Észak-Magyarország, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-20 / 274. szám

1992. November 20., Péntek Sport ÉSZAK-Magyarország 7 Kettős mérkőzés Hejőcsabán Miskolc (ÉM) - Ma délután kettős asztalitenisz-mérkőzésre kerül sor a hejőcsabai sportcsarnokban. A HCM SC I. és II. női együttese egyaránt ha­zai környezetben fogadja ellenfeleit. Az első csapat a Szekszárdi Húsipar­ral szemben kísérli meg gyarapítani pontjai számát, míg a második együttes ellenfele a Sabaria lesz. Mindkét összecsapás rendkívül fontos a helyezések szempontjából, érdekes küzdelemre, nagy csatára van kilátás. A találkozók délután 15 árakor kez­dődnek, a színhely a Sütő János utcai sportcsarnok. Túrák Miskolc (EM) - DVTK: A diósgyőri természetbarátok vasárnap vezetik so­ron következő túrájukat. Találkozás reggel fél 9-kor a Majális parkban lévő autóbusz-megállóban, a 15-ös számú busznál. Az útvonal főbb ál­lomásai: Ferenc-forrás - Köpüs-forrás- Szentléleki-forrás - Jubileum-forrás- Ómassa. Túravezető: Varga Jánosné. KVSE: A kazincbarcikaiak szomba­ton vezetik soron következő prog­ramjukat, amelynek keretében bar­langtúrát tesznek. A résztvevők reggel negyed 7-kor gyülekeznek a BVK előtt lévő autóbusz-megállóban. A programban az Aggtelek - Domica út­vonal bejárása szerepel. Túravezető: Máté Zsolt. MVSC: A vasutasok szombaton éj­szakai túrát tesznek a Blikkben. Felvi­lágosítást Rakaczky István túravezető ad. MISKOLCI HELYIIPAR: A szak­osztály tagjai vasárnap kelnek útra. Találkozás reggel fél 9-kor a Majális parkban. Az útvonal: Lillafüred - Víz­művek - Oroszkút - Bükkszentkereszt- Kőkapu - Bükkszentlászló. Túra- vezető: Matyi Lászlóné. Új elnök Sajóbábonyban Sajóbábony (ÉM) - Változás történt a Sajóbábonyi Vegyész SE élén. Az ed­digi társadalmi elnök, dr. Mogyoródi Ferenc nem vállalta tovább a tiszt­séggel járó teendőket, s a klub elnök­sége dr. Nagy Józsefet, az Intermedie­reket és Növényvédőszereket Gyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezető igaz­gatóját kérte fel az elárvult poszt betöltésére. Dr. Nagy József tájékozó­dott a szakosztályok életéről, működé­sük feltételeiről, majd igent mondott. Az elnökség munkájába november 26-án kapcsolódik be. Puskás Öcsi Miskolcon Miskolc (ÉM) - Ma délelőtt nyitják meg Miskolcon a holland Rucanor sportruházati és sportszergyártó cég helyi üzletét, amelyet a Primus Kft. ü- zemeltet. A boltot 10 órakor adják át rendeltetésének, az érdeklődők a Szé­chenyi u. 8. szám alatt találják meg. A megnyitó alkalmából Miskolcra érkezik Puskás Öcsi, a legendás ma­gyar „Aranycsapat”játékosa, aki c­gyébként frontembere a holland cégnek. Borsod Kupa Miskolc (ÉM) - A Top-Sport Sport- szervező és Szolgáltató Bt. első ■uka- lommal rendezi meg a Borsod Kupa teremlabdarúgó-tornát. Az eseményre december 12-én és 13-án kerül sor az Avasi Gimnázium tornatermében, tornára 12 fős csapatok nevezhetne , az együttesekben igazolt sportoló is (!) szerepelhetnek. Igen értékes a i- jazás: az első helyezett gárda 30 > a második 10 000, míg a hartna t 5000 forintot vehet át az eredmény- hirdetésen. Külön jutalomban fdszes a legjobb játékos és a gólkirály- nevezési díj csapatonként 5000 form . Nevezési határidő: december 1 • Arcn dezók a beérkezés sorrendjében csa 24 csapat nevezését fogadják c > az érdeklődők a következő címen jelent­kezhetnek: Top-Sport Bt.. 352- ** kolc 23. Postafiók: 131. Telefon: 224. Köszöntötték a diáksport legjobbjait Négy testnevelő emlékplakettet kapott Gál Csaba átveszi a Borsod Megye Diáksportjáért emlékplakettet Fazekas Miklósnétól, az MDT elnökétől Fotó: Laczó József Miskolc (FM - KT) - A hagyomány folytatódott, ismét megtartották a Bor- sod-Abaúj-Zcinplén Megyei Diák­sport Tanács ünnepi ülését, amelynek napirendjén a korábbi évekhez hason­lóan értékelés, jutalmazás, díjátadás szerepelt. Fazekas Miklósné, az MDT elnöke köszöntötte dr. Leintner Józse­fet, a Magyar Diáksport Szövetség fő­titkárát, Szilágyi Dezső megyei sport- igazgatót, továbbá a megjelent igaz­gatókat, testnevelőket és diákokat. Rövid beszédében visszatekintett az 1991/92-es tanévre, az elért eredmé­nyekre és gondokra, méltatta a diák­sport egyesületek és -körök munkáját, valamint a versenyrendszer sajátossá­gait. Ezután Daragó Lászlóné, az MDT titkára értékelte az intézmények sport- tevékenységéi. A Megye legeredmé­nyesebb diáksportköre címet kate­góriánként a következő iskolák érde­melték ki, alsófokú intézetek, 1-K. ta­nulócsoport: Homrogd. 6-16 tanuló- csoport: Miskolc, 30-as. 17 és ennél több tanulócsoport: Miskolc, 33-as. Testnevelés tagozatos általános is­kolák: Tiszaújváros, Hunyadi. Közép­iskolák, kislétszámú leány kategória: Miskolc, Kós Szakk. Nagylétszámú leány kategória: Miskolc, Kilián Gimn. Kislétszámú fiú kategória: Miskolc, Kilián Gimn. Nagylétszámú fiú kategória: Miskolc, Kós Szakk. Immáron tíz esztendeje ítélik oda a Borsod megye jó tanulója - jó sporto­lója címeket. A jutalmazottak, általá­nos iskolai fiú kategória: Kerek Csaba (Mezőkövesd, Mező Isk. - sakkozó). Kerékjártó Tamás (Miskolc, 6-os Isk. - úszó). Garbóczy Zoltán (Miskolc, Herman Ált. Isk. - tájfutó). Általános iskolai leány kategória: Mély pataki Réka (Miskolc, 33-as Isk. - úszó). Kovács Éva (Miskolc, 8-as Isk. - tornász). Czeglédi Edina (Miskolc, Vörösmarty Isk. - vívó). Gimnáziumi kategória: Domonyik Gábor (Mis­kolc, Kilián G. - tájfutó). Fest Ágnes (Miskolc, Herman G. - asztalitenisze­ző). Pásztor Eszter (Sátoraljaújhely, Kossuth G. - atléta). Eperjessy Dóra (Miskolc, Avasi G. - kosárlabdázó). Szakközépiskolai kategória: Sánta Pé­ter (Kazincbarcika, 105-ös - súly­emelő). A Borsod Megye Diáksportjáért em­lékplakettet kapta: Mészáros György­né, a kazincbarcikai Újváros téri Általános Iskola, Gál Csaba, a tisza- újvárosi Hunyadi Általános Iskola, Mónus Ilona, a putnoki Serényi Álta­lános Iskola és Nagyné Váradi Kata­lin, a miskolci Földes Ferenc Gimná­zium testnevelő tanára. Az összejövetelen szót kért dr. Csótai József, a Testnevelő Tanárok Megyei Egyesületének elnöke, a borsodi köz­gyűlés illetékes bizottságának tagja, aki bejelentette: Domonyik Gábort külön elismerésben részesíti, s ju­talmát egy későbbi időpontban adja át. A jelenlévők végül baráti beszél­getésen elevenítették fel az elmúlt időszak iskolai sportsikereit és tettek ígéretet a testkultúra ügyének ál­dozatos szolgálatára. Magyarok a vb-részvétel jogáért Budapest (MTI) - A kispályás női kézilabda világbajnokságok története 1957-ig nyúlik vissza, ekkor Jugosz­láviában rendezték meg az első csúcs- találkozót - igaz, még szabadtéren. A sportág közvetlen élvonalához tar­tozó magyaroknak először 1965-ben kellett vb-selejtezőt játszaniuk: a keletnémeteken a 8:6-os hazai győze­lem és a 6:4-es idegenbeli vereség után csak a kedvező sorsolásnak kö­szönhetően jutottak túl, de aztán az a- ranyéremig meg sem álltak. A sikerso­rozat 1982-ben szakadt meg, addig egy arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerzett a válogatott. Azó­ta két világbajnokságot rendeztek, 1986-ban Hollandiában a piros-fehér- zöld színek képviselői a nyolcadik helyen végeztek, négy évvel később a Koreai Köztársaságban már részt sem vehettek a legjobbak viadalán, mert csúnyán elbuktak a tornát megelőző vb-selejtezőn, a dániai „B” világbaj­nokságon. Olt ugyanis csak a 13. helyet szerezték meg, s ezzel nem­hogy a feljutásról maradtak le, hanem visszacsúsztak a „C” világbajnokság­ra. A harmadik vonal világbajnoki tor­náját tavaly Olaszországban rendez­ték meg, azon a magyarok veretlenül lettek elsők. Most ismét vb-selej- tezőre, más szóval „B” világbajnok­ságra készülnek. A következő megméretésre nem kell sokáig várni. A litvániai világbajnoki selejtező november 28-án szombaton rajtol, az első ellenfél Tajvan lesz. A hét vege sporteseményei PÉNTEK ASZTALITENISZ. NB I/A, női: Hejőcsabai Cement SC-Szekszárdi Húsipar. Miskolc, hejőcsabai csarnok, 15 óra. NB I/B, női: Hejőcsabai Cement SC- Sabaria. Miskolc, hejőcsabai csarnok, 15 óra. SZOMBAT KOSÁRLABDA. NB I. férfi: Miskol­ci EAFC-Ezüstpart. Miskolc, egyete­mi körcsarnok, 17 óra. NB II. férfi: Miskolci EAFC-DEAC. Miskolc,egyetemi körcsarnok, lOóra. Miskolci EAFC-Biogál. Miskolc, e- gyetemi körcsarnok, 19 óra. TEKE. Szuper Liga, női mérkőzés: Ózdi Kohász-Tatabányai Bányász. Ózd, kohász stadion, 11 óra. ASZTALITENISZ. NB 11. férfi: Bor­sodi Kinizsi-Békés. Bócs, általános iskola, 11 óra. Olefin SC-Biogál. Ti- szaújyáros. Olefin csarnok, 11 óra. ÚSZÁS. Bitskey Zoltán emlékver­seny. Miskolc, diósgyőri uszoda, 15 óra. ^ A-csoport, férfi: , Ungsram-UTE. Kazincbar­cika, Vegyész-csarnok 15 óra. NB 1., B-csopon női: Miskolci VSC-Bónus­ECO - DUIÉP. Miskolc, vasutas csarnok, 11 óra. NB II. férfi: Borsodi Építők Volán-Sá- toraljaújhely. Miskolc, 14-cs számú Ált. Iskola (Martin telep), 11 óra. VÍZILABDA. Országos ifjúsági Bu- dapest-bajnoki mérkőzés: Miskolci Vízművek - Tipográfia. Miskolc, Au­gusztus 20. Strandfürdő, 11 óra. LABDARÚGÁS. NB III.: Miskolci VSC-Balmazújváros. Miskolc, vasu­tas sporttelep, 13 óra. Heves m. Megyei I. osztály: Hejőcsaba-Gönc. Miskolc, hejőcsabai sporttelep, 13 óra. Sike. TEREM LABDARÚGÁS. Flamengó Kupa. Ózd, városi sportcsarnok, 9 óra. VASÁRNAP RÖPLABDA. NB II. női: Miskolci EAFC-DSI. Miskolc, egyetemi kör­csarnok, 11 óra. ÚSZÁS. Bitskey Zoltán emlékver­seny. Miskolc, diósgyőri uszoda, 10 óra. KOSÁRLABDA. NB II. férfi: Sláger Kazincbarcika-Biogál. Kazincbarci­ka, Irinyi Műszaki Középiskola, 11 óra. JÉGKORONG. Országos kölyök baj­noki mérkőzés: Miskolci Hoki Club- Dunaferr. Miskolc, városi műjég­pálya, 12 óra 30. Országos serdülő bajnoki mérkőzés: Miskolci Hoki Club-Lehel HC. Miskolc, városi műjégpálya, 10 óra. LABDARÚGÁS. NB L: Diósgyőri FC-Veszprém. Miskolc, diósgyőri stadion, 13 óra. NB II.: Kazincbarcikai Vegyész-Bag. Kazincbarcika, KVSE sporttelep, 13 óra. NB III.: Szerencs Hegyalja SE- Kisvárda. Bekecs, 13 óra. Vilmányi. Edelény-Abaújszántó. Edelény, 13 óra. Kálmán. Ózdi Kohász-Borsodi Építők Volán. Ózd, kohász stadion, 13 óra. Megyei I. osztály: Borsodszirák-Encs. Borsodszirák, 13 óra. Pecze. Mád- Sárospatak. Mád, 13 óra. Orosz. Sá- toraljaújhcly-Borsodnádasd. Sátoral­jaújhely, 13 óra. Petró. Fclsózsolca- Putnok. Felsózsolca, 13 óra. Heves m. GLAS-SVSE - Mezőkövesd. Sajó- szentpéter, Bányász sporttelep, 13 óra. Faragó. Mezőcsát-Karcsa. Mezőcsát, 13 óra. Csibrik. Nagycsécs-Borsod- szentgyörgy. Nagycsécs, 13 óra. Csor­ba. A Magyar Kupa párosítását csütörtöki lapunkban közöltük. A mérkőzések minden pályán 13 órakor kezdődnek. Budapest (mti) . A Ncmze|közi Ka. i‘ j ®nu Szövctség jövőre is meghir­... ‘ Slkvizi Világ Kupa-sorozalol. lenben az évlvr. i. .• , u I . voen három verseny - a 11 c y Mechelen, Szeged és Duis- '[k r° 1 ‘alapján alakult ki a vége- .jövőre viszont négy regat- lr ' s °!<Jivhan, Poznanban, Párizs- 1 s Duisburgban lesz alkalom a VK-pontok gyarapítására. Az idei so­rozat felemásan sikeríilt a magya­roknak. Kőbán Rita megnyerte a női kajakosok pontversenyét. Rajta kívül a barcelonai olimpián aranyérmes kvartett további három tagja, Czigány Kinga, Dónusz Éva és Mészáros Erika is bekerült az első tíz közé. Ma: olimpiai nap Miskolc (ÉM) - A Magyar Olimpiai Akadémia olimpiai napot tart Miskol­con, a megyeháza dísztermében. Az érdekesnek és színvonalasnak ígérke­ző program ma délután 13 óra 30-kor kezdődik. Dr. Kutassy László, a Ma­gyar Olimpiai Akadémia főtitkára tart köszöntőt, aztán dr. Aján Tamás, a MOB főtitkára ad tájékoztatót a barce­lonai játékokról. Jutalom a TEV SC sportolóinak Tiszaújváros (ÉM) - Nagyszerű idényt hagytak maguk mögött a tiszaújvárosi knjakosok-kenusok. A TEV SC sportolói 1992-ben több kiemelkedő eredményt értek el a nemzetközi porondon, s en­nek apropóján a minap a legjobbakat, valamint edzőiket fogadta Schwardy Miklós, a Tiszai Erőmű Rt. vezérigazgatója, aki 100 ezer forint ju­talmat osztott ki a versenyzők, edzők között. A TEV SC színeit az elmúlt esztendőben 10-en képviselték a különböző eseményeken. Hamburg­ban, az ifjúsági Világ Kupán Orosz Sándor első lett a kajak négyes tagjaként 1000 méteren, egyes hajó 1000 méteren harmadikként zárt. A marato- nisták is kitettek magukért. Erdődi Ágnes és Bíró Andrea a portói Világ Kupa első fordulójában má­sodik helyezéssel debütáltak. Brisbane-ben a maratoni világbajnokságon, Melbourne-ben a Világ Kupa második fordulójára került sor. A 17 fős magyar válogatottban négy tiszaújvárosi is rajthoz állt. Az Erdődi, Bíró duó a 42 kilométeres távon negyedik lett, Szonda Kornélia az egyéniben lett hatodik. Angyal Ákosnak meg kellett eléged­nie a 23. hellyel. A VK-futamon Erdődi és Bíró második, Szonda hatodik, míg Angyal tizedik helyen zárt. Mindhárman tagjai voltak a VK összesítésében aranyérmet szerző magyar együt­tesnek. (Edzőik: Erdős Attila és Jancsár László). A vezérigazgató jónak ítélte a klubnál folyó tevékenységet, külön kiemelte az utánpótlás nevelésében elért eredményeket. A társadalmi el­nök elmondta, hogy az rt. jövőre is biztosítja a zavartalan munkavégzés anyagi és erkölcsi feltételeit. A sportolók és a klub tagjainak nevében Tóth Tamás ügyvezető elnök tett ígéretet arra, hogy a szponzor 1993-ban is büszkélkedhet majd az eredményekkel. Nyertek az esélyesek New York, Frankfurt (Al\ dpa, Reuter) - A női teniszezők hárommillió dolláros Virginia Slims viadalán nem született újabb meglepetés. Az első forduló utolsó mérkőzéseit az esélyesek nyerték New Yorkban, a Madison Square Gardenben. - Eredmények: Arantxa Sanchez (spanyol, 5.) - Zi­na Garrison (amerikai) 7:6 (7:0), 6:1. Jennifer Capriati (amerikai, 7.) - Helena Sukova (cseh­szlovák) 7:6 (7:3), 6:1. Gabriela Sabatini (ar­gentin, 3.) - Amy Frazier (amerikai) 6:0, 6:2. A negyeddöntő párosítása: Szeles Mónika (ju­goszláv) - Jana Novotna (csehszlovák), Sabatini - Capriati, Sanchez - Martina Navratilova (ameri­kai), Conchita Martinez (spanyol) - Lori McNeil (amerikai). *** A férfiak Frankfurtban zajló 2,5 millió dolláros ATP-döntőjében szerdán éjjel lépett pályára a ha­zai színek képviselője, Boris Becker. A világrang­lista 7. helyezettje győzött, így megmaradt a remé­nye arra, hogy az elődöntőbe jusson. Igaz, ehhez pénteken nyernie kell a világranglista második helyén álló svéd Stefan F.dberg ellen. Ken Rose- wall csoport: Boris Becker (német, 7.) - Petr Kor­da (csehszlovák, 6.) 6:4, 6:2. Kosárlabda Szuper Kupa A női B-csoport állása: 1. DKSK-SeM 2. Apis Maribor 3. Kosice 4. Sparta Praha 5. Montmontaza Zag. 6. BSG Steyr 7 7­598:464 14 7 4 3 537:547 11 7 3 4 475:478 10 7 3 4 550:575 10 6 3 3 432:421 9 6­6 379:486 6 Kézilabda NB II. férfi Északi csoport, őszi végeredmény 1. Balmazújváros 11­1 306-244 22 2. Egri Finomechanika9 1 2 333-273 19 3. Balassagyarmat 8 1 3 325-288 17 4. Mátészalka 7­5 309-300 14 5. H.-böszörmény 6 1 5 289-279 13 6. Füzesabony 5 2 5 234-241 12 7. Salgótarjáni KC 5 1 6 288-287 11 8. Záhony 5 1 6 272-277 11 9. Lyukóbánya 4 2 6 274-293 10 10. Putnok 3 4 5 246-272 10 11. Berettyóújfalu 3 1 8 279-306 7 12. P.-ladány 3 1 8 243-273 7 13. Pásztó 1 1 10 235-300 3 14. BÉV SC visszalépett ^égy helyszínen a Világ Kupáért

Next

/
Thumbnails
Contents