Észak-Magyarország, 1993. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-03 / 28. szám

1993. Február 3., Kút, víz nélkül Szemere (ÉM-CsM) — Kútjuk már van, tiszta vizük viszont még mindig nincs. Röviden így lehetne felvázolni a szemereiek legna­gyobb gondját. A megoldással már évek óta próbálkoznak, egye­lőre sikertelenül, mert előttük tornyosul a lehető legnagyobb akadály, a pénzhiány. Az alig több mint négyszáz lelkes település önkormanyzata ugyan ebben az évben 15 milliós költségvetésből gazdálkodhat, de csak három in­tézményük, az óvoda, az iskola és az idősek klubja miatt, így az összeg kétharmadát el is viszi az itt dolgozók bére. A maradékból megélni sem könnyű. A csodatévő vízfakasztás pedig utoljára talán Szent Lászlónak sikerült. Igaz, a fakasztás már Szemerén sem gond. Két évvel ezelőtt meg­csinálták a próbafúrásokat, talál­tak vizet, méghozzá sokat és re­meket. Tisztát, olyan lágyat, hogy még meszezni is kell. Megvan tehát a kút, abban egy 210 mé­teres cső. Csakhogy a víznek van­nak furcsa tulajdonságai, például magától csak lefelé megy. Fölfelé szivattyúzni kell. Szivattyú vi­szont nincs, meg rákapcsolható vízvezeték sem, hogy a faluban néhány közkutat felállíthatná­nak. így a csecsemőknek, gyerme­keknek és terhes anyáknak egy joggal több jut Szemerén, mint máshol, mert jogosultak a kéthe­tente kiszállított zacskós vízre. A többiek pedig azzal a boldog tu­dattal isszák továbbra is a nit­ráttal és kevés colival fertőzött vizet, hogy van ám nekik tiszta is. Pedig pályáztak már céltámoga­tásért. Elutasították őket. Pá­lyáztak újra. Tavaly augusztus óta semmi hír, nem tudni, mit döntenek majd magasabb körökben. De remény­kednek, most sikerrel járhatnak. Ezért már második éve hozzá sem mernek nyúlni ahhoz az egymil­lió forinthoz, a „saját erőhöz”, ami nélkülözhetetlen az állami támo­gatáshoz. Lekötni sem merik, hogy kamatozzon, mert bármikor szükség lehet rá. A pénz így ott áll. A próbafúrásokba befektetett összeg pedig a csőben, a vízzel együtt. Kamaszodik a Hernádvölgye Forró (ÉM) — Tizenötödik szü­letésnapját ünnepli ebben az év­ben az egykor huszonnyolc lelkes tanulóval, Rozsnyai Margit tanárnő vezetésével megalakult forrói Hernádvölgye Gyermek- tánccsoport. Igaz, így csak 1977- től ismerhetjük őket. Tízéves ju­bileumukon vették fel a „Forrói gyermektánccsoport” helyett új nevüket. A mögöttük lévő tizenöt esztendő bőven hozott sikereket. Az első az volt, hogy megnyerték munká­jukhoz az akkori helyi és járási vezetőket, a szülőket, pedagógu­sokat, így megalakulásuk után néhány hónappal már saját ru­hájukban léphettek fel a tánco­sok. Azután ahogy teltek az évek, egyre messzebbre tekintettek, és messzebbre is jutottak. Először Encset és vonzáskörzetét hódí­tották meg, majd egyre gyakrab­ban léptek fel a megye más vi­dékein, Miskolcon, azután Bu­dapesten is. Egyik legnagyobb elismerésüket is ott szerezték, a Nemzeti Sportcsarnokban meg­rendezett 1985-ös Országos Gyer­mekjáték és Népzenei Fesztivá­lon nívódíjat kaptak. Felvették a kapcsolatot a CSE- MADOK kassai szervezetével, így már hét éve rendszeren fellépnek a Kassán és a Somodiban megren­dezett magyar fesztiválon. Encs város olasz kapcsolatai révén pedig már a Mássá Martima nevű kisvárosba is elvitték a magyar népzenét, különös figyelmet szen­telve az abaúji hagyományoknak. A legnagyobb siker azonban mégiscsak az, hogy - bár mosta­nában kevesebb forrói kamasz érdeklődik a néptánc iránt - a ka­maszkorba lépő együttes jó né­hány néptáncoktatót kinevelt ti­zenöt éve alatt. Szerda Abaúj Tájain Tanyatulaj donos iskola Lókifogás sose rossz... Abaújszántó (ÉM - Dobos Klára) — Linda, a kuvasz farkcsóválva fogad a tanya kapujánál. O volt itt az első lakó, ő az anyja a másik két kutyusnak, a fehér Bobbynak és a fekete Jockeynak. Az apjuk ismeretlen, de ennek nincs is jelentősége. Azóta már el­telt néhány hónap, szépen fel­cseperedtek a kölyökkutyák, s lassan a régi épületek is kezdenek benépesülni állatokkal. Mar­hákkal, birkákkal, lovakkal... Az abaúj szántói Gyárfás József Mezőgazdasági Szakközépisko­lának 1992. április 28. óta tangaz­dasága van. - A Süveges tanya - meséli Nagy Ottó, a gyakorlati ok­tatás vezetője - régen a Bárczay család tulajdona volt. Majd tan­gazdaság lett belőle, később beol­vadt az Abaújszántói Állami Gaz­daságba, mikor pedig az meg­szűnt, a Szerencsi Állami Gaz­daságé lett. Ebben az időben ba­romfitenyésztés folyt az épületek­ben. Később veszteségessé vált a csirke, a telep bezáratott, s éve­ken át kihasználatlanul állt. Mi megvettük, s az elmúlt évi nyári gyakorlaton már ötven gyerek dolgozott itt hét héten keresztül. Bozótirtással, csalánirtással fog­lalkoztak, az volt a cél, hogy az el­hanyagolt területet nagyjából rendbehozzuk. A 4 hektáros be­kerített tanyához 32 hektáros ve­tésterület tartozik. Erről már be­takarítottunk 150 mázsa lucer­naszénát, és annyi kukoricát, hogy 500 mázsát most el is tudunk adni. A telepen már 83 anyajuh van, többségüket a szakképzési alap terhére kapták a Szikszói Állami Gazdaságtól és a téesztől. Néhány jószágot pedig a diákok szülei ajánlottak fel. Sót a Hortobágyi Nemzeti Parktól rackákat is si­került „intézni”. A most született báránykát egy kislány próbálja anyjához szok­Fotók: Dobos Klára tatni, megitatni, mások - hiszen ebédidő van az állatoknak - a birkákat etetik. A szakoktatók a tervekről mesél­nek, mondják, juhfejőházat is sze­retnének ide telepíteni. - Messze van az még - veti közbe Hegymegi István iskolaigazgató. - Nem lesz olyan messze, csak itt a hodály végében - kontráznak a szakok­tatók, akik már - persze az igaz­gatóval együtt - legszívesebben teljesen készen látnák a gazda­ságot. Minden meglévő épületet az eredeti funkciójában használ­nak majd, lesz sertésistálló 3-4 technológiával, külön-külön épü­letek szarvasmarhának, barom­finak, nyulaknak és más kisálla­toknak, s egyszer talán nemcsak a mostani két ló lesz itt...- Mivel a téeszek, nagyüzemek egyre kevésbé biztosították az ok­tatási lehetőséget, a mezőgazda­sági jellegű iskoláknak mind nagyobb volt az igénye arra, hogy saját földje, állattenyésztési te­lepe legyen - meséli az igazgató. - Ezen természetesen úgy kell gazdálkodni, hogy minimum el­tartsa önmagát, és biztosítsa a termelés lehetőségét. A tanüzemben a gyerekek min­den gazdasági állatfajjal megis­merkedhetnek. Régebben csak egy-egy faj tenyésztési alapis­mereteit oktattuk, külön tanítot­tuk a sertéstenyésztőket, a ba­romfitenyésztőket, most álta­lános állattenyésztőket szeret­nénk képezni. Ez a jövő útja. És ráadásul nemcsak tanüzemet, hanem mintafarmot is próbálunk itt létrehozni, ezért minél több faj­tát és minél több technológiát sze­retnénk bemutatni. Jövő szeptembertől a gyakorlatok nyolcvan százalékát el tudják itt végezni diákjaink, s amit még nem láthatnak, azt majd tanul­mányi kirándulásokon mutatjuk meg nekik. De nem kell hozzá két év, és itt is teljes lesz a „skála”. Meglátja, még gólyát is köl­töztetünk ide... Ebédidő birkáéknál Több nadrág, mint zakó... Encs (ÉM-DK)—Anno gépjavító csarnoknak épült a mostani Konzumex Kereskedelmi Rész­vénytársaság Encsi Konfek­ciógyára. Kezdetben női ruhákat állítottak elő. De ’89-től annyi veszteséget termeltaz üzem, hogy felszámolási eljárás indult, amely tavaly ért véget. Nagy sze­rencse, hogy a Konzumex nem csukta be a gyárkaput, hanem lehetőséget adott a bizonyításra. Sikerült. Két éve már nyereséget hoz a vál­lalkozás, tavaly 8,5 millió bruttó nyereséget termeltek. Pedig közben elég nagy összeget fordí­tottak fejlesztésre. A kritikus ’89-es évben egy hol­land céggel, a Modens Interna- tionallel kötöttek szerződést. Ók menedzselik a termelést. - Az utolsó centi cérnáig tőlük kapunk Ruhagyári pillanat még '87-ből mindent - mondja Antal János igazgató. - Most férfikonfekciót gyártunk, abból az anyagból és olyan szabásminta alapján, ame­lyet a hollandok hoznak. Régeb­ben Budapesten volt a szabászat, de a holland cég segítségével már itt van, megvalósítottuk a vég­vasalás technikai feltételeit, sót építettünk raktárát, bekötőutat. Naponta 270 zakó és 300 nadrág készül el. Az üzemben egyműszakos a mun­ka, s nem azért, mert nem volna piaci kereslet. „Munkakereslet” nincs. Pedig Encsen nagy a mun­kanélküliség, mégis a kétszáz dol­gozónak mindössze egyötöde az itteni lakos. A cég három autóbusza naponta 29 települést jár végig, hogy be­vigye, s hazavigye a dolgozóit... ESZAK-Magyarország 5 Terram „Fay” Abaúji történetek (ÉM-DK) — A Fáy családnak ma is élnek leszármazottai. Ennek kézzel fogható bi­zonyítéka többek között, hogy jelentős mennyiségű kárpótlási jegyet vásároltak az alsóvadászi főidre. Azonban azt művelni nem kívánják, csak a tulajdonjoghoz ra­gaszkodnak. A földet benthagyják a terme­lőszövetkezetben, melynek központja most a család ősi kastélyában van. Törzsökös Abaúj megyei család a Fáy, melynek első ismert őse Rugach, a XIII. század elején élt. Fiai Don és Barnabás ott voltak a gyászos emlékű muhi csatában, azon vitézek között, akik önfeláldozó hő­siességükkel kimentették a csata hevéből IV. Bélát. Rugach fiai adták át lovaikat a menekülő királynak. (Hogy egy ló miért nem volt elég neki?...) Mikor a tatárjárás után IV. Béla visszatért az országba, megjutalmazta híveit. Don és Barnabás 1243-ban Fáy földjét (terram „Fay”) kapta adományba, ez alapján később utódaik a Fáy nevet vették fel. Címerükben szerepel is egy ágaskodó fehér ló, melyet piros ruhás, sárga csizmás vitéz tart féken, ezzel is emléket állítva az ősök által a Muhi síkon „vérök hullásával” szerzett földnek. Az Abaúj-Toma vármegye nemes családjai című könyv szerint Barnabásnak nem voltak „maradékai”. Donnak három fia volt: Detre, Kozma és György. Kozma ága tartotta fenn a családot nap­jainkig. Utódai közül Ferenc a XV. század­ban kassai kapitány volt. A család számos tagja előkelő helyet foglalt el a megye köz­életében. Főispánok, követek, alispánok kerültek ki közülük. A hazát karddal is védelmezték, harcoltak a törökök, később az osztrákok ellen. Fáy Pétert Konstanti­nápolyban a XVI. század végén lefejezték, testvére Gábor 18.000 forinton váltott a meg magát a török fogságból. Fáy István egy századdal később részt vett a Wesselényi- összeesküvésben. A családot országosan ismertté Fáy András, a haza mindenese, a magyar reformkorszak irodalmi és társadalmi mozgalmainak egyik nagy alakja tette. Széchenyinek ba­rátja, valóságos jobb keze volt. Politikai munkássága mellett verseket, meséket írt, melyeket német s angol nyelvre is lefordí­tottak. Ő írta meg az első magyar tár­sadalmi regényt, a Bélteki házat, amit még több irodalmi alkotás követett. Járom az utam... Abaújkér (ÉM) — Aki ballagott már életében földúton, az tudja, romantikája csak az első esőig tart, onnantól nyűg. Sár lesz, méghozzá tapadás, nyakig Koszoló, az ünneplő ruhára sem tekintettel lévő, és nehezen lemosható. Valamivel már jobb a betonkocka, ám a rések zabálják a cipősarkat, a nagyobbra sikerült közök pedig a cipellő egyéb részeit, sőt a bokát is próbára teszik. Mindezek tudatában lehet igazán értékelni, ha végre elkészül „a" járda, hosszan, szélesen és kényelme­sen vezetve a gyalog járót a starttól egészen a célig. Az abaújkérieknek pedig kettős öröm a tavaly elkészült járda: nem­csak száraz lábbal kelhetnek át köz­ségükön, de megépítése - közhasznú mun- ka formájában - sok helybéli munkanélkü­linek adott elfoglaltságot. Fotó: Fojtán László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents