Észak-Magyarország, 1993. április (49. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-20 / 91. szám

1993. Április 20., Kedd Mindenes ESZAK-Magyarország 9 Jelcin himnuszt rendelt Moszkva (MTI) — A moszkvai tüntetések zavarba ejtő pillanata volt, hogy a Jelcin-hívek nem fe­jezhették ki dalban az érzel­meiket, miközben az ellenfél az Amuri partizánok, a Bunkócska és a szovjet himnusz patetikus so­raiból is erőt meríthetett. Jelcin most egy profi himnuszíróhoz for­dult, vegye kézbe az ügyet, írja meg Oroszország himnuszát. A Moszkovszkij Komszomolec ezzel egyidejűleg tizennégy író azon­nali tiltakozásáról is beszámolt. A felkért személy - állítja a tizen­négy dühös ember - „Sztálin ud­varonca volt, cinikus és pénzsó- vár.” Véleményük alátámasztá­sára idézik a szovjet himnusznak azt a változatát, amelyet a most felkért költő kreált, Lenint és Sztálint dicsőítve. Szergej Mihal- kov, a 80 esztendős profi him­nuszíró így válaszolt a vádra: „Három nemzedék nőtt fel a ver­seimen. Sztálin akkor kezdett ér­deklődni irántam, amikor a lánya elolvasta a Szvetlána című verse­met, azt hitte, róla írtam. A ba­rátnőmről szólt. De én meghagy­tam ebben a hitben. így aztán a frontról is hazarendelt ’43-ban - haditudósító voltam - azért, hogy írjam meg a szovjet himnusz szö­vegét. Később Brezsnyev bízott meg azzal, hogy írjam át a him­nuszt. Engem azért választott, mert gye­rekkorában megkedvelte a ver­seimet. Aztán amikor Gorbacsov megismert, azzal biztatott, hogy néhány versemet még ma is tud­ja kívülről.” Mihalkov tehát megint dolgozik a himnuszon. Alapanyagot is ka­pott, négyezer különféle javasla­tot arra, hogy miről szóljon az új orosz himnusz. Van aki az ortodox egyházról, más az ország tájairól énekelne, na­cionalista szövegre áhítozik. Azért gyűlölte Hitler a zsidókat... Heidelberg (MTI) — Becslések szerint mintegy ötvenezerféle ko­moly könyv igyekezett feltárni az elmúlt fél évszázad során a Hitler- rejtélyt, azt, hogy egy őrült mikép­pen zúdíthatta az emberiségre történelmének legnagyobb szen­vedését. Helm Stierlin, a heidel- bergi egyetem pszichológia pro­fesszora - családterápiával foglal­kozik - Hitler szülei körében, az örökölt tulajdonságok szférájá­ban végzett kutatásokat. A csalá­di befolyásról kiadott könyvében megírta például, hogy Hitler ap­ja, Alois Hitler egy 42 éves cseléd­lány törvénytelen gyermeke „ér­zelmileg labilis, izgága ember volt, akit valószínűleg időnkint elmezavar is hatalmába kerített.” A német pszichológus szerint „legalább egyszer pszichiátriai kórházi kezelést is alkalmaztak esetében.” Adolf viszonylag korán félni kezdett tőle, és gyűlölte is az apját. Erre valószínűleg az is okot szolgáltatott, hogy az apa gyak­ran és kegyetlenül megbotozta fiát. Stierlin is aláhúzza azokat a megállapításokat, melyek szerint különösen erős kapcsolat alakult ki a náci párt későbbi megalapí­tója és az édesanya között. A ma­gyarázat abban is kereshető, hogy Adolf születése előtt három gyer­mekét vesztette el az asszony (Gustav, Ida és Otto fiatalon halt meg, diftériában), s ezért az anya féktelen engedékenységével el­rontotta életben maradt fiát. A szeretetnek ez a túlzása eleinte a túltáplálásban jelentkezett, ami aztán később falánkká, s u- gyanakkor rendkívül ingerültté tette a Führert, ha nem zabálha- tott kedvére. A zsidók elleni gyű-, lölet érzelmi indítékát az anya el­vesztésében keresi a német pszi­chológus. Eduard Bloch - egyéb­ként nagyon lelkiismeretes és jó orvos hírében álló - zsidó specia­lista kezelte Klara Hitlert. A mell­rák azonban már gyógyíthatatlan volt, a beteg héthetes kezelés után, 1907-ben meghalt. Ez lehe­tett antiszemitizmusának múlt­Történet a telefonfülkéről Fecske Csaba Az utcánk végiben, juharfák tövé­ben van egy szép telefonfülke. Na- gyon jó, hogy van. Igen jó szolgá­latokat tesz az emberiségnek, ne essünk túlzásokba, néhány em­bernek, közöttük például nekem, hirtelen kerekedő zápor és más ef­féle égi áldások esetén. Beszalad az ember a fülkébe, magára zár­ja az ajtót és minden különösebb károsodás nélkül megússza a mennyei inzultust. Hát ezért olyan jó, hogy ott van az a telefonfülke, amolyan mene­dékhely gyanánt. Mert emlékeze­tem szerint, telefonálni innét so­hasem lehetett: a telefonszerelők után ugyanis rögvest jöttek az ellen-telefonszerelők, akik nehéz, fárasztó munka árán megoldot­ták, hogy márpedig ebből a tele­fonfülkéből telefonálni ne lehes­sen. Először is, az éremelnyelő nyílást betömték, hogy az érmét ne lehessen bedobni, vagyis a ké­szüléket működésbe hozni. En­nek megvolt az a kétségtelen elő­nye, hogy a telefonálásra szánt pénz megmaradt. De ha valaki esetleg a pénzt mégis be tudta vol­na dobni, bizony, nem sokra ment volna vele, merthogy nem volt telefonkagyló. Anélkül pedig elég bajos telefonálni. Szerencsétlen Bell, hogy erre nem gondolt! Ez nem az, de akár ez is lehetne Fotó: Fojtán László Nekem mégis a telefonkönyv tet­szett leginkább, illetve az a szőr­szálhasogató, luftballonhámozó türelem, amelynek eredménye­ként ezek az ellen-telefonszerelő Anonymusok a könyv lapjait olyan kb. 30-40 négyzetmillimé­teres kis papírfecnikké, ún. papír- galacsinokká alakították át, s a- mely tevékenységre kizárólag az evolúció csúcsán álló értelmes ember, a homo sapiens képes csak. Én mondom, érdemes volt lejön­ni a fiái'ól. Már csak emiatt a tele­fonfülke miatt is. Megmutathat­tuk, mire vagyunk képesek. Mondom, szeretem ezt a telefon- fülkét, itt az utcán végiben. Ha úgy hozta a sors, beszaladt az em­ber, magára húzta az ajtót, s az üvegen át felhőtlenül bámulta a zuhogó esőt, a l’art pour l’art csap­kodó istennyilákat. Az persze már meg sem fordult a fejemben, hogy innét esetleg telefonálni is lehet­ne, vagyis illő és üdvös volna, hogy lehessen. Teszem azt, utcai bale­set alkalmával a mentőkért, tűz esetén a tűzoltókért, vagyis pasz- szióból. Mint menedékhely ötlik föl ben­nem alkalmasint. Csakhogy! A telefonfülke immár e funkció betöltésére is alkalmatlan. Üve­gét ugyanis szépen, gondosan ki­törték, néhány szilánk maradt csupán a sarkokban, mutatóba. De minden rosszban van valami jó. Ebben is. A kóbor kutyák min­den további nélkül be tudnak jut­ni, s vidáman könnyíthetnek ma­gukon. Azt tehát a legnagyobb rosszindulattal sem lehetne állí­tani, hogy ennek a telefonfülké­nek semmi funkciója nincs. Hogy fölöslegesen állna ott. Kiskertek növényvédelme Dr. Gyurkó Péter Miskolc (ÉM) — A gyümölcs-, zöldségkultúrák növényvédelmé­vel kapcsolatban számos alka­lommal felmerül a kérdés, hogy mikor és hány alkalommal szük­séges permetezni. Egy mondattal ezt úgy fejezhetnénk ki: perme­tezzünk olyan keveset, amennyi­re csak lehetséges! Ennek a felté­telnek komoly szakmai követel­ményei vannak. Az alábbiakban ezeket kívánom összefoglalni: A permetezés előtt az alábbi kér­déseket kell feltenni önmagunk­nak: 1. Milyen kártevők és kórokozók ellen kell védekezni? Gondosan vizsgáljuk át a gyü­mölcsfákat, a szőlőt, a zöldség­féléket. Keressük meg a növények levelén, vagy bárhol meghúzódó kártevőket. Szinte egyidőben elő­fordulhatnak levéltetvek, atkák, gyümölcsmolyok, szőlómolyok, lombrágó hernyók, sodrómolyok. A vizsgálathoz nagyító, feromon- csapda, színcsapda szükséges le­het. A betegségek közül liszthar­mat, varasodás, levéllikasztó be­tegség, szőlőn peronoszpóra, lisztharmat, szürkepenész egyi­dejűleg fordulhat elő. A beteg­ségek megállapítása nagyobb kö­rültekintést igényel, mert lehet, hogy a tüneteket még nem látjuk, de már közvetlen fertőzésveszély áll fenn (5-10 mm csapadék, 80 százalék páratartalom, 10 Cel- sius-fok feletti átlaghőmérsék­let). 2. A fentiek ismeretében célszerű eldönteni, milyen növényvédőszer kombinációt állítunk össze. Hány nap van a betakarításig, fogyasz­tásig? A vegyszerkombinációba termé­szetesen olyan anyagokat válasz- szunk ki, hogy megfeleljen az élel­mezésegészségügyi várakozási idő követelményeinek (a vegysze­rektől függően ez az idő általában 3 és 30 nap között váltakozik.) Készíthetünk olyan szerkom­binációt, amely szinte minden gyümölcs- és szőlőkultúrára jó. Nem ez a leghatásosabb, de egy­szerű és „kényelmes”. Ilyen kom­bináció például Bi 58 0,1 száza­lék, Dithane M-45 0,2 százalék, Sulfur 900 FW 0,2-0,3 százalék, vagy Decis 2,5 EC 0,03 1/100 liter permetlé, Orthocid 0,2-0,3 és Kén 800 FW 0,2-0,3 százalék. Természetesen az igényes és hatásosabb növényvédelem érde­kében jobban kell differenciálni. 3. Milyen vízmennyiség szükséges, milyen gépünk van, milyen nagy­ságú területet kívánunk permetez­ni? Túlságosan sok szert ne kever­jünk be, mert ha feltámad a szél, vagy bármilyen ok miatt nem tudjuk a permetezést befejezni, nem tudunk mit kezdeni a vegy­szermaradékkal. Gondot okozhat az, ha felnyurgult fák tetejét nem éri a permetlé, mert ott a káro­sítok elszaporodhatnak. Arról is számos alkalommal ejtettünk szót a szaktanácsadás során, hogy a növényvédelem nem a kémiai beavatkozással kezdődik. Azt megelőzően figyelmet kell fordítani a termesztendő fajok és fajták megválasztására, a tápa­nyaggazdálkodásra, és természe­tesen a mechanikai növényvéde­lemre. 4. A vegyszeres kezelést követően néhány nap múlva gondosan vizs­gáljuk át a növényállományt, hogy hatásos volt-e a permetezés. A rovarkártevők rajzási rit­musától és a gombabetegségek fertőzési hullámától függően 8-12 nap múlva indokolt lehet a vegy­szeres kezelés ismétlése. 5. Arra is fordítsunk figyelmet, hogy az éveken át ,Jól bevált” nö­vényvédőszereken változtatni kell, mert rezisztencia alakulhat ki. Ez elsősorban a burgonyabogár el­leni védekezésben szembetűnő. A növényvédelmi tevékenység során a környezetvédelmi előírá­sokat gondosan tartsuk be! (A szerző növényvédő szakmérnök) Tb-választás — történeti háttérrel Budapest (MTI) — Társadalom- biztosítási önkormányzati képvi­selőket választ az ország május 21-én. Amennyiben a szavazás érvényes lesz - vagyis a választó- polgárok legalább 25 százaléka az urnákhoz járul - hosszú idő eltel­tével hazánkban ismét önkor­mányzatok igazgatják majd a szo­ciális ellátási rendszer legfon­tosabb intézményhálózatát, a tár­sadalombiztosítást. Az önkor­mányzati forma ezen a területen - amint az alábbi összeállításunk­ból is kiderül - nem előzmények nélküli. A betegségi ellátás csírái már a XIII-XIV. században megjelen­tek. Főleg a lakóhelyi, települési, illetve az egyházi kisközösségek keretében a társulás tagjainak önkéntes adományaiból segé­lyezték elsősorban beteg, elaggott társaikat. A közös munkahelyen vagy azonos szakmában dolgozók önsegélyező társulása már fejlet­segélyezésére, az 1884. évi ipar­törvény pedig segélypénztárak kialakítására kötelezte az ipar­testületeket. Ezt követően szá­mos segélyező egyesület alakult, legrégibb közülük a nyomdászok önkéntes munkás betegsegélyező és rokkantpénztára. 1870. április 3-án egy belügymi­niszteri rendelettel jött létre az Általános Munkásbetegsegélye- ző és Rokkant Pénztár. Az Álta­lános Pénztárt már ekkor a mun­kások vezették, s ezáltal a pénztár ügyeit a tagság is megismerhette, véleményt nyilváníthatott és köz­vetett ellenőrzés alatt tartotta a pénztár működését és annak tisztségviselőit. A magyar munkásbiztosítás u- gyanakkor legfontosabb célkitű­zésének az általános és kötelező biztosítás, az állam által fenntar­tott és a munkások által vezetett munkásbiztosító intézmény meg­valósítását tartotta. Az ipari kereskedelemügyi miniszter kez­deményezett a Parlamentben - biztosításra kötelezettek voltak az ipari és gyári alkalmazottak, nemre, korra és állampolgárság­ra tekintet nélkül, amennyiben bérük a megállapított összegha­tárt nem haladta meg. A törvény alapj án önkormányzat­tal rendelkező kerületi, vállalati, ipartestületi, magánegyesületi betegsegélyező pénztárak és bá- nyatársládák működtek. Az ön- kormányzatokban - miután a munkáltatók kötelező járulékot fizettek - egyharmad részben a munkáltatók, kétharmad rész­ben a munkavállalók képviselői vettek részt. így volt ez egészen 1907-ig, a kötelező balesetbiz­tosítás bevezetéséig, amikor pari­tásos rendszerűvé alakult a tár­sadalombiztosító intézetek vá­lasztmánya. A betegségi és bale­seti biztosításról 1927-ben szü­letett átfogó törvény, amely az el­Erről a fényképről jut eszembe Erről, a frekventált térségről megszámlál­hatatlan észrevételt közölt már az Észak- Magyarország. Egyetlen esetben sem di­csérőt. Nem csoda! Miskolc központjában egy „ázsiai posvány"! Észrevételeinkre - milyen érdekes, vagy inkább elszomorító (?) - egyszer sem válaszolt(ak) az illeté­kesek). S tenni éppúgy nem tettek sem­mit! A szégyenfolt mindmáig Miskolc e- gyik szégyenfoltja. Fotó: Farkas Maya Hajdú Imre Amikor - immáron tízmillió-kilencszázhu- szonhatodszor is - azt hallom, most pedig aztán tényleg Európába igyekszünk, nem­hogy tele lesz a hócipőm, ah’ dehogy! Az már korábban tele lett, most már egyenesen folyik belőle kifelé ez az azonnal elolvadó langyosvíz-duma. Mérgemben és sajnos te­hetetlenségemben csupán azt kérdem új­fent: ugyan kikkel? Azokkal, akiknek ame­rikai szintű vágyaik vannak, de a balkáni szintnél - fejben legalábbis - feljebb soha nem akarták tornászni magukat? Ki az a naiv, aki elhiszi, hogy azon a bizonyos Eu- rópa-kapun csak úgy ukmukfukk beenged­nek minden „keleti gyüttmentet, vagy er­dőből szabadultat” is? Kedves Olvasó! Kérem, nézzen körül csu­pán a saját lakóhelyén. A hál’ Isten leszá­mítható, szerencsére nem kevés kivételtől eltekintve, kit és mit lát? Az afféle disz­kóknak nevezett „továbbhülyítők” környé­kén lakók például az éjszakába részegen és rendszeresen ordító - mi másnak nevezzem? - kétlábú emlősöket. Kérem, előbb Európá­ba engedik a himalájai jetit, vagy a mada- gaszkári maki majmokat, mint őket. No és, aki például Miskolcon a Szinva med­rébe hordja, dobja szemetét? Menjenek vé­gig e patak partján, s láthatják a szégyen- teljes látnivalókat. Egyjózan gondolkodású embernek ég a képén a bőr e látványtól. Egy másik példa, a fotónkon látható. A megye- székhely egyik legértékesebb ingatlanja az Ady-híd mellett. Állhatna ott már régóta bevásárlóközpont, szálloda, vagy felőlem, akár rakétakilövő állomás is. Helyette - szintén Európába igyekvők - mára egy mi­ni Nádasrétet, vagyis - a vidéki olvasóink kedvéért magyarázom - egy szemétlerakó­telepet csináltak. És ugyancsak Európába szeretnének jutni azoknak a hivataloknak a képviselői, felelő­sei is, akik már jó ideje „fehér bottal bo­torkálnak” az egyre szemetesebb és egyre romlóbb közbiztonságú Miskolcon. Uraim! A „vakok” Európa-kapujában nem élveznek előnyt. Ellenkezőleg! Könyörte­lenül visszaküldik őket „műtétre”. S a baj az, hogy ott, abban a nagy tömegben majd nem válogatnak, hogy ki a vak, és ki a látó. Együtt fordítják vissza az egész brancsot. Szóval, együtt isszuk a hócipőből kicsordo­gáló langyos vizet, s maradunk itt, ebben a „posványos Ázsiában”. Ez kell nekünk!?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents