Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-16 / 62. szám
1993. Március 16., Eedd Gazdaság ÉSZAK-Magyarország 7 Folytatódott a visszaesés Budapest (MTI) — Az ígéretekkel ellentétben nem történt az elmúlt év során gazdasági elmozdulás, sót folytatódott a visszaesés - állapította meg Sü- meghy Csaba, a Magyar Iparszövetség elnöke Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A szervezet elmúlt évi tevékenységét összegző beszámolónak az adta az aktualitását, hogy az iparszövetség a jövő héten tisztújító közgyűlést tart, s ezen értékelik a tavaly óta új struktúrában múködő OKISZ egész tevékenységét. Sümeghy Csaba elmondta: a gazdaság recessziója a szövetségben is érzékelhető. Az elmúlt évben 730 tagságot szüntettek meg, ugyanakkor az OKISZ-tagok ma már csupán 31 milliárd forintos vagyont képviselnek, holott ez nemrég még 50 milliárd forint volt. A szövetség pontokba foglalta véleményét a gazdaságpolitika eddigi eredményeiről. Szükségesnek tartják a Kupa-programként ismert kormányprogram felülvizsgálatát, a jelenlegi viszonyokhoz való igazítását. A szövetség kifogásolja azt is, hogy a magyar gazdaságban 30 százalékot képviselő magánvagyon nagyobb közterheket visel, mint a 70 százaléknyi állami tőke. Sürgetik továbbá az adórendszer, a bankprivatizáció, a műszaki-fejlesztési alap problémájának megoldását. Sümeghy Csaba bejelentette: a VOSZ, a MGYOSZ, az IPOSZ és az OKISZ vezetői megállapodtak abban, hogy konfóderatív érdek- képviseleti szervezetként szorosabb együttműködést alakítanak ki. Erről egy hónapon belül megkötik a szerződést. Létminimum alatt a nyugdíjasok Miskolc (ÉM) — Tény, hogy általában nehéz helyzetben vannak az ország nyugdíjasai. De a mezőgazdaságból nyugdíjba vonultakra még inkább érvényes ez. Csupán egyetlen példa: átlagos nyugdíjszintjük alig haladja meg a létminimumot, s jelentős részüknek pedig el sem éri azt. Fenti megállapítást a nemrégiben alakult Mezőgazdasági Nyugdíjasok Országos Érdekképviselete adta hírül. A mezőgazdaság nyugdíjasait ezentúl már a helyi, át-, újjáalakult szövetkezetek sem tudják segíteni, még ha szeretnék is. Mert az újtípusú mezőgazdasági üzemben már nincs háztáji juttatás, és egyéb segítségre sem igen számíthatnak, hiszen a gazdasági verseny, a cégek nyereségeinek hajszolása közben a csendes nyugdíjasok panasza nem épül be a pénzügyi tervbe. Pedig a mezőgazdasági nyugdíjasok megértik ezt a fene nagy átalakulást (ismét parancsra!), de azért annyit szeretnének elérni, hogy a már helyileg kialakult támogatásukat megkaphatnák, ingatag szociális „biztonságuk” ne alakulna át szociális bizonytalansággá!_____________________ Tavasz a földeken Miskolc (ÉM)—Az erős februári lehűlések ellenére sem észleltek jelentős fagykárokat a gyümölcsösökben. A szőlőültetvények esetleges fagykárát pedig még ilyenkor nem lehet egyértelműen megállapítani. A tavasz beköszöntével több megyében folytatták az elmaradt őszi mélyszántásokat, és megkezdődött az őszi vetések fejtrágyázása is. A hideg miatt a gyümölcsösökben még nem végeztek lemosópermetezéseket, erre csak a fagyok után kerülhet sor. A szántóföldi kultúrák. vetőmagja iránti élénkülő kereslet kielégíthető. A kertészeti növények vetőmagjaiból viszont jelentős a tül- kínálat. A termelési szerződés- kötések a kertészetben csak lassan indulnak be, sót egyes feldolgozók egyáltalán nem kötnek szerződést. A szántóföldi növények termékértékesítési szerződéskötései tovább folytatódnak. A borsodi szénbányászatról Hatvani Zoltán napirend előtti felszólalása a Parlamentben Miskolc - Budapest (ÉM - IS) — Módosult a borsodi szénbányászat visszafejlesztési tervezete, miután az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szakértői úgy látják: a Borsodi Szénbányák nagyobb része már nem képes gazdaságos működésre. Az új tervezetet az Ipari Középszintű Érdekegyeztető Tanács Bányászati és Energetikai Bizottsága vitatta meg a héten. Az eredeti elképzelés szerint a felszámolási eljárás alá került Borsodi Szénbányáknál a felhalmozódott adósság elengedésével, illetve tőkésítésével a kormány lehetővé tenné a kapacitások nagyobbik részének működtetését. A felszámolás alatt azonban a vállalat évente mintegy egymilliárd forintos adósságot halmozott fel, és a piaci viszonyok is azt mutatják, hogy a működésre szánt bányák - Lyukó, Edelény, Feketevölgy - nem alkalmasak társasággá szervezésre. Viszont a bányabezárás gyorsítása fokozná a foglalkoztatási feszültségeket a térségben. Az ipari tárca ezért úgy tervezi, hogy az energetikai szenet adó Lyukóbányát az MVM Rt. Tiszai Hőerőművébe integrálja, a bezárásra ítélt üzemek sorsát pedig egy létrehozandó bányavagyonhasznosító rt.-re bízná. A tanácskozáson a szakszervezetek hangsúlyozták: a bányabezárások üteméről szóló eredeti kormány- határozatot komplettebbnek és jobb megoldásnak tartják. A minisztérium javaslatát csak kiegészítésekkel tudják elfogadni, ezeket a hét végéig kidolgozzák. Az Országgyűlés március nyol- cadiki ülésén napirend előtt kért szót Hatvani Zoltán az SZDSZ megyei képviselője, aki szintén a borsodi szénmedence, több ezer borsodi bányász család sorsáról beszélt. A képviselő elmondotta, tudomása szerint a kormány közeli ülésének napirendjén szerepel a borsodi szénbányák visszafejlesztésének ügye. Felszólalásával az ügyben várható döntés előtt hívta fel a figyelmet néhány olyan fontos szempontra, amelyek figyelmen kívül hagyása tovább súlyosbítaná a borsodi válság térség kritikus helyzetét. A kormány elé kerülő ügy hátterének lényege: a borsodi szénmedence ma még üzemelő 7 bányája közül csupán egy bánya, Lyukó bánya működik veszteség- mentesen, költségvetési támogatás nélkül. Négyezerötszáz borsodi bányász olyan bányákban dolgozik, amelyekben a bányaművelés műszaki, gazdasági kockázata rendkívül magas. Miért veszteségesek ezek a bányák? - tette fel a kérdést a képviselő. Azért mert a szén- vagyon kimerülőben van, a természeti és a műszaki feltételek rendkívül kedvezőtlenekés mindezt súlyos értékesítési gondok tetézik. Ugyanis a termelésük 70- 75 százalékát kitevő - csak erőmúvi tüzelésre alkalmas - apró szenet az erőművek csak részben veszik át, a lakossági fel- használásra alkalmas darabos szén pedig drágább mint az import szén. így a borsodi bányák a szenet csak 20-30 százalék veszteséggel tudják értékesíteni, nagy szezonális kereslet ingadozás mellett. A borsodi bányák üzemeltetése így az államnak folyamatos, évről évre jelentkező, nagy terhet jelent. Gazdasági szempontból tehát indokoltnak látszik a mielőbbi bezárásuk. A döntésnél azt is figyelembe kell venni, hogy a bányabezárások terhei nagyok. A képviselő kifejtette: a borsodi szénmedence térségében a lakosság több mint 30 százaléka már most is munkanélküli és ahol a gazdasági fordulatnak még csak a körvonalai sem látszanak. Milyen döntést hozhat ebben a kritikus helyzetben a kormány? Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium három döntési alternatívát mutat be, de a 3-as számú változatot ajánlja elfogadásra a következő érvekkel:- nem terheli a költségvetést folyamatos veszteség finanszírozás,- ha pedig a vállalkozások csődbe jutnak az állami szerepvállalás a bánya- bezárások műszaki költségeire korlátozódik és végül - mintha az előterjesztő is érezné, hogy érvei nagyon gyengék-,- kijelenti, hogy a javasolt változat az érdekvédelmi szervezetekkel és a dolgozókkal elfogadtatható. Ez a kijelentés azonban nem igaz - mondotta Hatvani Zoltán. - Az érintettek számára ugyanis nem fogadható el olyan megoldás, amelyik nem oldja meg a problémát, csupán zavarossá és áttekinthetetlenné teszi a helyzetet, a döntés felelősséget pedig áthárítja a vétlen áldozatokra. Először is, mi történik akkor, ha nincs jelentkező ezekre a reménytelen vállalkozásokra? Ebben az esetben azonban már a bányák vezetőire és dolgozóira hárul a felelősség, amiért munkahelyük megtartása érdekében nem vállalták a kockázatot. És mi történik, ha mégis lesznek vállalkozók? Nagy valószínűséggel következtetni lehet arra, hogy támogatás hiányában néhány hónap után ők lesznek kénytelenek bezárni a bányákat és szintén a foglalkoztatáspolitikai szempontból legkedvezőtlenebb változat következik be. Mégpedig azért, mert nem lesz forgótőkéjük, mert hitelképtelenek lesznek, mert az erőmúvi szén átvételére előírt kontingens május végére kimerül, mert ha nincs piacvédelmi intézkedés a lakossági szenet csak veszteséggel lehet eladni. Az SZDSZ képviselőcsoportja szerint először is az érintettekkel illetve képviselőikkel tárgyalni kell - jelentette ki a képviselő. - A tárgyalásnak nem a legeredményesebb módja, ha nagygyűlésen közöljük velük a sorsukról szóló terveinket. Másodszor pedig olyan megoldást kell keresni, amely iránt a vállalkozók is bizalommal viseltetnek. Amennyiben erre nem kínálkozik lehetőség, úgy mérlegelni kell a támogatás, vagy bezárás lehetőségeit. A célok, feltételek és felelősség tekintetében pedig tiszta és világos helyzetet kell teremteni és nem eleve reménytelen vállalkozásokra hárítani a felelősséget. / •• AVU határozat a jegyről Egymásnak ellentmondó állítások a jegy-ígérvényről Budapest (MTI) — Az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó állítások láttak napvilágot a sajtóban azzal kapcsolatban, hogy hozott-e az ÁVÜ Igazgatótanácsa határozatot a kárpótlási jegyek ígérvény-rendszerének bevezetéséről. A témáról az ÁVÜ sajtóirodája közleményt adott ki. Ebből kiderül, hogy az ÁVÜ Igazgatótanácsa egy más téma - az Állami Tejipar privatizációjának március 3-ai tárgyalása - kapcsán vetette fel a kérdést. Az ÁVÜ vezető testületének tagjai állást foglaltak arról, hogy az élelmiszeripar privatizációja során az ÁVÜ fogadjon el a szövetkezetektől kárpótlásijegy-ígérvényt. A testület azonban megfelelő garancia meghatározását tartotta szükségesnek arra az esetre, ha a szövetkezet mégsem kapná meg a kárpótlási jegyet, s így az ÁVÜ nem jutna bevételhez. Sepsey Tamás, az igazgatótanács ülésén vállalta, hogy a Kárpótlási Hivatal nyilvántartása alapján - amennyiben igény van rá - az ÁVÜ rendelkezésére bocsátja a szövetkezetek kárpótlási jegyeire vonatkozó adatokat. A Kárpótlási Hivatal ugyanis - a földárverésekre érkező igények alapján - birtokában van azoknak az információknak, amelyek a saját jogú kárpótlásijegy-tulajdono- soknál lévő értékpapírok mennyiségére vonatkoznak. Az igazgatótanács ülésén megfogalmazódott az az igény is, hogy a Kárpótlási Hivatal és az Állami Vagyonügynökség szakértői tárgyaljanak egymással. É tárgyalásokon határozzák meg annak lehetőségét, hogy ameny- nyiben az élelmiszeripari cégek privatizációja során a szövetkezetek hitelígérvényt kívánnak fedezetként figyelembe vetetni, akkor kárpótlási jegyeik az ÁVÜ- höz közvetlenül a megyei kárpótlási hivataloktól kerülhessenek át. Az Állami Vagyonügynökségnél az érintett szakemberek megkezdték a konstrukció kidolgozását, így remélhetően rövidesen mód nyílik annak működtetésére is. 1 a Illésy Sándor Amióta közvetlen szomszédunk önállósult, jószerivel most lesz az első olyan alkalom, hogy régiónk ipara, gazdasága hemutatkozhat a Szlovák Köztársaságban. Iglón, vagy ahogy mostanság hívják, Spiska Nova Ves-en. Kétségtelen: jeles esemény lesz március utolsó dekádjáhan a bemutató, jelezte részvételéta mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a vegyészet, a számítástechnika. Igaz, minden valószínűség szerint hiányzik majd a standokról a kohászat, a gépipar, mindaz, amely korábban reprezentálta megyénket. De sebaj... Ez a mostani jelenlét végre talán azt szimbolizálhatja: ha nehezen is, de átalakulóban iparszerkezetünk. Persze ebből, mi itt élők még nemigen látunk, érzékelünk sok mindent; a munkanélküliséget, az ipari válságot konstatáljuk csak, ám ez az iglói bemutatkozás már jelzés értékű lehet. Jelzés értékű ebben az értelemben, és jelzés értékű abban a vonatkozásban is, hogy térségünk gazdasága egymásra utalt, és lehet, egymásra talál. Bár Szlovákia még nem írta alá a Kárpátok Eurórégiójának dokumentumait, de az, hogy Eszak-Magyarország és Kelet- Szlovákia ipara, mezőgazdasága most együtt mutatkozik be, közeledést jelenthet. Az iglói kiállítást és szakmai fórumot mindenesetre a kereskedelmi kapcsolatok gyorsításának szándékával rendezik meg. ÁRFOLYAMOK Budapest (MTI) — Huszonhat üzletben szokatlanul magas, összesen 1145,0250 millió forint forgalmat bonyolított le a Budapesti Értékpapírtőzsde pénteken árfolyamértéken, eltekintve a kis tételben folyó kereskedéstől. A részvények forgalma (11 kötés) névértéken 3,0069 millió forintot, árfolyam- értéken számolva pedig 3,7770 millió forintot tett ki. A kárpótlási jegy árfolyamértékű forgalma 11,9000 millió forint volt. Az Államkötvények és a kamatozó kincstárjegy együttes árfolyamértékű forgalma 1129,3480 millió forintot ért el. Kárpótlási jegy asasBaH Tőzsde I Index (ideiglenes) március 12-én: 722,13 -1,19 Hivatalos árfolyamok »ssm® Érvényben: 1993. március 12. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Vétel Eladás Angol font 122,84 125,64 124,28 124,98 Ausztrál dollár 60,82 62,06 61,23 61,53 Belga frank1 251.97 256,63 253,61 254,77 pan feouma 33,51 13,77 13,60 13,66 Finn márka 14,17 14,57 14.30 14 40 Francia frank 15,27 15,55 15,36 1544 Holland forint 46,15 47,01 46,42 46 64 ír font 126,05 128,65 126,76 127 40 Japán yen* 73.2 474,44 73.80 74 10 Kanadái dollár 69,15 70.55 69,96 70,30 Kuvaiti dinár 279,97 285,47 282,25 283 63 Német márka V 51,86 52,82 52,20 52,44 Norvég korona 12,18 12,42 12,26 12 32 Olasz líra** '53,54 54,82 , 54,92 '54,34 Osztrák sch.* 787,36 750,96 742 53 745 93 Portugál es.* " 56,04 57,14 ' 56,43 5^71 Spanyol peseta* 72,63 74,15 73,12 73,50 Svájd frank 56.50 57.58 56,88 57^16 Svéd korona 11,08 11,34 11,16 11,22 USA-doUár 86,24 87,80 86,89 87,29 ECU (Közös PiacilOO,57 102,53 101,21 101,71 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban. *: 100 egység, **: 1000 egység Mélyben... Nemcsak a bányász, de a bányászat is. Fotó: Laczó József