Észak-Magyarország, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-08 / 6. szám

BORSOD - ABAÜJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Bennszülöttek éve „Nem tudom, hogy kik az ünnepeltek, s a szó mai értelmezésében, ki számít bennszülöttnek.” (2. oldal) Felülvizsgálj*ák a szirénákat A jövő héten, január 14-én pár percre megszólal­nak majd a polgárvédelmi szirénák. (4. oldal) Újévi sajtótalálkozó Budapest (MTI) - Göncz Árpád a szokásos újévi sajtótalálkozón látta vendégül a hazai írott és elektronikus sajtó vezető szer­kesztőit csütörtökön, a Parla­ment Nándorfehérvári termé­ben. A köztársasági elnök jókí­vánságait fejezte ki a magyar média valamennyi munkatársá­nak. Telt házak haj lékt alánokkal Budapest (MTI) - A hetek óta tartó hideg idő miatt telt ház van a fővárosi hajléktalan-szál­lókon, sőt nem egyben szük­ségférőhelyeket is ki kellett ala­kítani - válaszolta az MTI ér­deklődésére csütörtökön Lakner Zoltán népjóléti helyettes ál­lamtitkár. A fővárosi önkormányzat által üzemeltetett hajléktalan-szál­lók, valamint a különböző vál­lalatok munkásszállói csaknem 1200 rászoruló befogadására alkalmasak, ennek ellenére csak elvétve találni egy-egy szabad helyet. Hasonlóan teljes kihasználtság­gal működik a Máltai Szere­tetszolgálat 50 férőhelyes, illet­ve a Magyar Vöröskereszt 200 személyes hajléktalan-szállója. Honosított áttelepültek Debrecen (MTI) - Romániából áttelepült állampolgárokat ho­nosítottak csütörtökön Deb­recenben. A Városháza anyakönyvi hivata­lában megtartott, bensőséges hangulatú ünnepségen ezúttal 32 volt romániai polgár tett ál­lampolgársági esküt Hevessy József, Debrecen város polgár- mestere előtt. Tavaly több száz, főként románi­ai áttelepült fordult hasonló kéréssel a debreceni önkor­mányzathoz. Idén úgy tűnik szá­muk tovább növekszik: jelenleg naponta hárman, négyen adják be a hivatalhoz honosítási, illet­ve visszahonosítási kérelmüket. Olcsó hús a lakosságnak Budapest (MTI) - A kiskeres­kedelmi árnál mintegy 20-30 százalékkal olcsóbban vásárol­hat a lakosság sertés- és mar­hahúst a Budapesti Húsnagyke­reskedelmi Közös Vállalat Soroksári úti telephelyén. A cég nagykereskedelmi áron adja ter­mékeit - tájékoztatta az MTI-t Ináncsy Miklós, a vállalat igaz­gatója. Elmondta: az alapanyagot álta­lában nagy tételben vásárolják a termelőktől, alacsony, mind­össze 6-7 százalékos árréssel kalkulálnak, továbbá csupán az áfa egy részét hárítják át a fo­gyasztókra. így jelenleg a fej­nélküli tőke sertéshús kilo­grammjáért 222 forintot kémek áfával együtt, míg a marhahús ára 170 forint körüli kilogram­monként. A kedvezőbb ár a húskészítmé­nyekre is vonatkozik. Szarajevót újra lövik Vance és Milosevic Fotók: AP Szarajevó, Szkopje (AP) - Né­hány nyugodt nap után csütör­tökön újra fellángoltak a harcok Szarajevóban. A szerb kará­csony után újra lövik a város több részét és a közép-boszniai Travnikot. Megérkezett Mace­dóniába az ENSZ csapatok egy kanadai egysége, amely az egy­kori jugoszláv hadsereg Kuma- novóban lévő laktanyájában ka­pott helyet. A 80 katonából álló csapatot 70 fővel megerősítik, akiket dél­után szállítanak Szkopjéba. A csapat parancsnokát, a dán Finn Thomsent péntekre váiják a városba. A kanadaiakat febru­árban egy skandináviai egység fogja felváltani. A kéksisakosok a szerbiai Koszovó menti északi határon fognak állomásozni. Az ENSZ tart attól, hogy újra ellensé­geskedés fog kitörni a koszovói szerb rendőrség és a túlnyomó- részt albán lakosság között. A harcok átterjedhetnek Ma­cedóniára is, mert az ott élő erős albán kisebbség valószínűleg a koszovói albánok segítségére siet. Az ENSZ attól tart, hogy a macedóniai háború általános konfliktussá terebélyesedik a Balkánon, és az Albániával szomszédos Görögország, Bul­gária és Törökország is érintetté válik. * A genfi Jugoszlávia-konferencia két társelnöke felvetette: esetleg Slobodan Milosevic szerb elnö­köt is meg kellene hívni a svájci városban folyó boszniai béketár­gyalások vasárnap kezdődő má­sodik szakaszára. Mint a Reuter jelentette, a genfi tárgyalások két társelnöke le­vélben fordult Dobrica Cosichoz, amelyben azt kérdezték a ju­goszláv elnöktől: szükségesnek tartaná-e Milosevic szerb állam­fő részvételét küldöttségében. - Milosevic meghatározó szerepet játszhat a boszniai öldöklés be­fejezésében, mint ahogy egy évvel ezelőtt is nagy mértékben hozzájárult a Jugoszlávia és Horvátország közötti háború le­zárásához - közölte a hír kap­csán Fred Eckhard, a két poli­tikus genfi szóvivője. Cyrus Vance szerdán Belgrád- ban kijelentette, hogy a Bosz­niáról folyó béketárgyalásokon központi kérdés lesz a muzul­mánok, szerbek és horvátok börtöneiben levő, háborúban fogságba esett katonák ügye. A békekonferencia társelnöke a BBC-nek elmondta: sajnálatos, hogy a Bosznia-Hercegovinában harcoló három fél még nem en­gedte szabadon a háborúban fogságba esetteket az 1992. októberi megállapodásnak meg­felelően. A kormány visszautasítja az ellenzéki vádakat Budapest (ISB - D.Á.) - Gom­bár Csaba és Hankiss Elemér lemondásának elfogadása meg­nyithatja az utat a valósághű, tárgyilagos tájékoztatáshoz, a Magyar Rádió és Magyar Te­levízió közszolgálati felada­tainak a társadalom által régen óhajtott hiánytalan és szabad betöltéséhez. Mindezeket a kormány közle­ménye tartalmazza, amelyet a kabinet csütörtöki ülésének szü­netében ismertetett a szóvivő. A rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslatot az ellenzék obstrukciós magatartása miatt nem lehetett elfogadni - mondta Juhász Judit.- Mindebből a kormány azt a következtetést vonta le, hogy a törvény elfogadását csak a kor­mánykoalíció akarta. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió költségvetésének a Mi­niszterelnökség fejezetében való elhelyezése a kormány szerint semmilyen tekintetben nem érinti az újságírói és a műsor­szerkesztési önállóságot. A kabinet határozottan visszau­tasítja mindazokat az állítá­sokat, amelyek a kormányt a sajtószabadság megsértésével vádolják. Ugyancsak elutasítja azokat a bel- és külföldi kampányokat, amelyekben egyes ellenzéki poli­tikusok vagy tömegtájékoztatási eszközök tökéletesen hamis színben igyekeznek feltüntetni az eseményeket. Ultimátum Iraknak Washington (MTI) - A nyugati nagyhatalmak - Oroszország tá­mogatásával - szerda este ulti­mátumban szólították fel Irakot: távolítsa el légvédelmi rakétáit az ország déli részéből - amely felett repülési tilalom van ér­vényben -, különben azokat a szövetségesek katonai erővel megsemmisítik. A nyugati követeléseket Irak ENSZ-nagykövetének adta át a világszervezet székhelyén az Egyesült Államok, Franciaor­szág és Nagy-Britannia képvi­selője. Taxisengedélyek februártól Budapest (MTI) - Február else­jétől adják ki az illetékes közle­kedési felügyelőségek az új taxisengedélyeket és a hozzátar­tozó sárga rendszámtáblákat. Március elseje után pedig már csak azok a taxisok fuvarozhat­nak, akik hozzájutottak az új engedélyhez. Peredi Péter, a Fuvarozó Vállal­kozók Országos Szövetségének főtitkára elmondta: ez év január 1-tól a vállalkozóknak csatol­niuk kell engedélykérelmükhöz az adóhatóság és a társadalom- biztosítás igazolását, valamint jogosítványuk, forgalmi engedé­lyük, a gépkocsi minősítő vizsgá­ja, a vállalkozó szakvizsgája és a vállalkozói igazolvány, vagy a cégbírósági bejegyzés másolatát. Az év hátralévő részében, legkésőbb 1994. január elsejéig pedig 100 ezer forint vagyoni biztosítékot is igazolniuk kell. Az összeg banki befizetése mel­lett elfogadható a bankgarancia. Ortodox karácsony Moszkva - Borisz Jelcin orosz elnök, feleségével és alelnökével együtt hallgatta a Jelokovszkaja székesegyházban csütörtökön, az ortodox karácsony alkalmából a kora reggeli misét. Mennyit változott a világ!-----KOMMENTÁR-----­i fiket*'énU Márai Sándor A földön kétmilliárd és néhány száz­millió ember él, így mondják. Tud­jad tehát: kétmilliárd és néhány százmillió esélye van annak, hogy szavadat, cselekedetedet félreértik. Ahány ember él a földön, annyi a fél­reértés esélye és lehetősége. Ez a nagyszerű és a félelmes az emberi életben, ez a végzetes minden emberi megnyilatkozásban és vállalkozás­ban. Azt mondod: „fehér” vagy „fe­kete”. De a világon fehérek és feketék is élnek, igaz? S egy fehér szemében más a fekete, mint egy fekete szemé­ben. S végtelenül másként tükrözik minden emberi lélekben a világ. Minden kiejtett, leírt szónak más és más a zengése kétmilliárd és néhány százmillió ember lelkében. Ezt is tudnod kell, s nem szabad soha meg­lepődnöd a visszhang felett, mellyel az ember a másik ember szavára fe­lel. Az emberi élet végtelen félreértések örök sorozatának körforgása. E fél­reértések összege az a színes, bonyo­lult, félelmes és nagyszerű csoda, melynek gyűjtőneve az ember. Készüljünk az adóbevallásra Budapest (MTI) - Legkésőbb január 20-ig kell megkapniuk az 1992. évre vonatkozó adóbevallás nyomtatványait azoknak, akik már az elmúlt évben is teljesítettek bevallási kötelezettséget. Az adóhatóság múlt év decembere óta már közel 2 millió nyomtatványt adott postára - tájékoztatta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal illetékese csütörtökön az MTI-t. Háromfajta űrlapot postáztak az adóhi­vatalok az elmúlt hetekben. Ebből a személyi jövedelemadó bevallására szol­gáló úgynevezett 53-as nyomtatványt mintegy 1,3 millió állampolgár kapta, il­letve kapja kéhez a napokban. Akik ja­nuár 20-ig nem kapták meg csomagjukat, de önállóan készítik el adóbevallásukat, azok az űrlapot ingyenesen átvehetik az APEH ügyfélszolgálati irodáiban. A bevalláshoz kapcsolódó legközelebbi ha­táridő január 31. Eddig kell a munkáltatóknak igazolást adniuk azon dolgozóiknak, akik úgy nyi­latkoznak, hogy önállóan készítik el adó­bevallásukat. Az igazolásnak tartalmaznia kell többek között a foglalkoztatottnak kifizetett éves jövedelem összegét és azt, hogy a munkál­tató mennyi adóelőleget fizetett be ebből az összegből az adóhatóságnak. Amint az az eddigi gyakorlatnak is meg­felel továbbra sem kell bevallást készíte­niük azoknak, akik helyett ezt a kötele­zettséget munkáltatójuk végzi el. Ennek feltétele, hogy az állampolgárnak csak egy munkáltatótól származzon a jö­vedelme. A munkahelyeket és az egyéb adatszolgál­tatókat ugyan a törvény kötelezi az iga­zolások kiadására, azonban nem árt meg­fogadni az adóhatóság jó tanácsát: ne vár­junk ölhetett kézzel, járjunk utána, hogy mihamarabb meg is kapjuk ezt az iga­zolást. E jó tanács főleg azok számára lehet fon­tos, akik az éves adóelszámolás alapján visszaigénylésre jogosultak. A visszatérítést az APEH-nek a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül teljesítenie kell és már január 1-től benyújtható az adóbevallás.

Next

/
Thumbnails
Contents