Észak-Magyarország, 1993. április (49. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-19 / 90. szám
1993, Április 19., Hétfő Megyei Körkép E SZAK-Magyarország 3 Felmentették, mégis bezárják Miskolc (ÉM - U.J.) — A Borsod Megyei Bíróság dr. Orbán Dezső vezette büntetőtanácsa a közelmúltban hozott ítéletével Adámi Bélát az ellene különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés büntette miatt emelt vád alól felmentette. Ugyanakkor a bíróság elrendelte, hogy az egykori sikeres bűvészt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kényszergyógykezelés alá vessék. Mint emlékezetes, Adámi Béla 1992. június 21-én, délután miskolci Gagarin utcai lakásukban számos késszúrással megölte édesanyját. A bíróság többek között megállapította, hogy a bűvész tudathasadásos elmebetegségben szenved. Bűncselekményének elkövetése idején is a hevenyen zajló betegség állapotában cselekedett, s ennek következtében képtelen volt arra, hogy tettének következményeit felismerje, s annak megfelelően cselekedjék. Az ítélet jogerős. Kik nyertek pályázatainkon? Miskolc (ÉM) - Tegnap délután a Bajcsy-Zsilinszky utcai Háztartási Gépalkatrészek Boltjában sorsoltuk Idéző című irodalmi rejtvénypályázatunk díjait. A helyes megfejtések ezek voltak: Juhász Gyula vers: „Öröm: neked ma ablakom kitárom, Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!”, A Váci Mihály versé pedig: „Már nem is látni-hol van, merre tart? Csak magasabbról hallani a dalt”. Egyenként 1000 Ft értékű, az üzletben levásárolható utalványt nyertek: Tóth Zoltán (Miskolc), Kocsis Ferencné (Miskolc), Laczkó József (Miskolc), Nagy Barnáné (Miskolc) és Gál Gyuláné (Miskolc). Az utalványokat április 30-ig vehetik át, illetve vásárolhatják leüdegenforgalmi rejtvénypályázatunk fotója a vizsolyi, Bibliaőrző műemléktemplomot mutatta be. A sok helyes megfejtést beküldő közül a Világjáró Utazási Iroda május 25-én induló 9 napos, autóbuszos, Londont és a környező híres városokat bemutató útjához 5000 Ft-os utalványt nyert: Novák József (Encs) A Vöröskereszt véradónaptára Április 19-23-ig Megyénkben az alábbi üzemek, intézmények dolgozói, települések lakói biztosítják a betegellátáshoz szükséges vérmennyiséget Hétfőn: Szentistván, honvédség. Kedden: Mezőköves város; Hollóházi Porcelángyár; Izsó- falva község; Meteor Kft., Ózd; Mozaik Kft., Ózd; Ózdi Kohászati Üzemek, védelmi szervezet. Szerdán: Arnót község; Áramszolgáltató Rt., Miskolci Üzemigazgatósága; Hollóházi Porcelángyár. Csütörtökön: Bogács község; Rendőri Zászlóalj, Miskolc; Domaháza község; Kissikátor község. Pénteken: Bükkaranyos község; Miskolci Ingatlankezelő Vállalat; Magyar Honvédség Fenntartási és Elhelyezési Főigazgatósága, Miskolc. A Köztársaság Párt Miskolcon Sokan segítették az életben maradását Fekete Béla ^ ; Bekecs (ÉM) — A Tűzoltó utcai családi házba visszatért az élet. A négyéves Lukács Zolika éli a pöttöm emberpalánták mindennapi életét, vidám kedvteléssel válogat játékai között, s hallgatja édesanyja meséit. Viselkedésén, megnyilvánulásain nem érezhető hogy alig három hónappal ezelőtt nagyon súlyos műtéten esett át egy hamburgi kórházban. Ruhája alatt egy hosszú keresztirányú heg árulkodik arról, hogy májátültetést hajtott végre rajta Christoph Broeisch professzor. A tűzoltó-társadalom összefog A betegség hirtelen és dühösen támadott, s Zolika napról napra rosszabbul lett. A kétségbeesett szülők kórházról kórházra járva kikötöttek a Budapesti I. Sz. Gyermekklinikán, ahol megtudták, csak májátültetés mentheti meg a kisfiút. Ilyen műtétet még nem végeztek idehaza, s a legjobb nevű orvosok sem vállalkoztak ennek végrehajtására. Amit tudni lehetett: Németországban már több ilyen beavatkozást sikerrel oldott meg egy hamburgi orvos- professzor, de ez nagyon sokba kerül. Az édesapa tűzoltó lévén Szerencsen ettől a hírtől elszomorodott, tanácstalanná vált. Ekkor lépett közbe a megyei tűzoltóparancsnok és gyűjtést kezdeményezett a kisfiú megmentésére, s a forintok szaporán gyűltek. Á felhíváshoz egyem- berként csatlakoztak a térség tűzoltói, a szerencsi rendőrök, intézmények, üzemek, de a legnagyobb segítséget a Társadalombiztosítási Alap adta, 207 ezer márkát. A sorozatos levélváltás Budapest és Hamburg között tisztázta a gyógyítás feltételeit, s már kitűzték a műtét napját is, de Zolika állapota egyre rosszabbra fordult. így korábban kellett útrakelni a családnak, ám donor még nem volt... A német kollégák segítenek Az egyik hamburgi tűzoltótiszt feleségével még az elmúlt nyáron kerékpártúrázott Magyarországon és útjuk Szerencsen keresztül vezetett, ahol a helyi tűzoltók megmutatták nekik, hogy milyen is igazából a magyaros vendégszeretet. Ez a barátság tartósnak bizonyult, s Zolika érdekében az első segélykérésre tettekkel feleltek. Míg a kis beteg édesanyjával a hamburgi kórházban feküdt, addig az édesapát a német házaspár vette gondjaiba, adott szállást számára. így teltek a hosszú hetek, a vizsgálatsorozat, de donor még mindig nem volt! A két szülő önmagát ajánlotta fel, s az édesanyát találták alkalmasnak arra hogy átültessék testéből az életet mentő májat. Az édesanya öt, a kisfiú nyolc órát feküdt a műtőasztalon, de mindez az édesapa számára örökkévalóságnak tűnt, s csak jóval a műtét után az intenzív osztályon vált nyugodttá, észlelve szeretteinek ébredezését.. Újra visszatért az élet Közel negyedévet töltött a Lukács család Hamburgban. A számukra eddig ismeretlen eltávozott magyarok, újságból értesülve Zolika műtétjéről felkeresték őket, segítettek a nyelvi nehézségeken, ajándékokkal kedveskedtek nekik. A MALÉV ingyen szállította őket az oda-vissza vezető légi- úton. S a segítókészség nem apadt. Zolika újra igazi játszadozó kisgyerek lett, pajkos és vidám. Az édesapa megnyugodva folytatja szolgálatát a szerencsi városi tűzoltóságon, az édesanya pedig odaadással óvja, védi a család most már kiegyensúlyozott harmóniáját.Eljöttünkkor a tűzoltó őrmester kissé megható- dottan kéri szeretné ha leírnám: segítőiknek mindent köszönnek. Megyénkből és dr. Fodor László címzetes egyetemi tanár, alelnök április 20-án, kedden, délután 16 órai kezdettel fórumot és vitaestet tartanak Miskolcon, a Technika Házában. A rendezvényen minden érdeklődőt szívesen lát a Köztársaság Párt. Putnoki műemlékek Putnok (ÉM) — A település közterületeiről, a Serényi tér felújításáról, valamint a műemlék jellegű épületek állapotáról is szó lesz Putnok Város Képviselő-testületének április 19-i, mai ülésén. A napirend szerint a városi képviselők döntenek a közkutakra kivetett vízdíjhátrálékokkal kapcsolatos ügyben is. Gyilkosság Borsodszirákon Borsodszirák (ÉM) Borsod- sziráki lakásukban az elmúlt hét végén, szombaton este K. L. 49 éves, segédmunkás, helyi lakos egy szóváltást kővetően késével szíven szúrta mostohafiát, a 23 éves, foglalkozás nélküli H. Z.-t. A rendőrség a «-„-lrAlAf ni*i 7 «ti» vot.te. s ellp. Horgászverseny A Digép horgászegyesülete évadnyitó versenyét rendezte meg szombaton az ongai tavon. A versengés jó hangulatban folyt. Milyen a horgászszerencse? A képünkön latható 10 kilós busa már az eredményhirdetés után akadt horogra. Fotó: Farkas Maya Hideg lakások szezon és mint arról lapunkban is beszámoltunk a távfűtéses lakásokban élők ettől kezdve csak akkor „kapnak” meleget, ha azt a lakóközösség külön megrendeli. Ezekben a tavasziasnak egyáltalán nem mondható napokban szinte megállás nélkül csörögtek a szerkesztőségi telefonok. A hívók valamennyien fáztak, és panaszukkal nem volt kihez fordulniuk. Mert például a MIK-es lakásokban ahol nincs sem közös képviselő, sem házmester senki nem intézkedett a fűtés újraindításáról. A MIK - teljesen érthetően - arra hivatkozott, hogy nincs megfelelő apparátusa arra, hogy több ezer lakásban felmérje igénylik-e a fűtést vagy sem. Többen arról számoltak be, hogy a lakóközösségben nem jött össze az újraindításhoz szükséges létszámarány. Hiába, nem vagyunk egyformák, van aki bírja a hideget, van aki meleget szeretne, pláne, ha apró gyermeke van. A Távhő ügyeletén megtudtuk, őket kötelezi a szabály: fűteni csak akkor lehet ha van róla papír.------INNEN SZÓLVA------‘ Tiieaten Nagy József A mestert az különbözteti meg a kontártól, hogy ujjal között életre kel az egyébként élettelen anyag is, hogy munka közben valami bensőséges kapcsolat kialakulásának lehetünk tanúi a javításra váró gép és az ember között. A másik, akinek robot ez az egész, illetve csak keserves pénzkereseti lehetőség, együtt szenved a rábízott munkadarabbal. Az ilyenek kezében eltörik a szerszám, mert nem érzik meg rajta, hogy az mennyit bír ki. Horzsolások, karcolások jelzik a durván közelítő kézbe fogott szerszám nyomait. A kéz sem nyer kíméletet, sérül, sebeket kap. Amikor a mester egy poros, piszkos, a használatban tisztátalanná vált darabot vesz maga elé, forgatja, tisztítgat- ja, kezével, szemével simogatja azt, miközben láthatóan azon töri a fejét, hogyan lehet a munkát a legjobban elvégezni rajta. Nincs kapkodás, felesleges mozdulat. S amikor végül minden a helyére kerül, a jó szívvel végzett munka, a kellemes elfáradás és az elégedettség hullámai járják át a feladatát műgonddal, szeretettel végző embert. ,,Ha valami hiba mutatkozna, csak nekem szóljon, de ha minden a legnagyobb rendben - amit remélek és hiszek - azt elmondhatja mindenkinek”. Ezzel köszönünk el egymástól. Ha ismerjük a mestert,a megnyugtatás efféle szavakba öntése - mint tudjuk - felér sok jólfésült garancialevéllel. ÉM-portré Fotó: Laczó József Kárpáti Zoltán Miskolc (ÉM) — Harmincnyolc évesen, két diplomával Sajóbábonyban, az osztrák-magyar közös alapítású Porán Kft. marketing-munkáját irányítja. Sajó- szentpéteren született, általános iskolai tanulmányait Sajóbábonyban kezdte és Miskolcon, a Szeles utcai iskolában fejezte be. A Földes Gimnáziumban érettségizett, s ezt követően a Miskolci Nehézipari Egyetem vegyipari gépész-szakán folytatta, ahol 1978-ban szerzett diplomát. Apai örökül Sajóbábonyban, az ÉMV-ben állt munkába, s a vállalat konstrukciós osztályán tervezőmérnökként bizonyított. A munkavégzést megszakítja a másfél éves katonai szolgálat, aminek letöltése után visszakerül az ÉMV-be. Témavezető mérnökként számos technikai, technológiai tervezés részese, újításai pedig sorra megvalósulnak. Érzi, hogy élete nem teljes, ezért újabb tanulásba kezd, és 1991-ben okleveles mérnök-közgazda diplomát szerez. A társadalmi, gazdasági változások ót sem hagyják érintetlenül. A poliuretán gyáregységbe kerül át marketingvezetőnek, a privatizáció időszakában. Nős, két fia általános iskolás. Előszeretettel olvas útleírásokat, technikai tárgyú könyveket, regényeket. Ma is tanul, a német nyelv elsajátításán fáradozik. Éltető eleme a munka, mert mint mondja, Lukács Zolika visszanyerte életkedvét, arcán nem látszik, hogy súlyos műtéten esett keresztül Fotó: Fekete Béla