Észak-Magyarország, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-05 / 261. szám
XLVIII. évfolyam, 261. szám 1992. november 5., csütörtök Ara: 12,80 Ft. rMAGYARORSZAG . . •• lííVJ&lvJgz iiVtT rf-¥i nm TrimiiiViiT ;iítitiii>ifL~~~~" A kártya értéke Cirka kétezer forintért egy órán át aludhat a műtét alatt a beteg, műtét után pedig mindennap bent fekvésért ugyanennyit kérnek tőle. (3. oldal) BBBB! Miskolci Dunaszaurusz ...gálád módon letarolták az emberek beleegyezése nélkül a kis zöld területet, amelyet inkább védeni kellett volna. (4. oldal) sImC9M£| Eladó laktanyák Lassan két éve annak, hogy a határőrség kiköltözött zempléni laktanyáiból, azóta üres a zemplénagárdi, a karosi és a mikóházi objektum. (5. oldal) ___L_ A MÁV privatizációja Budapest (MTI) - Lelassult a tulajdonváltás előkészítése a MÁV-nál a privatizációt végző PA Consulting, angol érdekeltségű cég finanszírozásának nehézségei miatt. Mivel a társaság tanácsadói díját az Európai Közösség fizeti PHARE-program keretében, a PA szakemberei a továbblépéshez szükséges brüsszeli döntésre várnak - mondta el az MTI kérdésére Árva Kálmán, MÁV-igazgató. A tanácsadó társaság már elkészítette tanulmányait a vasút alaptevékenységen kívüli szervezeteinek privatizációjáról. Az. elképzelések szerint először a már kft. formában üzemelő MÁV Tervező Intézet, a MÁV- FAVÉD és az Utasellátó mozgószolgálatának tényleges privatizációja indulhatna meg, a PA elképzelései szerint vegyes vállalati formában. Erősítik a rendőrséget Szeged (MTI) - Minden eddiginél nagyobb mértékben növekedett a bűnesetek száma tavaly és az idén Csongrád megyében - állapította meg háromnegyed éves mérlegkészítésekor a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság. A közbiztonság javítása érdekében a Csongrád Megyei Rendőrfőkapi- tányság átszervezte és korszerűsítette szervezeti felépítését: októberben három rendőrállomást állított fel a térségben; több rendőr dolgozik az utcákon, azokban a gócpontokban, ahol a leggyakoribbak a bűnelkövetések. A/ Operaház bemutatói Budapest (MTI) - Címberto Gardelli vezényli a Magyar Állami Operaházban Francesco Cilca: Adriana Lccouvrcur című operájának november 14-i és 20-i bemutatóit. A rendező Nagy Viktor, a díszletet Csikós Attila, a jelmezt Vágó Nelly tervezte. A koreográfia Fodor Antal munkája, a dramaturg: Romhányi Ágnes. Hamari Júlia 50. születésnapja, valamint művészi pályafutásának 35. évfordulója alkalmából, koncertszerű előadásban, olasz nyelven mutatják be a Magyar Állami Operaházban Bellini: Capulctek és Montaguck című operáját. Hamari Júlia Rómeó szerepét énekli, Júlia szerepében Szűcs Márta lép színpadra. Új vásűti mérleg Füzesabony (ÉM) - A MÁV Miskolci Igazgatósághoz tartozó Füzesabony állomáson november 4-én 10.30 órakor hitelesítették a német Sehenck cég által gyártott elektronikus vasúti járműmérleget. Az üzembehelyezésnél megjelent Csárádi János, a MÁV vezérigazgatója. A mérleg telepítésével jelentősen javult a MÁV Miskolci Igazgatóság vasúti járműmérlegeinek műszaki színvonala, lehetőség nyílt a korszerű európai technika alkalmazására, mely alapja a ke rcs- kedő és piacorientált vasútnak. Bili Clinton / az Egyesült Államok elnöke Az öröm pillanatai. Hívei körében az Egyesült Államok új elnöke Washington (MTI) -Bili Clinton, a Demokrata Párt jelöltje győzött a keddi amerikai elnökválasztáson a republikánus George Bush elnök előtt. Ross Perot, a független jelölt, eleve esélytelen volt, de jelentős számú szavazatot kapott. A 46 éves Clinton pártja mérsékelt, középutas szárnyához tartozik és az elmúlt 12 évben Arkansas állam kormányzója volt. Kampányának középpontjába a változást: uz ország gazdasági, társadalmi gondjainak megoldását állította. Kormánya január 20-án lép hivatalba. Az eredmény közép-európai idő szerint szerda hajnali öt óra előtt néhány perccel vált ismeretessé, amikor Clinton megszerezte az clcktori testület többségét, 286 elektort. Győzelemhez legalább 270 elektorra van szükség. Az amerikai rendszerben az egyes államokban a szavazatok többségét megszerző jelölt kapja az állam valamennyi elektorát, a többi szavazat elvész. Az amerikaiak mindenekelőtt a változásra szavaztak: támogatják Bili Clintont és programját, de az új elnök mandátuma törékeny, sikere azon múlik, tud-e gyorsan eredményeket elérni - írta szerdán a The New York Times. A lap szerint a szavazás kimenetele és a magas részvétel elsősorban azt tükrözi, hogy a lakosság türelmetlen, sőt haragos az ország gazdasági helyzete, a lelépő kormány tevékenysége miatt.- Bili Clinton győzelme nagyarányú, de most az a kérdés, milyen gyorsan tudja győzelmét felhasználni arra, hogy előrehaladjon a súlyos gondok megoldásában.Az elsőrendű célok: munkahelyek teremtése, az infrastruktúra fejlesztése (elsősorban a hanyatló nagyvárosokban), azonnali Fotó: AP ösztönzés a lankadó gazdaságnak és a drága egészségügyi szolgáltatások reformja. Nem kevésbé fontos, hogy érvényesüljenek az új elnök jelszavai: a faji türelem, a társadalmi igazságosság és a nemzeti egység - írta a The New York Times, amely szerint egyébként George Bush példátlanul rosszul szervezett kampánya is fontos tényező volt a vereségében.- Clinton győzelme a konzervatív korszak végét jelzi. Az új elnök olyan lehetőséget kapott, mint 12 évvel ezelőtt a republikánus Ronald Reagan: fordulópontot, új szakaszt határozhat meg az ország életében - mutatott rá a The Washington Post. - A Bushra Szavazók szerény aránya megmutatta, hogy milyen mértékben fordultak el a választók a reagani elvektől, vagyis, hogy minél kevésbé avatkozik a kormány az ügyekbe, annál jobb. A vélemény csak falra hányt borsó! Bojkott készül az Avason Miskolc (ÉM-CsM) - „Tiltakozzunk aktívan”- írják felhívásukban az avasi szülők. Aláírást gyűjtenek az önkor- ntányzahoz elküldendő tiltakozó levélhez, pénteken nem engedik a miskolci 20-as általánosba járó gyermeküket iskolába. Bojkottot hirdetnek, mert a városi képviselőtestület nem vette figyelembe véleményüket az új iskolaigazgató kinevezésekor. A pedagógusok és a szülők döntő többsége ugyanis a pályázatok áttanulmányozása után a megbízott igazgatóra, Bodolay Zoltánra adta le (titkos szavazással) vok- ® f’^7' látási bizottságnál is még lej-fej mellett ha ladlak a jelöltek, a közgyűlés viszont a szülők, a pedagógus1* cs a szakszervezet által nem támogatott Pálinkás Bélánét nevezte ki igazgatónak. A szülőket idézve: „Pálinkás Béláné semmilyen érvvel nem tudta elfogadtatni pályázatát", úgy érzik, gyermekük ezután nem olyan iskoláim jár majd, mint ők szeretnék. Haragjuk mégsem az igazgatónő, hanem az önkormányzat ellen irányul. Szerintük ez áldemokrácia, szavuk falra hányt borsó. Halász Rózsa alpolgármester kérdésünkre elmondta: az iskolaigazgatók kinevezését maga uz Alkotmánybíróság szabályozta, a szülőknek, pedagógusoknak csak véleményezési joguk van. Meg kell érteniük a tiltakozóknak, szakemberek választottak két alkalmas pályázó közül - az oktatási bizottság szívesen elmondja szakmai érveit, ha kérik nz érintettek. Azt azonban mindenki beláthatja, hogy a törvény szerint pályáztatni kell, és amíg több jelölt lesz, addig mindig megoszlanak majd a vélemények. Egyébként azt is tudni kell, a szülőknek ulig 10 százaléka vett részt azon nz értekezleten, amely a megbízott igazgató mellett voksolt - hol marad akkor a maradék 90 százalék demokráciája? Az igazgatónő pedig mindennek ellenére felvállalja a rábízott munkát. A törvényt nem ő csinálta, és ha lehetőséget kapott, megpróbál bizonyítani. És megpróbálja a helyére tenni a dolgokat. Ezért kéri a szülőket, keressék őt meg konkrétumokkal, fogalmazzák meg, mit nem tartanak elfogadhatónak. A felelőséggel gondolkodó szülőktől pedig elvárja (a tantestülettel és a volt megbízott igazgatóval együtt), hogy gyermeküket ne használják eszközként, hogy pénteken nem a küldik őket iskolába. Bodolay Zoltán, ugyanakkor megérti a szülők felháborodását is. Szerinte itt a véleménynyilvánítás megcsúfolásáról van szó. Mondja ezt annak ellenére, hogy nem érzi magát vesztesnek, bár csalódott és szomorú. Az iskolában tanító pedagógusok többsége szintén csalódott, de ha egy kicsit ingerültebben, ha egy kicsit nehézkesebben, mégis minden ment volna a maga útján. De a szülők aláírásokat gyűjtenek... KOMMENTÁR Heltai András Bili Clinton győzelme nem volt meglepetés, még annak aránya sem: huzamos ideje bizonyosnak tűnt, hogy a választók többsége elégedetlen az ország -és a maga - gazdasági helyzetével, a Bush-kormány sok tekintetben sikertelen hazai politikájával, és kész másnak adni lehetőséget. A hagyományos demokrata szavazók mellett sokan voksollak Clintonra olyanok is, akik az előző három választáson a republikánusokat támogatták - * de kevésbé a demokraták iránti bizalomból, mint azért, mert fíusht elutasították. Az általános, mindkét nagy párttal szembeni elégedetlenséget még világosabban mutatta, hogy egy győzelemre eleve esélytelen, sokban demagóg harmadik jelölt, Ross Perot kapja - a még nem végleges adatok szerint - a szavazatok talán közel 20 százalékát. A szavazás eredménye súlyos csapás az 1980 óta kormányzó republikánus pártra, amelyre hosszú válság, belső harcok várnak. A párt széthúzó erőit Ronald Reagan egyesítette, de George Bush kudarca után kiújulnak a harcok a középutasok és a szélsőséges konzervatívok között. Robert Dole szenátor, a párt szenátusi vezetője máris jelezte, hogy együttműködésre törekszik a Perot-láborral, nyilván, hogy a politikai középen tartsa a pártot és megakadályozza a szélsőségesek előretörését. Bili Clinton bizalmat kapott, de a többség nem elsöprő és az új elnöknek feledtetnie kell a sok negatívumot: az opportunizmusára, jellemére vonatkozó vádakat, amelyekkel ellenfelei a hosszú kampányban elhalmozták. Sikerének kulcsa, hogy hatékony gazdaság- politikai gárdát állítson fel, amely már elnöksége első hónapjaiban eredményeket tud felmutatni. A kongresszusban a demokrata párt megerősítette többségét mindkét házban, ami további lehetőség, ám kormány és törvényhozók érdekellentétei így is jelentkeznek majd. A külpolitika alig játszott szerepet a kampányban, még kevésbé, a felmérések szerint, a szavazás alakulásában. Amint Robert Strauss, a Bush-kormány most visszavonuló (egyébként demokratapárti) moszkvai nagykövete is jelezte: az amerikai külpolitika folyamatos marad, nagy változások általában és Moszkva tekintetében sem várhatók. Kárpótlás Budapest (MTI) - Az első kárpótlási törvény alapján kiadásra kerülő kárpótlási jegyek értéke 1992. november 1-jén a cím szerinti értékük 122,5 százaléka. Ezek szerint az 1000 forintos jegyek értéke 1.225, az 5000 forintosoké 6125, a 10 000 forintosoké pedig 12 250 forint. A kárpótlási törvény értelmében a kárpótlási jegyek felhasználásukig a jegybanki alapkamat - jelenleg 22 százalék - 75 százalékával kamatoznak. A kamattal növelt értéket kell figyelembe venni minden olyan esetben, amikor állami tulajdon megvételére használják fel a kárpótlási jegyet. így például ez az érték érvényes akkor, ha a kárpótlási jeggyel a kárpótlásra jogosultak önkormányzati lakást vásárolnak, privatizációs árveréseken vesznek részt vagy E-hitel igénybevételéhez szükséges saját részként használják fel értékpapírjaikat. A földárveréseken azonban a cím szerinti érték a mérvadó. A licitáláskor a minimális aranykoronánként számított érték 500 forint, amit az eredeti cím szerinti érték alapján kell kiszámítani.