Észak-Magyarország, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-19 / 15. szám
8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1993. Január 19., Kedd APROPÓ Filip Gabriella Nehéz lenne forintban kifejezni, menynyit ér egy múltszázadi könyv. Az antikváriumok becsüsei persze át tudják számítani, de a gyűjtők számára ennél sokkal nagyobb értéket képvisel egy-egy muzeális kiadvány. Lehet, hogy első megjelenése óta többször is kiadták már a könyvet, de mégiscsak az a megkopott borítójú, megsárgult, töredezett lapú régi példány az igazán értékes. A sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumban sok más egyéb között kiállították a gyermek Rákóczi ábécés könyvecskéjét. Tanulni már nemigen tudnának ebből a mai gyerekek. Ráadásul egykori tulajdonosa is olyan volt, mint mindenki iskolás korában: kedvére összefirkálta tankönyvét. Bizonyára mégis büntették ezért a tanítói. Micsoda dolog így összerondítani egy könyvet!? De vajon sejtették-e, hogy eltelik egy-két évszázad, és a firkák is növelik a XVII. századi ábécés könyvecske értékét?! Most viszont megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy a könyvesboltokban elcsúfították az új könyveket. A régi árat leragasztották, fölötte már az áfával növelt olvasható. Ettől ugyan nem lett értékesebb az irodalmi mű. Csak drágább. Ráadásul, ha vásárlás után lekaparjuk az árcédulát, biztos, hogy sebet ejtünk a borítón. így a felárazott könyv egyszerre értékcsökkent lesz. Legfeljebb ilyen képtelen ötletekkel vigasztalhatjuk magunkat, hogy száz év múlva kiállításokon mutogatják majd az áfás irodalmat... Illyés Gyula ismét Párizsban Párizs (MTI) — Egyetlen estére visszatért ifjúkora színhelyére Illyés Gyula—képben és szóban. Apárizsi Magyar Intézetben kiállítás nyílt Molnár Edit fotóművésznek a nagy magyar íróról és költőről, valamint baráti köre tag] airól készített felvételeiből, ezt követően pedig a budapesti Nemzeti Színház együttese adta elő zsúfolt ház előtt, nagy sikerrel Illyés Kegyenc című drámáját. A kiállítás 25 képet mutat be korunk magyar irodalmának, művészetének néhány nagy alakjáról. Középpontjában Illyés Gyula áll, akinek életét számos kép idézi fel. Ott van a képek között Kodály Zoltán, Barcsay Jenő, Juhász Ferenc, Nagy László, Pilinszky János, Sütő András és több más kiemelkedő magyar író, költő és művész portréja. Szávai János nagykövet, aki az íróval és családjával személyes kapcsolatban állt, felidézte életének néhány színhelyét. A Kegyenc előadásán Kozák András, Pere- martoni Krisztina, Szakácsi Sándor, Sörös Sándor, Moór Marianna, Szirtes Gábor, Rékasi Károly és Tahi József szólaltatta meg az író szavait. Az előadást Sik Ferenc rendezte, a jelmezeket Gombár Judit, a díszletet Kemény Árpád tervezte. A Nemzeti Színház művészei a művet két nappal korábban Stuttgartban adták elő, hétfőn Strasbourgban is felléptek, az ott élő magyarok, a magyar irodalom iránt érdeklődő franciák előtt. Sport és dráma Nagykálló (ÉM) — Megyénk általános iskolásai számára számtalan továbbtanulási lehetőséget kínálnak az itteni középiskolák is. Viszont azok számára, akik a sport és az irodalom iránt érdeklődnek, érdemes lehet felkeresni a nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumot is. A következő tanévtől az újdonságnak számító hatosztályos német kéttannyelvű illetve a négyosztályos természettudományi irányultságú osztály mellett beindítanak egy sport- és drámatagozatos osztályt is. A sportosztályba jelentkező nyolcadikosok számára január 27-én reggel kilenc órától, a drámatagozatos osztályba jelentkezők számára pedig január 29-én reggel kilenc órától tartanak alkalmassági vizsgát. Jelentkezni — egyszerű levélben — a vizsga napjáig lehet: Korányi Frigyes Gimnázium, 4320 Nagykálló, Korányi u. 23.) Az alkalmassági vizsga után a tanulók a szokásos módon adhatják be a továbbtanulási jelentkezési lapjukat a választott középiskolába. Még mindig gurul a színház... Miskolc (ÉM-DK)—APécsi Sándor Guruló Színházi Egyesület életében a tavalyi esztendő az életbenmaradás éve volt. Hiszen voltak olyan időszakok, mikor teljesen kilátástalannak tűnt a helyzetük. Tönkrement a sokáig helyet adó gazda, a BÁÉV, így el kellett menniük az épületből. Néhány hónapra Belvárosi Menedzser Iroda fogadta be őket, de egy bemutatónál többet nem érhettek itt, mert a színpad a Csodamalom Bábszínházé lett. Tovább kopogtattak hát, s végül a Vasas Művelődési, Központban találtak otthonra. így az elmúlt év legnagyobb eredményeként azt értékeli Szép László művészeti vezető, hogy a mai napig élnek és dolgoznak. Ahogy izgalomban, úgy tartalmas munkában is bőven volt részük az egyesület tagjainak. Az elmúlt év elején bemutatták Ghelderode: Escorial és Robin White: A katonák című drámákat. E külföldi szerzők műveinek színpadra vitelével a középiskolások mai modem drámatanulását kívánták segíteni. Felkeresték az iskolákat, és rendhagyó irodalomórákon, valamint klubokban, kollégiumokban adták elő a darabokat. Az esztendő másik bemutatójának talán még nagyobb sikere volt, a Légy jó mindhalálig című musicalt több mint negyvenszer Jelenet az Escoriálból adták elő Miskolcon és a megye más városaiban, falvaiban. Terveik vannak bőven erre az évre is. Szeretnék továbbfolytatni olyan ifjúsági darabok bemutatását, melyek segítik az iskolai tananyag jobb megértését. Az esztendő első bemutatója viszont egy kisoperett lesz, február 18-án (csütörtökön) este hat órától láthatják az érdeklődők a Vasas Művelődési Központban Molnár Ferenc, Zerkovitz Béla, Kellér Dezső: Doktor úr című darabját. Később A Pál utcai fiúk kerülinek) színre, majd az Óz, a nagy varázsló következik. De előadják Csehov: Leánykérés és Medve illetve Sean 0„Cassey: Hajnali komédia című vígjátékokat. S ahogy az eddig is szokás volt, amiért guruló a Guruló: ezután is felkeresik a megye aprófalvait, településeit, hogy egy kis vidámságot vigyenek a hétköznapokba, sőt példát, kedvet adjanak helyi színjátszókörök létrehozásához. Népzene és tánc Mezőnagymihály (ÉM) — A Magyar kultúra napján tizenhárom csoport részvételével megyei Népzenei- és néptánctalálkozót rendez a Mezőnagymihályi Általános Iskola és a helyi polgármesteri hivatal. Január 23-án, szombaton délelőtt 10 órától Mezőkövesd, Miskolc, Kistokaj, Bold- va, Kazincbarcika, Mezőkeresztes és a házigazdák, Mezőnagymihály hagyományőrzőit képviselő gyermekegyüttesek mutatkoznak be a művelődési ház színpadán. * Gimnáziumi tárlat Miskolc (ÉM) — Kecskemétiné Törő Irén művésztanár alkotásaiból rendeztek kiállítást a miskolci Herman Ottó Gimnázium dísztermében. A tárlatot január 21- én, csütörtökön délután 3 órakor dr. Dobrik István művészettörténész nyitja meg. Kaffkaszavalóverseny Miskolc (ÉM) — Az írónő emlékét őrző szavalóversenyt hirdetett meg a Magyar kultúra napja alkalmából — az idén először — a miskolci Kaffka Margit Álta- ános Iskola. A hagyományteremtő városi rendezvényre tizenöt miskolci iskolából huszonnégy 7- 8. osztályos diák nevezett be. A január 23-án, szombaton 9 órakor kezdődő nemes vetélkedőn egy szabadon választott és egy kötelező verset kell előadniuk. Az utóbbi természetesen mindkét kategóriában Kaffka-mű: a hetedikesek Csend, a nyolcadikosok Himnusz című versét szavalják. Vége a fáradtságnak Miskolc (ÉM)—Atavaszi fáradtság létező, ám elkerülhető kellemetlenség. Hogy mit lehet ellene tenni? Erről tart előadást a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban január 22-én, pénteken délután 5 órakor Ferencsik István természetgyógyász. A Diákváros kincsei Sárospatak (ÉM) — Az év eleji leltárok miatt kissé foghíjasnak tűnnek a sárospataki Diákváros kft. Comenius könyvesboltjának polcai is. Nem találunk túl sok könyvet az antikváriumi részlegben sem. Viszont minden darab igazi kincs. Itt bukkantunk rá egy 1853-as kiadású, fatáblás, kapcsos rózsafüzérkönyvre, Diószegi Sámuel 1808-ban megjelent „Erköltsi tanítások a pré- dikátziókbann" című munkájára, A Nemzeti Újság 1831-es bekötött példányára, láttunk réi hitbuzgalmi könyveket, dísz- ötésben megjelent Jókai- és Mikszáth-köteteket... A bolt vezetője, Illés Sándorné elmondta, hogy a régi könyvek többsége a Tudományos Gyűjteményekből került ide. A könyvtári állomány feldolgozása, rendszerezése közben na- yon sok kiadványról derül ki, ogy fölösleges példányokat is őriznek. így ezeket értékesítik. De a város lakói szintén felkínálhatják megvételre régi könyveiket. Fotók: Dobos Klára MŰSOROK Miskolc, Bartók-terem: Zongoraavató-kon- cert. Este 6 órától. Miskolc, Ifjúsági és Szabadidő Ház nagyterme: Kínai képző- és iparművészeti kiállítás megnyitója. Délelőtt 11 órától. Mozi Miskolc Béke: Jól áll neki a halál színes amerikai vígjáték. Kezdés: f. 4, hn. 6 és 8 órakor. Béke Kamara: Hagyjátok Robinsont színes magyar film. Kezdés: 4 és 6 órakor. Béke Videomozi: Fantázia szabadon 2. mb.színes amerikai erotikus film. Csak felnőtteknek! Kezdés: 2,4,6,8 órakor. Miskolc Kossuth: Jól áll neki a halál színes amerikai vígjáték. Kezdés: de. 9, 11 órakor. Őrjítő vágy színes amerikai akciófilm. 16 év! Kezdés; f. 3, f. 5, f. 7, f. 9 órakor. Hevesy Iván Filmklub: Űrkalózok 2. színes amerikai sci-fi. Kezdés: de. f. 10, f. 12, 3 órakor. Roncsfilm színes magyar film. Kezdés: 5 és 7 órakor. Fortress mb.színes amerikai film. Kezdés: hn.9 órakor. Miskolc Egyetem: Mint a tűz színes amerikai akciófilm. Kezdés: 5 órakor. Ózd Béke: Oroszlánszív színes amerikai akciófilm. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. Kazincbarcika Béke: Sose halunk meg színes magyar film. Felemelt helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. Sárospatak: Tinidémon mb.színes francia film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Rádió • KOSSUTH: - 4.30: Reggeli krónika. - 8.20: Mindennapi tudomány. - 8.30: Hangszemle. - 9.00: Hírek, időjárás. -9.05: Napközben. -11.00: Hírek, időjárás. - 11.05: Válogatott perceink. - 11.35: Házimurik. -12.00: Déli krónika. -12.30: Vendég a háznál. - 12.40: Füleljen! - 12.50: Külpolitikai figyelő. -13.00: Hírek, időjárás. - 13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió. - 13.27: Közönségszolgálat. - 13.30: Tanúim lesztek. - 14.00: Hírek, időjárás. - 14.05: Klasszikusok mindenkinek. - 14.55: Fehér Ferenc versei. - 15.00: Hírek, időjárás. - 15.05: Kossuth-klub. -15.55: Cégér. - 16.00: Délutáni krónika. - 16.15: Mindennapi gazdaság. - 16.25: Műsorismertetés. - 16.30: Zenefórum. - 17.00: Hírek, időjárás, útközben. - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti krónika. -18.30: Ráadás. -19.00: Hírek, időjárás. - 19.05: Sportvilág. - 19.20: Műsorismertetés. - 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: „A költő kétszer születik” Károlyi Amy gondolatai költészetről, költőkről. - 20.00: Hírek, időjárás. - 20.05: Népi táncmuzsika. - 20.30: Határok nélkül. - 21.00: Hírek, időjárás. - 21.05: Kossuth- klub. - 21.55: Ajánlott levél. - 22.00: Késő esti krónika. - 22.30: Fórum. - 23.00: Hírek, időjárás.- 23.05: Kis éji zene. - 24.00: Hírek, időjárás. - 0.05: Himnusz. PETŐFI: - 4.30: Napindító. - 8.00: Mai műsoraink. - 8.05: Sportreggel. - 8.20: Rivaldafényben.- 8.50: Helykereső. - 9.00: Hírek, időjárás. - 9.05: Zene-szó. -10.55: Gordiusz plusz. -11.00: Hírek, időjárás. • 11.05: Napóra. -12.00: Nóta-só. -12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. - 13.00: Hírek. - 13.05: Nagy nevettetők. - 13.30: Idősebbek hullámhosszán. - 14.00: Mindenki másképp csinálja... - 16.00: Csúcsforgalom. - 17.00: Hírek, időjárás. -17.05: Napóra. -18.00: Rockhullám. - 18.30: Helykereső. - 19.00: Hírek, időjárás. - 19.05: Kamasz-panasz. - 19.35: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. - 20.00: A karosszékben: Juhász Ferenc. - 20.40: Zenés játékokból. - 21.00: Hírek, időjárás. - 21.05: Blues. - 21.35: Mit üzen a Rádió? - 22.00: Rockpanoráma. - 22.30: Jazz. - 23.00: Hírek, időjárás. - 23.03: Sporthíradó. - 23.10-4.20: Napforduló. IBAIfCT'ŐIK? - 6.00: Muzsikáló reggel. - 9.00: Műsorajánlat. - 9.05: Pódium. - 10.00: Hírek, időjárás. - 10.05: Elfeledett irodalom? - 10.20: Zenekari muzsika. - 11.00: A kamarazene kedvelőinek. -11.40: Országok, tájak zenéje. -12.00: Hírek, időjárás. -12.05: Hangverseny délidőben.- 13.00: Éneklő hét - Veszprém 1992. - 13.48: Hangszerszólók. -14.00: Hírek, időjárás. -14.05: A varázshegy. Thomas Mann regénye rádióra alkalmazva. - 15.12: Zenekari muzsika. - 16.00: Hírek, időjárás. - 16.05: Neked szól! - 16.35: Versenygyözteseink. - 17.00: Kilátó. - 17.50: A „nyugdíjkiegészítő” Schubert. - 18.00: Hírek, időjárás. - 18.05: Verdi: A trubadúr. Opera. - 20.52: Zenekari muzsika. - 21.50: József Attila minden verse. - 22.00: Hírek, időjárás. - 22.05: Új magyar zene a rádióban. - 23.00: Nevek ürügyén.- 24.00: Hírek, időjárás. - 0.05: Magyar előadóművészek felvételeiből. - 2.00: Hírek, időjárás. - 2.03: Szózat. Miskolci Rádió 5.55 - 7.00 az 1.116 KHz-es középhullámon.Új diszkont áruház Kazincbarcikán - Frakcióvezetők az új évról.7.00 - 9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi és a 66,8 MHz-es URH adókon.Siklósi Csaba közlekedési miniszter Balassagyarmaton - Felszámolás alatt a Sajószentpéteri Üveggyár. - Kiss László jegyzete - Reklám. Szerkesztő: Mács Ildikó. 16.00 - 18.00 A Miskolci Stúdió kereskedelmi- információs - zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. Televízió Tv 1: - 5.40: Falutévé. - 6.00: A Reggel. - 8.30: Közjáték. - 8.35-12.05: Napközi. -9.00: Teli Vilmos. Francia tévéfilmsorozat. - 10.00: Fride- rikusz-show. -11.20: Játék. -12.00: Hírek. -12.05: Képújság. - 16.00: Délutáni egyenleg. - 16.10: Amerikai krónikák. A nézd szemével. Amerikai film. -16.35: Képújság. -16.45: Játék. Cimbória.- 17.00: Megveszem ezt a nőt. Mexikói tévéfilmsorozat. - 17.30: Napközi. - 17.50: Pénzvilág. - 18.00: Clinton-országbelülről. -18.45: Esti mese. -19.05: Szerencsekerék. -19.35: Katolikus krónika. - 20.00: Híradó. - 20.30: Telesport. - 20.40: Vakhit. Amerikai tévéfilm. - 22.15: Közjáték. - 32.20: Aktuális. - 22.45: Sportvarázs. - 0.25: Híradó. - 0.30: BBC-híradó. Tv S: - 6.00-10.00: Nap-kelte. -16.10: Korforduló.- 16.50: Dominó. - 17.00: Híradó. - 17.05: Civil Kurázsi. Bayer Ilona műsora. - 17.30: Gyerekeknek. - 17.41: Elektor kalandor. - 17.46: A nevem: Nyisztor György. -18.00: Híradó. -18.10: Regionális híradó. - 18.30: Zöldpont. - 19.05: Repülóorvosok. Ausztrál tévéfilmsorozat. - 20.05: Stúdió ”93. - 21.00: Felkínálom. - 22.00: Esti egyenleg. - 22.25: A tudomány határain. - 22.45: Soros-napok a Merlinben. A külföldi és műholdas adások részletes műsorát a heti TV-Pluszban olvashatják. Színház Miskolci Nemzeti Színház NAGYSZÍNHÁZ: Titkos házasság. A Budapesti Kamaraopera vendégjátéka. Bérletszünet, este 7. Az előadás szponzora a Borsod Sörgyár.