat szerkesztői és szerzői. Június 4-én Szalay Lajos képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a megyei könyvtárban és ehhez csatlakozik a Kultúrtrade Könyvkiadó, akik a Taschen képzőművészeti kiadványok, albumok forgalmazói Magyarországon. Az egésznapos program a Felsó- magyarország Kiadó által szervezett, a térség íróinak részvételével megtartott esttel zárul. Június 7-én a Magvető, Orpheus és a Széphalom Könyvműhely mutatkozik be Miskolcon. Vendégként a könyvhétre megjelenő könyvek szerzői jelennek meg a rendezvényen. Június 8-án az Akadémiai Kiadó vezetői és vendégei látogatnak városunkba, a kiadó teljes választékát és könyvújdonságait kínálják a könyvkiállításon. Itt lesz e napon Kozma Mária erdélyi író, a Sárkányfogak című könyv szerzője. A könyvtéren a hagyományoknak megfelelően minden délután műsorral szórakoztatjuk a jelenlévőket. Diákok, írjatok! Miskolc (ÉM) — A miskolci 8. Számú (selyemréti) Általános Iskola 1994-ben ünnepli 30. születésnapját. Az évfordulóra szeretnék feldolgozni az iskola történetét, ezért régi diákjaik írásbeli jelentkezését várják. Kérik, beszámolóikban tüntessék fel osztályfőnökük nevét, és végzésük évét. Eltérő elsősök Miskolc (ÉM) — A Gyermekvárosban működő 41. Számú Általános Iskola vezetősége felhívja az első osztályos tanulók szüleinek, és az iskolák igazgatóinak figyelmét, hogy az 1993/94-es tanévben ismét indítanak kis- létszámú első osztályt, ahová elsősorban az egyéni, differenciált foglalkozást, pszichológiai, logopédiai kezelést, fejlesztő, felzárkóztató foglakozást igénylő, valamint tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarokkal küzdő gyermekek jelentkezését várják. Az iskolai oktatás mellett térítési díj ellenében étkeztetést, délutáni napközis foglalkozást, igény esetén - hetes - otthoni ellátást is biztosítanak. Érdeklődni minden nap munkaidőben az iskola vezetőjénél személyesen, vagy a 314- 881-es telefonon lehet. Rapcsányi-előadás Forró, Miskolc (ÉM) — Az Abaúji Múzeum Baráti Körének - a Múzeumi Világnap alkalmából - ma délután 1 órától megtartandó közgyűlésén Rapcsányi László, a Magyar Rádió főmunkatársa A pápai államtól a vatikáni városállamig címmel tart előadást. Délután 5 órától pedig a miskolci Herman Ottó Múzeum előadótermében (Görgey A. u.) tart előadást Rapcsányi László. Szakító próba Kazincbarcika (ÉM) — Nemrégiben látott napvilágot a kazincbarcikai Szakító Próba Antológia Egyesülete kiadásában a Szakító próba című kötet. A kiadvány kereskedelmi forgalomban nem kapható, viszont a II- Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban, megyénk városi könyvtáraiban és a középiskolai könyvtárakban megtalálható a kiadvány. Hétszer volt... Miskolc (ÉM) — Az Ifjúsági és Szabadidő Ház a Diósgyőri várban 8. alkalommal rendezi meg Várjátékát. Ebben az évben a budapesti Nevesincs Színház Lú- das Matyi című előadását, valamint a kecskeméti Maskarások Szent György lovag produkcióját láthatja a nagyérdemű közönség- Az előadásokat május 28-án délelőtt 9 és délután 2 órától, valamint 29-én délelőtt 9 órától tartják. A szombat délutáni előadás programjában a Lúdas Matyi előadást az Art Stúdió Gyere haza, Mikkamakka produkciója váltja föl. Május 30-án, a hónap utolsó vasárnapján délelőtt lótól délután 5 óráig a gyermekeke a vár, ezen belül lesz a várszínpa- dón délután 4 órától Dolly Ron koncert. Mind a három nap kovácsműhely, kutyabemutato, lovagoltatás, játszóházak, óriásbábok, sportvetélkedők, mesterségbemutatók (csipkeverés, faze- kasok, szövők, bőrékszerkészítés, mézeskalács díszítés, kosárfonás, hímzés, sárkánykészítés) várják a résztvevőket. Zenészek, pik' torok, udvari fényképész, íjászok, vásári mozi színesíti a három nap tervezett programját. Felhívjuk az iskolák figyelmét, hogy a pénteki előadásokra már minden jegy elfogyott. Vasárnap a bele- pés gyerekeknek ingyenes. Az asztrológiáról Miskolc (ÉM) — Laár András, a Tan Kapuja Buddhista Hit- tudományi Főiskola tanára tart intenzív asztrológiai hét véget május 29-30-án. Indul Reiki J-es és Il-es tanfolyam is. Érdeklődni Kása Lászlónál lehet, a 337-079- es telefonszámon.