Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-06 / 55. szám
1993. Március 6., Szombat Ém Hétvége/Látókör Buharaj Ravil Kinek most írok... Enni Heikkinen Március Kinek most írok, reszket, remeg, mint zsenge páfrány, cserje sűrű erdőmélyen, vagy mint bíbor éger s kékes fűz, mely egyre vibrál sötét, hűvös víz tükrében, míg ájulásba hull tér, szellő és cinke-; számára szörnyűbb mégis mi más lehetne, mint megtudni: elszenderül, s többé nem jelenik meg álmában senkinek se. Cseh Károly fordítása Enis Behic Koryürek Az élet Fecske-röptű víg napok, Mintha szárnyuk lengene... Bús a napunk, mintha az Óra állva tengene. Egyik: álmunk itala; Másik: vért ivó banya. Mindre zeng a szív szava:- Élet-nap szállt el vele! Tusnády László fordítása Erich Fried Philemon dala álnok ki Philemon szivét szerelmi bánattól meghasadtnak hazudja hamis a csalogány édes éneke is vágj bele a fák lomb-szivében daloló madár csak én a férj vagyok Cseh Károly fordítása Torquato Tasso Tetők lángoltak... Tetők lángoltak, és a szikra pattant, sötét körökben füstcsóvák kerengtek, közben meleg, bús sóhajom kesergett, zengő harangok szóltak hangosabban. Mikor nyugodt és oly békés alakban magas tűzvészre vágyaim feleltek; szemeim a sugarakkal beteltek: bármerre néztem, láng ezernyi pattant. Törve a tél jégbordái, végre március az úr. Erdők fölött a nap íve magasabbra kanyarul. Eleven fénnyel az égbolt, lágy kékkel az esti lég tele csordultig, és napról napra később lesz sötét. Az ember csak néz kábultan, hosszú álmából riad, a testén még nehéz súly van, a lelkében téli fagy. Majd szeme a fénynek fénnyel válaszolni megtanul, tenni vágyón tekint széjjel, s kedve pirosán kigyúl. Antal Attila fordítása Maria Lutz-Gantenbein Téli vers Túl az ablakon hóragyogással hull le az éj Szerzek néked egy szánkót amellyel a dombok lejtőin lesuhanva elérhetsz a Jégvirág-toronyig... Rejtelmes napfény sugárzik ott meghallod utolsó nyarunk nevetését s ott leled az elvarázsolt drágakövet Hallgass rám: lakj a Toronyban míg fehérből zöldbe nem fordul a föld míg az öröm cimbalmán játszani nem kezd a fürj és egy tavaszi vers kezdőszakára rá nem találsz Cseh Károly fordítása Axel Schulze Madarak nyomai Sárga karmok s gondtalan lábak hagyták, türelmes földbe nyomva, ott, hol a nap szürkére égeti a szűzfehér havat. Mint befüggönyözött ég alatt a színtelen papírt teleírták riadt menekülésükben a madarak. Vérbe mártott toll a sorok között. A gyönge test itt ívelt, tipegett és pusztult kavargó szárnyaival. Szerelmes hév előjeleit vallja az éji tűzben a vágyam, lobog; hiányomra a másik lángja leljen! Panaszom s tüzem többre már ne teljen! így látszik az, ha a szív hévvel dobog: sok fáklyával kel Ámor újra dalra. S mielőtt a szürke is megfakul: kiolvasom belőlük az ujjongást, fáradt ernyedést s az örömet. De a mérték fagyos és józan. Szélei már elmosódtak, beforradtak. Csak a vér és a toll maradt. Tusnády László fordítása Fordította: Juhász József ÉSZAK-Magyarország 9 Bot nélkül — védtelenül (Kiss Gyula verskötete) Lókös István Kiss Gyula hetvenöt éves. A város Matyóföld centruma, amellyel neve, sorsa és személye eggyé forrott, szép gesztussal ünnepli a költőt: verskötetét adta közre, ízléses formában. Pető János szép, a versek hangulatához illeszkedő illusztrációival. A Béke és az Évek és tüzek című kötetek után (az utóbbihoz Illyés Gyula írt annak idején előszót) ez a harmadik gyűjtemény afféle számadás. A költő számadása életről, műlandóságról, megőrzött emlékekről, a természet csodáiról, a szűkebb haza kötődéseiről, utazásokról, háborűs emlékekről. Alkalmi versek is sorakoznak a kötetben: szoboravatóra készült az egyik, a másik az Alma Mater, a méltán híres kövesdi gimnázium alapításának emlékünnepére, s versben szól Kiss Gyula az öreg diákokhoz is - a hajdan volt diákéveket felidézve. S hogy mégsem csak a nosztalgikus hang uralja el a mintegy félszáz vers nyomán elénk táruló költői világot, annak egyetlen titka van: Kiss Gyula a hétköznapokban, az élet apró rezdüléseiben is megleli a poézist, költészetté tudja varázsolni a pillanat kínálta megannyi élethelyzetet. Könyve legszebb lapjait akkor írja, amidőn legbensőbb élményei között matat, s verssé formálja a tűnt gyermekkor meghitt emlékanyagát. A Mikulás-nap örömeit idéző sorok (Mikuláskor) éppúgy ezt mutatják, miként a szomolyai télutó képei, az utóbbi vers (Szomolyai télutói nap) három strófája remeklés, egy miniatűr életkép: Egy fénysugár erre, Arra dől egy másik, A hideg pajtásával: A meleggel játszik. Fölpillant a kazal, Csillan minden szála, A jámbor tehén mélán Bámul a világba. Nagymama káráló Tyúkoknak szemet szór, Télvéget-tavaszelőt Látott hetvenhatszor. Költői invenciózusságát dicsérik e nemben kedves madarát, a fecskét megjelenítő sorok is: Délszak boldog honosai fecskék Ők bírták de bírták A zuhogó hőt Jó sorsukat egymásnak csevegték Bukfencezve Az azúr egekbe Pillantásuk se futotta a földre Az aszály-végigverte Mezőkre kertekre S a kisfiú konokul csak a fecskéket Nézte. A Bot nélkül - védtelenül kötet verseinek színvilágát talán képeinek gazdagsága jelzi leginkább (jön „a tavasz, tűzve zászlaját”: „páncél lesz reggelre a patak”: „a hideg pajtásával: a meleggel játszik” „a rügy...kidugja barna buksi fejét” „fenyő zöldje ...(a) remény”: „a vad északi szélben is bujkál // szemernyi, sejtett pici kis tavasz”, stb) , de élénkítik azt az úti versek éppúgy, mint az ilyenfajta pillanatképek: A szigetet ölelő árok Az Ostoros-patak medre - Borsodban állok, s ha akarom Egy lépés átvisz Hevesbe. Verses útirajzaiban mindig ott van a friss élmény mellett a régi, a hazahívó is: „Mona Lisa örök mosolya” éppúgy hazai emlékeket idéz fel benne, miként a Velencében véletlen elhallott magyar szó. A kötet előszavát író Pap János Kiss Gyula munkásságának sokféle színéről szólva a matyó rózsát emlegeti - nem ok nélkül. E kötet koloritjában ott vannak a szirmok e rózsából, egyikként a kötetet záró műfordítások. Theo H. Florin, Jacques Dubois, Paul Éluard, Umberto Saba néhány versét jó érzékkel költötte át, s szerénységére jellemzően ezt a metaforikus címet adta kísérleteinek: idegen tollak... Szép kis kötet a Kiss Gyuláé, hihetően nem csupán a szűkebb hazájabélieknek lesz kedves olvasmánya... Február váltóláza gyötör ilyenkor testet és lelket egyaránt: acélszürke napok, kései havazások és pacsirtát szólaltató korai ragyogások viaskodnak egymással. Aztán a déli tengerek felől elindul a „fecske-vihar” - ahogy a török ny*Kv «tévézi a hóolvasztó meleg szelet -,f|»*spH rognak felénk a „fecske-röptű J§g Jm- pok”, mint a török Enis Behic Koryürek léten tűnődő versében. Surrognak egyre erősebben és számycsapásaiktól törnek a tél jégbordái, pattogzik lelkűnkről a fagy a március kékjére leskelő időben, miképp a finn Enni Heikkinen tavaszi helyzetjelentésében, miközben a „befüggönyözött ég alatt” szürkére égeti a nap a szűzfehér havat, hadd mosódjanak el benne s píisztülás nyomai, ahogwa ném^Ají^^h^l^-® srenyükben' "S Wp$íe& ’f^meny öröme tündöklik a ^múlandóság ellenében: a nemlét, jég- tornyába” zárt hitves várja a feltámadást, mikor fehérből zöldbe fordul a föld és az „öröm cimbalmán” játszani kezd a füij, akár a svájci Maria Lutz- Gantenbein féijét megidéző vallomásában, mert tudja - miként az osztrák Erich Fried is -: a hűség örök, s a „fák lombszívében” madár képében, a társ dalol máj d, és a régi nagy farsangok sok r'r0Áz fáklyájaként lobog a szerelmi »■ágy, miként az olasz Torquato Tasso ^tűzvészt idéző látomásában. Időzhetnek múlandó ámyak,a halálfélelmek sötét, hűvös vizeken - melyek ott vibrálnak a tatár Buharíy Ravil létállapotot megrajzoló soraiban - ezt a lángoló lelkesedést már nem olthatják ki. Mert új ra közelít a tavasz, és készülődik a rügyezés lelkes szelekben, fényesre csiszolt sugarakban, feltartóztathatatlanul.
