Észak-Magyarország, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-11 / 292. szám

2 ÉSZAK-Magyarország Mindenki mondja a magáét Budapest (ISB-Dombrovszky Ádám) - Még elképzelni is szörnyű, hogy milyen lehet egy olyan intézményben dolgozni, ahol két - egymással általában egyet nem értő - ember is a legnagyobb főnöknek akar mutatkozni. Mint hallottuk, Nahlik Gábor, a Magyar Televízió alelnöke csütörtökön reggel 9 órakor érkezett munkahelyére és úgy nyilatkozott: „a kormány tegnapi döntése értelmében mától átveszem a TV ügyeinek irányítását”. Alig egy órával később érkezett a másik főnök: Hankiss Elemér. Rögtön világossá tette: a kor­mány szerdai döntését jogszerűtlennek tart­ja, és a kabineté nem is ismeri el munkál­tatójának. Továbbra is a TV elnökének tekinti magát, s nem fogadja el Nahlik Gábort felettesének. Izgalmas lehetett tehát a televíziósok csü­törtöki napja, hiszen a különféle ren­delkezések közül nyilván mindig értelmezni kellett, azt vajon melyik nagyfónök hozta. Ugyanez a kétpólusú megosztottság a parla­ment kulturális bizottságának csütörtök délelőtti éles vitáját is jellemezte. Az MDF- es Kulin Ferenc világossá tette: a médiavita jelenlegi állásában a kormánynak nem is volt más választása, minthogy felmenti Hankiss Elemért. Az SZDSZ-es Haraszti Miklós pedig a kormány lépését durva törvénysértésnek minősítette és úgy vélte, hogy a kabinet köz­vetlen ellenőrzése alá akaija vonni a köz- szolgálati televíziót. De miért is próbáljuk ezekben a kérdésekben a megegyezés, a kompromisszumkeresés csíráit is felfedezni, amikor a szálak sokkal „magasabb irányba” mutatnak. Hiszen a szerda esti köztársasági elnöki köz­lemény világossá tette: Göncz Árpád tovább­ra sem hajlandó leváltani a Magyar Rádió és a Magyar Televízió elnökét. A minisz­terelnöki válaszközlemény változatlanul alkotmányellenesnek minősíti Göncz Árpád döntését. Antall József tulajdonképpen a ko­rábban általa már igen sokszor elmondot­takat ismételte meg. Ä huzavona folytatódik. Az érvek, ellenérvek pergőtüzében az egysze­rű halandó csak kapkodja a fejét, és ki-ki at­tól függően, hogy melyik pólushoz vonzódik, ismétli a magáét. Sajnos, a köztársasági el­nök és a miniszterelnök is csak a magáét mondja. De vajon azt tudják-e, hogy milyen lehet egy olyan országban élni, ahol két - egymással általában egyet nem értő - ember is a legnagyobb főnöknek akar mutatkozni? Lombik négyes ikrek Budapest (MTI) - Ma már lassan megszo­kottá válik a lombikbébik születése, a ked­den Budapesten világrajött lombik négyes ikrek megszületése mégis világszenzáció­nak számít. Ezek voltak ugyanis a világon az első négyes ikrek, akiknél a mestersé­gesen megtermékenyített petesejtek nem az anyától származtak. A 35 éves leendő anyának ugyanis nincs petefészke, így a budapesti kismama, 22 éves unokahúgától származó, lombikbébi módszerrel megter­mékenyített petesejteket hordott ki - mondta Steven G. Kaáli professzor. ESZAK-magyarország Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre és Priska Tibor Olvasószerkesztő: Gyöngyösi Gábor Rovatvezetők: Nagy József ( társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kul­túra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok: Központ: 341-611, Titkárság: 341-888, Társadalompolitikai szer­kesztőség: 341-894, Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 341-601, Kulturális rovat: 341-611/239, Sportrovat: 341-700, Fotórovat: 341-611/207, Levelezési rovat: 341-866 Kiadja: az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilmszky u. 15. 3527, Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054, Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-1475. Szerkesztőség vezető: Göröm- bölyi László Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi u. 15-17. 3532. Telefon: 341-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizeti hetó bármely hlrlapkézbesító postahivatalnál, a hír­lapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hír- lapelófizetési és Lapellátási Irodánál /HELIR/, Bu­dapest V., József nádor tér 1.1900, közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmai jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 298 forint. Egy negyedévre 894 forint. Félévre 1698 forint. Egy évre 3216 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmaz­újvárosi út 11. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Országban-Világban---------------------------- 1992. December 11., Péntek Á tadták az idei Nofeel-díjakat Stockholm (Reuter) - Átadták az idei irodalmi, orvosi, fizikai, kémi­ai és közgazdasági Nobel-díjat Stockholmban, valamint a Nobel- békedíjat Oslóban csütörtökön. A svéd királyi pár jelenlétében kapta meg Derek Walcott trinidadi költő az irodalmi, Edwin Krebs és Ed­mond Fischer, a seattle-i Was­hington Egyetem két biokémikus kutatója az orvosi, Georges Charpak francia professzor a fizikai, Rudolph Marcus kanadai születésű amerikai professzor a kémiai és Gary S. Becker chicagói egyetemi tanár a közgazdasági No­Nincs közös nevező Budapest (MTI) - Egyeztető meg­beszélések kezdődtek csütörtökön a kormányzat és a szakszervezetek között. A kiszivárgott információk szerint a felek nem tudták teljes mértékben közös nevezőre hozni az álláspontokat. A kormány ezt ugyan hajlandó lett volna elfogadni, hogy a szakszer­vezeti vagyont lényegében a hat konföderáció szeptemberi megál­lapodása alapján osszák el, a volt SZOT-vagyon a kétharmados meg­egyezés alapján történő elosztását viszont nem tartotta lehetségesnek. A kormányzat szerint csak a hét ET-tag szakszervezeti konföderáció és a konföderációkon kívüh szak- szervezetek teljes körű megálla­podásával osztható el a volt SZOT- vagyon. Mint ismeretes a hetedik ÉT-tag, a Szolidaritás nem hajlandó a ha­tok megállapodását elfogadni, és a szövetségen kívüli szakszervezetek képviselője sem helyesli a kon­szenzus nélküli egyezséget. A kormány álláspontja kimondja: a teljes korú megállapodás része lenne a szakszervezeti vagyon elosztására vonatkozó úgynevezett XXVIII-as törvény módosításának. Leszerelésért - sok millió dollár Washington (MTI) - Az Egyesült Államok 175 miihó dollárt ajánlott fel az Ukrajnában tárolt atom­fegyverek megsemmisítésére, ha az ország lemond azokról és csatla­kozik az atomfegyverek tovább­adását tütó egyezményhez. Az ajánlatot George Bush elnök levélben tette Leonyid Kravcsuk, ukrán államfőnek. Az amerikai törvényhozás összesen 800 millió dolláros alap felállítására készül, hogy abból támogassák az atomfegyverek leszerelését a szov­jet utódállamokban. bel-díjat. Az idei Nobel-békedíjjal Rigoberta Menchu guatemalai in­dián emberi jogi aktivistát tüntet­ték ki Norvégia fővarosában. Menchu asszony a díj átvételekor egy fajüldözés elleni világkonfe­rencia összehívását javasolta. Aha Jarosinszkaja orosz föderáció­beli újságírónő és John Hoffmann amerikai tudós megosztva kapta az 1992. évi alternatív Nobel-díjat. A két kitüntetett szerdán este a svéd parlamentben vette át a díjat a csernobili katasztrófáról és kö­vetkezményeiről adott tudósítá­saiért. Az ünnepélyes díjátadáson Moszkva (MTI) - Borisz Jelcin csütörtök reggel rendkívül éles szavakkal támadta meg a nép- képviselő kongresszust merev­ségéért. Közölte, hogy 1993 elején népszavazásra kívánja vinni az el­nöki kormányzás ügyét, mivel a kongresszus megtorpedózza a re­formokat, és ezért képtelenség együttműködni vele. Egyúttal be­jelentette, hogy Jegor Gajdar ügyvezető kormányfőként továbbra is hivatalában marad. Az orosz el­nök a reggeli ülés első felszólaló­jaként úgy vélte, hogy a kong­resszus munkája egyre inkább a múlthoz való visszatérését vetíti előre. Személy szerint is megbírál­ta az elnöklő Ruszlan Haszbula- tovot, aki ebben a fő szerepet ját­Toltíó (MTI) - Japán figyelmeztette Oroszországot: árthat a kétoldalú kapcsolatoknak, ha Moszkva jó­váhagyja a szibériai partok kö­zelében lévő szigetek különleges gazdasági övezetté való átala­kítását, illetve ezt az övezetet kiter­jeszti a Japán által visszakövetelt szigetekre is. Japán egyelőre hiva­talos értesítést nem kapott a moszkvai döntésről, amelyet ál­Vállalják a veszélyt Szeged (MTI) - Szeged címerét ábrázoló aranygyűrűt vett át csütörtökön Szegeden, a városi köz­gyűlésen hat Csongrád megyei rendőr. Az elismerést a közbiztonsági alapítvány kuratóriuma ítélte oda munkájuk jutalmául.A városban több mint egy éve működik az Jakob von Uexküll német szár­mazású svéd orvos, a díj alapítója többek között elmondta: mindkét díjazott kiemelkedő szerepet ját­szott abban, hogy a világ valós képet kapjon a csernobili atom­erőmű-katasztrófa méreteiről és következményeiről. Személyes kockázatot vállaltak azért, hogy az ezekkel kapcsolatos titkos infor­mációkat beszerezzék és közzé, tegyék. Az újságírónő a díjjal járó 30 000 dollár sorsát illetően el­mondta: önálló alapítványt hoz létre az ökológiai katasztrófák ál­dozatainak megsegítésére. szotta. A parlamenti elnök a csípős szavak elhangzása után közölte, hogy személyes sértésnek tekinti az államfő megjegyzéseit, és le­mond a tisztéről. Ezután kivonult a teremből, és átadta az elnöklést helyettesének, Jurij Voronyinnak. Borisz Jelcin bejelentette: alkotmányos jogával élve népszavazást kíván kiírni an­nak eldöntésére, hogy a „nép Oroszország válságból történő ki­vezetését a Legfelsőbb Tanácsra vagy az elnökre bízza-e”. Egyúttal aláírásgyűjtési kampányra szólí­totta fel híveit. Az elnök haladéktalan tanács­kozásra hívta össze az öt támogató képviselőket a Kreml egyik ter­mébe. lítólag Borisz Jelcin már kedden meghozott. Eszerint az orosz ve­zetés adókedvezményekkel és egyéb ösztönző eszközökkel sze­retné becsábítani a térségbe a külföldi vállalkozókat, akik 99 évre szóló bérleti szerződést köthet­nének az itteni területekre. Japánt e döntés kész helyzet elé állítaná az Oroszországgal kapcsolatos területi vitájában. önkormányzati járőrszolgálat. En­nek keretében a rendőrök vállalják, hogy napi szolgálatuk letelte után, havonta 2-3 alkalommal, bejárják gépkocsival a város bűnelkövetés szempontjából legveszélyesebb területeit. Közülük a legeredményesebben dolgozókat tüntették ki. Varsói bőrfejűek Varsó (MTI) - Bőrfejűek támadták meg szerdán Varsó központjában azt a néhány száz fős csoportot, amely az abortusztilalom beve­zetése ellen tüntetett. Néhány tucatnyi skinhead „Jézus az Isten!” és „Sieg Heil!” kiáltá­sokkal megdobálta a tüntetőket,- majd megpróbálták elzárni útjukat, megakadályozni, hogy a parlament elé vonuljanak. A rendőrök ekkor közbeléptek,, mire a bőrfejűek a közeli Szent Sándor templomban kerestek menedéket. A helyszínen tartózkodó újságírók többet felismertek közülük, akik a hét végén az önmagukat nemze­tinek minősítő fasisztoid pártok egyesülési kongresszusán ren­dezőként működtek közre. A hírek szerint ott több szónokot, akikkel nem értettek egyet, leker­gettek a szónoki emelvényről. Neonácik - lapáton Bonn (AP) - Újabb neonáci szer­vezetet tettek feketelistára Német­országban: Rudolf Seiters bel­ügyminiszter csütörtök reggel el­rendelte a Német Alternatíva nevű szélsőjobboldali szervezet betil­tását. November végén ugyanígy jártak el a Nacionalista Front elnevezésű szervezettel szemben. Mint a bel­ügyminisztérium közölte: az ille­tékesek a tilalom értelmében lefoglalják a szervezet vagyonát, lakásokat kutatnak át és bizonyító anyagokat koboznak el. A tilalommal a minisztérium sze­rint elejet akarják venni annak, hogy a „Német Alternatíva” a külföldiek ellen agitáljon. A szer­vezetet 1989 májusában alapítot­ták, körülbelül 350 tagja van, és a volt NDK-ban is igen aktív. A csoport programja sok párhu­zamot mutat fel a náci párt, az NSDAP programjával. Tízezrével menekülnek Taskent (dpa, Reuter) - Viszony­lag nyugodt éjszaka után, amelyet csak szórványos fegyverropogás zavart meg, csütörtökön heves har­cok robbantak ki a tádzsik főváros­ban, Dusanbében. Egyelőre pontosan nem tudni, ki támad, de a tádzsik nemzetbizton­sági tanács egyik tisztségvise­lőjének közlése szerint a harcokban páncélozott harci járműveket és ne­hézfegyvereket is bevetnek. A helyzet tisztázatlanságára jellemző, hogy az üzbeg fővárosból, Taskent- ból segélyszervezetek munkatársai azt jelentették: tudomásuk szerint Dusanbét Nabijev kommunista hívei tartják ostrom alatt. Ezt a hírt más források egyelőre nem erősítették meg. Dusanbéban fegyvereket osztanak szét a lakosság között. Időközben tovább tart a tádzsik lakosok menekülése Afganisztán felé. Csütörtökig mintegy 40 ezer ember kelt át a határon. Franciák Boszniában Párizs (MTI) - További 300 fővel erősítették meg a Boszniában ál­lomásozó francia alakulatot. Ezzel a volt Jugoszlávia területén már 4800 francia katona van. Az új alakulatban műszakiak vesz­nek részt, akiknek feladata az lesz, hogy télen is járhatóvá tegyék a segélyszállítmányok útját. Az egység már meg is érkezett Split kikötőjébe, felszerelését hajón in­dították útnak. Elhelyezési körletét egyelőre még nem jelölték ki. Pillanat a kolozsvári feszültségből A Mátyás király szobron elhelyezett feliratos tábla miatt december 1-től folyamatosan tart a kolozsvári magyarok tiltakozása. A templom körüli járdán égő gyertyákkal vonulnak késő estig. Az ökumenikus istentisztelet után az RMDSZ vezetői is bekapcsolódtak a demonstrációba. A képen: Az erdélyi magyarság vezetői a körmenetben. Fotó: MTI A kongresszus megtorpedózta a reformokat Japán figyelmezteti Oroszországot Meggyűrűzött rendőrök

Next

/
Thumbnails
Contents