Észak-Magyarország, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-12 / 9. szám
1993. Január 12., Kedd 2 ÉSZAK-Magyarország Országban-Világban A romániai ellenzék változtatást sürget Bukarest (MTI) — A választások után a román demokratikus ellenzéket tömörítő Romániai Demokratikus Konvenció (RDK) három hónapon át zavartalan lehetőséget biztosított a legjobb eredményt elért (Iliescu elnököt támogató) Nemzeti Megmentési Demokrata Front parlamenti tevékenységéhez és kormányzati akcióihoz, de ezalatt csak az bizonyosodott be, hogy az NMDF és az általa támogatott elnök egyedüli célja a hatalom megőrzése — szögezte le vasárnap közzétett nyilatkozatában Emil Constantinescu. Az RDK elnöke ezért követeli a Konvenció által már nyáron közzétett szükségprogram sürgős végrehajtását, illetve azt: a kormány egy héten belül vagy tegye közzé az első tíz sürgősnek minősülő, s már az előző adminisztráció által kidolgozott törvényre vonatkozójavaslatát, vagy magyarázza meg, miért nem tűzi ezeket a parlament napirendjére. (Ezek között szerepel például a nemzetvédelmi, illetve a mezőgazdasági hitelre és a környezetre vonatkozó törvénytervezet.) Ugyancsak követeli a Konvenció elnöke az 1993-as költségvetési tervezet, illetve az egyes megyéknek szóló tervezett támogatási összeg publikálását, s azt, hogy az NMDF szüntesse meg saját párthíveinek különböző középfunkciókba való kinevezését. Végül Emil Constantinescu felszólítja Iliescu államfőt, hogy ismerje el: rágalmazta a Konvenciót, amikor nemrég azt állította, hogy az amerikai kongresszust a legnagyobb kedvezmény biztosításának megtagadására ösztönözte Románia viszonylatában. Emil Constantinescu nyilatkozata néhány nappal követi azt, hogy a jelenleg az ellenzék másik erejének számító, Petre Roman volt miniszterelnök által vezetett Nemzeti Megmentési Front bejelentette egy „alternatív”, vagyis árnyékkormány létrehozását, amely szükség esetén készen áll a kormányzás átvételére. Bár ez a lehetőség pillanatnyilag valószínűtlen, a román kommentátorok szerint időszerűvé válhatna bizonyos helyzetben. így például ha meginogna a Fu- nar-féle RNEP, illetve a Nagy-Románia és a Szocialista Munkapárt által a kormánynak nyűjtott támogatás, vagy szakadás következne be az Iliescut támogató, a kormány gerincét alkotó NMDF-ben. Rakétákat loptak Kuvait (Kuna) — Mintegy 200 iraki vasárnap reggel behatolt Kuvait területére, s ott fegyvereket — többek között föld-föld rakétákat — zsákmányolt. Az irakiak nagy teherbírású teherautókkal lépték át a határt, s a megfigyelő misszió tagjai hiába tiltakoztak a csoport parancsnokánál. Az irakiak másfél óra alatt felrakták teherautóikra a helyi fegyverraktárak készleteit — közöttük 4 Silkworm rakétát — s visszatértek Irakba. Kabbaj szerint az UNIKOM bagdadi összekötő tisztje parancsot kapott, hogy tiltakozzon az ügy miatt az iraki külügyminisztériumnál, s kérje az elvitt fegyverek visszaszolgáltatását. Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Olvasószerkesztő: Gyöngyösi Gábor Rovatvezetők: Nagy József (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok: Központ: 341-611, Titkárság: 341-888, Társadalompolitikai szerkesztőség: 341-894, Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 341-601, Kulturális rovat: 341-611 /239, Sportrovat: 341-700, Fotórovat: 341-611/207, Levelezési rovat: 341-866 Kiadja: az Észak-Magyarország Lapkiadó Kit. Miskolc, Baj csy-Zsilmszky u. 15. 3527, Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054, Budapest V., Báthoiy u. 7. ÜL em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőség vezető: Görömbölyi László Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: Miskolc, P£: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532. Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítóknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelófizetési és Lapellátási Irodánál /HELIR/, Budapest V., József nádor tér 1.1900, közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636, Ó21-02799 pénzforgalmai jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 298 forint Egy negyedévre 894 forint Félévre 1698 forint. Egy évre 3216 forint Index: 25 655. ISSN 01334)357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 13-10L Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Német tüntetés az újnácik ellen Harangok, gyertyák és kések Tüntetések és ellentüntetések sorozata zajlik Németország különböző városaiban. Képünk frankfurti utcán készült, ahol a rendőrség rendzavarok ellen lépett föl. Fotó: AP Bonn (MTI) - A rendőrség becslése szerint 40-50 ezer ember emlékezett meg vasárnap Berlinben Rosa Luxemburg és Kari Liebknecht meggyilkolásának 74. évfordulójáról - jelentette a Deutschlandfunk. A demonstrációt baloldali pártok, tömörülések szervezték. A menet az Egyesült Nemzetek teréről - a korábbi Lenin térről - indult el az 1919-ben meggyilkolt szocialista politikusok, kommunista pártalapítók friedrichsfeldei síremlékéhez. Az NDK-ban a gyásznapon esetenként negyedmillió embert is mozgósítottak. Az emlékmenet a keletnémet állam utolsó időszakában alkalmat adott a rendszerbírálóknak különdemonstrá- ció szervezésére: 1988-as megmozdulásukon Rosa Luxemburg gondolatát - a szabadság foka azon mérhető le, hogy mennyi szabadságot élveznek a másként gondolkodók - tűzték zászlajukra. A hatalom letartóztatásokkal és kiutasításokkal reagált a kis csoport manifesztációjára. A vasárnapi tüntetésen hangosbeszélőkön követelték a külföldiek elleni erőszak megakadályozását, és az újfasiszta csoportok betiltását. Ugyanebben a szellemben gyújtott gyertyát a Rajna hídjain és a rakpartokon szombaton este Kölnben körülbelül negyvenezer ember. A demonstráció végeztével megkon- dultak a dóm harangjai. A fénylánccal arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a szélsőjobb- oldali erőszak új célpontokat keres magának: a testi fogyatékosokat és a hajléktalanokat. A müncheni rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint a bajor fővárosban megkéseltek egy menedékért folyamodó albánt. Az illető menekültotthonban élő testvérét látogatta meg, s távoztakor szúrta valaki hátba. A sebesülés nem életveszélyes. . A TIB viharos közgyűlése Megválasztott elnök: dr. Zimányi Tibor Budapest (Holdi János) — Az ORFK gellérthegyi székházának nagy tanácskozó termében szombaton tartotta meg a vezetőségválasztó küldött közgyűlését a Történelmi Igazságtétel Bizottság. Közel hétszáz tag volt jelen, ezen az elég forró hangulatú összejövetelen. Egyes tagok fegyelmezetlen, indulatos kitörései ugyancsak megzavarták a megyei, területi TIB-elnökök mondandóját, dr. Zimányi Tibor ügyvezető elnök beszámolóját azonban kevésbé. Zimányi többek között igen erőteljesen hangsúlyozta: a vádaskodásokkal ellentétben nem igaz, hogy a TIB a reformkommunisták gyülekezeté lenne. Nincsenek ebben az érdekvédelmi szervezetben szélsőséges csoportok, ami pedig a reformkommunistákat illeti, tudomásul kell venni: akkor 1956-ban óriási segítséget adtak a forradalmi szabadságharc kibontakozásához, az egész nemzetet egységbe tömörítő, a megszálló hatalom elleni harc kirobbanásához. Az ügyvezető elnök a továbbiakban a katonai szekciónak is küldött néhány szót, majd — eléggé gyenge szövésű, hantvitelű — beszámolójában sajnálta Nagy Erzsébet lemondását. A Megbékélés emlékmű és a Szabadság téri szovjet emlékmű megőrzésének kapcsán, végül a Marosán tévébeli nekrológja miatt is nemKravcsuk Izraelben • Kairó (MTI) — Háromnapos hivatalos látogatásra Izraelbe érkezett hétfőn Leonyid Kravcsuk ukrán elnök. Ez az első ilyen szintű kapcsolatfelvétel a két ország között. Diplomáciai viszonyt 1991 decembere óta ápol egymással a Szovjetunió második legnagyobb utódállama és Izrael. Kravcsukot népes küldöttség, benne a kijevi kormány öt minisztere kíséri. A látogatás során számos együttműködési megállapodást írnak alá a felek. tetszését fejezte ki. A TIB dolgait, eredményeit boncolgatva elmondta: érdekvédelmi szervezetük soha nem adja fel önállóságát, nem fog beolvadni más szervezetekbe, egyetlen párt szekerét nem hajlandó tolni, annak ellenére sem, hogy voltak erre kísérletek. Az azonban természetes: a szervezet hajlandó együttműködni mindazokkal a demokratikus erőkkel, amelyek a nemzet felemelkedését, gazdasági és politikai stabilitását akarják magasabb szintre emelni. Az ügyvezető elnök bírálta az előző TIB vezetést, bizonyos szabálytalanságokat emlegetett felelőtlenül elköltött pénzekről, bár ezek büntetőjogilag nem jöhetnek számításba. Ami az ötvenhatosok kárpótlását illeti, Zimányi sem tartotta megfelelő üteműnek azok intézését. Ha halványan is, de kitetszett szavaiból: lassú az ügyintézés, az ötvenhatosok jelentős többsége öreg, a kormánynak elsőként kellett volna kárpótolni őket. A csak nagyvonalakban (általunk) ismertetett beszámoló befejezéseként Zimányi a TIB új alapszabály tervezetét ajánlotta elfogadásra, amely semmisnek mondja ki az alapító tagok eddigi előjogait. Ezután a különböző területek elnökei léptek a mikrofon elé, köztük Csorba István, a TIB Északmagyarországi Területi Moszkva (TASZSZ) — A Moszkva közelében lévő Domogyedovo hetes számú iskolájának tanulói a téli szünet után nem térhetnek vissza óráikra, miután osztály- termeik levegőjének higanygőz- tartalma többszörösen meghaladja a megengedett értéket. Az iskola mellett még a december 3-án összetört egy háromliteres higanytartály. A Moszkvából kihívott különleges csoport egyszerűen homokkal temette be a veszedelmes tóSzervezet elnöke, aki részben ismertette az új alapszabály tervezetét, és nemtetszését fejezte ki, hogy az eddigi vezetőség önhatalmúlag helyezett át egyes személyeket különböző funkciókba a közgyűlés megkérdezése nélkül, és anélkül, hogy az érintettet legalább értesítették volna. A közgyűlés délután fél négyre fejeződött be, és a szavazatok révén a TIB elnöke dr. Zimányi Tibor lett. A küldöttek egyhangúan döntöttek, elfogadták az új alapszabályt. Epilógusként két vidéki TIB-tag véleményét rögzítettük. Kérdés: mi a véleményük a TIB eddigi munkájáról? — A mai közgyűlés meggyőzött arról, hogy igen is jócskán vannak szélsőséges megnyilvánulások a szervezeten belül. A nagynevű alapító tagok visszahúzódásával — ha szabad így kifejeznem — kissé megkopott a TIB fénye. Mintha harc folyna a pozíciókért, értelmes embereket mellőznek... — Sok az öndicséret, a tagság érdekében, különösen az ötvenhatosok érdekében, gondolok itt a kárpótlás gyors ügyintézésére, jóformán semmit sem tesz a központi vezetőség. Szerény véleményem szerint a TIB be fog hódolni a kormánynak... A nyilatkozók nevük mellőzését kérték! csát. Másnap az osztálytermekben higanygolyók gurultak. Sem az iskola igazgatósága, sem az illetékes városi és területi orvosok nem ítélték szükségesnek a tanítás felfüggesztését, így az órák csaknem a hónap végéig folytatódtak A közegészség- és járványügyi állomás csak december 24-én közölte, hogy a higanygőz szintje eléri a megengedett érték öttízszeresét. Guruló higany Bekapcsolták az avult reaktort Szófia (MTI) — Ismét termelésbe fogták a bulgáriai Kozloduj baleseteiről hírhedt atomerőmüvének egyik reaktorát, amelyet tavaly nemzetközi nyomásra, az üzembiztonságával kapcsolatos aggályok miatt állítottak le. A szovjet tervezésű erőmű két legelavultabb, 440 megawattos reaktorának egyikéről van szó; ennek bekapcsolása nyomán a létesítmény most végkapacitásának felével dolgozik. Az egyik ezer megawattos és egy további 440 megawattos egység továbbra is áll; ezeket szeptemberben vonták ki az áramfejlesztésből. Banánból — fegyver Manila (AP) — A Fülöp-szigetek kinevezett oroszországi nagykövete szerint banánt kellene felkínálni Moszkvának a számára felesleges fegyverekért. A Manilából hamarosan állomáshelyére utazó Romualdo Ong a hét végén állt elő az ötlettel Fidel Ramos államfőnél tett búcsúlátogatásán. A nagykövet kifejtette, hogy Oroszország, ahol hiánycikk a trópusi gyümölcs, a Fülöp-szigetek fegyverbeszerzési forrásává válhat. Queshmi milliárdok Nicosia (ÍRNA) — Iráni adatok szerint az ország legnagyobb szabadkereskedelmi övezetében, a Queshm-szigeten a külföldi befektetések összege elérte a 10 milliárd dollárt. Mint az irániolasz kereskedelmi kamara vezetője elmondta, a Perzsa-öböl legnagyobb szigetén kialakított zóna hatalmas gázkészletei és infrastrukturális lehetőségei mindenekelőtt japán vállalatokat csábítottak magukhoz. Az iráni vezetés a könnyebb megközelítés végett tavaly kisebb gépek befogadására alkalmas repülőteret hozott létre Queshmen. A hír- ügynökségi jelentés szerint a legközelebbi tervek között egy nagy- feszültségű elektromos hálózat létrehozása, illetve egy, a kontinensre vezető kétvágánypáros vasúti híd megépítése szerepel — természetesen mindkettő külföldi befektetéssel. Kazahsztáni gabona <Moszkva (Reuter) — Kazahsztánban az idén is kiemelkedően jó gabonatermésre van kilátás. Az ázsiai állam ennek a felét Oroszországnak kívánja eladni — mondta a kazah kormányfő, aki szombaton megbeszéléseket folytatott orosz kollégájával, Viktor Csernomirgyinnel. A Volga folyó és a kínai határ között fekvő hatalmas területű Kazahsztánban tavaly 32,06 millió tonna gabonát takarítottak be. 1991-ben 11,9 millió tonna gabona termett. A múlt évi termés- eredmény közel a duplája annak, amennyi szükséges az állami tartalék feltöltésére. Újra Komszomol Kijev (MTI) — A mostani időkkel dacolva, újjáalakuló kongresszusát, szám szerint a 28-ikat tartotta meg a hét végén az Ukrán Komszomol. A tanácskozásnak helyt adó kelet-ukrajnai Donyeckbe az összes megye elküldte képviselőjét. Az Ukrán Kommunista Párt ifjúsági szervezetét, akárcsak magát a pártot, 1991 augusztusában, a moszkvai puccsot követően törvénytelennek nyilvánította a kijevi parlament.