Észak-Magyarország, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-12 / 293. szám

1992. December 12., Szombat Ém Hétvége/Hegyen-Völgyön ÉSZAK-Magyarország 9 Kács, te szép... Ahol nincs helyi adó A geszti dűlők, geszti tőkék Miskolc (ÉM - Szarvas Dezső) - Okkal siratjuk, te­metjük mostanság a hegyal­jai szólókultúrát, hiszen az idei szüret igencsak bána­tosra, kesernyésre sikere­dett. Már ahol szüreteltek, mert sok száz hektáron le sem szedték az idei termést, egyszerűen azért, mert nem érte meg. Egy liter mustért nevetséges árat fizettek, már ha fizettek, dehát felvásárlók nemigen járták az idén Hegyalját; az eddig monopol­helyzetben lévő Borkombinát pedig jóelóre bejelentette, hogy az idén nem vásárolja fel a mustot, így aztán a ter­melők azt kezdtek az idei ter­méssel, amit akartak. A pin­cék telve még tavalyi meg ré­gebbi borral, nem volt hova tárolni a mustot, a késón ala­kulgató pinceszövetketek enyhítettek ugyan valame­lyest a gondokon, de messze még a megoldás, amíg kiala­kulnak a biztonságos, nyu­godt termelés és értékesítés feltételei. A reménytelensé­get, a kilátástalanságot leg­inkább érzékelteti, hogy sok száz hektár jó telepítésű ül­tetvény művelésével felhagy­tak, helyenként pedig meg­kezdték a tőkék kivágását. Termelők százai mentek tönkre a hordók telve ket-há- roméves borral, megjelentek a felvásárló hiénák, s 30-40 forintot kínálnak egy liter borért, hogy aztán ugyanazt a bort a városokban egymás után nvíló borkimérésekben 3-400 forintért adják a borivóknak. De nemcsak a hegyaljai szólókultúra számolódik fel, szépen, módszeresen. A fent leírtak’jellemzők egy másik jóhírű kultúrára is. A bükkire nevezetesen. A borpiac össze­omlása, az Egri Borkombinát átalakulása alapjaiban in­gatta meg például a tibold- daróci, Sályi, harsanyi, bor- sodgeszti termelők egziszten­ciáját. Különösképpen pedig Tibolddarócon, ahol az Euro- pa-szerte híres pezsgő alapa­nyag borokat termelték, s termelik. De hát most már erre sincs szükség. A szolok, az ültetvények viszont terem­nek, ha művelik azokat. De vajon meddig lehet vesz­teséggel, reménytelenseggel művelni még a gyönyörű id- tetvényeket a daróci dűlők­ben? Igaz, más lehet0^ nincs is tán, hiszen a helyi szövetkezet megtartó lehe tősége, mindeddig nyereséget hozó ágazata eppen a szóló es a bor volt. A daróci embernek pedig mindig is ráállt a keze erre a munkára, ezt szeretik, ehhez értenek igazán. Akárcsak Borsodgeszten, eb­ben a szépséges bükki fa luban, ahol a szeles fout szé­pen, észrevétlenül felvezeti az embert a település év­századok óta legfontosabb helyére, a Geszt feletti fenn­síkra, ahol aztan lehet gyönyörködni a dűlők, lágy hajlatok pompás látvá­nyában. Ezeket a dűlőket lankákat - hallani errefelé - a Jóisten bizonyára jókedvében alakította olyan hajlatura, hogy pontosan a kívánt szog­Mezőcsát (ÉM - B.Sz.L.) - Manapság előbb informálód­jon a látogató, ha szövet­kezetbe akar menni, mert el­lenkező esetben könnyen meglehet, hogy mire odaér, már nincs is a téesz, amit keres. Ezt elkerülendő, kér­deztem Szendrei Gyulát a mezócsáti Augusztus 20. Mgtsz növényvédőjét, hol tartanak a kötelező áta­lakulás útjain, s egyáltalán Több pince, mint ház ben élje a tőkéket az éltető, érlelő napsugár. Ezért hon­osodott meg sok évszázaddal ezelőtt az emberrel együtt a szólókultúra, ami aztán eltartotta, éltette a geszti em­bert. • Mely kultúra, nagytiszteletű, néhai Dózsa Molnár Dániel református lelkész tudós ku­tatásai, valamint e témával kapcsolatos publikációi sz­erint sokkalta régebbi, mint a tokaji, hegyaljai szőlészet­borászat. Mindezeket persze a tudományba való elmé­lyülés nélkül is megállapít­hatja a Borsodgesztre tévedő idegen is, hiszen a faluban több borospincét számolhat meg, mint lakóházat, mely pincék közül némelyiket a hagyományok szerint, hat- hétszáz esztendővel ezelőtt, vagy tán még régebben mé­lyítették jó borospincének való tufába. A pincék pedig legendákat, történeteket őriznek. Régieket és újakat. Bíiják, állják századok viharait, őr­zik az időt, dacolnak az elmúlással. Nem így a geszti szőlők, ahol esztendőról-esz- tendóre kevesebb termést ad­nak a tőkék. Bizony, szomorú látvány az elhagyott szőlő, különösképpen ilyenkor, tél elején, közepén, amikor a fennsíkon szinte mindig fúvó szél, az elhagyott, feltöltetlen tőkék között űzi, hajtja az ördög szekeret. És minden évben több lesz az elárvult szőlő. Erről beszélgettünk mint vezető milyen szerep jut számára?- Igen röviden csak annyit, hogy eddig semmilyen - válaszolja a szakember, majd hozzáteszi: Nálunk is folyik a folyamatos felszámolás. A bí­róság kinevezte a felszámoló­biztost. A hitelezők kezdeményezte felszámolási eljárás akár két évig is eltarthat. Kezdődött az építőipari kft.-vel, majd az épületekkel. Munkaviszo­Bartha Józseffel, aki éle­tének hatvanhét esztendejé­ből igencsak sok időt töltött a tőkék között, hiszen tán hétéves sem volt, amikor ap­ja először vitte a szőlőbe. Most mindössze kétszáz négyszögölet művel a Kecső dűlőben, fehér Deleválit és Ottellót. A pincében van még tavalyi borának nagyrésze, ami elfo­gyott belőle annak helyére került az idei termésből vala­mi, a többivel nem tudni, mi lesz.- Eladni nem lehet a bort. A kocsmában itt, Geszten is csak sört és pálinkát mérnek- mondja Bartha József. - Én ugyan nem járok kocsmába, dehát hallom, amit monda­nak. Járnak ugyan errefelé is mindenféle emberek, vennék a bort. De hát mennyiért? Hogy nem szégyellik a szá­jukon kiejteni azt a tíz forin­tot. Mert volt, aki ennyit kí­nált egy liter geszti borért. Bizony hogy megfordulna a sírjában Dani bátyánk, ha tu­domást szerezne erről. Mert sokat írt, meg beszélt ó né- künk a geszti borról, s amit mondott, az szerintem szín­tiszta igazság volt. De szépen is szólt annak ide­jén mindenről, különöskép­pen pedig kedvelt boráról, a geszti szerelem ízéről, za­matéról. Jó bora volt ez nékie, s nemcsak jókedvvel, derűvel itta, de értett is a vele, mármint a szőlővel, bor­ral való munkához is. Jó em­nyunk pedig folyamatosan szűnik meg, ahogy év végére befejeződik a termelés. En is megkaptam, hogy amint munka nem lesz, megszűnik a munkaviszonyom. Szomo­rú, hogy már annak örül­nénk, hogy még ez évben megszűnjön a munkaviszo­nyunk, mert akkor (az új törvény szerint) még másfél évig kapjuk a munkanélküli járadékot. De ha 1993. január elseje után küldenek bérünk, jó lelkészünk volt ő nékünk sok évvel ezelőtt, Geszten. Nyugodjék békében, mert már eltemettük nem­régiben, Miskolcon. Eszembe jár valahányszor rátekintek ezekre a dűlőkre, az öreg tő­kékre, a felhagyott, gyommal felvert szőlőkre. Hogyan is tud pusztulni, romlani a gazdátlan jószág. Dani bátyánké is. Az övé arra napnyugta irányában volt a kishegyen, ahol de sokat is dolgoztunk együtt is, meg külön-külön is. Emlékeznek errefelé Dani bácsira. Jobbára jószívvel. Mint Bartha József mondja: „Amikor ő a falu lelkipászto­ra volt, akkor még virágjában volt itt az élet.” Aztán el­kezdődött a lassú leépülés. A fiatalok elmentek, ki erre, ki arra, a városokba, az iparba. Ott ragadtak. Geszt pedig lassacskán elöregedett.- Most, ha jól tudom - mondja Jóska bácsi - összesen nyolc gyerek jár itt iskolába. Mert annyian vannak összesen. A téeszt mostanában hordják széjjel, munka nincs, se itt, se a közelben seholsem. Aki megbíma még a földdel, az nem jön vissza, mi pedig, akik még megvagyunk öre­gek, lassacskán elmú-lunk, elszáradunk, mint ezek az el­hagyott tőkék, a geszti dűlők­ben. Emlékünket tán megőrzi valaki. Ha megőrzi. el, már csak egy év. Szendrei Gyulának két gyermeke van (11 és 6 évesek), felesége tanít, gyakorlatilag ő fogja eltartani a családot. Mert a növényvédősökre is nehéz évek járnak. Legfeljebb 1-2 hold földjét műveli majd, vagy szaktudását árulja, ki tudja. Egy biztos csak, hogy már hétezer mezőgazdasági szakember tudása, szak­értelme nem kell sehol az országban... Kacs (ÉM - BSzL) -Ha tiszta idő van és nem üli meg köd a tájat, igen szép kis faluba bot- lik az utazó Bükkábrány és Tibolddaróc után: Kács, és a pár száz lelkes kis falu tárul elénk, mintha valami köny­vet nyitnánk szét, úgy látsza­nak a környező hegyoldalak, és úgy látszanak a kinyitott „lap” közepén a kanyargós utak, a házak. Vajon hányán lakhatnak itt, gondoltam, amikor a falucs­kát kétszer is végigjártam. Ugyanis a kérdés azért me­rült fel bennem, mert sok há­zon napközben is kilónyi la­kat csüng, némelyik négy öt zárral is el van látva. Lelket alig lát még déltájban is az idelátogató. A magyarázatot a polgármestertől Szabó Bé­lától kapom: Régebben 1100 lakosa volt a falunak, ma pedig 751 állandóan bejelen­tett állampolgár lakja - mondta a polgármester, és hozzáfűzte az imént említett zárak lakatok okát: hatvan­hét lakást idegenek vásá­roltak meg, amolyan hétvégi ház gyanánt. Sok idelátoga­tót megejtett a táj szépsége, úgyhogy az üressé vált háza­kat idegenek vették - veszik meg Kecskemétről, Buda­pestről, Debrecenből, Cegléd­ről. Ha valamelyik házból kihalnak a tulajdonosok, azt szinte egészen biztos, hogy idegenek veszik meg - kácsi- ak nem jutnak hozzá.- A községben nemcsak a levegő jó, de szinte megfizet­hetetlen előny lenne a víz is - a gyógyvíz.- Igen! Tulajdonképpen a Ká- csi-patak, a gyermeküdülő, a strand lenne az, ami szívünk szerint is sokat lendíthetne a falun. Ugyanis valaha a pa­takon nem kevesebb mint 12 malom volt, s ebből négy a község határán belül. Az üdü­lő évszázadokkal ezelőtt bencés kolostor volt, 1556- ban az Eger alól visszavonuló törökök feldúlták. Pedig itt Szent István parancsára - hogy minden tíz települé­senként egyikben templom legyen - az az egy templom éppen Kácson épült. Az üdülő főépületében tört fel a 27 Celsius fokos radon tar­talmú víz, melyet nőgyó­gyászati célra is használtak. Itt van az az ülófürdó is amelyben gyógyfüvekból ké­szült növényi kivonatot egy ötszáz literes rézüstbe enged­ték azt használták fel. Sajnos azonban, mióta a kohászat ezt megkapta (jelenleg a DIMAG Rt. a tulajdonosa!) - ezt az ülófürdót nem hasz­nálják. Akkor terjedt el a tulajdonjoggal együtt, hogy a természetgyógyászat csak amolyan „boszorkánykony­ha”- Miből élnek azok akik mégis itt akarnak élni?-Sok volt itt a bejáró dolgozó. Általában valamilyen szak­mának jó képviselői voltak, hiszen a nagy munkaerőel­bocsátások utolsó fázisában kényszerültek a nagyvárosok üzemei megválni tőlük. így most már nagy gond a faluban, hogy száz jól képzett munkaképes dolgozó mun- kanélkül maradt. Az aktív dolgozóknak, úgy a negyede. A faluban sok a nyugdíjas, tu­lajdonképpen öregszünk. Átlagosan évente 15 a halále­setek száma, ezzel szemben 3-8 gyermek születik. Szo­morú ez főleg ha figyelembe vesszük, hogy lassú de biztos az elvándorlás a faluban. Mondom is magamban, hogy a népesség szempontjából „minden mínusz”.- Akkor hogyan alakul itt az iskolások sorsa?- A felsőtagozatos gyerekek Tibolddarócra járnak át, de az alsó tagozatosak is igen kevesen vannak. A 2. osztály­ban pl. 3 gyerek van az el­sőben 10. Ha az alsó ta­gozatos oktatás is megszűnne itt Kácson úgy járnánk mint Borsodgeszt. Ehelyett mi az új oktatási törvényt várjuk 60 gyerekhez 8 pedagógus kel­lene, most 4 van. Pedig mi szeretnénk, hogy aki itt született itt járjon iskolába is. Szabó Béla a falu minden részének elnevezését tudja, fel is sorolja a domboldalakat, név szerint ismer mindenkit, hiszen maga is itt született, korábban pedig a „Társ­községben” - Darócon volt ta­nácselnök. Ezért a két falu válásáról nem is szívesen be­szél. Minden más egyebet tőle tudok meg a faluról: hogy két utcácska kivételével minden út aszfaltozott a faluban, hogy a fiatal erdő kevés dol­gozót foglalkoztat, hogy 15 millió forintos költségvetés­ből gazdálkodnak, hogy a Borsod Volánnak köszönhe­tően jó a közlekedés innen Mezőkövesdre, Miskolcra, a Mezőkeresztesi vasútállo­másra s még Egerbe is köz­vetlenjáratuk van. Szeretnék a vezetékes gázt bevezetni, de afra fizetőképes lakosság nincs. Nem sanyargatják az itt lakókat: helyi adó sem­mire sincs! Van két bolt, kocs- ma> presszó, gyógyszertár Bükkábrányban, közös orvos Daróccal (hetente kétszer). A vizet minden utcába beve­zették, jövőre kapnak 30 köz­vetlen telefon vonalat. Van már holland, német, svéd la­kosuk is. Szeretnék bővíteni a falusi turizmus keretében a fizetővendéglátást, hiszen valaha nagy volt itt az ide­genforgalom. A falu külön érdekessége a sok - riolit tufá­ba, mészkőbe vájt pince. Egész évben a természetet szerető és alázattal tisztelő ember gyönyörködhet a Vár­hegy, az 563 méter magas szárhegy a Barátborsa a Ba­rátrét szépségében. Régi, év­százados szőlőtőkéket művel­nek még a Pallagoldal a Pusz­taszőlő oldalán. Igaz, hogy sok gazda kezéből örökre ki­hullott már a szőlőművelő szerszám. A Nvugodóban pél­dául már csak két tulajdonos műveli szőlőjét. A falu szívesen foglalkoztat­na lakatos mester, susztert, vízvezeték- szerelőt, vállalko­zók mindössze 17-en vannak. Es van óvoda, orvosi rendelő, körzeti megbízott, idősek klubja, közadakozásból világ- háborús emlékmű, központi konyha, szociális étkeztetés, iskola (pedig egy 1972-es „fej­lesztési”- terv szerint akkor Kács kihaló falunak ítél­tetett). Volt itt a Fővárosi Díjbeszedő Vállalatnak egy Kirendelt­sége, ez 42 embernek adott munkát. Kódoltak adatfeldol­gozással foglalkoztak, de ez is megszűnt. Volt közös tsz Daróccal, most jogutód nélküli felszámolás sorsára jutottak mondja az elnök tehát nem tudni, hogy azokkal is mi lesz akik ott dolgoztak. A munkanélkü­liség enyhítésére 6 fő köz­munkát végez az önkormány­zat megragad minden lehe­tőséget új munkahely te­remtő beruházásra, pályá­zatokat adnak be pl. vendéglátásra, vadásztatás­ra, szeretnék ha a fürdő az üdülő az önkormányzaté lenne. Szeretnék megoldani a fa­luban a szennyvíz-csatorna­rendszer kiépítését, talán van lehetőség a kőbánya üzemeltetésében, a gyógy- idegenforgalom felélesztésé­ben, érdeklődnek egy reha­bilitációs központ megszerve­zésének lehetőségéről is. A felsorolás távirati rövid­séggel is terjedelmes, megva­lósításához „csupán” a bűvös- bűnös, mindenható pénz kel­lene. Mert akaratból, falu sz­erétéiből van itt bőven - sze­rencsére. A bor azért csak felmelegíti az embert Fotók: a szerző felvételei „Csak már felmondanának”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents