Észak-Magyarország, 1993. május (49. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-15 / 112. szám
1993 Május 15., Szombat Em Hétvége/Riport ESZAK-Magyarország 9 Máj dnem az igazi Tolcsva A mai Tolcsva madár, vagy történelmi, de minden képpen a katolikus templom tornyából nézve. A református templom tornyán jóideje a napóra sem mutatja az időt. Gyöngyösi Gábor Régi igazság, hogy lakva ismered meg a társad. Erre viszont a kóborlásra kárhoztatott újságírónak semmi esélye, hiszen őt akkor is tartózkodással fogadják, ha előre bejelenti. Ha meg nem jelenti be, akkor pláne. Mi, nem jelentettük be magunkat, egyszerűen lefordultunk a főútról, s még egyszerűbben beálltunk a községháza üres parkolójába. Községháza van, - szerencsére nem új és hivalkodó,- polgármester van, de nincs bent az úgynevezett polgármesteri hivatalban, ahol egy kedves, szolgálatkész hölgy tartja a frontot, tekintettel arra, hogy a közgyűlés titkára sincs jelen, mert éppen a megyeközpontban tartózkodik. Némi telefonálgatás után kiderül, hogy a polgármester, Kiss István, a Békeharcos téesz elnökével azonos személy, amely ugyan mint egykori mezőgazdasági nagyüzem sincs már meg, de székháza még megvan és benne a polgármester is megtalálható. Felemás kép, felemás helyzet, akár a községháza - nevezzük így, - várószobája. Ebben, egy tolcsvai látkép, sikerültebb amatőrfotó, a másik falon Dudás Jenő 1953- ban készített képrajza Tihanyról, s vele szemben Käthe Kolwitz egyik gyermekét ölelő anyát ábrázoló szénrajza a sokból, amelyről épp ügy nem lehet már megállapítani, hogy került ide, mint a Dudás képéről. Borvidékek kapcsolatainak, s eszmék összefonódásának régi tanúi lehetnek ezek a művészeti alkotások, amelyeket - szemlélet kérdése ez is,- egy jobb világról árulkodó tárgyi bizonyítékoknak épp úgy fel lehet fogni, mint a változatlanság, mozdulatlanság jelképeinek. Holott Tolcsva, egyáltalán nem a mozdulatlanság, a változatlanság színhelye. Kiss István polgármester sem azért ül a téesz irodában, mert ott szokta meg, lévén eleddig a Békeharcos téesz elnöke, hanem azért, mert most is az lenne, ha életképes lenne még az Mgtsz, hiszen a polgármesterséget csak mint tiszteletdíjas polgármester vállalta. Annak idején, az önkormányzati választások idején döntött így, hangsúlyozva a kampányüléseken is, hogy csak úgy vállalja el a tisztséget, ha megmaradhat a falu lakosságának nagyrészét tömörítő téesz élén. A választók beleegyezése, jóváhagyása annak idején valóságos megmérettetés volt, amely adott némi önbizalmat is Kiss Istvánnak. Ezenkívül még egy dolgot bizonyított a rakamazi paraszt családból Tolcsvára került téesz elnöknek. Azt, hogy őt nem sorolják az úgynevezett zöldbárók közé, s nem is tekintik úgy, mint aki a téeszelnöki székből a polgármesteribe akarja átmenteni magát.1 Mert hogy nem is mentette, s tiszteletdíja emeléséért sem folyamodott soha. Földrengés Tolcsván A tolcsvai fold csak annyira reng, mint a többi, ahol most éppen az a folyamat megy végbe, amelyet sokan -akik e tárgyban nyilatkoznak, vagy nyilatkozni szoktak, a téeszek „szétverésének” neveznek, mások,- kevésbé haragosak- úgy neveznek, hogy a föld privatizációja, árverezése, a volt tulajdonos kárpótlása, stb. vagy amelyre kis maliciával ismét mások azt szokták mondani a régi szlogenre hivatkozással, hogy a téesz nem vész el, csak átalakul. Nos, az igazság az, hogy minden hasonló véleményben van egy szemernyi igazság. Illetve, az a bizonyos változás, ami a képletes földrengést okozza, pontosan úgy megy végbe, ahogy azt a vélemények megfogalmazzák.Itt így, ott meg úgy, de sehol sem mindenki teljes megelégedésére. Kiss István, tiszteletdíjas tolcsvai polgármester és a Békeharcos MGTSZ volt elnöke nem a bánkódok közül való, bár a téesz éppen végelszámolás, vagy önfelszámolás alatt van, egyszerűen annál az oknál fogva, hogy a tagság 98 % - a kilépett. Mindössze négyen ragaszkodtak a régi szervezeti formához, de azok is beléptek az 1992. szeptember 22-én megalakult Kertészeti és borászati pinceszövetkezetbe, amely most a régi forma helyett új elképzelés szerint tömöríti a tagokat. Mégis, ha most azt mondja valaki, hogy lám, a téesz itt sem veszett el, csak átalakult, akkor nincs egészen igaza. Nem azért mert Kiss István sem nevezi ezt széthullásnak, hanem azért, mert az átalakulás -ha mondhatjuk így-termelőelőnyös. Vagy másképpen fogalmazva, itt is,-ahogy mint mindenütt kellene,- a helyi speciális helyzetből indult ki, s aszerint kerestek jónak tetsző megoldást. A tovább hogyanjai Tolcsván van jó bor, vannak a bortermeléshez kiválóan értő gazdák, ott a Borkombinát, meg a volt a Békeharcos MGTSZ, mégis szegény a nép. Illetve hát nem szegény, csak nem gazdagodott meg kiváló szakértelemmel végzett munkája után sem. A bortermelést elnyelte a Borkombinát az emberek gyarapító kedvével együtt. Ahogy Kiss István mondja, Itt évtizedeken át nem fejlesztett senki, mert itt volt a Borkombinát, ami látszólag mindenre megoldás volt. A most felszámolás alatt lévő téeszben sem volt több 10 %- nál a mezőgazdasági termelés, azt is bérelt parcellákon végezték. 900-1000 fő élt így helyben mezőgazdasági munkából, majd félszáz, meg évtizedek óta ingázott. Volt aztán ezek mellett - melléküzemági formában ipari tevékenység Újhelytől Budapestig mindenütt, amelyek után most több tucatnyi per szakadt a Békeharcos nyakába. Ezeket a téesz már nem tudta volna elviselni, többek között ezért is számolja fel önmagát. Az ríj formában nem jön létre jogutód, így a valószínűleg még évekig húzódó perek nyűgét sem veszik magukra. A Kertészeti és borászati pinceszövetkezetben az emberek tiszta lappal indulhatnak, s majd elválik, hogyan tudnak boldogulni, mennyit tudnak fejleszteni, mit vállalnak fel saját jövőjük alakítása érdekében. Egyelőre a pincéiket bérlik a Borkombináttól, amely nemcsak a Rákóczi kastélyra s annak pincéire tette rá annak idején a kezét, de a többi nagy pincére is. A Waldbott családéra, a Des- sewflyekére, a Zsedényi családéra, meg egy sereg más pincére, amelynek mégiscsak a falu tulajdonában lenne a helye, mint mindennek ami ezek után a családok után maradt, s amit sem Verdes Miklós görögkatólikus esperes, sem a polgármester, sem Dr. Pauleczki Ferenc nyugalmazott tanár és helytörténész szerint nem igényelnek vissza az utódok. Maradt utánuk négy szép kastély a faluban, földek, erdők, pincék, sok, fakulni nem akaró jóemlék, - gyönyörű színes ablakok a római katolikus templomban, amelynek Nepomuki Szt. János kápolnájában 1806-ban egy nap és két éjjel még a Szent korona is menedéket talált, s annyi minden, ami ma Tolcsván látnivaló és megbecsülésre érdemes érték. Ezeket a falu még nem kapta vissza,-bár morálisan őt illetné, ha bürokráciailag nem is, de visszakapta mintegy 400 ingázóját, amely most munkanélküliként jelent meg újabb nyűgként a polgármester nyakán, aki annak idején úgy gondolta, hogy nem lesz más dolga a széleskörű jogosítványokkal felruházott jegyző mellett, mint fazont adni a Hivatalnak, amelynek eddig, a mozdulatlanság és látszólagos nyugalom időszakában túl sok dolga azért nem volt. A falu munkanélküliéivel viszont most meggyűlhet a baja Kiss István polgármesternek. Szinte szimbolikusnak tekinthető, amikor az egyik,- éppen a főutca Méregraktár feliratot viselő üzlethelyisége előtt letámadja. Segély kellene neki, csak úgy zsebből, két-háromszáz forint, amiért majd megdolgozna. Persze, az eddig kapottakért sem dolgozott meg, úgy hogy a polgármester is úgy viselkedik, mint a méregraktár. Nem robban fel ugyan, de gyűl benne a veszélyes anyag. Ha Csatornadíszek a kastélyon így megy tovább, benne is meginoghat az a hit, hogy a munkanélküliség az összeomló magyar gazdaság eredménye. Mert azt a kérdést mostmár fel lehetne tenni Tolcsván, hogy vajon mikor voltak ott szilárdabbak a viszonyok, akkor-e, amikor a falu 400 szülöttjének nem tudott tisztességes megélhetést biztosítani, így azok ingázni kényszerültek, vagy most, amikor ezeket a fiait visszafogadja. Hogy mit fog velük csinálni, az persze még nem tisztázott, de meggyőződhettünk róla, hogy Kiss István helyesen, de legalábbis korszerűen gondolkodó ember. Nem azért, mert nem adott zsebből üres Ígérgetésre két háromszáz forintokat egy helyzetével visszaélő munka- nélkülinek, hanem azért, mert azt vallja, hogy az eltartások, segélyezések rendszerét be kellene már egyszer fejezni. A falu nehézségeket vállaló dolgos része, amely még egy szebb, köny- nyebb élet reményében sem hagyta el soha szülőhelyét, senkitől soha semmilyen támogatást segélyt nem kapott, sót szakadatlanul ót fejték, s mindmáig pincekapacitást bérel saját szőlőskertjei alatt, ezeken az akadályokon is túl fog jutni, ha másért nem, azért mert már megszokta. Megszokta, hogy senkitől semmi jót nem várhat - még a franciáktól sem - akik pedig az utóbbi egy -két évben gyakran megfordultak Tolcsván. A francia csapda A változó világban mindennek és mindenkinek változnia kell. A világ ugyanis nincs tekintettel a mi bajainkra, van neki is éppen elég. Tolcsva szempontjából ez úgy néz ki, hogy a világban kb.240 millió hektoliter bort termelnek és kb. 150 miihót fogyasztanak. Nem kell hát csodálkozni azon, hogy a vásárló csak a legjobb minőséget fogja megvenni, - borból az aszút, szalámiból a Pixet. Ami ezeken kívül van, azt csak megkóstálja, felméri, s legfeljebb ő csodálkozik azon, hogy áruvizsgálódását vásárlási szándékként értékelik. Kiss István szerint viszont a franciák ennél többet tettek. Bizonyos CANA nevű cég forgolódott, nézelődött, hitegette Hercegkutat, Olaszliszkát, Tolcsvát, Bod- rogkeresztúrt, -eljöttek a szüretre, ellenőrt állítottak a szólőská- dak mellé, végignézték az eljárásokat, aztán a letesztelt falvak közül csak Bodrogkeresztúrt tartották meg. Úgy tűnik, csak az ottani borosgazdák, vagy az ottani bor nyerték el a tetszésüket. A többi vásárlási, bekapcsolódási szándékuktól visszaléptek, sót azt a munkát sem fizették meg, amelyet kívánságaikra végzett el a község. A tolcsvai kb. 6000 hektáros kínálat tehát tovább marad. Némi érdeklődés mindössze valami 500 hektár iránt mutatkozik, de az érdeklődő Kft. ezidáig mindössze 30 ha. szőlőt vett meg, azt is a Borkombináttól. A Békeharcos téesz 251 tagja közül 240 mégis beiratkozott már a pinceszövetkezetbe, amelyhez feltehetően a Muskotály szakcsoport is csatlakozik, hisz a kapuk még nyitva vannak. Jelenleg folyamatban van az ültetvényfelmérés, bevezették az eredetvédelmet, s megpróbálják azt a 15-20000 hektoliterre tehető idei termést is elhelyezni, amely most még úgy tűnik, elhelyezhetetlen. Pincét viszont egyelőre csak a Borkombináttól lehet bérelni, s azok számára, akiktől a bort - amint Kiss István mondja- mindig is nyomott áron vették át, bizony nem olcsón. A francia visszalépés viszont intő jel, jó bíztató is arra, hogy ezután ne a mennyiséggel, hanem csakis a minőséggel törődjenek. Helyzet van Szóval, amire ezeknek a dolgoknak a végigbeszélésével megvagyunk, lassan elmúlik dél, s magyar ember ilyenkor étkezni szokott. Mi, mégsem emiatt megyünk a község Kincsem nevű vendéglőjébe és közétkeztetési intézményébe, hanem azért, mert a hírek szerint itt látható egyedül Tolcsva hajdani címere. Sajnos, a címer sok más mellett dilettáns munka, halványan üvegre festve és világító testként használva, de sehogyan sem tud lelkesíteni. Úgy van ott elhelyezve, mintha valaki szántszándékkal kompromittálni akarná ennek a remek községnek - bizonyára iszonyatosan gazdag múltját, amelynek a címer mégiscsak szimbóluma lenne. Az ebéd viszont jó, három négyféle menüválasztási lehetőség és élvezetesen jóarcú gyereksereg, - amely községi támogatással itt ebédel, kellemessé is teszi. A gyerekek hangosan köszönve üdvözlik a polgármestert, akilehet, hogy tudják, lehet hogy nem,- ebédjük árának körülbelül felét is állja, s éppen azon is töri a fejét, hogy ezeknek a remek kis magyar embereknek elviselhető helyzetet teremtsen amire befejezik az iskolát. Egyelőre viszont van egy adott helyzet, nem túl rózsás, de nem is elszomorító, - a gondok hol szaporodnak, hol csökkennek, de mindenképpen úgy vannak jelen a község életében, hogy nyugodtan azt lehessen mondani: Üraim, itt helyzet van, pontosan olyan mint mindenütt ahol élet van, s ahol az emberek úgy gondolják, tenni kell valamit ha jobban akarnak élni. Hagyomány képekben Kiss István volt téesz elnök, tiszteletdíjas polgármester, a község éppen soronlévő átalakításának vezénylője. „ Az igazság az, uram, hogy a Békeharcosban a mező- gazdasági termelés már a 10%-ot alig erte el/' Verdes Miklós görögkatólikus esperes 45 éve gondozza itt hol kétségbeesett, hol reménykedő hívei lelkiéletét. A csaknem félévszázad alatt vele sem bánt kesztyűs kézzel a sors. Hat gyermeket mégis felnevelt, s amint mond|a,- egyik sem disszidált. A hegyalja bortermelőinek magas, vagy kiemelt árat sosem fizettek a borért, de ilyen díszes vázát a legjobb borért még 1986-ban is adtak. Ne törj derékba családfát.... Fotók: Fojtán László
