Észak-Magyarország, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-09 / 7. szám
16 ÉSZAK-Magyarország Napról Napra 1993., Január 9., Szombat A NAP FOTÓJA idill. Ők nem lőnek egymásra. Amerikai katona és a Szomáliái kisgyerek. Fotó: AP Poloskák - százával Prága (Reuter) - Több mint 160 lehallgató készüléket találtak külföldi nagykövetségeken és külföldiek otthonaiban 1989- ben, a kommunizmus bukása után Csehszlovákiában -jelentette be Prágában Jan Subert cseh belügyi szóvivő. A lehallgatókészülékeket a német, az osztrák és a brit nagykövetségeken, ezen országok diplomatáinak lakásain és külföldi vállalatok irodáiban találták. A szóvivő elmondta, hogy egyedül a német nagykövetségen 72 „poloska” került elő. Tavaly decemberben a pozsonyi amerikai konzulátuson találtak lehallgatókészülékeket. A jelenleg a szlovák belügyminisztérium hatáskörébe tartozó nyomozás eddig nem derítette ki, mikor helyezték el a „poloskákat” és ki felelős ezért.----------NAPTÁR----------s zombat A Nap kel: 7 óra 30 perckor,nyugszik: 16 óra 12 perckor. A Hold kel: 17 óra 46 perckor, nyugszik: 7 óra 50 perckor. Névnap: Marcell vasárnap A Nap kel: 7 óra 30 perckor, nyugszik: 16 óra 14 perckor, A Hold kel: 19 óra 08 perckor, nyugszik: 8 óra 22 perckor. Névnap: Melánia IDŐJÁRÁS Az átlagosnál hidegebb az idő Közép- és Kelet-Európábán. Hazánk időjárása lényegesen nem változik, folytatódik a hideg idő. A megnövekvő felhőzetből több helyen kell hóra, havas esőre számítani. Az északi szél néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban - 3, - 10, napközben -2, - 8 fok között lesz. Műemlék az Olympia színház Béker, Piaf, Montand, Becaud, Beatles X Párizs (MTI) - Műemléknek nyilvánította a francia kormány a párizsi bulvár híres színházát, az Olympiát. A nevezetes Music Hall a múlt század vége óta a francia sanzon, de általában a könnyűzene „temploma”. 1893-ban megnyitásán még a Toulouse-Lautrec által megörökített táncosnő, La Goulue is fellépett itt, azóta olyan nagyságok sikereinek színhelye volt, mint Yvonne Pritemps, Mis- tinguett, Maurice Chevalier, majd később - néhány évtizedes filmkarrier után - Josephine Baker, Edith Piaf, Yves Montand, Gilbert Becaud, Jacques Brel vagy Charles Aznavour. A külföldi vendégművészek közül itt szerepelt először Párizsban a „gombafejűek” együttese, a Beatles, itt lépett fel nagy sikerrel Judy Garland éppúgy, mint lánya, Liza Minelli - a névsort sokáig lehetne folytatni. A magyar televízióban is sugároztak olyan szórakoztató műsorokat, amelyeket az Olympiá- ban vettek fel. A 2200 személyes színházat most az ingatlanspekuláció fenyegette. A nagy francia bankház, a Soci- ete General tulajdonában lévő, századvégi épülettömböt, amelyben ma irodák, lakások és üzletek is vannak, át akarják építeni, ám ez azzal a veszéllyel jár, hogy esetleg lebontják a színházat is. A közvélemény és főként a művészvilág nyomására ugyan a tulajdonos bank 2007-ig meghosszabbította az idén lejáró bérleti szerződést, de a művészek így sem látták biztosítva az Olympia fennmaradását és kérték, hogy nyilvánítsák műemléknek az épületet. Ezt most Jack Lang kulturális miniszter jelentette be, a francia szórakoztató műfaj számos kiváló képviselőjének jelenlétében. Kanárik búcsúztatták Csehszlovákiát Prága (MTI) - Ki hitte volna, hogy kanárik dala fogja búcsúztatni Csehszlovákiát? A Havlíckúv Brodban lebonyolított, 57. kanári-dalverseny volt ugyanis az utolsó szövetségi rendezvény - immár a csehszlovák föderáció hivatalos megszűnte után. A vetélkedőt évek óta mindig januárban rendezték, és úgy döntöttek, hogy most - még egyszer, utoljára - közös bajnokságot tartanak. A szólista kategóriában 67 kanári indult, és elsöprő cseh- morva győzelem született. A zsűri a prágai Jirí Vrnata büszkeségét találta a legszebb hangúnak. A második és a harmadik helyet egy opavai és egy brünni kanári szerezte meg. A kvartettek mezőnye kiegyensúlyozottabb volt: a 264 induló csapat közül holtversenyben a szlovákiai Orlovéból érkezett Rudolf Schulcz, illetve az opavai Josef Hadámek madarai diadalmaskodtak. A szmogos ostravai iparvidéken található Opava tehát meglepő módon jelentős kanári-képző fellegvárnak bizonyult. A harmadik helyezett kvartett is a környékről való: az ostravai Alfréd Veisek tartott nekik mesterkurzust. Ezzel csak a zárt ajtók mögött lezajlott vetélkedő ért véget: szombaton nyilvános gálakoncerten rikoltanak búcsút egymásnak a cseh és szlovák kanárik, akik ezentúl csak nemzetközi versenyeken mérhetik össze tudásukat. Szegény az eklézsia A kápolnát később avatják fel Piac Pákozd (MTI) - Nem sikerül felavatni ebben a hónapban, a doni áttörés 50. évfordulóján a Don-kanyarban elesettek áldozatainak emlékét őrző kápolnát: a pákozdi Mészeg-hegyen épülő kegyeleti hely ugyanis várhatóan csak a tavaszra készül el. Az alapkövet ugyan már tavaly májusban lerakták, s az építkezést is megkezdték, ám a kápolnának alig fele készült eleddig. A 2. magyar hadsereg tragédiájára emlékeztető kegyeleti hely létrehozásához kevés a pénz: a szükséges hatmillió forint fele még hiányzik. A nemes gondolat elindítói, a kápolna építésére létrehozott alapítvány kuratóriumának tagjai azonban bíznak az eredeti elképzelések megvalósulásában, úgy, ahogy azt a tervező, Szabó Tamás „megálmodta”. A szárnyat formázó, a lélek halhatatlanságát szimbolizáló kápolna a tájhoz illő, nemesen egyszerű anyagokból, kőből és fából készül; egyik oldala nyitott. Az eddig összegyűlt pénzből azonban a beruházásnak csak egy része valósulhatna meg. Az alapítvány éppen ezért kéri mindazokat, akik a nemes célra adakozni kívánnak, hogy támogatásukat a Budapest Bank Székesfehérvári Fiókjánál vezetett 295-12005-ös bankszámlára, a Don-kanyar Kápolna Alapítvány címére fizessék be. Horoszkóp m. 21.-IV. 20. Most több kínálkozó lehetőségből a legjobbat kell kiválasztania. Im- pulzív viselkedését környezete könnyen félreértheti. Jobban tenné, ha érzelmeit nem tartaná titokban. IV. 21.-V. 20. Házastársa, partnere szeszélyes ma, de vigyázzon, nehogy Ön is elveszítse híres nyugalmát. Mutasson készséget arra, hogy elfogadja az új dolgokat, így elkerülheti a hatalmi harcokat. Ma lazítson, pihenjen! M V. 21.-VI. 21. Jó lehetőség adódik vagyona gyarapításához, de ez nem megy némi fejtörés nélkül. Hozzátartozója tanácsát se engedje el a füle mellett, mert ő igazán az ön javát akarja. Ne habozzon, bátran vágjon bele tervei megvalósításába. Ne felejtse el: bátraké a világ. >€: VI. 22.-VTI. 22. Életörömét pillanatnyilag a másik nem egyik képviselője jelentékenyen fokozza. Kitartása, állhatatossága most kamatozik. Nem is érti igazán, miért volt annyi kétkedés Önben az utóbbi időben. VH. 23.-VIII. 23. A szerencsés véletlen egy érdekes személlyel hozza össze, ezért ez az időszak egy hosszú, bensőséges baráti kapcsolat kezdete lehet. Anyagi ügyekben hallgasson jó ösztöneire, mert minél gyorsabban lát a dologhoz, annál nagyobb hasznot fölözhet le. VIII. 24,-IX. 23. Egy ideje észrevehette, hogy anyagi bázisa kedvezően alakul, most is váratlan haszonra tehet szert. Fennáll az a lehetőség, hogy bevételi forrásait, hivatását meg változtassa. Jogos az igénye, hogy egy jobban kifizetődő tevékenységbe fogjon. 2*5 EX. 24.-X. 23. Meg kell kísérelnie a kedvezőtlen dolgokat a javára fordítani! Engedje elfojtott érzéseit beszélni! Ahhoz, hogy a látszólag ön ellen működő erőket kikapcsolja, be kell iktatnia életébe egy kis gondolkodást szolgáló szünetet, hogy ezután bölcsebbé váljék. *16 X. 24.-XI. 22. Könnyen megnyeri partnere, barátai vagy főnöke együttműködését. Elismerésben, sikerben lesz része, belső erők segítik kreatív képességei kibontakozását. Talán egy olyan lehetőséget is kap, amivel több hatalmat és befolyást gyakorolhat embertársaira. 43 XI. 23.-XII. 21. Egy nyomasztó anyagi természetű probléma megoldása hatalmas megkönnyebbülést vált ki Önből. Érzelmileg éppen nincs elkötelezve? Akkor itt az ideje, hogy új partner után nézzen. *t XII. 22.-I. 20. Ne engedje a mások előtti mindenáron való csillogás kísértésének! Kövesse inkább szilárdan a jövőjére vonatkozó elképzeléseit. Észrevehető változásokat él át, talán egészen más dolgokat kezd értékelni, mint eddig. fit I. 21.-n. 20. Ne terhelje magát túl, és nem kell minden olyan ajánlatra igent mondania, melyet kedves emberektől hall. Saját igényeit és szükségleteit kell inkább kielégítenie, ezen a napon önmaga álljon érdeklődése középpontjában! Egy kis humorral próbálja feloldani a feszült légkört! n. 21.-TH. 20. Kevésbé fordul befelé a szokásosnál. Reálisabbá, nyíltabbá válik és a realitások talaján áll. szokatlanul boldog időszakot él át, mely lelkileg és szellemileg egyaránt ösztönző befolyást gyakorol önre. Várja ki azt az ajánlatot, mely megfelel nívójának! Lottószámok Budapest (MTI) - A Szerencse- játék Rt. tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott 2. heti lottósorsolás nyerőszámai a következők: 40, 56, 64, 68, 80 Nincs ötös a lottón A következő sorsolásra átvitt 5 találatos nyereményösszeg: 73.793.321 forint A Miskolci Ipartestület ügyeletes kisiparosai AUTÓMENTŐ: Péter János, Bertalan u. 31. Tel: 375-645. Bodnár Andor, Petneházy u. 13. Tel: 369-841. GUMISZERELÉS, KERÉKEGYENSÚLYOZÁS: Bartos Sán- dorné, Bertalan u. 40. Tel: 332- 163. FREGOLISZERELÉS, AJTÓRÖGZÍTÉS: Pacher Károly, Régiposta u. 7. Tel: 345-942. MŰSZAKI SZAKFORDÍTÁS, TOLMÁCSOLÁS: Kriván János, Szikszó, Miskolci u. 3. Tel (fax): (46) 396-864. VARRÓGÉPMŰSZERÉSZ: Szabó Attila, Vörösmarty u. 97. Tel: 345-907. VILLANYSZERELÉS, KAPUTELEFONJAVÍTÁS: Koroknai József, Bokányi Dezső u. 35. Tel: 361-543. / VÍZVEZETÉKSZERELÉS: Balogh Tibor, Klapka György u. 17. Tel: 311-657. GÉPMÁRMŰVILLAMOSSÁGI MŰSZERÉSZ: Szűrös Tamás, tel: 374-863. TAKARÍTÁS: Taksár Tibor, Stadion u. 63. Tel: 375-316. Mesterek, ügyeletben HÁZTARTÁSI GÉP (hűtő, fagyasztó, automata mosógép, stb.) javítása: GI-gant BT. Latinka S. u. 137. Telefon: 389-194, 380-169. RÁDIÓ-, TELEVÍZIÓ-, ANTENNA-JAVÍTÁS: Rtl. BT., Bársony' J. u. 17. Telefon: 346-708. HÁZTARTÁSI HŰTÓ-, FAGYASZTÓ- ÉS AUTOMATA MOSÓGÉP-SZERVIZ: Privileg BT., Miskolc. Tel.: 366-163, 314- 532. VILLKÉSZ televízió szerviz: Szombat: 7-13 óráig, vasárnap: ügyelet: 8-12 óráig. Telefon: 346-888, 346-689. HAZAI és NYUGATI TV, Videó- Hifi-szerviz: Miskolc, Bársony J. út 3. szám. Telefon: 341-167, 8-17 óráig. FŰSZER-CSEMEGE BOLT, a Csabai kapu 26. szám alatt, (szemben a Semmelweis Kórházzal), szombatonként 21 óráig, vasárnap 8-19 óráig váija kedves vásárlóit! LEHELUX SZERVIZ, a LEHEL Hűtőgépgyár KFT. gyári márkaszervize. Címfelvétel: szombat 8-12 óráig Telefon: 46/327-845 Állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos Miskolc város területén január 8-án (pénteken) 13 órától, január 11-én (hétfőn) reggel 7.30-ig dr. Puskás Gábor körzeti állatorvos. Lakása: Nyékládháza, Rákóczi u. 1/a. Telefon: 391-702. Rendelés és bejelentés: 8-9, 13-14, 18-19 óra között. Miskolcon a Major u. 104. szám alatti állatorvosi rendelőben munkaszüneti napokon a rendelési idő 8-12 óráig tart. A rendelési időn túl készenlétet tart dr. Lengyel Béla, Miskolc, Kurucz u. 65. 9/1 sz. = í£d = iQOTElLIETr Szombaton nem tartunk ügyeletet, vasárnapi ügyelet 10.00-15.00 óráig Ügyeletes riporter: Gyárfás Katalin Telefonszámunk: 341-611/240