Észak-Magyarország, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-20 / 16. szám
1993. Január 20., Szerda Megyei Körkép Telefon után gáz Szomolya (ÉM) — A szomolyai önkormányzat nem tölti tétlenül napjait. Legutóbb a telefonhálózatot bővítették a településen, mostanában azon „mesterkednek”, hogy a gáz is legyen a községben. Tizenöt település összefogásával — Szomolyán kívül mindegyik Heves megyében található — folyik a gázhálózat kiépítése. A tervek szerint a közel egymilliárdos beruházás eredményeként ez év novemberéig minden, a programban résztvevő településen nyolcvanszázalékos bekötési lehetőséget kívánnak elérni. A gáz bekötése — házanként — 45 ezer forintba kerül a lakóknak. Szomolyán a gázprogram közel ötszáz házat érint, amelyből mintegy száz házban már gázzal fútenek. Százezer új útlevél Miskolc (ÉM) — Ebben az esztendőben majdnem százezernyi miskolci lakosnak jár le az útlevele. Egyelőre a régi áron állítják ki az újat, a Petőfi utca 1-3. szám alatti önkormányzati hivatalban. Megkönnyíti az útlevélkérelmet benyújtók helyzetét, hogy e hét elején odatelepült a Polaroid Stúdió, akik a legmodernebb technikai felszereléssel mindössze 2 perc alatt csinálnak bárkiről fekete-fehér, vagy színes útlevél-, illetve igazolványképet különböző méretben. Alapítvány a hősökért Miskolc (ÉM) — Mostanában egyre gyakrabban kapunk hírt arról, hogy egy-egy város, község, egészen kis települések lakossága háborús és forradalmi emlékművek felállításán fáradozik. Miskolc, az ország egyik legnagyobb városa, megyeszékhely sajnos, ma még nem dicsekedhet azzal, hogy az egykori tragikus események valamennyi hősének maradandó emlékhelyet állított volna. A város polgármestere, Csoba Tamás ezen az állapoton szeretne változtatni: egy alapítványt kíván létrehozni Miskolc elesett hőseinek emlékművéért. Egy olyan emlékhely megalkotását tűzi ki célul az alapítványt tevő, amely tiszteleg az I. és a II. világháborúban, valamint az 1956-ban elhunyt hősök emléke előtt. A létrehozandó alapítvány a tervek szerint nyitott lesz, ahhoz tehát bárki - magán- és jogi személyek, társadalmi szervezetek - csatlakozhatnak. Lassú a változás a folyókon Miskolc (ÉM) — Csalóka a januári tavasz, amely a hónap elejei mínusz 16 fokos dermesztő hidegek után egyszerre 8-10 fokos meleget hozott. Ámde - „a kutya nem ette még meg a telet” - kiderült, hogy térségünkben ismét fagypont alá szállt a hőmérséklet. S míg a városban a látást is beszűkítő, kellemetlenül ködös volt az idő, addig a Bükk „tetején”, Hollós- tetőn szikrázóan sütött a nap. Hogy hozott-e ez a szeszélyes időjárás lényeges változásokat a folyók jegesedését illetően? Nos, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szakemberei a napokban repülőre ülve tartottak légi szemlét a folyók fölött. Ebből, valamint a mérési megfigyelésekből megállapították, hogy zajlás még sehol sincs, s a jégréteg vastagsága is csak centiméterekkel csökkent, így a Tisza Tokaj körüli szakaszán egybefüggő a jégtakaró, sót számottevően nem is vékonyodott az elmúlt néhány napon. Igaz, Tiszaújváros térségében már csak öt centi- méteres a jég, míg a többi szakaszon jégmentes részek váltakoznak különböző vastagságú jégJanuóri tavasz ide, langyos idő oda: folyóink nagy része még mindig jégpáncélt „visel . Fotó: Laczó József takarókkal. A Bodrog nincs befagyva, s ez kihat a beömlési szakaszán a Tiszára is, mert itt mintegy 6 kilométeres szakaszon elolvasztotta a jeget.Változatos képek tárulnak elénk a Hernádon. Hernádnémetinél a vasúti híd környékén 8-10 centiméter vastag, a gibárti erőműtől Vizsolyig parttól-partig tartó a jégmező. Ettől feljebb, egészen az országhatárig már csak parti jég található. A Sajón, az országhatár és a putnoki híd között összefüggő a jégtakaró, de lejjebb már szintén nincs „páncélozva” a folyó. Támogatásra számíthat Edelény térsége Miskolc (ÉM-K.L.) — Megjelent a kormány határozata a Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye fejlesztési programfeladatairól. Ébben egyetértenek azzal, hogy megyénk encsi és edelényi kistérségében szociális válságkezelő program induljon, működjön, Ózdon pedig 13 millió forint támogatással folytatódjon. Az idén és jövőre újabb kistérségek bevonásával hasonló nagyságrendben szociális programot indítanak a Népjóléti Minisztérium keretéből. A kormányhatározat értelmében megyénkben több kistérség támogatására sor kerül. Ezek közül Edelény térségére több mint 500 millió forintot fordítanak a gázhálózat fejlesztésére, önkormányzati együttműködéssel. Ebben a Szuhavölgy hat községe: Múcsony, Izsófalva, Szuhakálló, Kurityán, Felsó- nyárád és Sajókaza szerepel. 100 millió forintos támogatással kerül sor a vezetékes ivóvízellátás kiépítésére Teresztenye, Debréte, Égerszög, Hegymeg, Irota, Meszes, Lak, Rakaca- szend, Szakácsi, Szín, Tömör, Tornaszentjakab községekben, Hidvégardó és az országhatár között pedig, útépítést és - korszerűsítést végeznek. A régió fejlesztésére összesen 716 millió forintot fordítanak. Ajánlást tesznek az önkormányzatok által javasolt, további kidolgozást igénylő fejlesztési programokra is. így elsősorban újabb községeknek a gázhálózatba történő bekapcsolása, kisebb települések vezetékes ivóvízzel történő ellátása, a Cserehát középső részén lévő községek közlekedési helyzetének javítása, az Irota- Rakaca közötti több, mint 7 kilométeres út kiépítésére. Máshol összekötő utak építése szerepel. Napirendre kerül Edelényben a szennyvíztisztító kapacitásbővítése, valamint szennyvízcsatorna építése Szendró- Szalonna között és a Rakacai-tó mentén. Szerepel a programban a mezőgazdasági szerkezet átalakítása, erdősítendő, gyepesítendő területek kijelölésével, parlagföldek megfelelő hasznosításával, valamint a falusi turizmus fejlesztése is. Több a rendőri ellenőrzés Borsod útjain Miskolc (ÉM) — Köztudott, hogy az Országos Rendőrfókapi- tányság, a közlekedés évévé nyilvánította 1993-at. Ez az idén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is a szokásosnál több ellenőrzést jelent az utakon. Mivel az új KRESZ megszigorítja a biztonsági öv használatának kötelezettségét, március 1-től elsősorban ezt és a bukósisak használatát ellenőrzik majd. Először csak figyelmeztetéseket, néhány hét türelmi idő eltelte után azonban már szigorú büntetéseket is kiszabva. A rendőrségi ellenőrzések kiterjednek a körözött járművek keresésére, a vezetői és a forgalmi okmányok átvizsgálására és az olyan sok balesetet okozó szabályok megszegésére, mint a sebesség túllépése, a szabálytalan előzés, az elsőbbség meg nem a- dása, vagy a jobboldali közlekedés előírásainak figyelmen kívül hagyása. Ez utóbbi különösen a nagy járművekre vált jellemzővé. Ezért jó lesz vigyázniuk a tehergépjármű-vezetőknek, mert a rend őreinek figyelme erre is kiteljed. Hol, mit olcsóbban Hejő ABC (Hejőcsaba, a 14-es és 4-es autóbusz Futó utcai megállójánál) Étolaj 85 Ft Sertésmájkrém 21 Ft Löncshús, 400 gramm 82 Ft Pátria ABC (Széchenyi utca) Tomi Gála mosópor, 600 gramm Tomi Forrás, 700 gramm Darált sertéshús konzerv, 400 gramm Divella, olasz tészta 1/2 kg Körösi házitészta 70 Ft 80 Ft 79 Ft 45 Ft 32 Ft Sajóhús (Felsőzsolca, Fazekas József vállalkozás) Tovább tart a bőrös félsertés vásár, 1 kg 160 Ft Minikuncsaft Kisáruház (Katalin köz) Sire-Sire keksz, 350 gramm 50 Ft Vegyes savanyú, 5 liter 178 Ft OMO, 3 kg 729 Ft Gillette borotvahab 174 Ft Varga-tésztafélék, 250 gramm 35 Ft Vidal Sasson sampon 209 Ft Clin üvegtisztító 136 Ft Zöldért Diszkont Raktáráruház (Fonoda út, a Hűtőház mellett) Diszkont és nagykereskedelmi áron forgalmazott termékeik közül ajánlják: Paradicsom, 5 kg, 30 %-os súrítettségű, ÁFA nélkül 376 Ft Nógrádi sósrúd 11 Ft Papírzsebkendó, 100 db, ÁFA nélkül 46,40 Ft Papírzsebkendó, 10 db, ÁFA nélkül 5,20 Ft 926-os ABC (Testvérvárosok útja, ÖMV benzinkút) Uzsonnahús, 1/2 kg 84 Ft Zöldborsó 40,50 Ft Olympos citromlé 1/1-es 79 Ft Olympos citromlé 1/2-es 44 Ft Piroska szörp 99 Ft Csemegeuborka 5/1-es 212 Ft Natur lecsó 60,50 Ft Csemege kukorica 37,50 Ft Cékla 28 Ft Baromfi szakbolt (a Búza téri csarnok bejáratánál) Pulyka-, liba- és csirkeféleségek reklámáron Baromfi kutyaeledel egész héten reklámáron SZDSZ Tejbolt (Széchenyi utca, a Villanyrendőr melletti udvarban) Házitej, 3,5 %-os 25 Ft Tészta- és édességvásár diszkont áron Vaj, 10 dkg 25,50 Ft 403-as Húsbolt (Széchenyi utca, a Villanyrendőrtől lejjebb) Tovább tart a thaiföldi paradicsomos szardínia vásár Egy doboz 32 Ft Sertésmájkrém 22,20 Ft Paszter BT Húsbolt (a Búza téri csarnok oldalában) Sertéscomb Bőrös sertéslábszár Sertéstarja Lapocka Hátsócsülök Hosszúkaraj Zsírszalonna 310 Ft 195 Ft 295 Ft 300 Ft 170 Ft 295 Ft 70 Ft ÉSZAK-Magyarország 3----INNEN SZÓLVA-----M . Szabó Zsuzsa Nézem az éttermi számlát. Pontos, precíz: rajta a cég adószáma, a tételek felsorolása, az ára és a végösszeg. Mondom, precíz, pontos kis nyomtatvány. Csak a végét, illetve, az utolsó előtti tételt tudnám feledni! Az említett sor ugyanis így szól: 6 százalék áfa, s mellette egy összeg. Az a bizonyos ,,kétkulacsos”, vagy „kétkullancsos”, ahogy a találékony népnyelv elkeresztelte. Hogy miért zavar? Mert az ételek árán látom, bizony, nem mentek lejjebb, sőt! Ezért aztán elképzelem a kört: az éttermi beszerző megvásárolja a hentestől, a zöldségestől az alapanyagot. Annak rendje és módja szerint, a 6 százalékos áfával terhelten - ez utóbbi megy a költségvetésbe. A szakács ételt főz belőle, elém teszi a tavalyinál jóval magasabb áron -elvégre hat százalék áfa terheli. Én fizetek, s a számla végén ott a sorban ismét a hat százalék áfa. Tehát kap a költségvetés a zöldségestől, a hentestől, az étteremtől, vagyis tőlem hat százalékot. Mi ez, ha nem kettős adóztatás? A múlt hét csütörtökén Kupa Mihály a Cseh Köztársaság vezetőivel írt alá egyezményt a kettős adóztatás elkerüléséről. Nem kellene ezt velünk, egyszerű magyar fogyasztókkal is összehoznia a kormánynak? ÉM-portré Fotó: B. Tóth Erika Dr. Steierhoffer György Miskolc (ÉM) — Általános és középiskoláimat Miskolcon végeztem. Másodszori nekifutásra vettek fel a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, melynek elvégzése után visszatértem Miskolcra. A 70-es évektől dolgozom a Semmelweis kórház szülész-nőgyógyásza- tán. A mindennapi gyógyító munka során találkoztam az „orvos-beteg” kapcsolat problémáival, a szülő nő kiszolgáltatottságával. Ahhoz, hogy a fenti probléma megszűnjön az orvosok „kiszolgáltatottságát” kellene megszüntetni. Az abortuszok számának tiltása nem sokat változtat. Legfeljebb megnő az illegális abortuszok, a visszaélések száma. Én a liberálisokhoz csatlakozom. Az SZDSZ-nek egyébként részletes törvénytervezete van erre vonatkozóan, mely a nők szabad akarata szerinti döntés mellett szól - ezzel értek egyet! Az egészségügy olyan terület, ami az egész lakosságot érinti. Úgy éreztem, tenni kell valamit a nyilvános gondolkodás aktív szereplőjeként is. Bevallom, az SZDSZ programja áll hozzám legközelebb. Liberális vagyok. Önkormányzati testületi tag lévén vallom, hogy „nyitni” kell a lakosság felé. Nagyobb betekintést kell engedni az állampolgároknak a testületi munkába, hiszen minden amit csinálunk, a városért, az állampolgárért kell hogy történjen.