Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-16 / 62. szám
1993. Március 16., Kedd Nézőpont ÉSZAK-Magyarország 9 Halkan konduló harangok Dudás Sándor Bükkábrány (ÉM) — Nem a fizikai távolság választja el, vagy köti össze az embereket, nem a hangok, a szavak, mondatok hangereje bizonyítja az érzés, érzelem igazságát. Pörböly és Bükkábrány nagyon messze van ugyan egymástól, több száz kilométerre, mégis hiszem, hogy a szomorú, februári temetési napon, a kora délutáni órában halkan megkonduló bükkábrányi kis-harang gyermeksírása, a közép-harang apai könynyeket nyelő krákogása elhallatszott a kopár fákkal körül ölelt pörbölyi temetőig. Hiszem. Ahogyan azt is hiszem, hogy nem csak az én szívemig hallatszott el a pörbölyi síroktól a tizenegy gyermekáldozat barátainak sze- pegése, a szájukhoz zsebkendőt szorító szülők sikolya, a megtör- ten-bénán szorongok, a megtörténten változtatni már nem tudók jajgatása. Jó lenne hinni, hogy a sóhajok, zokogások, s a tehetetlenségtől zsör- tölő-morgó szitkok, átkok elhallatszanak az akkumulátor-tol- vaj(ok)ig is! Mert az a Jelzőlámpa-berendezés” neki(k) néhány ezer forint „nyereség”, de nekünk, együttérző gyászolóknak (is) megfizethetetlen veszteség! A többi minden csak: ha! Ha nem lett volna köd, ha tudta volna a gépkocsivezető, hogy nem jó a lámpa, ha a lámpa üzemelt volna, ha fékre taposott volna az autóbusz vezetője, vagy a mozdonyvezető, ha a szerelvény előbb ért volna az útkereszteződéshez, s ezáltal eleve megállásra kényszerítette volna az autóbuszt, ha... És nincs tovább: ha! Csak a szomorúság van, ami karcolja a szívünket, s csak könny van és gyász. És harangszó, fájdalmas harangszó! (A szerző Bükkábrány polgár- mestere) Szövegelés Bizonyítvány ,, Az úgynevezett gazdag országok polgárai, a japánokkal és a németekkel összehasonlítva, egyszerűen lusták.” Masakuni Murakani japán munkaügyi miniszter tend? Világrend? .Mennyiben különbözik a NATO Boszniával kapcsolatos állás- tontja attól a rendőrtől, aki hogy negakadályozzon egy gyilkosságot, azért nem megy át az utca násik oldalára, mert az már nem íz ő területe?” Ronald Reagan volt amerikai elnök Ha nem tudnák... „Ideje kijelenteni, hogy a francia hadsereg nem azonos a Vörös- kereszttel.” Lionel Jospin egykori francia miniszter Svájciak, ébresztő! „Svájc hasonlít Líbiához, csak nem annyira fejlett.” Moamer Kadhafi líbiai vezető Az árvák könnyét isszák „Az amerikaiak annyit költenek minden évben sörre - 25 milliárd dollárt -, hogy az meghaladja az UNICEF, az Egyesült Nemzetek Gyermekvédelmi Alapja által kért összeget a fejlődő országok gyermekeinek segélyezésére.” Jimmy Carter volt amerikai elnök Bosnyák kalendárium „Szarajevóban túl hamar érkezik az éjszaka, és nagyon későn jön a hajnal.” Elie Wiesel Béke Nobel-díjas, Boszniából visszatérve A magyar sísport története II. Országos bajnokság Tátraszéplakon 400 sportolóval Napjainkban sokféle márkás felszerelés közül válogathatnak a téli sportok kedvelői Fotó: Fojtán László Jeszenszky Géza 1908-tól kezdve Magyarországon rohamosan terjedt a sízés, s mint láttuk, nem csupán az akkor még bőven található magashegységek vidékén, de a mai határainkon belüli középhegységekben is. Tizennégy, a sízéssel (is) foglalkozó egyesület (Budapest mellett Kassa, Selmecbánya és Körmöcbánya mintegy 400 sportolóját képviselve) 1913. július 15-én megalakította a Magyar Síszövetséget. A tagság összetételének szemügyre vétele egyértelműen cáfolja a sízés exkluzív jellegéről még ma is élő hiedelmeket: a törzs- gárda zömmel polgári foglalkozású „középosztály”-beliekből (tanárok, mérnökök, hivatalnokok, kereskedők, kisebb vállalkozók) került ki, de a szervezett szociáldemokrata munkásság sportolói, a Munkás Testedző Egyesület síszakosztálya is ott volt az alapítók között. A MSSz létrehozásában és a hazai síélet kifejlesztésében múlhatatlan érdemeket szerzett az első főtitkár, dr. Serényi Jenő és az ügyvezető alelnök, dr. Schwicker Richárd. Ugyancsak jelentős szerepet vitt az első évek munkájában Holfeld Henrik, Hefty Gyula Andor, Plöki Antal, dr. Fináczy Béla, dr. Vigyázó János és Horn K. Lajos. Az országos szövetség megalakításával Magyar- ország elsőként követte az északi és az alpesi országok példáját. Az 1913-ban létrejött nemzetközi síszövetség 1914. február 27-én a Krisztiániában, a mai Oslóban tartott V. Nemzetközi Síkongresszuson hazánkat is fölvette tagjai sorába. Az 1914-ben kitört világháború véget vetett az ígéretes fejlődésnek. A háború alatt a bajnokságok szüneteltek, sok kitűnő sportoló elesett a harctereken, és Serényi főtitkár is hősi halált hal a Doberdó fennsíkján. A hadműveletek ugyanakkor demonstrálták az edzettség fontosságát, a hegyes olasz front és a keleti hadszíntér nagy telei pedig a sítudás jelentőségét. Kétségtelenül mindezzel összefüggött, hogy az Országos Testnevelési Tanács tanulmányozni kezdte a sízés iskolai oktatásának a lehetőségét. A konkrét terveket 1917 őszén dolgozta ki a Síszövetség, néhány hét alatt elkészültek a nyomtatott oktatási anyagok, 1917. december 22-e és 1918. január 6-a között pedig Körmöcbányán Hefty Gy. Andor, Horn K. Lajos és Rok- falussy Gyula megtartotta az első tanári, valamint az ezzel párhuzamos ifjúsági tanfolyamot, amelyet komoly vizsga követett. A versenyzés is föléledt, de az 1918 február elején Tátraszéplakon rendezett országos bajnoksággal lezárult a magyar sísport első, sok szép eredményt hozó és ma is követendő példát jelentő, szakasza. Folytatjuk Mezőgazdaságról - objektiven Versenyképes agrárágazatot az európai integrációba Csákány Béla Hernádkércs (ÉM) — Reagálni szeretnék aktív résztvevőként - kilencéve szövetkezeti elnökként dolgozom - az e lap hasábjain is folyó vitákra, amelyek az agrárágazattal foglalkoztak. Szándékom, hogy szakmai oldalról, tényekkel próbáljak érvelni és lehetőleg a politikai érzelmeket kikapcsolni. Az elmúlt két-három év alatt a magyar társadalomban a legnagyobb vitát, sőt vihart kiváltó tényező a mezőgazdaság; az agrá- rium volt. Sokan - helytelenül - érzelmi alapon közelítették meg a kérdést, tetézve azzal, hogy nem ismerték az agrárágazat belső helyzetét, és a fejlett világ agrár- viszonyait. Azzal az igénnyel, hogy a tulajdonviszonyokat - föld- és szövetkezeti tulajdon esetében - rendezni kell, az agrárágazatban dolgozók egyetértettek. Sajnos a „rendezés” nagyon is felemás eredményt szült, révén, hogy a sanda politikai célok sem valósultak meg, ugyanakkor az élelmiszergazdaság súlyos válságba került. Nem szeretnék kitérni a személyeskedő hangnemre a „zöldbá- rózásra”, de mindenkinek tudomásul kell venni - az előrelátó progresszív politikai és kormányzati erők úgy tűnik ezt megértették -, hogy a negyvenezer agrárértelmiség nélkül nincs és nem is lesz korszerű fejlődőképes mezőgazdaság. El kellene fogadni azt is, hogy a mezőgazdaság sorsáról az ott dolgozók döntsenek és ne nézzék őket lépten-nyomon „kiskorúnak”. Azt gondolom, senki sem vitatja, hogy a magán és nagyüzemi - természetesen ez is magán- tulajdon alapján - gazdálkodás jól megfér egymás mellett, sőt szervesen kiegészítik egymást. A jelenlegi - és az EK társult tagsági viszonyból fakadó közeli jövő - alapvetően meghatározza a magyar élelmiszergazdaság helyzetét, cél- és eszközrendszerét. Céljaink:- Biztonságos és a világpiaci áraknál kedvezőbb árszínvonalú belső élelmiszerellátás megteremtése. (lásd: kenyérügy)- Az exportteljesítmény fokozása annak érdekében, hogy az ország adósságszolgálati kötelezettségeinek eleget tudjon tenni, (különösen 1995-96-ban).- Felkészülni az EK-tagságra, azaz fejlett, versenyképes agrárágazatot „vigyünk” az európai integrációba. A megjelölt - úgy gondolom, helyes - célok az eszközrendszer eddigi módosítását követeli - szerencsére 1993-ra ennek jelei lassan mutatkoznak - s nézzük, melyek ezek:- A megfelelő üzemméretek kialakulása: Fel kell adni a szövetkezetek erőszakos szétverésének politikai szándékát, ugyanis tudomásul kell venni, hogy Nyugat-Euró- pában is egy földkoncentrációt eredményező folyamat indult el 3- 4 éve, belátva, hogy a 25-30 hektáros farmok nem versenyképesek, például az USA mezőgazdaságával. Az USA-ban ez a folyamat körülbelül 20-25 éve elindult, és ott ezért nem ritka a 8-10 ezer hektáros nagyságrendű üzem sem, mely magán vagy szövetkezeti alapon működik.- Integrált termékpálya kiépítése: Ez azt jelenti, hogy a termelés-fel- dolgozás-értékesítés-finanszíro- zás egységének vertikális és harmonikus egységét kell megteremteni, hasonlóan a nyugateurópai szövetkezeti rendszerhez, mely biztonságot ad a termelőknek, ugyanakkor kizárja a spekulatív szereplőket.- Támogató jellegű - a mezőgazdaság sajátosságaihoz igazodó - pénzügyi és közgazdasági szabályzó rendszer: Be kell látni, hogy az agrárágazat elvonó jellegű megközelítése, mint ami az utolsó három évben megvalósult, tarthatatlan. Fontos tudni, hogy az EK-ban a támogatottsági szint 60-70 százalékos, az EFTA-országokban (Ausztria, Svédország, stb.) 40-45 százalékos, USA-ban 20-25 százalékos, míg Magyarországon ’90-91-ben (-5-8 százalékos volt). Szerencsére a kormány 1993-tól kedvezőbb szabályozást működtet, mint az előző években. Természetesen azt is el kell fogadni az agrárvezetőknek, hogy a tulajdoni és szövetkezet átalakulás törvényszerű és természetes, s ehhez kell igazítani vezetői magatartásukat, stílusukat, ázaz meg kell tanulni „lenni és a jelenidőben élni” - elvet. Ugyanakkor egyes érzelmi alapon megnyilvánuló politikai tényezőknek is abba kellene hagyni az agrárágazat és agrárértelmiségiek elleni támadást, mert tudomásul kell venniük, hogy 3-5 hektáros farmokkal, valamint tehén- és lófogattal nem lehet Európába menni!!! (A szerző a hernádkércsi szövetkezet elnöke) JEU I JL ‘TCaCattcl&zÁ' t MUZytyVl Fecske Csaba A jakut nők faggyúszagúak! - mondja a cimbora titkába avatva, amikor régóta esedékes ötszázasomat végre megadja. E fölöttébb nélkülözhető etnográfiai tapasztalat több mint tízezer kilométerébe és száz schillingjébe került szegénynek. A cimbora ugyanis egy osztrák cég alkalmazottja ott, a messzi Szibériában, ahol még a madár se jár, legföljebb egykét megszorult, kalandozó kedvű magyar. Kell a munka, kell a pénz. Pontosítok: kell a pénz és kell a pénz. Aztán a test is megköveteli a magáét. Elvégre nem káposztáié folyik az ember ereiben. A cimbora azóta átkelt az Uralon, át az Alpokon. Márkáért vesztegeti immár munkaerejét, aminek hál’ istennek bő- viben van, bikatermetű és fiatal lévén. A Majna-vidéki nők ápoltak, jóillatú- ak. Ráadásul ingyen adják, amit a megszorult jakut nők schillingért. S Frankfurtból az asszony is könnyebben elérhető. Ha úgy adódik. A mezőcsáti polgári Gazda István Mezőcsát (ÉM) — Hozzászólás az 1993. február 24-én a fenti címmel, a „Szólástér” rovatban Sz. J. monogrammal megjelent íráshoz. Dr. Antal Pálné Matós Ilona 39 évet élt iskolaalapító tanárnőt 1935. február 6-án temette el a mezőcsáti református temetőbe Tóth Sándor lelkipásztor. Tudomásunk szerint az özvegy férj, hivatásából adódóan, a temetés után rövid időn belül Mezócsátról elköltözött. A sírt egy volt tanítvány a temetést követően mintegy másfél évtizedig gondozta. A sírt gondozó tanítvány is elkerült a faluból és a sír elhagyott lett. Az elmúlt évtizedek alatt sem hozzátartozók, sem tanítványok nem ápolták. A sírhelyet ennek értelmében és tudatában 1990-ben újra használatba adtuk. A sírhanton egy 15 cm x 40 cm fehér márványtábla volt, amely az egyházközség tulajdonában és birtokában van. * Temetőnk sírhely-használatáról: A. / Sírhely árat 25 éves megváltással azoktól a polgároktól kérünk, akik az egyház- község fenntartásához - beleértve a temetőt is -nem járulnak hozzá, mivel nem egyháztagok. B. / Egyháztagoktól sírhely árat nem kérünk. Ebben az esetben sem kértünk, mivel egyháztagról volt szó. Egyháztagjaink és minden más városbeli polgár az elődök gondozott vagy sokszor gondozatlan, netalán elhagyott sírjába a temetői jogszokásokat betartva temetkezhet. Új sírhelyek is állnak rendelkezésre a temető területén. Mindenkor kértünk és ezúton is kérünk mindenkit, hogy a folyamatosság és a félreértések elkerülése érdekében elődeik sírját kegyelettel gondozzák. Különös tekintettel arra, hogy nagyon sokunkban adott az az érzés és szándék, hogy elődeink hamvaihoz temessenek bennünket. C. / Lelkipásztor, gondnok és temetőgondnok elődeink szolgálati idejéből nem tudunk arról, hogy egyháztagtól, vagy nem egyháztagtól - még a 25 esztendő lejárta után sem - vettek ki családok használatából éveken, vagy hosszú évtizedeken át ápolt sírhelyeket. Egyházközségünk természetesen szívesen helyt ad a volt Polgári Iskola diákságának egy emléktábla, vagy egy síremlék elhelyezéséhez, egy közös megegyezéssel megállapított helyen, ha a „hála és hagyomány- tisztelet” 1993-ban, vagy az elkövetkezendő esztendőkben - közel hat évtizednyi szünet után - Sz. J. volt polgári iskolás öregdiákot, vagy a még élő, általunk tisztelt öregdiák sereget erre indítja. (A szerző református lelkipásztor. A cikket aláírta Pócsi Sámuel temetőgondnok és Nemes Bertalan az egykori polgári iskola volt tanulója is.)
