Észak-Magyarország, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-05 / 261. szám
1992. November 5., Csütörtök Gazdaság ESZAK-Magyarország 7 Agrártárgyalások Chicago (MTI) - Éjszakába nyúló újabb megbeszélést tartottak hétfőn az amerikai kormányzat és az európai közösség képviselői a mezőgazdasági támogatások leépítésének hosszú ideje húzódó problémájáról. A komoly ellentéteket szító vita már a világkereskedelem liberalizálásáról folyó jelenlegi GATT-forduló menetét is akadályozza; a két fél közötti tárgyalássorozat az elmúlt hetekben össze- omlani látszott. F.dward Madigan amerikai mezőgazdasági miniszter és Ray MacSharry, az EK bizottságának agrárkérdésekben illetékes tagja Chicagóban ült tárgyalóasztalhoz; egyelőre nem ismeretes, hogy sikerült-e bármilyen haladást elérni. A felek a tervek szerint folytatják megbeszéléseiket. Washington kilátásba helyezte, hogy ha nem születik megállapodás a nyugat-európai agrárszubvenciók amerikai részről kívánatosnak tartott mértékű leépítéséről, az Egyesült Államok akár 1 milliárd dollárnyi büntetővámot is kivethet az európai mezőgazdasági exporttermékekre, ellensúlyozandó az elsősorban a hazai szójater- melők által felpanaszolt piaci veszteségeket. Ez bizonyosan ellenlépéseket váltana ki az EK részéről, egyben kereskedelmi háborúvá szítva a lappangó feszültséget. VOSZ-elnökségi ülés Budapest (MTI) - Hazánkban ma a Vállalkozók Országos Szövetsége a legnagyobb társadalmi ismertséggel és támogatással rendelkező érdekérvényesítő szervezet - hangsúlyozta a VOSZ elnökségének kedden, Budapesten tartott ülésén elhangzott elnöki beszámolójában Palotás János. A szövetség közelgő, november 28-án összeülő közgyűlésének előkészítéseként tartott tanácskozáson a VOSZ eddigi, immár csaknem négyéves tevékenységét értékelték. Ennek során Palotás János rámutatott túra is, hogy 1989. évi indulása óta a VOSZ létszáma évente 20-40 százalékkal emelkedik. A szövetség kezdettől feladatának tekintette, hogy segítse olyan gazdasági környezet kialakítását, amelyben érdemes és lehetséges gazdálkodási tevékenységet folytatni. Eredményesen élt azzal a lehetőséggel, hogy módja van aktívan bekapcsolódni a jogalkotási folyamatokba. Szakmai támogatásával, VOSZ-tag országgyűlési képviselők révén, már eddig több mint 100 módosító indítvány került a Parlament elé. Hagyományos érdekérvényesítő csatornáin pedig további 30 parlamenti javaslatát tudta érvényesíteni. A VOSZ ugyanakkor ellenállt azoknak a kezdeményezéseknek, hogy párttá alakuljon. Hangsúllyal szólt Palotás János arról, hogy a VOSZ mára nemzetközileg is elismert szervezel lett, s ez értékelése szerint nagy részt annak köszönhető, hogy a külföldi gazdasági szereplők biztosabb információnak tartják a partnerszervezet tájékoztatását, mint a politikai diplomáciát. A VOSZ számos külföldi iparszövetséggel, gyáriparos-szervezettel kötött együttműködési szerződést, és tart folyamatos kapcsolatot. A szövetség 1991 óta tagja az ENSZ Nemzetközi Munkaadói Szervezetének, az IOA-nak is. Földárverések Miskolc (ÉM) - Az elmúlt héten a meghirdetett 110 földárverésből 90-et tartottak meg eredményesen. Ezeken összesen 76 ezer 772 aranykorona értékű föld, ebből 1871 aranykorona értékű erdő talált gazdára az országban. Az árverésre meghirdetett földek megszerzéséért összesen 1167-en indultak, és közülük 985-cn távozhattak új földtulajdonosként az árverésekről. A licitek többségében továbbra is az 500 forint/aranykorona minimálár érvényesült, ugyanakkor ezen a héten is akadt néhány kiemelkedő érték. így például Baranya megyében egy árverésnél 20 ezer forint értékű kárpótlási jegyet is udlak aranykoronánként egy adott parcelláért. A megegyezések száma az 1000 forint/aranykorona értéken továbbra is viszonylag alacsony, az elmúlt héten összesen 15 volt. A szakszervezet az importszénről Mélyben... A termelés visszafogása miatt hiány keletkezett a lakossági szénellátásban. Fotó; Laczó József Miskolc (ÉM) - A Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége nem tud arról, hogy a szénbánya-vállalatok import* szénnel kevert hazai szenet szállítottak volna a széntüzelésű hőerőműveknek - tudtuk meg a BDSZSZ alelnökétől, Kóczi Józseftől. A szakszervezet hangsúlyozza: ellenérdekelt abban, hogy a januári megállapodást megszegve a bányavállalok a nyomott árú lengyel, ukrán vagy szlovák szénnel egészítsék ki szállítmányaikat és ezzel jogtalan haszonhoz jussanak. A megállapodás ugyanis épp a magyar bányászat védelme, felszámolásának méltányos lelassítása érekében jött létre, felrúgása több ezer bányász munkahelyét sodorná veszélybe. Kóczi József elmondta: amennyiben a Magyar Villamos Művek Rt. beadványa alapján a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata megállapítja a visszaélést, elhatárolja magát a szerződésszegéstől. Az alel- nök tájékoztatása szerint a BDSZSZ által létrehozott kft. valóban importált mintegy 30 ezer tonna dél-urali szenet, ám csupán lakossági célokra, ez azonban csak töredéke az éves importigénynek. Évente ugyanis mintegy 1,2-1,5 millió tonna lakossági felhasználású szén érkezik Magyar- országra. Alaptalan vád tehát, miszerint a BDSZSZ maga is részt venne jogtalan energetikai szénimportban. A bányavállalatok termelés-visszafogá- sa következtében hiány keletkezett a lakossági szénéi látásban, legalábbis erről érkeztek információk az ország északi részéből is. Ligeti Pál, az Ipari és Kereskedelmi minisztérium energetikai főosztályának vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: a szénhiány átmeneti lesz, mivel egyrészt a fogyasztói aggodalom gerjesztette, másrészt megvannak azok az eszközök. amelyek segítségével hamarosan megszüntethető. Megszűnik a szénbányák termelését visszafogó tényező, a szénbázisú erőművek szénátvételének csökkentése, a minisztérium ugyanis elvárja, hogy az erőművek átvegyék a megállapított, 117 petajoule hőértékű szénmennyiséget. A második fontos tényező, hogy teljes kapacitással beindulnak a brikettgyárak. Működnek továbbá a nemrég létrehozott közraktárak, amelyek lehetővé teszik a szénbányák számára, hogy felesleges szénkészleteiket elhelyezzék, ezáltal a piac kiegyensúlyozottá váljon. Az ol- csó(bb) hazai szenek keresletében tehát valóban hiány mutatkozik - mondotta a miniszteriális tisztség- viselő -, a tüzelőanyag azonban a későbbiekben is szezonális árú lesz, amely a nyári szénvásárlásokra ösztönzi a lakosságot. Az Agrárszövetség Elnöksége a Kossuth téri botrányról Miskolc (ÉM) - A párt Elnöksége értékelte az október 23-án a Kossuth téren történt incidens kapcsán kialakult belpolitikai helyzetet. Az elnökség az incidenst belpolitikai és nemzetközi összefüggéseiben sajnálatosnak és szégyenteljesnek tartja. Emberiességi és politikai szempontok miatt egyaránt. Az 1956-os forradalom évfordulóján olyan emberrel szemben nyilvánult meg, aki közismerten aktív részese volt a forradalomnak és személy szerint is súlyos áldozatokat vállalt. Külön figyelemre méltó, hogy a köztársaság kikiáltásának évfordulóján a köztársasági elnökkel szemben történt meg. Az események és az azt követő politikai megnyilvánulások rámutatlak arra, hogy hazánkban valóban fenyegeti veszély az alig kivívott demokráciát. A hatalmon lévők részéről egyre több jel mutat arra, hogy az indokoltnál nagyobb a türelem a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben. Sajnálatos és veszélyes, hogy a hatalmon lévők egyre inkább kisajátítják a nemzeti ünnepeket, az ellenzék - és a társadalom - pedig egyelőre csendesen tűri ezt. A politikai megnyilatkozások tartalma - és méltatlan stílusa - azt jelzi, hogy a politikai közélet egyre nyilvánvalóbban kettészakad. Ezzel mind inkább illúzióvá válik a társadalom súlyosbodó gondjainak megoldásához elengedhetetlen összefogás minden esélye. A párt elnöksége felszólít minden felelős politikai erőt és politikust arra, hogy haladéktalanul tegyen meg minden lehetőt a kialakult és erősödőnek tűnő feszültség feloldása és a politikai stílus megváltoztatása érdekében. Az elnökség szükségesnek tartja az incidens alapos kivizsgálását, a felelősség megállapítását, az Alkotmány és az emberiesség szellemében az ordas eszméket hordozó jelvények és jelképek nyilvános felmutatásának törvényi tiltását. Felkéri az elnökség a konnány illetékesét, hogy a jövőben a nemzeti ünnepek alkalmából tartott állami rendezvényekre az ellenzék képviselőit is hívja meg és biztosítsa az ellenzéki személyiségek látható részvételének lehetőségét, kellő időben és alkalmas módon tájékoztassa az ország lakosságát az ilyen rendezvények helyéről, időpontjáról és programjáról. ÁRFOLYAMOK A Magyar Nemzeti Bank valutaárfolyamai (bankjegy- és csekkárfolyamok) Érvényben: 1992. november 4. Pénznem Angol font Ausztrál dollár Belga frank (100) Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma (100) Holland forint Ir font Japán yen (100) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Német márka Norvég korona Olasz líra (1000) Osztrák schilling (100) Portugál escudo (100) Spanyol peseta (100) Svájci frank Svéd korona USA dollár ECU (Közös Piac) vételi árfolyam 1 közép eladási egységre, forintban A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai Érvényeben: 1992. november 4. Devizanem vételi közép eladási árfolyam 1 egységre, forintban 124,05 125,45 126,85 Angol font 125,48 125,83 126,18 55,43 56,05 56,67 Ausztrál dollár 55,64 55,79 55,94 248,88 251,21 253,54 Belga frank (100) 250,64 251,22 251,80 13,34 13,47 13,60 Dán korona 13,42 13,45 13,48 16,20 16,40 16,60 Finn márka 16,34 16,39 16,44 15,10 15,24 15,38 Francia frank 15,22 15,26 15,30 39,35 39,77 40,19 Holland forint 45,83 45,94 46,05 45,50 45,93 46,36 Ir font 135,99 136,31 136,63 135,10 136,40 137,70 Japán yen (100) 65,81 65,96 66,11 65,22 65,82 66,42 Kanadai dollár 64,72 64,89 65,06 64,35 65,05 65,75 Kuvaiti dinár 270,66 271,35 272,04 268,63 271,38 274,13 Német márka 51,51 51,63 51,75 51,18 51,66 52,14 Norvég korona 12,67 12,70 12,73 12,58 12,70 12,82 Olasz líra (1000) 60,42 60,58 60,74 59,91 60,55 61,19 Osztrák schilling (100) 732,16 733,86 735,56 727,47 734,27 741,07 Portugál escudo (100) 57,87 58,01 58,15 57,26 57,81 58,36 Spanyol peseta (100) 72,34 72,53 72,72 71,57 72,33 73,09 Svájci frank 57,79 57,93 58,07 57,39 57,93 58,47 Svéd korona 13,69 13,72 13,75 13,60 13,73 13,86 Tr.ós cl. rubel 27,43 27,50 27,57 80,01 80,79 81,57 USA dollár 80,58 80,78 80,98 100,63 101,61 102,59 ECU (Közös Piac) 101,36 101,61 101,86---------JEGYZET----------/ S fárt fiuútdettác/ Szarvas Dhzsó Ne legyenek illúzióink, a parlamentben a kormánypárti szavazógépezet minden bizonnyal igent mond majd a kétkulcsos áfára, s félresöpör az útból mindenfajta ellenzéki kétkedést, ellenvéleményt. Röviden élvezheti liát a társadalom valamennyi rétege, a létminimum határán tengődő nyugdíjasok, a még bérből, fizetésből alig megélők, a munka- nélküli segélyre szorult százezrek a fogyasztási adó átalakításának, ismertebb nevén a kétkulcsos áfarendszer minden áldását. K ell a kétkulcsos áfa - mondja a pénzügy- miniszter, s rábólintanak a kormánypárti honatyák. Helyesebb, hihetőbb lenne persze inkább úgy fogalmazni: nem kell az áfa, hanem muszáj. Muszáj, mert a Nemzetközi Valutaalap a költségvetési hiány határát 150 milliárd forintban szabta meg, ugyanakkor a kormány mintegy 250 milliárd hiánnyal számol, illetve tervez. A ,.hézag” a különbség túlságosan nagy a két szám között, amelyet a kétkulcsos áfa a számítások szerint mintegy 80 milliárd forinttal mérsékelne. Nos, ezt a 80 milliárdot kell nekünk, fogyasztóknak, vásárlóknak összehozni, megfizetni. Már persze, aki majd meg tudja fizetni. Mert a már működő kétkulcsos áfa mintegy 10 százalékos forgalmi adóval terheli majd a jelenleg még nulla kulcsos alapvető élelmiszereket, a tömegközlekedést, az ivóvíz- és csatornaszolgáltatást, újságokat, könyveket, tüzelőanyagot, háztartási energiát, gyógyszereket..., hogy csak a fontosabbakat említsük. Kérdés, hogyan reagál majd erre a társadalom, politikai és gazdasági értelemben egyaránt. A politikai reakció elképzelhető, belátható, különösen akkor, ha a kétkulcsos áfán túl a tervezett további emelésekre gondolunk; mert szó van a dohányáru, a sör, az égetett szeszes italok fogyasztói adójának emeléséről is. Ha majd a pénzügyi kormányzat minden szándéka úgymond: bejön, ha majd nyakunkba zúdul a kétkulcsos áfa, valamint a tervezett áremelések - amelyek egyébként törvényszerűen tovább gyűrűznek a gazdaságban - együttes hatása akkor próbáljon meg egy középkeresetű, még munkahellyel rendelkező magyar állampolgár akárcsak a legolcsóbb vendéglőben is egy menüt elfogyasztani, majd megtapasztalja, mennyit fizet érte. Jogos a feltételezés, hogy a lakosság fogyasztása, vásárlásainak szerkezete alapvetően átrendeződik, amennyiben a kétkulcsos áfára áldását adja a parlament. Lesznek, akik - ha egyáltalán még tudják - csökkentik majd a dráguló termékek vásárlását, de bekövetkezhet az is, hogy a dráguló termékekből - az áfa révén - növekszik ugyan a költségvetés bevétele, ám viszonylag mégis kevesebb adó folyik majd be, ha számos termék fogyasztás mérséklődik. Az iméntieket feltételezve, kézenfekvő a kérdés: hoz-e a kincstár, a költség- vetés számára annyit a kétkulcsos áfa, hogy érdemes azt tűzzel, vassal keresztülverni a parlamentben? Mert sok minden más is bizonytalan. Hogy mást ne mondjunk, például: milyen hatást is gyakorolhat az árszínvonalra a fogyasztási adó, illetve mekkora is lesz, lenne valójában az abból befolyó többlet? Az viszont bizonyos, hogy a kétkulcsos áfa bevezetésének igen súlyos szociális következményei lesznek, mert illúzió az a kormányzati feltételezés, hogy csak szerény mértékű lesz az áremelkedés, nem gerjed számottevően az infláció. Mindenesetre eme illúziót látszik igazolni az a tény, hogy a törvényjavaslat a tervezett 80 milliárdos bevétellel szemben csupán 30 milliárd forintot szán kompenzációra. Ez van. Éljen mindenki! Úgy, ahogy tud! Alapítvány Budapest (MTI) - A Kereskedelmi Bank Rt. Bankkaritas néven olyan alapítványt hozott létre, azzal a céllal, hogy lehetőségeihez képest hozzájáruljon a társadalom egészségügyi és humanitárius gondjainak enyhítéséhez. Erre a célra a Kereskedelmi Bank Rt. 50 millió forintot biztosított.