Észak-Magyarország, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-21 / 17. szám
4 ESZAK-Magyarország 1993. Január 21., Csütörtök T JEVEl -RZRS Válasz — póráz nélkül Megdöbbenve olvastam a Szólástérben Fekete Klára polgártársam levelét, amiben olyan váddal illet, ami nyilatkozatomban nem is hangzott el. (Lehet, hogy véleménye kinyilvánításához csak a katalizátor szerepét töltöttem be?) Számára az állatvédelem „furcsa eszme- futtatás”, de tapasztalataim alapján nyugodt szívvel állíthatom, hogy a kulturált Európában ez régóta természetes. (Remélem erre a szintre mi is felnövünk egyszer.) Az ebtartásra vonatkozó rendeleteket - kedves Fekete Klára, ezt ne vegye szerénytelenségnek - jól ismerem, hiszen azok születésekor rendszeresen kikérték - és kérik - az én véleményemet is. (Más kérdés, hogy mennyire fogadták - fogadják meg.) Én maximálisan a fegyelmezett állattartás híve vagyok, akárcsak Ön. Nincs miről vitatkoznunk. Azért a szabályok betartásához - csak úgy széljegyzetként - engedje meg, hogy megjegyezzem: nap mint nap a Jóisten tudja, hogy mennyit szegnek meg és nemcsak az állattartók, vagy állatbarátok. Évek hosszú során azon fáradoztam - teszem még én naiv ma is -, hogy az emberek Európa szelleméhez méltóan kulturáltan toleránsak legyenek egymáshoz, ne lehessen bún az, hogy valakinek kutyája van. (Pórázon!) Persze ez nem jelenti azt, hogy aki nem ért velem egyet, annak az „eszmefuttatására” is pórázt kellene kötni. Nem jelenti azért, mert - hála mindannyiunknak - demokrácia van és a véleményét mindenki elmondhatja, mint ahogy ezt Ön is tette. Nem jelentheti továbbá azért sem, mert úriemberek között nem szokás így nyilvánulni meg a másik felé. Végezetül szeretném megköszönni, hogy fanatikusnak nevezett. Ahhoz, hogy az Ön unokája és annak unokái még láthassanak élő állatokat - akár pórázon, vagy anélkül - ilyen emberekre van szükség. Kletz László Miskolc Kétféle menetrend Ruszkai István miskolci olvasónk észrevételét, miszerint a területi menetrendben nem szerepel Tokaj és Tárcái, október 29-i összeállításunkban közöltük. A bővítésre tett javaslatára dr. Dudás József, a MÁV illetékes vezetője válaszolt: „Sajnálattal közlöm, hogy a MÁV a következő menetrendi időszakra területi menetrendet nem kíván készíteni, azonban az utasok részére kétféle hálózati menetrend készítését tervezi, melyek formáját ez ideig nem ismeijük.” Miskolcon, a Szentpéteri kapuban, a közelmúltban forgalomirányító lámpákat szereltek fel. Ezekre különösen nagy szűk* ség volt a megyei kórház autos bejárójához vezető útszakasz eleién, ahon* nan ki vagy éppenséggel befordulni a 26- os út sűrű forgalma miatt csak nagyon nehezen lehetett. No, és ne feledkezzünk meg a gyalogosokról sem, akiknek a zebra csak vajmi kevés biztonságot nyújtott. Fotó: fajtán László Biztonságosabban Jogsegélyszolgálat Ma, január 21-én, csütörtökön délután 4-6 óra között jogsegélyszolgálatot tartunk a Sajtóház I. emeletén, lapunk levelezési rovatának irodájában. Tanácsokat és felvilágosítást ad dr. Demeter Lajos ügyvéd. BODNÁR ILDIKÓ rovata Rejtjelek a múltban és a jelenben Hazánk történetében sokszor kellett írásaikban rejtjeleket alkalmazni azoknak, akiknek a hatalomtól kellett tartani. Népünk - szellemiekben, emberségben - magasra nőtt fiai joggal félhettek. Ók ismerték a kegyetlen kort. Ők ismerték á törvényt is, mely így szólt:„kiket jobbágyoknak nevezünk, szabadságukat az összes nemesség ellen való lázadásuk következtében földes uraiknak teljes és örökös szolgaságnak vetettek alá.” Ók tudták, hogy a boszorkányégetés konstruált per. (Miskolcon az utolsó por 1716- ban, Szegeden 1728-ban volt.) A boszorkány csak vesztes lehetett. A bizonyítást az istenítéletre bízták. Például így: egy fazék forró vízbe követ dobtak és azt a gyanúsítottnak meztelen karral kellett kivenni. Ha a forrázás nyomai látszottak, az azt jelentette, hogy Isten nem védte meg az ártatlant, tehát boszorkány. Vagyonát elkobozták, testét megégették. E korral szálltak szembe a szellem óriásai, akik titkos társaságokba szervezkedtek. Elveiket nem foglalták írásba, titkos jelekkel terjesztették. A szabadság jele (háromszög, a csúcsoknál egy-egy körrel) azt szimbolizálja, hogy kell a társadalomnak törvényi keret, de a polgár annak nem foglya, hanem őre. (Ezért állnak kívül.) Az egyenlőség jele (=) azt szimbolizálja, hogy minden polgárjogokban egyenlő, tiszteletben viszont akkora, amennyi az alkotó munkájának értéke. Csak önerőből emelkedhet. A testvériség jele (x) azt jelképezi, hogy a szabad társadalmat csak az egyesülésben megsokszorozott erővel lehet megvédeni az embertelenségtől. A hatalom rettegett az ilyen eszméktől és Martinovics, Hajnóczy fejét vette, Kazinczy - kegyelemből- 7 évet ült a spilberki börtön kazamatájában. . Nagy művét mégis elvégezte, a magyar nyelvből - társaival - kultúrnyelvet csinált. Mostanáig. Most úgy akarjuk bizonyítani európaiságunkat, hogy nem használjuk a gazdag magyar nyelvet. Majmolunk. A miskolci Sportcsarnokban a karácsonyi vásár 78 elárusító helyéből 42-nek idegen neve volt. (Jó néhány zagyvaság.) Érdekes, hogy az angol, a német vállalkozó meg tudja nevezni magát honi nyelven, a magyar inkább utánoz, zagyvái. Ézen a nyelven hallgassunk meg egy beszámolót: „Találkoztam egy so- ping centre menedzserével - tudod, aki a skysport butikot ajánlotta -, olyan információi vannak, hogy a kreditben nagy restrikcióra lehet számítani. Van szabad manink, így megkerestem egy bró-ker ofiszt, hogy csináljunk kontraktust egyjó prozsektre. Azt ajánlotta, hogy opciót szerezzünk olyan lízingre, amelyik kompatibilis lesz esetleg későbbi forfe- tirozásra is. Ez bármilyen monetáris bizniszre alkalmazható, de ne okozzunk vele ambivalenciát, mert a marketingban rövidesen végbe megy az ana- batikus változás.” Mit mondhat erre az „ Ó magyar”? - Vakulj magyar, ne láss tót! Csapó András Miskolc Rémálom avagy valószínűségszámítás Csengetnek. Felkászálódok, ajtót nyitok. Szemben velem egy robosztus ember. Vízművek! - hangzik a kurta, energikus bemutatkozás. Hol van a vízóra? - néz rám vádlón, gunyoros mosollyal a „hatóság”. Bűntudattól gyötör- ten mutatom a már több mint egy éve felszerelt vízórát, melyet minden hónap végén eddig magam olvastam le és fizettem be becsülettel a fogyasztásért járó köbméterenkénti díjat. - Na nézd csak! így el van dugva ez a mérőberendezés a mosdó alatt? Most, hogy hajoljak oda? Olvassa csak le a kedves fogyasztó, mit is mutat az óra! Lehajolok, ahogy szoktam, kezemben füzettel, amibe a hónap utolsó napján beírom az óra állását és mondom a köbmétert, majd a fejben gyorsan kiszámított összeget. Igen, de csak eddig - hangzik a válasz. Mától kezdve ugyanis maga fizeti meg a leolvasás költségét is. Nekem és a vízműveknek is meg kell élnünk valamiből - nem? Aztán, mint aki jól végezte dolgát, csekket nyom a kezembe és távozik. Bosszúsan öltözöm, hogy felkeressem a T. vízműveket és magyarázatot kéijek. (Képviselőnkhöz nem fordulhatok, az sem tudom ki az, még sohasem mutatkozott be.) Gondoltam, ha sem az áram- szolgáltató, sem a gázművek nem kér pénzt óráinak a leolvasásáért, ez valami tisztázatlan dolog lehet. Rohantam hát a boltba buszjegyet vásárolni. A két jegy árát a kezemben szorongattam. Odaadom a pénztárosnak, aki kevesli az összeget, majd összeadja a két tételt és plusz tíz százalékot kér mondván, ő sem dolgozik ingyen. Kalapáló szívvel ülök a buszra. Jön az ellenőr, kéri a jegyem. Nézegeti, forgatja, végül kiböki, rendben. Majd előhúz egy bilétát - rajta : „a saját kezelésű jegy ellenőrzésének díja” - és öt forintot kér. Verejtékezve ijedek föl álmomból. Sokáig ülök az ágy szélén magamba roskadva. Rémálom volt ez vagy valóság? Aztán rádöbbenek: a fogyasztónak kell már megfizetni mindent. A fő- és alvezér- igazgatókat, a fő- és alfőosztály- vezetóket, a fő- és al-alcsoportve- zetőket, a kávéfőző incikéket...A rosszul megszervezett munkát, a hozzá nem értést. A pártok vádaskodásait, a gáncsoskodást és természetes, hogy a bizalmatlanságot is. Minek zúgolódni?! Illés Endre Miskolc Csalódás Az ÉM január 9-i, szombati számának műsorismertetésében olvastuk: a miskolci Csodamalom Bábszínház délután 3 órától előadást tart. Közben a Miskolci Rádió is ajánlotta a műsort délelőtti adásában. Féijemmel és két fiammal elindultunk a bábszínházba és ott közölték velünk, hogy tanácskozás (közmeghallgatás) miatt az előadás elmarad, menjünk másnap délelőtt. Mi vidéken lakunk. Csak a vonat 150 forintba, a villamos 76 forintba került. Nem beszélve a csalódottságról, amit a gyerekeknek okoztak. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy miért reklámozták a szervezők a műsort, amikor szerintünk tudniuk kellett, hogy a termet már előtte kiadták? Hát már a gyerekeket is becsaphatják?! Juhász Gyuláné _______________Sajókeresztúr S zerkesztői üzenet K. János, Miskolc: A vagyonnyilatkozat benyújtásának új határideje 1993. mgjus 31. Háborús képeslap A sírhantokkal, keresztekkel zsúfolt kijevi temetőről készült fotót képeslapnak szánta készítője. Bizonyára nemcsak Varga István miskolci olvasónk édesapja vásárolt belőle és küldte el családjának életjelt adva magáról, s egyben szomorú bizonyítékot szolgáltatva a 2. magyar hadsereg emberáldozatairól. A laphoz egy kézzel, de mértani pontossággal megrajzolt térképet is mellékelt feladója, amelyen többek között bejelölték a három magyar kórház és a hősi temető helyét. Csak ez az egy levél, illetve küldemény érkezett az édesapától, aki maga is megsebesült a visszavonulás során, s aki az egyik kijevi kórházból üzent a fenti módon családjának. Fotó: archív Ajándék — adományokból Szerencs (ÉM) — Karácsony előtt a „Staféta” Szocialisták a Gyermekekért Alapítvány kuratóriuma felhívást tett közzé, melyben pártállástól függetlenül arra kértek mindenkit, hogy a családban fölöslegessé vált játékokat, könyveket juttassák el szervezeteikhez. A felajánlott, összegyűjtött tárgyakat azokhoz a családokhoz továbbították, ahol szándékaik szerint „karácsonyi ajándék válhat az adományokból”. Az alapítvány kuratóriuma ezúton köszöni meg a felhíváshoz csatlakozók segítő közreműködését, jószívűségét. S hogy a nemes törekvésnek, összefogásnak, a megajándékozottak körében milyen hatása lett, íme egy szerencsi testvérpár - Halász Enikő és Melinda - levele: „A nagy karácsonyi készülődés közepette váratlan látogatónk érkezett. Nem ismertük őt és mégis egy csomagot kaptunk tőle. Közeledik a karácsony és biztosan aláfér még az ünnepi fa alá ez a kis ruha, játék, könyv - mondta. Majd ahogyan érkezett, olyan gyorsan távozott. Iskolánkban mi is készítettünk kis karácsonyi ajándékokat az öregeknek és éreztük, milyen jó dolog ajándékozni. Most meg mi kaptunk számunkra ismeretlenektől, és ez is nagyon jó érzés volt! Hogy ki gondolt ránk és még sok nagy- családosra? A nevüket nem tudjuk, csak azt: jelképük a piros szegfű. Köszönjük.” Visszhang Levelem megírására az késztetett, hogy olvastam az Észak-Ma- gyarországban Szilágyi Adolf cikkét „A médiaügy megoldódott?” címmel. Mondanom sem kell, hogy az írás mennyire lenyűgözött. Sajnos kevés ilyen bátor és értelmes politikus van hazánkban, aki így gondolkodik és aki ilyen reálisan fel tudja mérni a helyzetet. (Hasonló gondolatokat már én is papírra vetettem korábban, kisebb - nhgyobb sikerrel.) Sajnálom, hogy ez a vélemény nem a parlamentben hangzott el, mert akkor nemcsak egy megye, hanem az egész ország népe megismerhette volna. Pirigyi András Cigánd Messze távol a hómezőn A címben szereplő mondat egy dalt idéz. Ebben énekelte meg keserves életét, családja utáni vágyakozását a 2. magyar hadsereg valahol a Don és a Dnyeszter folyók által övezett orosz tájakon. Majd' egy emberöltő múlt el azóta hogy apáinkat, fiainkat odahurcolták a kommunizmus megfékezésére. A negyedmillió katonának csak egytizede maradt életben. Egy részük fogságba e- sett és szenvedett éveken át annak az országnak a felépítésében, amelyet ő sohasem akart lerombolni. Szedték áldozataikat a hadifogoly táborok és bizony kevesen tértek haza az elfogottak közül. Akik menekültek a haláltól, a fogságtól, azokat a haza vezető út nélkülözései, a nyilasok kegyetlenkedései sújtották. Ezekre a katonákra kell ma kegyelettel emlékeznie minden magyar embernek. Elvinni a megemlékezés virágait jelképes síijaikra, szólni egy vigasztaló szót szeretteikhez. Különösen az unokák, a dédunokák körében kell visszatérni a keserű múltra, hogy ők is emlékezzenek a sokat szenvedett és elpusztult elődökre. 400 lelkes kis falunk, Szentist- vánbaksa is sokat veszített. A háborúba elhurcolt 92 emberből, beleértve a leventéket is, 22-en lettek a háború áldozatai. Rájuk emlékezett a falu lakossága a január 10-én tartott istentiszteleten. Kölönte Sándor lelkész mondott imát a hómezők hőseiért, Isten áldását kérve a hozzátartozókra, a hazatért, sokat szenvedett még élő és már elhunyt hadifoglyokra. Hornyák Sándor Szentistvánbaksa