Észak-Magyarország, 1993. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-27 / 49. szám
14 ÉSZAK-Magyaedrszág Mindenes 1993. Február 27., Szombat „Elvtárs” nélkül Peking (MTI) — „Jó estét, tévénéző elvtársak, íme, a nap legfontosabb hírei” - kezdte minden este a pekingi televízió 19.00 órai hírösszefoglalója azóta, hogy 1989 júniusban leverték a „Pekingi Tavaszt”. A 80-as évek második felében, a viszonylagos liberalizálás időszakában ugyanis elmaradt a nézőknek szóló „elvtárs” megszólítás a televíziós híradóban. Most hétfőn és kedden ellenben az esti hírösszefoglaló műsorvezetője egyszerűen így üdvözölte a nézőket: „Jó estét, tévénézők!” Feldühödött víziló Johannesburg (MTI) — Egy feldühödött víziló megtámadott és halálra taposott egy nőt Dél-Afrikában. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy az állat ledöntötte a Mabelingwe rezervátumot körülvevő kerítést és rátámadt a kutyáját sétáltató 50 éves Heibrecht Beukesre. A szerencsétlen asszony az elszenvedett rúgások és harapások következtében meghalt. A víziló, amelyet feltehetőleg a kutya ugatása ingerelt föl, előzőleg két másik embert is megtámadott, ám azok komolyabb sérülés nélkül úszták meg a kalandot. A feldühödött vastagbőrűt le kellett lőni. Bolgár szocialisták Szófia, (MTI) — Közel 380 ezer tagja van a Bolgár Szocialista Pártnak, amely 1990- ben jött létre a Bolgár Kommunista Párt egyik utódjaként. A Duma című pártlapban közölt legfrissebb adatok szerint a tagság 60 százaléka a nyugdíjasnál fiatalabb korosztályokhoz tartozik, a párttagok között 30 százalékos a 40 évesnél fiatalabbak aránya. A zsivkovi időszak utolsó esztendeiben mintegy 700 ezer tagot számlált a BKP, amelynek taglétszáma Todor Zsivkov 1989 novemberi eltávolítása után közvetlenül 1 millióra nőtt. Az 1991 októberi választások idején - amelynek eredményeként ellenzékbe szorult a BSZP - a taglétszám már nem érte el a fél milliót. A legfrissebb statisztikai adatok azt jelzik, hogy továbbra is a Bolgár Szocialista Párt a legnagyobb taglétszámú politikai párt a nem egészen 8,5 milliós lélekszámú országban. Háború magyar földön IX. Ahogyan egy német tábornok látta, akire a feladatot bízták felettesei A szovjet hadsereg megállítása nem sikerült, de ez sem hozott mindenki számára felhőtlen boldogságot Fotó: Archív Friessner német vezérezredes 1944 júliusában kapta megbízatását Hitlertől, hogy Románia, illetve Magyar- ország területén állítsa meg a szovjet hadsereget. A tábornok a koronatanú szándékával írta meg visszaemlékezését, mintegy mentséget és magyarázatot keresve a vereségre. Az, »Árulások, vesztett csaták”, amelyből részeteket közlünk, a Co-Nexus Printer kiadásában jelent meg és új összefüggéseket tár fel a magyarországi harcokról. A „Spatlese” hadművelet A szárazföldi hadsereg főparancsnoksága sürgette, hogy a székesfehérvári szűkületből mihamarabb induljanak támadásra a páncéloskötelékek. A hadművelet végrehajtására kijelölt III. páncéloshadtest főparancsnokságával ismételten ellenőriztettem minden feltételt. A hadtest a következőketjelentette:, ,A támadás csak erős fagy esetén hajtható végre, amikor a teljesen felázott, sáros terep páncélosok számára is járható lesz. Ez idő szerint a terep, a kismértékben fagyott talaj, kivál t a nyúlós sár következtében kedvezőtlen. A III. páncéloshadtestnek a cserkasszi csatában szerzett tapasztalatai szerint ez a bevetett páncélosok többségének elvesztését jelenti; visszacsapás esetén, akár kedvezően alakuló harchelyzetben is, mindez már a támadás második napján bekövetkezhet.” Az ellátási helyzetről adott tájékoztatás - még nem fejeződött be a lőszerrel és üzemanyaggal való feltöltés - szintén azt bizonyította: a hadműveletet halasztani kell. Még egyszer terepszemlére indultam én is, s magam is elakadtam a sárban. Felváltva esett és havazott. A terep és az utak teljesen feláztak. A körülmények láttán lefújtam a támadást, és kértem a szárazföldi hadsereg főparancsnokságát: csak akkor kezdjük meg a hadműveletet, amikor a fagy már lehetővé teszi a páncéloskötelékek bevetését, és főként, ha elegendő lőszerünk és üzemanyagunk lesz. Az adott feltételek között, különös tekintettel az általános helyzetre, a támadás nem vállalható. Guderian azonban még aznap délután újra a támadás mielőbbi megindítását sürgette. Heves vitába keveredtünk. Elhatároztam, másnap a szárazföldi hadsereg főparancsnokságára repülök, hogy aggályaimat most már személyesen adjam elő, és meggyőzzem Hitlert a hadművelet ez idő szerinti végrehajthatatlanságáról. December 18-án Zossenbe, Hitler főhadiszállására repültem. Hitler nem volt jelen. Csak arra volt lehetőségem, hogy Guderian vezérezredest, a vezérkar főnökét és a jelenlévő Bonin vezérkari ezredest, a hadműveleti osztály akkori vezetőjét tájékoztassam a helyzetről. Mindketten osztották aggályaimat, és a vázolt körülmények között ők is kilátástalannak ítélték a Hitler által elrendelt támadást Székesfehérvárnál. Guderian megígérte, hogy másnap, mikor Hitler akkori, Taunus-hegységbeli főhadiszállására repül, tájékoztatja őt megbeszélésünkről és közös véleményünknek megfelelően, igyekszik rávenni a támadás halasztására. Kértem Guderiant, hogy élve az alkalommal, említse meg a budapesti problémát is. A magyar főváros ekkortájt még zsúfolva volt emberekkel. Az ellenség már ott állt kapui előtt, de a város afféle karácsonyi békesség légkörében élt. Nyitva voltak az üzletek, jártak a villamosok, az utcákon zajlott az élet, az emberek karácsonyi bevásárlásaikat intézték. Az ellenséges tüzérség vagy a páncélosok éjszakánként csak hébe-hóba adtak le egy-egy lövést a város területére. Megritkultak a légitámadások is. A magyar kormányzat részéről többször is felvetették a lakosság kitelepítésének kérdését, de lemondtunk róla; talán már nem is lehetett volna megvalósítani. A helyzet láttán az volt a véleményem, Budapestet nem kellene erődnek tekinteni, kivált, hogy kórházak is működnek a városban. A Hitler által elképzelt harcmódot, mely szerint minden házat és minden utcát védeni kell, sőt végső esetben a lakosságot is erre kell kényszeríteni, utópisztikusnak tartottam. A hatalmas túlerőben lévő ellenséggel szemben reménytelennek ítéltem a kiterjedt hídfő védelmét, a Hitler által megkövetelt „házról házra” küzdelemről nem is szólva. Az ilyen harcmodor csak fölemészti az erőket. Ráadásul az se biztos, hogy az ellenség fölveszi a kesztyűt, hanem a Duna nyugati partján átkaroló hadműveletet hajt végre, és a várossal együtt bekeríti az elővárosokban telepített védőket (négy hadosztályt!) is. Végül is ez történt. Az általános helyzetből kiindulva nekem inkább az volt az elképzelésem, hogy a főváros keleti részén bevetett csapatokat - egy gyenge, mozgékony biztosító kontingens kivételével - a Székes-fehérvár közelében lévő dombvidéken, egy jól megalapozott, mélységben is tagolt védelem megerősítésére kellene alkalmazni. Ma is az a véleményem: ha annak idején ezt tesszük, az ellenség nem tudott volna olyan gyorsan és mélységben előretörni. És persze, más sorsra jutott volna a budapesti harccsoport, de maga a főváros is. Guderian ebben a kérdésben is megértést tanúsított véleményem iránt, s megígérte: ennek megfelelően tájékoztatja Hitlert. Este teljes egyetértésben köszöntünk el egymástól, és bajtársi kézfogással „az eddigiekhez hasonló, további jó együttműködést” kívántunk. Következik: Utolsó beszélgetésem Guderiannal Urániumot vásárol Washington (MTI) — Az Egyesült Államok ötszáz tonna erősen dúsított urániumot vásárol Oroszországtól. Az uránium a volt Szovjetunió leépített nukleáris fegyver- arzenáljából származik - jelentette be az amerikai külügyminisztérium illetékese. Mint az AFP hírül adta, William Bums tábornok szerint az erről szóló megállapodás a múlt csütörtökön született és az urániumot az energiaügyi minisztérium vásárolja fűtőanyagként. A szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága előtt Bums elmondta, hogy még tisztázni kell a vételárat, s hogy az uránium Oroszországból, Belorussziából, Ukrajnából és Kazahsztánból érkezik. Mint mondotta, az energiahordozó abból a fegyvertárból származik, amelyet az INF, a START-I és a START-II megállapodások értelmében a Független Államok Közösségében leszereltek. Eltűntek a toalettek Johannesburg (MTI) — Egymillió dollárjába kerültek a Dél-Afrikai Köztársaság adófizetőinek azok az illemhelyek, amelyek a 80-as években megtervezett, de később fel nem épített falvak lakosságának az elemi szükségleteit szolgálták volna. A tervek szerint az ámyékszékeket azokon az új településeken kellett volna felállítani, amelyeket az akkori fajüldöző rezsim szándékozott felépíteni a fekete bőrű afrikai lakosság elkülönítésére. Az egyfajta rezervátumnak szánt mellékhelyiségek azonban nem épültek fel. Mint az ITAR-TASZSZ jelentette, az apartheid kormányzat faluépítő programjának kudarca miatt sok fekete az új települések helyett az ország nagy központjai körül települt le. Ezeken az átmeneti lakóhelyeken az emberek teljes tisztátalan- ságban, az egészséges életmód alapvető feltételeit nélkülözve élnek, ezért - állította a miniszter - a pretoriai vezetés a kihasználatlan toaletteket ezekre a területekre telepítette. Ceausescu állítólag feltámadt Üres sírhoz zarándokolnak a népek - állítja Voican a kivégzés vezénylője Gyöngyösi Gábor Az ellenőrizhetetlen történet - amelyet azért néhány lap is megemlített, - úgy szól, hogy valamikor a tavaly ősszel egy atyafi jó kapatosán és teljesen véletlenül Ceausescu állítólagos sírján pihente ki mámorát, s jól össze- sározva magát, két arra járó temetőlátogató öregasszony szeme láttára kelt fel a sírról. Á tisztes hölgyek sikoltozása természetesen nemcsak derültséget váltott ki, de újra felvetette a nagy kérdést is, hogy valóban ót végezték e ki 89 karácsonyán, vagy sem. Abban persze, amit a két hölgy gondolt, hogy Ceausescu feltámadt és szemük láttára mászott ki a sírjából, senki sem hisz, de a nagy kérdésről a kivégzést illetően, s bizonyos alteregók hullájának megtalálásáról, vagy eltűnéséről mindmáig kósza hírek keringenek, sőt megalakult már egy Ceausescu emlékét ápoló bizottság is, amelynek elnöke - ez is micsoda furcsa fintora a sorsnak r bizonyos Ungureanu Gheorghe, akinek vezetékneve bizony Magyart, Magyarít jelent. A helyzetet bonyolítja, hogy bizony Ceausescu személyi kultusza kezd visszaállni, vagy el sem tűnt igazán, s bizony, a többi volt szocialista országokhoz hasonlóan igen sok híve található Romániában is az oly gyorsan eltemetett régi rendszernek. Ezt az érdekkötődést, amelyet ott is az elszegényedés táplál, hiszen munka nélkül ott sem lehet már kiváltságokhoz jutni, természetesen egyre többen igyekeznek kihasználni, s már- már glóriával övezni a kivégzett diktátor alakját, amelynek rendszere egy negyedszázadon át tartotta fenn az egyik napról a másikra élés romániai társadalmát. Mindehhez aztán hozzá kell még venni a román nemzeti alkatot, Nagyrománia megteremtésének össznépi óhaját, a mássággal szembeni türelmetlenséget, azt a mélyen gyökerező gondolkodásmódot, amely a románság érdekeit minden más érdek elé képes helyezni. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a román érdekeket leginkább és legvehemensebben képviselő Romania Mare című hetilap is kimerítően foglalkozik a Ceausescu személyével, kivégzésével és kultuszával kapcsolatos kérdésekkel. Február 5-ei számában például egész oldalas anyagot közöl, amelyre a fentebb elmondottak, ellenőrizhetetlen hírek, valamint január 26-a adott alkalmat. Ceausescu ugyanis január 26-án töltötte volna be 75. életévét, ha az a bizonyos - annyiak által kétségbe vont sortűz hamarabb ki nem oltja. A lap természetesen nem fukarkodik a kétértelmű megfogalmazásokkal a volt és dicstelen véget ért államelnök történelmi szerepének dicsőítésében, alig egy-egy tagadó szót hagyva a vélemény visszavonásának biztosításához. Ilyeneket ír például:„Azok közül akik a századok folyamán a románok sorsát irányították, senki nem hatott olyan mélyen és ellentmondásosan a románok lelkére mint ó.” Vagy: „Egyetlen dolog biztos. Az a nap ( a kivégzés napja) örökre beíródott történelmünkbe, annak ellenére, hogy vannak, akik el szeretnék feledtetni, vagy kiirtani onnan, mint azok, akik vele is végeztek. És az emberek még nagyon hosszú ideig ki fognak járni a temetőbe, hogy gyertyát gyújtsanak és elmormoljanak egy imát annak a leikéért, akit megítélni csak a történelemnek van joga.” A lap ezután riportereinek tapasztalataiból, villáminterjúiból közöl egy csokorra valót, amelyekben azok szólalnak meg, akik január 26-án kizarándokoltak Ceausescu feltételezett sírjához. A teljes névvel nyilatkozók, akik ilyeneket mondanak, hogy „Az ország olyan, mint a nyáj amely pásztor nélkül maradt.” meg hogy „Jól véssétek eszetekbe, amitek van, s ami a házatokban van az mind Ceausescutól van!- S annyival maradtok!” az újságírók - természetesen az „absolút független” Nagy Románia újságírói is aztán egész nap ott ácsorognak a temetőben, megkérdeznek mindenkit, még az „engedély nélkül” ott emlékmisét tartó papot is, a Scomicesti-ből (szülőfaluja) érkezőket is, de a sírhoz még kora reggel kizarándokoló lányát és fiát, akik természetesen szabadok, már lekésik. A volt és újjáélesztett Román Kommunista Párt emlékgyűléséről nem készült beszámoló, mert állítólag érdeklődés híján elmaradt, csak némi röplapokat osztogattak, amelyekből az derült ki, hogy az „emberiség jövője vitathatatlanul a kommunizmus, csak eszméit idáig rosszul értelmezték és alkalmazták.” Ungureanu Gheorghe úr viszont az emlékbizottság nevében hosszan nyilatkozik. Elmondja, hogy emlékbizottságának még nincs tagsága, csak vezetősége, nincs székhelye, de megtalálható, nincs kapcsolata a Ceausescu családdal, de ha a szervezet föltöltődik, lesz majd pénz is, meg kapcsolat is, és ápolni fogják a volt elnök emlékét, akit abban a „Tir- goviste-i maskarádéban bizonyára az Iliescu tudtával és beleegyezésével kivégeztek.” Mostani elnökükről különben semmi jót nem mond a tömeg. Az, hogy „amit Ceausescu 45 (?) év alatt csinált, azt Iliescu 2 év alatt elrontotta.” a legenyhébb vélemény, mert a mostani állapotokkal kapcsolatban meredekebben is fogalmaznak „Azok a hibásak, akik a kormányt irányították, vagyis, - mért ne mondanánk ki, Petre Roman és az ő zsidói, akik a Világbank szolgáivá akartak tenni bennünket. Most egy félig már tönkretett ország vagyunk.” Az egész oldalas beszámoló a Ceausescu sírjához zarándoklás- ról természetesen nem tisztáz semmit. A régi beidegződésnek megfelelően csak visszhangoz, de nem foglal állást. Elég, ha elmondja az emberekre való hivatkozással a saját véleményét, úgy téve, mintha a nép hangja az isten hangja lenne. Majd a sírásó januárban is mezítláb járó gyerekeivel kapcsolatban mondanak egy könnyfacsaró történetkét, (de cipőt nem vesznek a gyerekeknek) s a kétségek fenntartásáért megjegyzik, hogy a fő sírásó a kivégzést és eltemetést irányító Gelu Voican, Ceausescu lányának eskü alatt vallotta, hogy ahova zarándokolni járnak az emberek, az a sír üres. Ceausescu valóban a Ghencea-i temetőben nyugszik, de egészen máshol... És ki tudja meddig.
