Észak-Magyarország, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-06 / 4. szám
1993. Janijár 6., Szerda 14 É SZAK-Magyarország Szólástér Minden részrehajlás nélkül Az Észak-Magyarországban olvastam, hogy Seifert Tibor történész a középiskolák negyedikes tanulói részére új történelem könyvet írt. Címe: Magyarország története 1938-1990. A történész saját nyilatkozata szerint munkáját „minden részrehajlás nélkül” igyekezett végezni. Nagyon várom ezt a könyvet, mert unokáimmal együtt én is szeretnék közelebb kerülni az igazsághoz. Mióta én emlékszem, Magyarországon folyamatos a történelem-hamisítás. Minden rendszerváltás után a hatalomra jutó elit minősítette a leváltott kort, irányt mutatott a történészeknek és saját politikai érdekei szerint megíratta a tankönyveket. Ezért fordulhatott elő, hogy egy bizonyos korról az apa a „vörös terror rémnapjai” - cím alatt tanult, fiának ugyanezt „történelmünk legdicsőbb 133 napjaiként oktatták. így lett az apa szerint „nemzetmentő és országgyarapító Horthy Miklós” a fia számára „Európa első fasiszta diktátora.” Folytatva a sort, 1956 ősze ezért volt néhány hétig forradalom, utána három évtizedig ellenforradalom, majd felkelés, végül forradalom és szabadságharc. Ezek után szinte természetes, hogy a Kádár János nevével jelzett korszak sem szegényebb a szélsőséges, egymásnak ellentmondó minősítő jelzőkben. Jó részt az ellentmondások hatására a fiatalok jelentős része elfordult a történelemtől, következésképpen a politikától is. Más része csak azért tanulta meg, hogy vizsgázni tudjon belőle. Akiket komolyan érdekelt a történelem, a felmerült kételyekre a felnőttektől várt megoldást. Igaz, hogy a felnőttek is az említett ellentmondásokon nevelődtek, de legalább voltak személyes tapasztalataik és élményeik, főleg a nagyszülőknek. Őket perzselte a második világháború, rémísztette a nyilas uralom és a személyi kultusz alatti önkény. Részt vettek az 1956-os felkelésben, kisebb részük a barikád egyik vagy másik oldalán, többségük otthon, vagy a munkahelyén. Ők éltek a „három millió koldus országában” és a „legvidámabb barakban.” Természetes, hogy a kérdésre adott válaszuk elfoglalt helyüktől, szerepüktől függött, újabb ellentmondásokat támasztva. Ne csodálkozzunk azon, hogy a fiatalok egy kis része talált valakit, aki tudott követendő példát, eszményképet állítani eléjük. Akiről úgy érezték, hogy meg tudja mutatni az „ellenséget”, megjelöli a „feladatot”, csak végre kell hajtani. A többit, a következményeket az én korombeliek már két korszakból is ismerik. Ezért aggasztanak bennünket fokozottan a Budapesten és más városokban tapasztalt és tapasztalható szélsőséges események. A jó történelemkönyv olyan a fiatalság kezében, mint a turistáéban a térkép. Lehet, hogy letér a jelzett ösvényről, új csapást keres, kipróbálja önmagát, de segítségével bármikor visszatérhet a járt útra és elérheti célját. Nem téved el véglegesen, önmaga és a társadalom számára végzetesen. Egy szélsőségektől mentes, érthető és elfogadható történelmi igazságra van szükség, olyan könyvre, amit általában a túlélők is elfogadnak. Ezt várom Seifert Tibor könyvétől, bízva abban, hogy tényleg „minden részrehajlás nélkül” közelebb hoz az ifjúsághoz. Benke Mátyás nyugdíjas, Nyékládháza Megint a világkiállításról E lapban is megjósoltam, hogy a világ- kiállítás megrendezésének jogát hazánk kapja meg. Javasoltam s most újból aláhúzom, hogy a világkiállításból nemcsak Budapestnek kell majd hasznot húznia, hanem az ország számos vidékének is, így Miskolcnak is. Hallottam és olvastam is arról, hogy Miskolc bizonyos ásványkiállítással akar kirukkolni (ami egyébként már rendszeressé vált egyetemünkön). Ez az esemény olyan értékű lenne, mintha azt jelentenék be, hogy pl. a lillafüredi Palotaszálló Mátyás-termében abban az időben naponta fognak finom ételekkel kedveskedni a betévedő vendégeknek... Továbbra is javaslom viszont, mint azt Ráday Mihály, a jeles városvédő is helyeselte, be kellene építeni a diósgyőri várban az egykor híres lovagtermet, melynek régi rajzai - állítólag - megvannak. Tudom, vannak ennek a gondolatnak hivatalos ellenzői, de Miskolc a lovagterem beépítésével a két északi bástya között, óriási vonzóerőt kapna. Deme Dezső Miskolc Hogyan lettem munkanélküli Panasz Kazincbarcikáról Szép, virágos múltú városunkban, Kazincbarcikán 1992. július elsejével alakult meg az „Arborétum” nevű Városüzemeltetési Kft., amelynek fő feladata a város zöldterületének fenntartása. Kertész szakember lévén, több szervezeti formában mintegy tizenhárom és fél évig dolgoztam a város parkjainak fenntartásán, művezetőként. Örömmel mentem át dolgozni az újonnan alakult Kft.-be, mivel szeretem a várost, szeretem a szakmámat. A Kft.-ben mint részlegvezető dolgoztam, feladatom a szakmai irányítás volt. Úgy látszik a munkához való hozzáértésem kevésnek bizonyult, mert ami velem történt, mind a mai napig szinte hihetetlen a számomra. A Kft. egyik új tevékenysége a faiskolai lerakat megnyitása volt, amelynek létrehozásában, kialakításában én is részt vettem, többek között a facsemeték beszerzésében is. Október végén egy nap szabadságomat töltöttem, majd másnap, amikor dolgozni mentem, mintha megfagyott volna körülöttem a légkör. A hátam mögött összenéztek, összesúgtak a kollégák, amikor kérdésemre elmondták, hogy bizony az általam leszállított gyümölcsfákból hiányzik, nincs meg a szállítólevélen lévő menynyiség, és valószínű, hogy én eltulajdonítottam. Azonnal kértem a T. ügyvezető igazgató urat, hogy tisztázzuk a szóban forgó ügyet, hogy legalább tudjam, miről is van szó. Ez nem történt meg. Az igazgató úr nem vette azt a fáradságot, hogy ezzel az üggyel foglalkozzon. Sajnos az embernek van egy nagyon rossz tulajdonsága, ha olyan dologgal vádolják, amit nem követett el, akkor nagyon felháborodik. Velem is ez történt, mivel biztos voltam benne, hogy részemről nem történt még csak tévedés sem, mert a leszállított csemetéket rendben átadtam. Mindez a gyanúsítás akkor következett be, amikor már egy hete folyt az árusítás. Meglehetősen ideges állapotban voltam, majd kértem az igazgató u- rat, engedélyezze a maradék szabadságom kivételét, és ha visszajövök beadom a felmondásomat. A szabadság letöltése után visz- szamentem dolgozni, és beadtam a felmondást. Időközben a munkakörömet betöltötte más, amit a T. ügyvezető igazgató úr elfelejtett velem közölni. A mai napig nem tudom, hogy végül is hiányzott-e a facsemetékből, vagy sem, mert ezt sem közölte velem senki. Visszatértemkor szó sem volt arról, hogy szívesen vennék, ha ne talán maradnék, mert nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy végül is eljövök. Munkát nem kaptam, valószínű attól féltek, hogy valakinek elárulom a Kft. szupertitkait. Szóval olyan rossz légkör vett körül, hogy azt senkinek nem kívánom. Az igazgató úr közölte velem: mindezekért én vagyok a hibás. Hát így lettem 23 éves szakmai gyakorlat után munkanélküli. Az ilyen receptre írt gyógyszer hatásos, gyors és főleg kényelmes, mármint azoknak, akik meg akarnak szabadulni valakitől. Nem kell csinálni semmi mást, csak az embert meg kell alázni, megszégyeníteni, meggyanúsítani. Hogy ez az egész nem igaz? Az nem baj, nem kéri számon senki sem, az ember pedig mindent kibír. Vagy inkább magától elmegy? Én inkább ezt választottam! Deme Imréné Kazincbarcika Válasz egy nem létező bizottságnak (Valamint a Cigányvállalkozók B.-A.-Z. Megyei Szövetsége titkárának, Hankó Vidor Úrnak!) Az Észak-Magyarország 1992. december 21-i számában közzétett nyílt levelükre az alábbiakat válaszolom: Meg kell vallanom Önnek, hosszas töprengés után jutottam arra az elhatározásra, hogy valótlanságokat tartalmazó, a becsületsértés határát súroló levelére hogyan, miként, milyen formában válaszoljak. Végülis az olvasók hiteles tájékoztatása végett a válasz e formája mellett döntöttem. Nyílt levelének már az első sora is meglepett, hisz' nem választ kér felvetéseire, hanem egyszerűen felszólít. Nem tudom hogyan lehetséges Ön szerint Kiscsécs község évtizedeken át történő kizsákmányolása, hisz' jómagam hét éve, jegyző kollégám két éve látja el a községben a vezetői teendőket. Nem tudom dicséretnek, vagy sértésnek vegyem-e azt, amikor felsorolja a központi és helyi erőforrásokból megépült intézményeket. Megköszönöm, hogy az olvasóknak bemutatta Girincs község infrastruktúráját. Felsorolása azonban hiányos, ugyanis felsorolásából kimaradt a Megyei Önkormányzat által fenntartott Általános Iskola és Diákotthon, az önkormányzat által üzemeltetett komp- és révát- kelóhely, valamint a gázcseretelep. Nem szerepel a felsorolásában az önkormányzati tulajdonban lévő szolgálati lakások jegyzéke. Ezúton tájékoztatom Önt, hogy az intézmények Girincs és Kiscsécs községek közös, osztatlan tulajdonában vannak. A vízműtársulat Girincs község kizárólagos tulajdonában van, mivel Girincs község lakossága társulás útján építette meg, családonként 30 ezer forint hozzájárulással. A bővítés lehetőségét Kiscsécs község lakosságának meghagyta. Az Ön által említett töltőállomás a két település között épült meg, Girincs község lakosságának társadalmi munka pályázatán elnyert pénzből. Itt jegyzem meg, hogy 1993-ban lakossági összefogással megépül Girincs községben a vezetékes gázhálózat, valamint a crossbar- rendszérú telefonhálózat. Ezen lehetőségek Kiscsécs lakosságának is adottak. Kiscsécs állandó lakossága 1992- ben 166 fő. Téves az információja, 1992 évre Kiscsécs községnek nem 4 millió 850 ezer forint állt rendelkezésére, hanem 5 millió 251 ezer 500 forint, melyből az intézmény-fenntartásra, illetve működtetéshez Kiscsécs község 3 millió 956 ezer forinttal járul hozzá. Az 1992-ben felhasznált szociális keret 934 ezer forint, ami a költségvetés 18 százaléka. Az országban nincs még egy önkormányzat, amely ennyit fordít szociális juttatásra. 361 ezer 500 forint az 1993 évben megépülő 8 millió 760 ezer forintos vízhálózat tervezési költségeire használtuk fel, illetve tartalék- keretet képez. A vezetékes ivóvízhálózat megvalósítására pályázatot nyújtottunk be. A pályázat sikeres elbírálása esetén Kiscsécs község önkormányzatának az összberu- házási költség 10 százalékát kell fedeznie. A vállalkozók szövetségének ezirányú beszámolási kötelezettséggel egyik önkormányzat sem tartozik. Tudomásom szerint a szövetséget nem erre a célra hozták létre. Kiscsécs község lakosságát, polgármesterét és képviselőit Ön vezeti félre. A kiválás feltételeit az önkormányzati törvény szabályozza, attól még Ön sem térhet el! Kiscsécs község képviselőtestülete 1992 novemberében állást foglalt abban, hogy a körjegyzőségből nem kíván kiválni. Erre még Ön sem kényszerítheti őket. A kiválásra, aláírásgyűjtésre és népszavazás kezdeményezésére tudomásom szerint nem került sor. Miből gondolja, hogy akadályozom Önt abban, hogy munkahelyet teremtsen Kiscsécs községben? Ismereteim szerint Kiscsécs község támogatta az Ön vállalkozását. Ezért munkahelyteremtési elképzelését bemutató megbeszélésre hívta össze a község lakosságát, nem pedig falugyűlést hívott össze, és itt került szóba, hogy a község váljon ki a körjegyzőségből. Építsen közintézményeket s hozzon létre polgármesteri hivatalt. Az ellentétek szítására az Ön megjelenése után került sor a településen. A konfliktusokat nem mi idéztük elő. A falugondnoki rendszer 1991. január 1-jén került bevezetésre. A gépkocsit, valamint a falugondnok működtetési költségeit a megyei önkormányzat finanszírozza. A falugondnokot Kiscsécs község képviselőtestülete nevezte ki, munkáját a lakosság és az önkormányzat megelégedésére végzi. Csak a gépkocsi üzemeltetésének adminisztrációs munkáit végzik a polgármesteri hivatal dolgozói, valamint a polgármesteri hivatal udvarán lévő garázsban van a telephelye a mikrobusznak. Egyéb becsületsértó kijelentéseire itt nem kívánok reagálni, ez ügyben a bíróságnál a körjegyző úrral együtt pert kezdeményezünk Ön ellen. Közlöm Önnel, hogy továbbra sem vagyok hajlandó az Ön által megfogalmazott intézkedések megtételére. Felelősséggel csak a választóimnak, valamint Girincs község képviselőtestületének és a lelkiismeretemnek tartozom. Kérem Önt, hogy fenyegetőző leveleitől kíméljen meg. Ezzel a felesleges konfliktusoktól is megkíméli a két község lakosságát. A jövő esztendő az eddigiektől is nagyobb terheket ró a helyi önkormányzatokra, nem hiányzik a településtől távol élők régi módszerekhez folyamodva beavatkozzanak a község ügyeibe, s hogy egyes önkormányzatoknak fogadatlan prókátorai legyenek. Bízom abban, hogy a jövőben eltekint a felesleges hangulat- keltéstől, és Kiscsécs községben létrehozza az Ön által is említett munkahelyteremtő beruházást, hozzájárul a növekvő munkanélküliség csökkentéséhez, és reméljük, az önkormányzat anyagi eszközeinek gyarapításához is, mivel az önkormányzat legnagyobb akaratának ellenére sem tudja az Ön vállalkozását anyagilag támogatni. Girincs, 1992. december 25. Baráth László a község polgármestere Antiszemitizmus - barbarizmus Aki nemcsak a lába elé néz a város utcáit járva, meglepődve tapasztalhatja, hogy mind több helyre van felmázolva a „napkereszt”, vagy másnéven a „szankszrit szavasztika” (Idegen szavak szótára, 830. oldal. Akadémiai Kiadó, 1973), azaz: közismertebb nevén: horogkereszt! Ez „díszíti” a Bárczay-park gyer- mek-mászókája tetejét, a Gárdonyi Művelődési Ház falát, a mellette felépített zenekari pódium oldalát, sőt, közel egyméteres példánya megtalálható a Sze- mere-szobor melletti kollégium belső falán. Az egészben az a „vigasztaló” - már ha egyáltalán vigasztalónak lehet ebben az ügyben valamit is nevezni -, hogy e „dicső mázolókat” nem az antiszemitizmus, „csak” a rombolási vágy, azaz a barbarizmus serkenti eme gyalázatos cselekedetekre! E sorok írójának volt szerencséje végignézni, mikor a tapolcai elágazás aluljárójában fiatalok társasága, finomabban kifejezve: bandája mázolta fel a horogkeresztet az aluljáró falára, utána összegázolták a frissen betonozott lépcsőket, a zsaluzatot pedig összetörték! (A horogkereszt még mindig ott csúfosodik). Vagy: a Bárczay-parkban nyilaskeresztet mázoltak a pingpongasztal lábazatára, és utána az asztaltetót ledobták a földre! Most is ott vannak; a nyilaskereszt az asztal talpazatán, az asztaltető pedig a földön! De miért mondom, hogy szerencsém volt? Azért, mert mindkét esetben ép bőrrel megúsztam! Remélem, egyetértünk: ez nem antiszemitizmus, „csak” barbarizmus! Melyik szégyenletesebb? Mindkettő, egyformán elítélendő! De akkor: ugyanúgy elítélendő a kétszeres Kossuth-díjas akadémikus, Bruckner Győző újonnan felszerelt utcanév-táblájának beszennyezése is! (Észak-Magyarország, 1992. december 7., kilencedik oldal). Érdekes, egy kedves Olvasó, aki védelmébe vette a tett elkövetőit, nem adta nevét az írásához! Biztos, szégyelltél Igaza van, én is szégyellnék ilyeneket írni: „De vajon, ki is Bruckner Győző?” Eny- nyit nem tudni! De a legszebb a következő idézet: „Gondolom, mikor egyetemet alapított...” Hát, drága Hölgyem, vagy Uram! Vegyen már annyi fáradságot, és lapozza fel az Akadémiai Kislexikon I. kötetét, annak 287. oldalán ez áll: „Bruckner Győző. (1900-1980). Kémikus. 1946-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Egyetemi tanár. Kétszeres Kossuth-díjas. (1949, és 1955).” És még ha hozzávesszük, hogy munkatársával, Ivanovics Györggyel (kétszeres Kossuth-díjas akadémikus), (ugyanott, 839. oldal) sok dicsőséget szerzett a magyar nemzetnek, és európai hírnevet magának: Miskolcon pedig bemázolták az új utcanévtábláját. Éghet az arcunk a szégyentől! Eziránt érzett felháborodásomat írásban közöltem az Észak-Magyarország egyik főmunkatársával. A mázolóknak pedig azt üzenem: volt egy kollégájuk: olyan csúf neve volt, hogy: Adolf Schickelgruber! És amilyen csúnya neve volt, olyan dicstelen véget is ért! Jó lenne ezen kissé elgondolkozni, „má- zolók!” Tisztelettel: Csörnök Jenő Miskolc, Bárczay u. 24. Szöveg nélül
