Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-30 / 74. szám

1993. Március 30., Kedd Sport ÉSZAK-Magyarország 15 Jól sikerültek a nehéz elemek Kossárik Nándor Miskolc (ÉM)—A közelmúltban Budapesten rendezték meg az or­szágos aerobik bajnokságot, me­lyen a katonai szolgálatát telje­sítő Antal Miklós bronzérmes lett. A bajnoki siker kapcsán beszél­gettünk a miskolci sportember­rel: • Tízéves koromban kezdődött kapcsolatom a sporttal. Atlétizál- tam, keményen dolgoztam és jó eredményeket értem el. Gátfutó­ként ifjúsági, majd junior váloga­tott lettem, de szemléletbeli prob­lémák, edzőhiány, s főleg egy sú­lyos térdsérülés következtében be kellett fejeznem pályafutásomat. Középfokú edzői tanfolyamra jár­tam, s itt találkoztam Horváth Zsuzsával, a volt DVTK kosaras­sal, aki már foglalkozott az aero- bikkal. Győzködött, hogy lazasá­gom, jó ritmusérzékem alkalmas­sá tennének e fiatal sportág ver­senyszerű művelésére. Először mosolyogtam, de mivel hiányzott a mozgás, ellátogattam az Avasi Gimnáziumba, ahol Epeijessy Éva testnevelő 150 nőnek tartott foglalkozást. Fura volt közöttük, mégis megtetszett, hogy zenére, mosolyogva fáradtam el a többi­ekkel együtt. így lehorgonyoz­tam, persze, ehhez a végső impul­zust a tavalyi Nemzeti Sportcsar­nokbeli élmény adta. □ Milyen formában? • Az alig egyéves szövetség baj­nokságát rendezték. Leírhatat­lan volt a hangulat, a nézők szin­te együtt lélegeztek a versenyzők­kel. É közvetlen tapasztalat után döntöttem úgy, hogy versenysze­rűen fogok aerobikozni, annál is inkább, mert a látott elemek zö­mé# már akkor megtudtam csi­nálni. □ Hogyan alakult a folytatás? • Komolyan tanulmányoztam a programokat, szabályokat. Rend­szeresen jártam az edzésekre és otthon is sokat dolgoztam. Bemu­tatkozásom a Pro Baby Kupa ver­senyen történt. Riválisaim hóna­pokon át készülhettek, nekem - sajátos helyzetemből adódóan - néhány hét alatt kellett zenét, programot összeállítani. Magam­ra voltam utalva, én fizettem a Bartókban a terembért, egyedül Epeijessy Éva segített a korrek­cióval. Ennek ellenére a sok fővá­rosi között ötödik lettem. A ké­sőbbiek során sem voltam szeren­csés, ugyanis a Spiccó Kupára alapozva kifordult a bokám, így roham munka volt a felkészülés és két elemi hiba miatt lecsúsz­tam a dobogóról. Az idén február­ban egy újabb megmérettetésen már minden összejött. □ Hogy sikerült a felkészülés az OB-ra. Volt-e valamilyen zavaró körülmény? • Debrecenben katonáskodok, ot­tani vezetőim megértőén kezelték problémámat. Dolgozhattam az alaki kiképzés alatt, s az esküté­tel előtt elengedtek a bajnokság­ra. A felkészülésem jobbára elmé­leti volt, ugyanis a legfontosabb­ra, a tükör előtti zenés gyakorlás­ra nem volt lehetőségem. □ A bajnoki küzdelem? • Ez 45 perces közös tornával in­dult. Pontozták teljesítményün­ket, s kiválogatták a továbbjutó­kat. A középdöntőben 10 perces közös program volt, speciális ae­robik versenyelemekkel. Innen sikerült bejutnom a tizes döntőbe. Itt kétperces egyéni programot kellett bemutatni, fura módon a nehéz elemek jól sikerültek, azok­nál rontottam, melyek begyakor­lásához szükséges a tükör. így let­tem harmadik. Ezúton is köszö­nöm az Avasi Gimnázium és a SKY Sport segítségét, ami nélkül el sem juthattam volna a bajnok­ságra. □ További célok? • Feltétlenül szeretnék előre lép­ni a hazai ranglistán. Ehhez reá­lis lehetőséget ígér az idén sorra- kerülő hét hazai verseny. Tisztje­im eddigi hozzáállása bizakodóvá tesz, hogy a keményebb munká­hoz is megkapom tőlük a támo­gatást. Amennyiben így alakul, önmagamat is kárpótolhatom egy kicsit, mert „lecsúsztam” a To­kióban megrendezendő VB- ről...Szerettem volna elutazni, de talán majd legközelebb. A legjobb vidéki labdarúgók Miskolc (ÉM - HP)—Nem régen jelent meg egy lista a diósgyőri labadarúgókról, mely az NB I-ben lejátszott bajnoki mérkőzések száma alapján készült. Most köz­lünk egy rangsort azokról a ma­gyar futballistákról, akik csak vi­déki klubokban játszottak pálya­futásuk során. 1. Szabó György (Tatabányai BTC) 507 mérkőzés. A tatabányai „élő legenda” 1965. február 28. és 1982. december 5. között szere­pelt a bányászcsapatban. Csatár­ként kezdte, 73 gólt szerzett, ké­sőbb jobbhátvédként szerepelt és lett egyszer válogatott. Nála több NB I-es mérkőzést hazánkban senki nem játszott! 2. Lakatos Károly (Tatabányai BTC) 408, 3. Soós István (Zala­egerszegi TE) 403,4. Salamon Jó­zsef (Diósgyőr) 375,5. Magyar La­jos (Rába ÉTO) 374, 6. Varga I. Ferenc (Szombathely) 365, 7. Pásztor József (Békéscsaba) 361, 8. Kovács László (Videoton, Rába ETO, Békéscsaba, Siófok, Rába ETO) 360, 9. Csongrádi Ferenc (Videoton, Rába ETO, Veszprém) 360,10. Id. Kulcsár Ferenc(Szom- bathely) 359, 11. P. Nagy László (Tatabányai BTC) 359, 12. Kiss Gyula (Salgótarján) 357,13. Ilku I. István (Dorog) 352, 14. Szabó Ottó (Rába ETO) 350,15. Oláh Fe­renc (Diósgyőr) 347,16. Nagy II. János (Videoton, Dunaújváros, Debreceni VSC) 332,17. Básti Ist­ván (Salgótarjáni BTC) 327, 18. Somogyi József (Rába ETO) 327, 19. Szojka Ferenc (Salgótarjáni BTC) 324,20. Horváth Gábor (Vi­deoton) 317,21. Csuberda Ferenc (Salgótarjáni BTC) 314,22. Kere- ki Zoltán (Szombathely, Zalae­gerszegi TE) 314, 23. Laczkó Mi­hály (Tatabányai BTC) 313, 24. Torna Árpád (Pécsi MSC) 313,25. Csapó Károly (Tatabányai BTC) 313. Feltűnő, hogy a rangsor első hu­szonöt játékosa közül öt Tatabá­nyán kergette a labdát. Bizony meglátszik, hogy a Bányászcsa­pat 36 évig volt egyvégtében NB I-es és játékosai kevésbé cseré­lődtek, mint más klubokban. Az első 25 pozícióját egyelőre senki nem veszélyezteti, mert a mai vi­dékiek a 300-as számtól egyelőre messze vannak. S nem valószínű, hogy hamar megközelítik. Labdarúgás, megyei II. osztály Szurkolóbusz Miskolc (ÉM)—Csütörtökön im­már negyedszer csapnak össze a bronzéremért folyó mérkőzésen a DKSK és a BSE női kosárlabda csapatai. Az eseményre ezúttal a fővárosban kerül sor. A találkozó 18.30 órakor kezdődik. A sportág barátai testközelből tekinthetik meg a mérkőzést, ugyanis április 1-jén különbuszt indítanak Mis­kolcról. Az érdeklődők csütörtö­kön 11 óráig jelentkezhetnek a Tábori Sportboltban. A részvételi díj 200 forint. Kosárlabda Miskolc (ÉM) — Diákolimpia, 3. korcsoport, megyei döntő. Á vég­eredmények, leányok: 1. 11-es is­kola, 2. 40-es iskola, 3. Mezőcsáti iskola, 4.21-es iskola. Legjobb do­bó: Gita Szilvia (40-es) 69. Fiúk: 1. 11-es iskola, 2. Tiszaújvárosi Széchenyi iskola, 3. Kazincbarci- kaiÁdámJ. Iskola, 4. Sárospataki Esze T. Iskola. Legjobb dobó: Tóth (ÁdámJ.) 107. Kaj akosoknak Miskolc (ÉM) — Alapfokú kajak tanfolyamot és a versenybírák ré­szére továbbképzést szervez a Borsod Megyei Kajak-Kenu Szö­vetség. A foglalkozásokra április 8-án, 14-én, 21-én és 28-án egy­aránt 17 órától kerül sor Miskol­con, a megyei sporthivatalban (Széchenyi u. 103). Túra: később Miskolc (ÉM) — A tervezett áp­rilis harmadika helyett egy ké­sőbbi időpontban rendezi meg a Miskolci Ijfüsági Szövetség az idei Neumann György-emléktúra so­rozatának mátrai kirándulását. Az új dátumról és a jelentkezés részleteiről a sajtón keresztül tá- jékoztatjákmajdaz érdeklődőket. Sport show Miskolc (ÉM) — Az idén immá­ron második alkalommal rende­zik meg sport show elnevezésű ki­állítást és vásárt, amelynek áp­rilis 1-4. között (naponta 10-18 óráig) a Miskolci Egyetem aulája ad otthont. A látogatóknak lehe­tőségük nyílik arra, hogy a nekik tetsző sportszereket és ruházati termékeket a helyszínen meg­vásárolják. A szervezők igazi show-t szeretnének, így az érdek­lődőknek különféle programokat is kínálnak. Senna nyert Interlagos (dpa) — Több mint 100.000 néző hazai győzelemnek örülhetett a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság idei második versenyén, a Brazil Nagydíjon. A háromszoros világ­bajnok Ayrton Senna drámai küz­delemben nyerte meg a 71 körös viadalt, az angol Damon Hill előtt. A végeredmény. 1. Ayrton Senna (brazil, McLaren-Ford) 1:51:15 ó , 2. Damon Hill (brit, Williams- Renault) 16.625 mp hátrány, 3. Michael Schumacher (német, Be­netton-Ford) 45.436 mp h, 4. Johnny Herbert (brit, Lotus- Ford) 46.557 mp h, 5. Mark Blun­dell (brit, Ligier-Renault) 52.127 mp h, 6. Alessandro Zanardi (olasz, Lotus-Ford) 1 kör hátrány. A pontverseny állása, pilóták: 1. Senna 16 pont, 2. Alain Prost (francia) 10, 3. Damon Hill (brit) és Mark Blundell 6-6. Csak röviden ••• Miskolc (ÉM)— Asztalitenisz. Eger adott otthont az országos di­ákolimpia II.-III. korcsoportos (általános iskolás) országos dön­tőjének. A miskolci Szabó Lőrinc Iskola (7-es Számú) együttese (Kővári Balázs, Kriston Ákos) a harmadik helyet szerezte meg. Birkózás. Múlt heti számunk­ban beszámoltunk arról, hogy DBC Kupa néven országos diák A-kategóriás kötöttfogású birkó­zó versenyt rendeztek Diósgyő­rött. A +66 kilósok között Kauka (DBC) szerezte meg az első helyet. Miskolc (ÉM) — Megkezdődött a pontvadászat a Borsod megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság- ban. Eredmények, Északi csoport: Boldva-Sáta 1-1 (0-1). Boldva, 150 néző. Vezette: Kovács. G., Si­pos, illetve Káló. Jók: Sipos (a me­zőny legjobbja), illetve Káló, Für­jes. Kiállítva: Mihók (Boldva), Hollósi (Sáta). Ifi: 1-3 Hídvégardó - Sajókeresztúr 1-1 (1-1). Hídvégardó, 100 néző. Vezette: Geró II. G.: Hubi, illetve Koseczki. Jók: Hubi, Béres I., Dró­tos Zs., Kerekes, illetve Mag, Die­nes, Koseczki. Kiállítva: Béres I. (Hídvégardó). Ifi: 4-0. Nyékládháza-Emőd 3-0 (2-0). Nyékládháza, 200 néző. Vezette: Nyitrai. G.: Szabó, Bacsó, Szend- rei. Jók: Erdei, Demeter, Fodor L., Szendrei, illetve Veres, Borbély, Matisz. Ifi: 1-0 az emődieknek. Mezőkeresztes - Szentistván 5-3 (3-2). Mezőkeresztes, 300 néző. Vezette: Demkó. G.: Sepsi F. (2), Pelyhe L. (2), Varga, illetve Koncz P. (2), Csató. Jók: Sepsi, Pelyhe, Balázs, Kovács I., Ambrus, Csóka, illetve Koncz, Csató, Hanzel. Kiállítva: Danes (Szentistván). Ifi: 10-1. Alsóvadász-Lak 2-1 (1-0). Alsó­vadász, 100 néző. Vezette: Tassi. G. : Csépány (11-esból), Tószegi (öngól), illetve Kótai. Jók: Bakos, Krajnyák, Mikó N., Csépány, il­letve Tószegi, Papp, Csorba, Ká­das. Ifi: 2-1 Lak javára. Tiszakeszi-Ónod 2-1 (1-1). Ti- szakeszi, 100 néző. Vezette: Szé- csényi. G.: Tegzes (2), illetve Gyü- kér. Jók: Bán, Tegzes, Törő, illet­ve Lehoczki, Galuska, Bori. Ifi: 2-1 az ónodiaknak. Szirmabesenyő-Miskolci EAFC 2-1 (1-0). Szirmabesenyó, 100 néző. Vezette: Vajas. G.: Újvári, Kozd- rony, illetve Toronyi. Jók: Sie (a mezőny legjobbja), Újvári, Gom­bos, illetve Kováts, Vass, Toro­nyi. r TOTÓSAROK 14. HÉT -i 1. Rába ETO (ll)-Csepel (8). Szöveggel még soha nem nyert csapat mérkőzést. A siker­hez a pályán kell tenni! X 2. Diósgyőr (lO)-Videoton (4). Nem lesz könnyű, de vereségre még csak gondolni sem szabad, az veszélyes. IX 3. Siófok (13)-Békéscsaba (9). A viharsarki­ak kezdenek közelíteni a veszélyes zónához, pontszerzést várnak. IX 4. Karlsruhe (6)-Hamburg (9). Möhlmann edző fiai vasárnap megverték a listavezetőt. A bravúrnak ára lehet. 1 5. Bremen (2)-Kaiserslautern (7). Rehhage­lék előtt felcsillant a remény, már csak két pont a hátrány! 1 6. Wuppertal (18)-Fortuna Köln (7). A haza­iak életveszélyben, kérdés, nem bénítja-e őket a nagy tét?! 12 7. Meppen (12)-Freiburg (1). A Freiburg előnye tetemes, most már csak vigyázni kell a kiharcolt pozícióra. X2 8. Roma (9)-Fiorentina (12). A fővárosiak keserűséget okoztak a Bresciának, de most rájuk is várhat... 12 9. Sampdoria (5)-Inter (2). Jókis meccs lesz! Talán a hazai környezet eshet döntő módon a serpenyőbe. XI 10. Torino (4)-Lazio (3). Nagy a verseny­futás a dobogós helyért, a pillanatnyi forma dönthet a pontokról. IX 11. Udinese (13)-Juventus (7). Az udineiek idegenben semmire sem képesek... A bent- maradást ki kell harcolniuk! IX 12. Ascoli (4)-Cremonese (2). Az osztály ran­gadója. A cremonaiak gólerősebbek, de ilyenkor jó az egy pont. X 13. Monza (7)-Cosenza (5). Ha a vendégek komolyan gondolják a felkerülést, akkor nincs helye a botlásnak. X2 +1. Pécs (7)-Ferencváros (3). A pécsieknek kevés a sikerélményük mostanában a fe­rencvárosiakkal szemben 2 * A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 13. heti nyereményei az illeték levo­nása után a következők. 13+1 találatos szel­vény 17 darab, ezekre egyenként 560 756 forintot fizetnek. 13 találatot 17 fogadó ért el, nyereményük egyenként 169 208 forint. 12 találatos szelvény 966 darab, értékük egyenként 3970 forint. 11 találatos szelvény 10 757 darab, ezekre egyenként 357 forin­tot fizetnek. 10 találatos szelvény 67 613 darab, a szelvényekre 85 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Hat első helyezés Miskolc (ÉM)—Körzeti cselgáncs rangsor­versenyt rendeztek Debrecenben. Az MVSC sportolóinak eredményei, gyermek C, 26 kg: 1. Móricz, 2. Kónya, 3. Pápai és Varmuzsa D. 28 kg: 2. Nagy Á., 3. Gúr és Barati. 30 kg: 2. Szurdok, 3. Vígh. 32 kg: 2. Csuka, 2. Pirigyi, 3. Veszprémi. 38 kg: 1. Kugler. Gyer­mek B, 28 kg: 2. Vozár. 32 kg: 2. Faragó. 38 kg: 1. Varmuzsa Á. 41 kg: 1. Csurkó. Gyer­mek A, 32 kg: 1. Sebestyén. 45 kg: 1. Szántó, ... 3. Sipos. — AUSTRIALOTTO-------­A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 12. j átékhéten a következő nyerőszámokat húz­ták ki: 5, 7,17, 28, 32, 45, a pótszám 43. A jokerszám: 033.689 A nyeremények: a 6-osokra 2 972 766, az 5+1-esekre 396 368, az 5-ösökre 9558, a 4- esekre 303, a 3-asokra 28 schillinget fizet­nek. A Joker nyereménye 1 202 018 schil­ling. Harc a labdáért Fotó: Juhász Emese me, így lehet kihagyni egy 11-est... Aki bemutatja: Szergej Szvisztun, a DFC idegenlégiósa. A Vasas ellen nem lett baj a dologból, az viszont meglehetősen valószínű, hogy legközelebb már más lesz az ítéletvégrehajtó. Fotó: Laczó József

Next

/
Thumbnails
Contents