Észak-Magyarország, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-25 / 278. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Megyei Körkép 1992. NoveiMBer 25., Szerda „Aki együtt énekel, nem gyűlölködik” Edelény (ÉM - Szilágyi Adolf) - E politikai nyilatkozattal is felérő gondolat jegyében nyitotta meg Tóth László karnagy az immár nemes hagyománnyá váló ökomenikus kórustalálkozót Ede- lényben, november 22-én. A római katolikus templomban igen nagy sikerrel külön-külön és együttesen is fellépett a református kórus Vadas Gyuláné, a római katolikus kórus Tóth László, valamint az Edelényi Férfikórus Va- szilkó Ferenc karnagyok vezetésével. A kórusok eddig is több alkalommal tették helyi ünnepségeinket színessé, színvonalas fellépésükkel emlékezetessé, de ezúttal magas színvonalon előadott új repertoárokkal örvendeztették meg a nagy számú és lelkes hallgatóságot. Megérdemlik a nyilvános elismerést a példaértékűen szép összefogásért, a jól kiválasztott, maradandó élményt nyújtó előadásért a köszönetét Edelény lakosságától. Biztató remény, hogy feszültséggel terhes politikai légkörünkben ilyen is van és ebben helyet kaphat az emberi humánum. Szaporodó biztosítók, csökkenő ügyfelek Budapest (MTI) - Az Állami Biztosításfelügyelet kimutatása szerint jelenleg 13 biztosítóintézet, pontosabban részvénytársaság működik az országban; a biztosító egyesületek száma 11, - ilyent önsegélyező alapon zömében a vasutasok hoztak létre. Emellett több mint 100 biztosítási alkusa is engedélyt kapott a kötvények terjesztésére, a szerződések megkötésére. Az országban hét - a pénzügyminiszter által engedélyezett - külföldi biztosító képviselet működik, többségük osztrák, illetve német. A Magyarországon működő biztosítók közül egyedül az Exportgarancia Biztosító Rt. kínál mindössze egyféle módozatot, éspedig vagyonbiztosítást, az ÁB-Egon Rt., valamint a Generáli, a Hungária és a Providencia Biztosító valamennyi biztosítási ágazatban az életbiztosítástól a viszontbiztosításig tevékenykedik. Kötelező gépjármű- felelősség biztosítással hat biztosító foglalkozik. A társaságok több mint 12 ezer embert foglalkoztatnak, s legtöbben - több mint hatezren - még mindig az ÁB-nél dolgoznak. Ugyanakkor a legtöbb irodát - számszerűit 215-öt - a Hungária Biztosító működtet az országban, az újonnan alakult társaságoknak sok esetben csak egy kirendeltsége van. A társaságok összes díjbevétele az elmúlt évben 59,8 milliárd, kárkifizetésük pedig 51 milliárd forint volt. A lakosság birtokában lévő kötvények száma folyamatosan csökken: míg 1990-ben 9,6 millió volt, tavaly már alig haladta meg a 8,3 milliót. A díjtételek legnagyobb hányadát, csaknem 30 százalékát a kötelező gépjárműfelelősség biztosítások díjai tették ki, de itt keletkezett a kárkifizetések legnagyobb hányada is, megközelítvén az 50 százalékot. A tájékoztatóból megállapítható, hogy a kifizetett kártérítésből legtöbb a gépjármű-törésre jutott, több mint 9 milliárd forinttal, s ezt követik a betörések 8,7 milliárd forinttal. Jelentősen, csaknem felére csökkent viszont egy év alatt az állatkárokra kifizetett összeg, s ugyancsak kevesebbet fizettek ki árvízre, illetve téli fagykárokra, vagy homokverésre, mint az elmúlt években. Az életbiztosítási térítések több mint 2,5-szeresükre emelkedtek, a betegbiztosításokra alig többet fizettek ki, mint három évvel korábban, s ugyanez vonatkozik a balesetbiztosítási szolgáltatásokra is. Az összeállítás számot ad arról is, milyen eredményekkel zárultak a biztosítók ellen indított panaszügyek, illetve perek. Az érdemben elintézett panaszok száma az elmúlt évben 10 236 volt, kétszer annyi mintegy évvel korábban. Mind a jogos, mind a megalapozatlan panaszok száma duplájára emelkedett. A peres ügyek száma megközelítette az 1700-at, az esetek nagyobb százalékában a biztosítók nyerték meg a pert. Összesen 453 millió forint értékben pereskedtek a biztosító intézetek az ügyfelekkel, s mintegy 162 millió forintot kellett kifizetniük a vesztett perek során. Tudományos ülés az AIDS-ről Miskolc (ÉM) - A Megyei Népegészségügyi Intézet az AIDS-világnap alkalmából tudományos ülést rendez december 1-jén délelőtt 10 órától Miskolcon az intézet Meggyesalja (volt Bacsó Béla utca) utcai székházában. A tudományos ülést dr. Sedlák Mária megyei tisztifőorvos nyitja meg. Szó lesz az AIDS/HIV egész világra kiterjedő járványról, a betegség klinikai kezeléséről, a gyermekkori AIDS-ről, a HIV-pozitív személyek gon- do zás áról, valamint a megelőzés lehetőségéről. Kormányhatározat-tervezet a megyéről Miskolc (ÉM-FL) - Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága november 11- 12-én Miskolcon kihelyezett ülést tartott. A „helyzetfelmérésen, - megismerésen” túl a korábbi kormányfórum várható következményeiről is tárgyaltak. Tompa Sándort, az MSZP ország- gyűlési képviselőjét, a gazdasági bizottság tagját kérdeztük:- Született-e valamilyen állásfoglalás az ülésen?- A kormányhatározat-tervezet, ami novemberben kerül a kormány elé, elviekben jó úton halad. A gazdasági bizottság is támogatja ennek mielőbbi elfogadását és megvalósítását, de több kifogást is megfogalmaztunk. A tervezet nem foglalkozik azzal a strukturális válsággal, mely a térségben kialakult. A nehézipar, a szénbányászat, a kohászat, a vegyipar helyzetével, jövőjével kapcsolatban nincsenek javaslatok. Vagyis Miskolc és a Sajó-völ- gye ipari tengely kimaradt a tervezetből. Mondván: ezt más eszközökkel, más módon fogja megválaszolni a kormányzat. Szintén hiányként fogalmaztuk meg, hogy a tervezet munkahelyteremtő programokat csak az infrastruktúra területén tartalmaz, tehát a leépülő iparágakkal szemben nem nyújt igazi alternatívát. Szerencsésen jelenik meg persze az infrastruktúra területén az, hogy bizonyos közlekedési, távközlési, gázhálózat-fejlesztési tervek bekerültek ebbe a programba. Személyes véleményem szerint hiányolandó ebből a fejlesztési programból, hogy nem foglalkozik olyan közgazdasági eszközökkel, mint például a privatizációs bevételek visszaforgatása a térségbe, vagy ebből munkahelyteremtések Tompa Sándor országgyűlési képviselő Fotók: Fojtán László ösztönzése. Nem foglalkozik a lehetséges adókedvezményekkel, az olyan térségi, fejlesztési alapoknak a létrehozásával, amelyeket a vagyonpolitikai irányelvekben már a parlament el is fogadott.- A már meghozott és a közeljövőben meghozandó törvények szempontjából mi hasznosítható a látogatás tapasztalataiból?- Kezdeményezzük meglévő törvények módosítását. Gondolok a csődeljárásról szóló törvényre, a meglévő szövetkezeti átmeneti törvény hiányosságaira, a koncessziós törvényre, valamint a foglalkoztatási törvény pontosítására. Törvényjavaslatokkal kapcsolatban is érkeztek észrevételek. Ilyen például a bányászatról szóló törvényjavaslat, vagy az energiapolitikai országgyűlési határozat, amely a térségünkben is bezárásra ítélt bányák sorsával foglalkozik, a bányaüzemek és az erőművek kapcsolatáról szól. Ide tartozik a térségünkben lévő lignit vagyon hasznosítása, s az esetleg erre épülő erőmű kérdése is. A költségvetési törvényhez kapcsolódóan egyrészt az önkormányzatok helyzetével kapcsolatban, másrészt az áfa-val, az áfa-visszatérítésekkel kapcsolatban fogalmazódtak meg javaslatok. Szorgalmazni fogjuk, hogy a területfejlesztésről, a kormány területpolitikájáról mihamarabb készüljön törvény. Szintén fontosnak tartjuk az iparpolitikai koncepció megfogalmazását, a kamarai törvény megalkotását és a hazai termékek védelmét.- Összességében hogyan ítélte meg a gazdasági bizottság a kétnapos kihelyezett ülés eredményességét? -Rendkívül fontos és hasznos az ilyen ülések szervezése. Bizonyítja ezt, hogy már további két megye jelezte fogadókészségét a következő ülésekre. Vigyáznunk kell arra, hogy ezek a rendezvények ne váljanak panasznappá, legyenek tematikusabbak, célratörőbbek. Tapasztalatainkról egy összefoglalót készítünk az országgyűlés és az érintett tárcák számára. A gazdasági bizottság az itteni tapasztalatok alapján saját kebelén belül létrehozta a területfejlesztési albizottságot, amely éppen az itt jelzett problémák s az ezekhez kapcsolódó törvényhozási feladatok koordinálását végzi. Arra mindenképpen jó volt a kétnapos ülés, hogy tisztázzuk: nem engedhető meg, hogy két részre szakadjon az ország. Ebben össze kell fogni, esélyegyenlőséget kell biztosítani a térségek számára a felzárkózáshoz. Nyilvános képviselőtestületi ülés Mezőkövesd (ÉM) - Mezőkövesd város képviselőtestülete ma reggel kilenc órától nyilvános ülést tart a polgármesteri hivatal ,,B” épületének tanácskozó termében. A testületi ülésen többek között javaslatot tesznek a Gamesz átszervezésére, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő jövő évi üzemeltetésére, tájékoztatják az érdeklődőket az önkormányzat vállalkozásairól, feladatairól és döntenek különböző személyi ügyekben. Továbbképző vitanap az egészségről Miskolc (ÉM) - A MAB Orvosbiológiai Szakosztályának Mentálhigiénés Munkacsoportja, a TIT megyei egészségügyi szakosztálya, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézete továbbképző vitanapot rendez november 27-én, pénteken 14 órai kezdettel Miskolcon, a MAB-székházban. Dr. Buda Béla, a Nemzeti Egészség- védelmi Intézet főigazgatója A családorvos egészségnevelése címmel tart előadást, dr. Orosz Márta egészségnevelési főorvos a megyében folyó egészségnevelésről, a tervekről beszél. A szűrővizsgálatok szerepe az egészség megőrzésében címmel pedig dr. Lakatos Zoltánnak, a miskolci Egészségügyi Szűrőállomás főorvosának előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az előadásokat vita követi. Keresztény végtisztességgel (A Szabadság című, Kolozsvárott megjelenő napilap november 6-ai számából) Kolozsvár (ÉM-Bereczky Árpád) - A Volt Politikai Foglyok Szövetségének kolozsvári fiókja egy esztendeje keresi az 1946. után bírósági ítélet nélkül meggyilkolt áldozatok földi maradványait. A Kereszt és Kard csoport négy vezetője sírjának felkutatására tett, első sikertelen kísérletek után most végre a fáradozás eredményes volt. Meggyilkolásuk után 43 esztendővel megtaláltuk Gheorghe Molodovan és fia holttestét. Mi is történt akkortájt? Mihály király elűzését követően az ország több részén antikommunista szervezeteket hoztak létre. Ilyen volt a Mihály Őfelsége Partizánjai elnevezésű csoport, amelyet a Szamos völgyében élő parasztok alkottak. Ez a csoport felkészült a fegyveres akcióra, az új hatalom elleni általános támadás esetén. Gheorghe Moldovant és fiát hamarosan gyanúba fogták és szimatolni kezdtek utánuk. Hosszú ideig bujkáltak a szülőfalu, Ördöngősfüzes erdeiben. 1949. október 8-án hazaosontak élelemért. Egy falutársuk (akinek nevét a mostani tanúk elhallgatják) feljelentette őket és a házat bekerítették a vérengző Briceag, a Szamos rajon államvédelmi csapatok parancsnoka vezetésével. Bár az üldözöttek elhatározták, hogy nem hagyják magukat elevenen elfogni, a családtagok bántalmazásával való zsarolásra előjöttek rejtekükből. Az egész falu szeme láttára vonszolták őket az erdő felé. Az utolsó háztól pár kilométerre a fiút megszabadították kötelékeitől, azt mondták neki. Nem lehetett tudni...ki hántolta el őket menjen dolgára, mert csak az apjával van dolguk. A fiú apjába kapaszkodott, mire a szekusok üvöltözve rugdosni és ütlegelni kezdték. Mindketten ájultan zuhantak a földre. Az első sortüzet az apa háta fogta föl, a fiút csak megsebesítették a golyók. Most már rémülten szaladt volna az erdő felé. Vergődését Briceag, Iulius, Marcovici, Breharu, Bátcáu és a falubeli rendőrőrs vezetője röhögve nézte. Néhány méter után térdre esett és akkor fél méterről tarkón lőtték. Mindez örök titok maradt volna, ha a közeli bozótban rejtőzködő, falusi ember nem látja a borzalmas gyilkosságot. Az eset feltárását a Volt Politikai Foglyok Szövetségének két tagja végezte, Eusebiu Cutcan lelkész és Bereczky Árpád. Hitvallásuktól idézünk: amíg lábunk bírja, járjuk a falvakat és az erdőket, keressük a tanúkat, mert az áldozatoknak a nép hőseinek kijáró, keresztény végtisztességet meg kell hogy adjuk. Az első kutatásokat 1992. augusztusában kezdték el. A legfőbb tanúkkal, Leontina Istrateval és Izidor Sácui-jal, azzal a falusi emberrel, aki mindent látott, valamint Oprea agronómussal tejárták a 43 évvel ezelőtti szomorú utat. Izidor Sácui .azonban nem emlékezhetett jól, annak idején nem merte kidugni a fejét a bozóttól, inkább hallotta, mint látta, hol dördült el a sortűz. Ehhez hozzáadódik, hogy a szekusok az erdőben hagyták áldozataikat, a parasztoknak megtiltották megközelítésüket. Nem lehetett tudni, végül is ki és hol hántolta el őket. Az apa földi maradványait aránylag könnyen megtalálták, mindössze 40 centiméterre a felszíntől. A fia holttestét 400 méter sugarú körten kellett volna keresni. 43 esztendő nagyon hosszú idő, nemcsak az ember, hanem a táj is változik. És mégis... Izidor Sácui emlékezett egy kis tisztásra. És ott volt, szintén 40 centiméternyi mélységben Gheorghe Moldovan, a fiú jeltelen sírja, amelyben megtalálták tükrét és zsebkését is. Ezután értesítették a rendőrséget, az ügyészséget és a törvényszéki orvost. Ha lassan is, csak fény derül az akkori idők bestiális gyilkosságaira. Megjegyezzük, hogy a bűnösök még életben vannak. A két hős temetésére október 4-én, vasárnap került sor a szamosújvári temetőben. Nyílt nap a Miskolci Egyetemen Miskolc (ÉM) - A Miskolci Egyetem november 27-én, pénteken délelőtt fél tíztől nyílt napot rendez a műszaki-, a jogi-, a közgazdasági- valamint a bölcsészpályák iránt érdeklődő negyedik osztályos középiskolásoknak. A program keretében az egyetem új aulájában a karok vezetői tájékoztatják az érdeklődőket a megszerezhető diplomákról, az új felvételi szabályokról valamint az egyes pályákra való alkalmasság megítéléséről. Önkormányzati ülés Sárospatakon Sárospatak (ÉM) - November 26-án, csütörtökön délután két órától ülésezik Sárospatak képviselőtestülete a Városháza tanácskozó termében Első napirendi pontként teszámoló hangzik majd el Sárospatak közlekedésének és úthálózatának helyzetéről, majd egyetek mellett javaslat kerül a képviselőtestület elé az idei költségvetés módosítására valamint a jövő évi költségvetés összeállítására, végül tájékoztatót tartanak a Zemplén TV, valamint a Strandfürdő helyzetéről. A Cigány-Magyar Baráti Társaság Miskolc (ÉM) - A Cigány-Magyar Baráti Társaság hátrányos helyzetű gyerekek nevelésével kapcsolatos előadás-sorozatának következő előadását Sarka Ferenc, a Gyermekváros igazgatóhelyettese tartja A gyermekvédelem intézményrendszere és a hátrányos helyzetű gyermek címmel november 26-án, csütörtökön 14.30-kor. A december 3-ra meghirdetett előadás elmarad. Az előadássorozat ez évi két utolsó alkalma december 10-e (Revsz Gézáné: Kapcsolatteremtési gyakorlatok) és december 17-e (Mádai Lász- lóné: A középiskolások felzárkóztatásának módszertana). Az előadások helye a miskolci Gyermekvárosban a fizikai előadó (változásról a portás ad tájékoztatást. Miskolc, Egyetem u. 1., megközelíthető a 2-es autóbusszal). A szervezők a rendezvényekre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Vesekő-szűrés Miskolc (ÉM) - A miskolci Litotcrá- piás Intézet november 27-én, pénteken reggel 8 és déli 12 óra között ingyenes ultrahangos vese- és epekőszűrést tart a Magyar Szocialista Párt miskolci politikai centrumában (Corvin u. 9. sz.). A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy a vizsgálatra éhgyomorral menjenek. A mellékhelyiségben raboltak Kazincbarcika (ÉM) - Hétfőn, november 23-án, 18 óra körül a kazincbarcikai Halász Étterem mellékhelyiségében két ismeretlen férfi bántalmazott egy 57 éves nyugdíjas helyi lakost, aki nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett. A két támadó a földre esett férfi zsebeit kiforgatta ezer forintját elvette, majd elmenekült. Az azonnali forrónyomós intézkedés során a rendőrség elfogta R. E. 26, és Sz. I. 22 éves kazincbarcikai lakosokat, s ellenük őrizettevétcl mellett rablás bűntettében folytat eljárást. SZETA-Mikulás Kazincbarcika (ÉM) - A Szegényeket Támogató Alap kazincbarcikai csoportja - más társadalmi szervezetekkel közösen - Mikulás napi programot rendez a város nehéz körülmények között élő gyermekei számára. A szervezők ezúton is kérik a helyi vállalatok, vállalkozók, társadalmi szervezetek illetőleg magánszemélyek segítségét, hogy lehetőségükhöz mérten játék, könyv, ruha vagy pénzbeli adományokkal támogassák a rendezvény megtartását. Az adományokat a következő helyeken várják Kazincbarcikán november 27-ig: