Észak-Magyarország, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-30 / 25. szám

1993. Január 30., Szombat

Em-Hétvége / Látókör

ÉSZAK-Magyarország 9

Tábori Aranka

1961-ben született Kecskeméten. Gyermekéveit Kapásfalun, majd Lakiteleken élte, Csiszér Emese rajztanár értő irányítása és Lezsák Sándor mágikus, szellemi befolyása mellett. 1976- 1980-ig Szegeden, a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában tanult gobelin szakon, megismerve a szövés mesterségét, később Budapestre került és a népművészet egyetemes

kultúrkincsét tanulmányozva sző, rajzol és fest.

Az irodalom vonzása grafikai lapjain, mo- notípiáin jelenik meg, így 1985- ben illusztrációkkal is szerepelt a politikai közéletet is felkavaró, híressé vált lakiteleki ANTOLÓGIA című tárlaton. Munkáival azóta több egyéni és csoportos kiállításon találkozhattunk. 1987-től él Mezőkövesden.

Baka István

Égi zsebóra

Ha felpattan a nappal nikkeles hátlapja, és elénk tárul az égi zsebóra: csillag-fogaskerekek, tejút-rúgók viliódznak; s nézi, nézi

az Órásmester, felcsippentve, mint lupét, a Holdat; s én is idelenn találgatom - miért késik vagy siet: Mint hidegben a sínek, a Jelen

miért húzódik össze, míg a Múlt habzó teje a lábasból kifut, és rákozmál a Jövő plattnijára - kapargatod késsel is, hiába.

Felpattintja a nappal nikkeles hátlapját Isten, kezébe veszi a kronométert, piszkálgatja, majd fejét csóválja, és zsebre teszi.

S a dohánymorzsák, a pipaparázs- égette fekete lyukak között ketyeg a Menny, s ide-oda gurul Jézuska üveggolyója: a Föld.

Baka István: Farkasok órája

Azaz a hajnali szürkület, amikor még sötét az éjszaka, de mintha kifáradt volna, s lassan megadja magát a kelő napnak. Aki ilyenkor riad föl álmából, az már nehezen tud újra elaludni, gondolkodni kénytelen. Van min - sugallja Baka István kötete. Századvég - ezredvég, tehát dekadencia, ugyanakkor alig vagyunk túl egy rendszerváltáson, jószerével még megérteni, feldolgozni se volt időnk, máris a fásult kiábrándultság vett erőt rajtunk. Nem tud szabadulni az értelmiségi (költő az) a de ja vu érzéstől, hogy mindez már volt, megtörtént egyszer, szóval mindig így volt e világi élet egyszer fázott, máskor lángban égett, de a finnyás lélek, a gondolkodó mindenkor csalatkozott. Liszt Ferenc (övé az egyik ciklus a kötetben) még lelkesedhetett vagy boronghatott Hamleten, hisz’ adva volt a romantika - 19. század - díszlete, fekete drapériák, lobogó gyertyák, koponya a dolgozóasztalon, a haláltánc is egy nagy hapen- ing, amelyben a résztvevők jobban meg vannak hatódva önmaguktól, mint a nézők, s mintsem, hogy valóban átélhetnék a Lét tragikumát. Schopenhauer, Nietzsche és Marx százada volt az, a hité, hogy elég néhány fogaskereket kijavítani a világ szerkezetében, s minden jóra fordul, az élet mindenki számára tartalmassá, értelmessé, széppé és megélhetóvé válik. A 20. század végén túl a fasizmu- son-bolsevizmuson, Holocaus- ton-Gulágon az ember már kételkedni se bír, csak nyeli keserű nyálát és undorodik. S visszaálmodja magát a renaissance Dániába, ahol Hamlet már halott, Fortinbras az úr, svédül ragozza az igét. Értem én Baka Istvánt: Yorickok voltunk, vagyunk, azaz nem szereplői, csupán fáradt rezonőrei a kornak. Mily nevetségesek, szánalmasak ma már a vátesz pózok, szerepek („a’la népben nemzetben gondolkodni”...), hisz” a döntéseket máshol, mások hozták, s mi jószerével még a tartalmukat sem ismerjük. Yorick a humanista, mert élni kell, sőt túlélni, kiszolgálja a svédeket, tagadja, leplezi dánságát, s csak a kocsmában bátor. Lesz dolga ezzel a jelenséggel az irodalomtörténetnek egy majdani „lyukasórának”. Mert a le- génykedő pózok is felértékelődnek utóbb, „én már akkor is megmondtam”, opuszokat, életműveket temet be a könyörtelen Idő, hogy sose ássák ki a hamu alól. Kegyetlen önítélet ez, de Baka István egy pillanatig se szentimentális. Az ő Hamletje alkoholista (ki nem ivott - eleget - ebben a boldogságot ígérő rendszerben?!!) - s végeredményben az undorba hal bele. Yorick persze, aki mindent látott, tud, megért, bohóckodik, önmagát is kicsúfolja. Ez az ő lelkének fényűzése, kis zsoldért, apanázsért.

Volt itt persze szerelem is. Költőnk Leningrádban találkozik Másával, hogy - feltehetően örökre - elveszítse a szeme elől. Nosztalgia? Az! Senki se választhatja meg az ifjúságát, a kort, amelyben élnie adatott. A mi ifjúságunk a vértől, szennytől lucskossá vált hó birodalmának bakancsai alatt adatott. Szép volt? Elmúlt visszavonhatatlanul, s lassan elmúlunk mi is. Fine siede. Századvég, ezredvég, világvége, hisztériák. Az élet persze megy tovább - még sose volt úgy, hogy valahogy ne legyen -, már nélkülünk. Karcsú kötetek maradnak utánunk, mint a Bakák és a keserű utóíz...

(Szekszárd, 1992.)

Horpácsi Sándor

Kalász László*

Készülődött

talán már éjfél óta de elég volt egy véletlen pillanat: az éjjelből a hajnal kiszakadt és egyre nőtt és mindinkább azóta

kék fényekkel szürkén derengő hóra mind bátrabban vetül a virradat a háztetőn percekre megragad s udvarra útra gyorsan lecsusszan róla

és elterül majd kertben kert alatt meg nem torpantja jegével sem a Bódva győzelmesen a tájon szétszalad

csillámait teli pászmákban szórja míg föl nem ring a dombtetőn a Nap reményeink lüktető tűzgolyója

* A költő most közölt verse a nemrégiben megjelent Világ menj világgá című kötetében található. Közlésével is köszöntjük a 60 éves alkotót.

Illusztráció Lezsák Sándor A fészkéből kizuhant város című verséhez Tábori Aranka grafikája

Horváth Gyula

Otthont, szerelmet, hazát

Meleg ölelésbe csavartál, hogy ne fázzak az utcák harminc fokos hidegében, azt mondtad:

ne szaggassam rongyosodó húsomat, mert többé nem látok tengert a szemedben, és tenger lett a tavasz, óceán lett a nyár, könnyekkel áztattad be a szennyeseket is, azt mondtad: keressek meleg szájat, mert fogaid közt, fázom, vacogok, de én két vesédbe kapaszkodva;

ágyadban találtam otthont, szerelmet, hazát, s most ebben a januári délben; szétszakadt melledből hópelyhek szakadnak rám, talán tudnak rólad valamit a füvek,

talán tudnak rólad valamit a békák,

te drága aranyos stiglinc,- üzent-e a babám?- Csip, csip, csip-csi-ripp, üzenetem nemsokára rádtalál, csip, csip, csip-csi-ripp, rádtalál egy rózsaszál-halál.

Irodalomkutatás és tanítóképzés

Bodrogolasziban született 1945-ben. Középiskolai tanulmányait a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziumban végezte. .' debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészettudományi karán

magyar nyelv és irodalom szakon szerzett középiskolai tanári oklevelet.

1971-1975 között készítette el doktori értekezését, „A magyar irodalmi népiesség a felvilágosodás korában” címmel. E témából több publikációja jelent meg. A bölcsészettudományi doktori címet 1976-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen kapta meg. 1968- tól dolgozik a sárospataki tanítóképzőben. 1971-76 között gyakorlóiskolai igazgató, ezt követően főiskolai oktató, a nyelvi és irodalmi tanszéken tanszékvezető, majd 1987-tól főigazgató-helyettes, 1990. november 1-tól a főiskola főigazgatója.

— Nemcsak helytörténeti vonatkozásban számít kuriózumnak az a kötet, amely az Ujváry Zoltán által szerkesztett „Folklór és etnográfia” sorozatban jelent meg nemrégiben az Ön tollából. Mi az előzménye annak, hogy „A XVIII. századi sárospataki kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények” című tanulmánya most nyomtatásban is könyvespolcokra kerülhetett?

— Irodalomtörténeti kutatással több mint húsz éve - egyetemi tanulmányaim óta foglalkozom. Különösen a régi magyar irodalom, azon belül is a XVin. század magyar irodalmát vizsgálom. Egyetemi szakdolgozatom is irodalmunk e periódusából készült. Őszinte tisztelettel és hálával emlékszem vissza debreceni egyetemi éveimből Juvlow Viktor professzor úrra, akinél egyetemi szakdolgozatomat is írtam.

Kiváló egyetemi oktató volt, de sajnos már nem él. Kutatói példaképem. Ő volt az, aki megismertette velem az irodalomtörténeti kutatást, s a kutatás ízét azóta sem tudom elfelejteni.

Doktori disszertációm záró fejezete a sárospataki kéziratos versgyűjteményekkel foglalkozott. Voltaképpen a most megjelent könyvemnek is ez a fejezete volt az alapja. Ezt követően a ’70-es évek közepén kezdtem el elmélyültebben és főként részleteiben áttekinteni a kéziratos köteteket.

— A század irodalmi közgondolkodását, ennek formáit is tükröző, anyanyelven szóló gyűjtemények igen izgalmas betekintést adnak a kor alkalmi, ezen belül diákköltészetébe.

— E kéziratossággal viszonylag keveset foglalkozott irodalomtörténet-írásunk. Kézzel írott könyvekről van szó, amelyek szövegeit több mint kétszáz évvel ezelőtt írták le. A szerzőket jórészt nem ismerjük, egy azonban bizonyos, hogy diákok, művelt iskolázott személyek voltak. Izgal- más feladat annak elemzése, hogy milyen szövegeket jegyeztek le a korabeli, ismeretlen szerzők. Milyen irodalmi ízlésük volt, egyáltalán mi tartott számot érdeklődésükre. Több ezer kéziratos oldal e- lemzése nyomán rendkívül

gazdag, sokszínű anyaggal ismerkedhettem meg. A kötetek alkalmi szövegeket, köszöntőket, népdalokat, verseket, recepteket, kuruzsláso- kat, iskolai verseket, kortárs történelmi aktualitásokat, vallásos tárgyú szövegeket tartal- rn a z n a k . Ezek a kötetek ma a sá- rospataki Nagykönyvtárban találhatók. Minden bizonynyal jóval több kötet létezhetett, a kutató gazdagabb anyagot találhatott volna akár még a múlt század végén is. Sajnos nem kevés az olyan kötetek száma, amelyek elvesztek vagy megsemmisültek. Feltevésem erősíti a kötetek mai állapota is. Szinte mindegyikük agyonolvasott, tépett, szakadozott, kézról- kézre járt viharvert példány. Tanulsága annak, hogy forgatták és olvasták lapjaikat.- Örömmel szólok arról, hogy könyvemben három olyan magyar nyelvű kéziratos kötetet is bemutatok, amelyeket eddig nem ismert a kutatás, a szakirodalom.- A tanulmányában több nyitott kérdést hagy, amelyről arra következtetek, hogy az ez irányú feldolgozó-kutató munka még nem zárult le.- Igen, szeretnék újabb kötetet kiadni. Az elmúlt évben az „1000 éves a magyarországi iskola” alapítványa elfogadta és támogatta pályázatomat. Az idén ismét pályázok. Meggyőződésem, hogy értékeket hordoznak a kötetek. A XVIII- XIX. századi sárospataki kéziratos versgyűjtemények behatóbb és főként komplexebb kutatása értékes (művelődéstörténeti, irodalomszociológiai, nyelvtörténeti, iskolatörténeti stb.) adatokkal gazdagíthatja - Sárospatakkal is kapcsolatos - eddigi ismereteinket.- Az intézményirányító, felelős munka mellett hogyan szakít erre időt:- A sárospataki tanítóképző nagyon fontos számomra, hiszen életem, oktatói tevékenységem, kutatómunkám huszonöt éve ehhez az intézményhez kapcsolódik, s ez kötelez.- Hivatali elfoglaltságaim miatt elsősorban szabad időmben, esténként, hétvégeken tudok időt szakítani céduláimra. Az jó, hogy magam határozom meg a kutatás tempóját.- A tudományos és oktatómunka egysége ma egyre hangsúlyozottabban jelentkezik a felsőoktatáson belül... Kutatásaim kapcsolódnak a főiskolai irodalom, a gyermekirodalom tanításához, elsősorban a helyi irodalmi hagyományok történeti vizsgálata kapcsán.

Úgy gondolom, hogy a helyi diákirodalmi hagyományok történeti, néprajzi szempontú megismertetése gazdagítja hallgatóink ismereteit. Örülök annak, ha a tudományos diákköri munkában sikerül egy-egy hallgatót megnyerni a téma kutatásának. S még valami: oktatói munkám során tapasztalom, hogy hallgatóink mily keveset tudnak és olvasnak régi magyar irodalmunkból. Van tehát pótolni való mind a középiskola, mind a főiskola szintjén.

dr. Dobrik István

Dr. Komáromy Sándor

Szerkeszti: Cseh Károly