Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-17 / 63. szám
1993. Március 17., Szerda ESZAK-Magyarország 13 Ez is Az is A fejedelem nem álmodhat olyan álmot... „Itt eszméltem a szó ízére, anyám haja itt ért fehérre” Beregszászi résziét Fotó: ÉM archív Hajdú Imre Beregszász (ÉM) — Kerényi Gyula bátyám, ez a 72 éves nagyszívű, aranylelkű kámátaljai magyar hétfőn, március 15-e reggelén negyven méter hosszú nemzetiszínű szalagot vágott fel apró, 10 centiméteres darabokra. Felszabdalta, aztán pedig szétosztotta a négyszáz beregszászi testvére között, hogy szívük félé tűzve, kokárdaként, beszédes jelképként hirdessék e „piros-fehér-zöld virágok" a hovatartozást, a gyökereket, a nyíltan és büszkén vállalt magyarságtudatot. Persze, ettől többen voltunk a beregszászi Petőfi-szobor körül, amikor megszólaltak mögöttünk a történelem sok viharát megélt katolikus templom tornyának harangjai. A 75 százalékában magyar lakosú Beregszászból, s a járásból - annak ellenére, hogy itt március 15- e munkanap -, sok százan jöttek el koszorúkkal, a tavasz legfrissebb virágaival, saját festésű kis zászlókkal, szívük fölött viruló kokárdákkal leróni kegyeletüket az európai progresszió e nagy ünnepén a hajdani cselekvők emléke előtt. S egyben demonstrálni nyelvüket, hitüket, s azt, hogy e több nemzetiségű tájon a magyar mindenkivel együtt, békében szeretne élni. Miskolcról ködben indultunk e jeles nap reggelén, s végig a határig tejfehérbe olvadt tájon futott gépkocsink. Ám ott a beregszászi téren az ünnepség kezdetére tovatűnt a köd, s fényes, napos ünnep kerekedett, mintegy azt bizonyítandó: a Jóisten is kedvét lelte az ott történtekben. A Magyar Köztársaság nevében dr. Szűrös Mátyás, a magyar Országgyűlés alelnöke emlékeztette a jelenlévőket 1848. március 15- e eseményeire, tanulságaira, mának szóló üzeneteire. Mert erről, a máról szólt az egész történet! A sok száz kokárdás magyar jelenléte éppúgy, mint a felvetett soksok sorskérdés. Érzelmek és a realitás, kompromisszumok, az együttműködés az anyaország és jelenleg állampolgárságot adó ország között. Valahogy az egész ünnepségsorozatot belengte a nagyfejedelem Bethlen Gábor ama gondolata, amely a közeli Bethlen-kastély falán napjainkban is olvasható: „A fejedelem nem álmodhat olyan álmot, amelyet szeretne, csak amilyet lehet.” Ä lehet-nek viszont minden lehetőségét, alkalmát kell, kötelesség kihasználni Beregszászon ugyanúgy, mint szerte Kárpátalján! A beregszászi Petófi-szo- bornál, amelyet az elmúlt években vandálkezek kétszer is megcsonkítottak, a Magyar Köztársaság, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége koszorúi mellett elhelyeztük mi is a miskolciak „üzenetét”. Az Északmagyarországi Regionális Oktatási Központ nevében dr. Mádai Gyula igazgató és Gyulai Lajos igazgatóhelyettes, a Páneurópai Unió Miskolci Szervezete nevében pedig e sorok írója róttuk le a kegyeletet Petőfi, majd később pedig a Kossuth Lajos Szakközépiskola udvarán, Kossuth Lajos szobra előtt. Szép ünnep részesei voltunk Beregszászban. Élményekkel töltődtünk és tanulságokkal. Kárpátalján, Ukrajnában rettentő nehéz az élet. S még nehezebb a nemzetiségi sors! A munkások, alkalmazottak átlagfizetése 4587 kupon, de a többnek tűnő pedagógus 12500 kuponos fizetése is a „fekete piaci” átszámítással mindössze ezer forint. A szegénység lépten-nyo- mon tettenérhetó. S éppen ezért tiszteletet érdemlő ennek a nehéz sorsnak a felvállalása! Mi ott Beregszászban a miért-re is választ kaptunk. Egy vers néhány sorában, melyet Szabad Géza, a Kossuth Lajos Középiskola igazgatója idézett fel ünnepi beszédében, s mely verset Füzesi Magda költő, újságíró kollegina írt. így hangzik: Ez a föld a bölcsőm és erődöm, itt markolt kapát minden ősöm. Új sarjak simítják a lábam, itt van jussom borban, búzában. Itt eszméltem a szó ízére, anyám haja itt ért fehérre, s lányom apró lába nyomát itt növik be az ibolyák. De rövid volt ez a nap! Az ünnepségeken túl találkozásaink rövidre mérettek. Dalmay Árpáddal, a KMKSz helyi elnökével, vagy a Kossuth középiskola pedagógusaival alig néhány szót sikerült csak váltanunk, de engedélyük szerint délután 4 óra tájban át kellett lépnünk a határt, így igyekeznünk kellett. De jövünk még, ígérjük. S várunk benneteket is ideát! Kerényi Gyula bátyám, Téged ugyanúgy, mint a Himnuszt oly szépen éneklő, Petőfit oly szépen szavaló ifjú magyarokat. Búcsúzáskor valaki könyvet nyomott a kezembe, kis zöld borítójú kötetet. Füzesi Magda: Biztató, olvasom a címlapon, s alatta kézzel írott sorok: „Szeretettel az Észak-Magyarország Szerkesztőségének, Füzesi Magda, 1993. március 15. Beregszász.” Lám nemcsak nagyszívűek, figyelmesek is a beregszásziak. Köszönjük! A magyar sísport (vázlatos) története III. A második huszonöt esztendő emlékezetes eseményei Jeszenszky Géza A trianoni békeszerződés a magyar sísportot is rendkívül súlyos helyzetbe hozta. Elvesztek a hóban gazdag magashegységek, a sportág bölcsői: a két Tátra, a Fátra, a Déli Kárpátok. Elvesztek, illetve megközelíthetetle- nekké váltak a már kiépített pályák és ugrósáncok, a kriváni, a körmöcbányai és az erdélyi menedékházak. Sok ígéretes síző neve került a fejfákra és a hősi emlékművekre, másokat a határok szakítottak el, az új országok állampolgáraivá lettek. Előbb a katonai megszállás, majd az 1918- 19-es forradalmak és a nehéz gazdasági helyzet, végül a szomszéd államokkal fönnálló rossz politikai viszony még az utazásokat is jó időre szinte lehetetlenné tette. A sportvezetésben is felütötte a fejét a nehéz helyzetek szokásos kísérője, a személyeskedés és torzsalkodás. Mindehhez hozzájött a kedvezőtlen időjárás: 1920-ban, 1923-ban, majd 1925 és 1927 között olyan enyhe volt a tél, hogy a bajnoki síversenyeket nem lehetett megtartani. Pár havas nap azért minden télen akadt, még a budai hegyekben is, nem vált be a Magyar Síklub 1919/20. évi jelentésének elkeseredett jóslata, hogy „az ország elszakított részeinek elvesztése voltaképpen annyit jelent, hogy magában hazánkban sportunk intenzív, sportszerű űzése lehetetlenné válik”, de a nehezebb viszonyokhoz való alkalmazkodás majd egy évtizedet igényelt. Megkezdődött a Mátra komolyabb téli kiépítése, a budai hegyvidéken ugrósánc épült, 1923-ban megkezdődtek a rendszeressé váló középiskolás (KISOK) síversenyek. Az általában ugrásból és futásból álló hazai versenyeken Romeiser László, majd Háberl Aladár és Déván István, az évtized közepétől pedig Szepes Béla tűnt ki. A nemzetközi kapcsolatok az osztrákokkal, az északi országokkal, kiváltképpen pedig a lengyelekkel alakultak kedvezően, akik a magyarokat bajnoki versenyeikre is rendszeresen meghívták. Az 1924-es első téli olimpián, Chamonix-ban öt magyar vett részt. A nemzetközi versenyeken a mostoha hazai feltételek ellenére egyre jobban szerepeltek versenyzőink. 1925-ben a Jung- fraujochon rendezett nyári síversenyen Eleód Anikó az első helyen végzett, az 1926-os tátrai nemzetközi bajnokságról tíz díjat hoztak haza a magyar versenyzők, 1919-30-ban pedig a tátrai és körmöd versenyeken összesen tizenkét magyar győzelem született. Az eredmények a tehetség és odaadás mellett abból a felismerésből nőttek ki, hogy a kedvező fekvésű gyepes hegyi lejtőkön kevés havon is sokat lehet sízni, elsősorban a műlesiklásra, valamint az ugrásra fordítva a figyelmet. Ausztriában ugyan könnyen és olcsón lehetett sportolni, a Síszövetség mégis tisztában volt azzal, hogy a hazai bázis nem nélkülözhető, ezért a szerényebb adottságok minél teljesebb kihasználásáért - tagjai önzetlen munkájával - minden tiszteletet ( megérdemlő erőfeszítéseket tett. Fontos szerepet játszott a sísport teijesztésében a sajtó és a kereskedelem, tisztán jól felfogott üzleti érdekből. Szakértő kereskedők boltjai kínálták az akkori legkorszerűbb felszerelést. 1927-ben Prém Loránd tollából megjelent „A budai hegyek síkalauza”, a következő években pedig majd minden hegységünkről készült hasonló - természetesen térkép- vázlatokkal is ellátott - útmutató. Számtalan túraleírás, terepismertetés, technikai tanács, és versenytudósítás jelent meg a Nemzeti Sport, a Turisták Lapja, a Turistaság és Alpinizmus, később a Magyar Sí és Turista Élet, valamint a Sí és Hegymászósport hasábjain, de más folyóiratok jóvoltából is egyre gazdagodott a sí-szakirodalom. (Ma igen messze állunk ettől, tizedannyi sítárgyú írás sem jelenik meg, mint a két világháború közötti években.) 1931-től országszerte vetítették az első (egyben utolsó?) magyar sífilmet, ez is kedvcsinálónak bizonyult. 1929-től, a Síszövetség közreműködésével, rendszeresen hójelentéseket adott ki a Meteorológiai Intézet. 1927-től, angol mintára, bevezették a háromfokozatú sí-jártassági próbákat és az ehhez kapcsolódójártassági versenyeket. A bajnokság mellett számos vándordíjas versenyt írtak ki csapatok részére. 1930-ban már több száz résztvevője volt a Dobogókőn és Bánkúton rendezett turista síversenyeknek. 1931-ben nagyszabású télisport-hetet rendeztek Lillafüreden. Rendszeressé váltak a hétvégeken hegységeink felé indított síbuszok és sívonatok. A versenysport is szép eredményeket mutatott föl. Az 1919-es bajnokságon még csak 19, az 1924-esen 52, de 1931-tól már rendszeresen száz fölött volt az indulók száma. 1928-tól kezdték különválasztani az egyes szakágak (futás, ugrás, lesiklás), valamint az ifjúságiak és a hölgyek versenyeit, de a legtöbben még egyaránt űzték az északi és az alpesi‘számokat. Noha nemzetközi szinten már kezdett megmutatkozni a magas hegységekkel, 8-10 hónapos síszezonnal, hegyi- vasutakkal, sőt a '30-as évektől sífelvonókkal rendelkező országok fölénye és szélesebb tömegbázisa, legjobb versenyzőink (Marsik Andor, de Pottere Gérard, Iglói László, Eleőd Anikó, Kopeczky Anna, a Tassonyi fivérek, Darabos Sándor, Demjén Miklós, Sza- lay László, Ványa Pál, Kővári Károly, Szapáry Marianne, Emá- nuel Antal) számos nagy nemzetközi versenyen bekerültek az első tíz közé, sót győzelmeket és rangos helyezéseket is szereztek. Rendszeresen kimagaslóan szerepeltek a magyar cserkészek a svájci Kanderstegben rendezett nemzetközi téli táborok síversenyein. Síszövetségünk 25 éves jubileumát 1938. január 30. és február 2-a között a Mátrában nagyszabású nemzetközi versennyel ünnepelte, több ezer néző jelenlétében. A Szövetség vezetői, különösen Tatár István ügyvezető elnök és Józan György főtitkár, valamint a számos jól működő szakbizottság (versenyrendező, műszaki, nemzetközi, ifjúsági, oktatásügyi, próba, stb.) nagy ügyszeretettel és eredményesen működött, mind a versenysport, mind a szélesebb tömegek érdekében. Anyagi támogatást elsősorban a miniszterelnökség, a kultuszminisztérium, a kereskedelmi, földművelésügyi és a hadügyi tárca, az idegenforgalom intézményei, az Országos Testnevelési Tanács, továbbá néhány vállalat, bank és az érdekelt városok (Budapest, Eger, Miskolc, stb.) vezetése biztosított. A személyi feltételek megteremtése érdekében rendszeressé vált az edzők és versenybírák kiképzése. Hű - és meglehetősen kedvező - képet nyerhetünk a sportág helyzetéről, ha átnézzük a Hensch Aladár szerkesztésében 1933-ban és 1934-ben „Magyar Sísport” címen megjelent, gazdag képanyaggal rendelkező két szép kötetet, illetve a Magyar Síklub és a MSSz hivatalos Évkönyveit. (Folytatjuk) JEGYZET Fecske Csaba Hol, hol nem. Voltunk. Kelet-Euró- pában, Kelet-Közép-Európában, Közép- Kelet-Európában, annak is a legköze- pén. Az „átkosban” vagy negyven évig. Szögesdrót mögött, ítélet nélkül. Az persze egy kicsit túlzás, hogy lettünk volna. Próbálgattunk lenni, leszegetni. Olybá tűnt, mintha lettünk volna. Megengedték nagy kegyesen. Némi megszorításokkal. Ezeket a megszorításokat aztán meg is szoktuk, sőt uram bocsá' kicsit talán meg is szerettük. Közben pedig mentünk, előre. Az orrunk után. Az út sáros volt, hát besározódtunk. Tudjuk, kellemetlen dolog ez, mert így nem léphetünk be a szobába. Az volna a helyes hát, ha a sarat minél előbb kiki lemosná, letörölné magáról. Persze, nem a másikba. Mert akkor mindig sáros lesz valaki közülünk. Pedig itt mindenki közülünk való. A sár a miénk. Hogy tiszták legyünk, a mi ügyünk. Kertbarátoknak Miskolc (ÉM) — A Mathiász János Kertbarát Egyesület ma, március 17-én délután 4 órakor ülést tart. Napirenden ez alkalommal az egyesület szervezeti életének kérdései szerepelnek. A témakörről tájékoztatást Lipcsey Áttila, az egyesület elnöke tart. A rendezvényre, melyet Miskolcon, a Hatvanötösök utcája 17. szám alatti Nyugdíjasok Klubjában tartanak, minden tagot és érdeklődőt szívesen látnak. Törvénytervezet Pozsony (MTI)—A kisebbségi törvény tervezete rendkívül komoly szakmai előkészítés után került a parlament elé, azt a módosító javaslatok tömege sem bombázta szét - nyilatkozta a pozsonyi Új Szó keddi számában Lukács Tamás, a KDNP országgyűlési képviselője, a Magyar Ország- gyűlés embeijogi bizottságának alelnöke. Lukács Tamás hangsúlyozta: - A közösségi jogokat úgy sikerült megalkotnunk, hogy közben nem sértjük meg az adatvédelmi törvényt, nem kényszerítünk senkit sem nemzetiségi hovatartozásának bevallására. Elmondta, hogy mindez a gyakorlatban a nemzetiségi önkormányzati szervek titkos választás útján történő létrehozásával valósul meg, és a két legnagyobb magyarországi nemzetiség, a németek és a szlovákok képviselői támogatásukról biztosították a törvény tervezetét. - Vannak olyan nemzetiségek, amelyeknek olyan nagy a múltból származó károsodásuk, hogy nehéz a mulasztásokat helyrehozni, és a folyamatokat visszafordítani - vélekedett. Az emberjogi bizottság alelnöke úgy látja, hogy a törvény több változást hozhat a magyarországi szlovákok életében is, hiszen törvényes garanciák biztosítják a nemzetiségi hovatartozás kinyilvánítását, és politikai jogokkal párosuló intézményrendszer épül ki a számukra. - Önkormányzati jogokhoz juthatnak, és ezzel együtt tekintélyes szerepet kap a nemzetiségek életében a kiemelt finanszírozási rendszer is - közölte. Lukács Tamás annak a meggyőződésének ad hangot, hogy a nemzetiségi törvénytervezet eddigl^nemzetközi visszhangja jelzi: Magyarországnak nem lesz gondja a kisebbségi nyelvek chartájának a ratifikálásával. Templomdúlások Belgrád (MTI) — Az elmúlt napokban két horvátok lakta falu római katolikus temploma ellen követtek el robbantásos merényletet a Vajdaságban. Az anyagi kár jelentős, sebesülés azonban nem történt. A Kathpress hétfői - az APA osztrák hírügynökség által ismertetett - jelentése szerint Mlinni templomába gyújtóbombát dobtak, Nikinci faluban pedig a templom és a papiak között robbant egy pokolgép. A két falu a Vajdaságnak a Duna és a Száva közé eső részén, a Szerémségben található. A merényletről hivatalos rendőrségi bejelentés ez idáig nem történt.
