Észak-Magyarország, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-02 / 258. szám

14 ÉSZAK-Magyarország Sport 1992. Remek mérkőzés Borsodnádasdon Labdarúgás, megyei I. osztály Miskolc (ÉM-tudósítás) - Újabb fordulóra került sor a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az együtteseknek ezúttal nemcsak az ellenféllel, de a nehéz körülményekkel, a sáros, mély talajú pályákkal is meg kellett küzdeniük. Borsodnádas­don jogosan dörzsölték tenyereiket a szurkolók, nagyszerű találkozót kísérhettek figyelemmel, s a Kohász megállította a Mezőcsátot. Putnokon két gól esett, s miután mindkettőt hazai labdarúgó sze­rezte, volt ok az örömre. Folytatta mélyrepülését a Hejőcsaba, amelynek immáron a hazai környezet semmiféle előnyt nem jelent. Eredmények: BORSODNÁDASD - MEZÓCSÁT 2-1 (2-0). Borsodnádasd, 400 néző. Vezette: Orosz. Borsod- nádasd: Debrődi - Vámos (Zámbó), Nagy, Barna, Olexa, Halász, Szabó, Mocsárkó G. (Váradi), Kovács, Kolenicska, Mocsárkó J. Edző: Érsek Emil. Mezőcsát: Grolmusz - Bán, Kocsis, Szobóczki Z., Dósa, Hadari (Tóth), Rontó, Szom­bati, Jezoviczki, Szobóczki A., Simon. Edző: Földesi Károly. G.: Mocsárkó J. (2, egyet Il-es- ből), illetve Jezoviczki (11-esből). Kiállítva: Kolenicska (80. perc). Jók: Mocsárkó J. (a mezőny legjobbja), Debrődi, Barna, Halász, illetve a vendégcsapat valamennyi tagja. Ifi: 6-0 a vendégek javára. MÁD - HEJŐCSABA 3-0 (2-0). Hejőcsaba, 100 néző. Vezette: Benkő. Mád: Gyurán - Majoros, Babai, Thury, Oláh, Osváth (Gazdag), Hoffmann, Nagy L. (Kentos), Szabó, Laczkó, Lehoczky (Tatárka). Edző: Oláh Ferenc. Hejőcsaba: Tóth - Kavecsánszky, Mózsik (Körtvélyesi), Szűcs, Tu- lai, Jurák, Nagy T., Kruzsely (Kerényi), Kruseczky (Székely), Venczel, Rácz. Edző: Laczkó Lukács. G.: Babai, Nagy L., Szabó. Jók: a vendégek közül mindenki, illetve, a hazai csapat­ból senki. Ifi: 2-0 a hejőcsabaiak javára. PUTNOK - BORSODSZIRÁK 2-0 (2-0). Put- nok, 100 néző. Vezette: Cservenka. Putnok: Fáklya - László (Magyari, Kíspál), Bállá, Szecsku, Bódi, Horváth Cs., Vincze, Makrai, Koszta, Boros, Kéméndi. Edző: Bilesch Gyula. Borsod- szirák: Tasi - Szabó, Bari J., Horváth L, Fűzi, Hel­gen, Putnoki, Tóth, Kiss (Hamza), Bari Gy., Takács. Edző: Petrovics László. G.: Makrai, Kosz­ta. Jók: Fáklya, Bódi, Vincze, illetve Bari J., Hel­gen, Putnoki. Ifi: 2-0. GÖNC - FELSÓZSOLCA 3-0 (1-0). Gönc, 200 néző. Vezette: Tasi. Gönc: Bóni - Kopcsó, Molnár, Léport, Bartus, Csontos J. (Nagy), Matyi (Kukta), Bodnár, Csányi, Csontos Cs., Rostás (Kutasi). Edző: Molnár János. Felsőzsolca: Nagy - Lippai, Orgován, Bóni, Jáborcsik P., Csami (Varga), Samu, Tóth, Horváth, Balogh, Jáborcsik A. Edző: Szabó Sándor. G.: Bodnár, Csányi, Csontos J. Jók: Kopcsó, Bodnár, Csányi, Csontos J., illetve Or­gován, Horváth, Tóth. Ifi: 5-1. SÁTORALJAÚJHELY - BORSODSZENT- GYÖRGY 2-1 (0-0). Borsodszentgyörgy, 300 néző. Vezette: Répási. Sátoraljaújhely: Kántor - Pankovics, Bordás, Barna, Bodnár, Juhász, Tokár T., Varga, Lórincz, Jurkó, Zsófi (Szabó). Edző: Szakáll Miklós. Borsodszentgyörgy: Pék - Németh II., Kucs, Lukács (Alföldi), Csépányi (Németh EL), Varga, Balogh, Németh L, Horváth, Jakab (Kulcsár), Németh P. Edző: Murányi István. G.: Zsófi, Tokár T., illetve Balogh. Jók: Kántor, Bordás, Tokár T., Zsófi, illetve senki. Ifi: 5-0 a hazaiak javára. KARCSA - NAGYCSÉCS 2-2 (2-2). Karcsa, 300 néző. Vezette: Kozma. Karcsa: Varga - Váradi, Baba G., Homyák, Tóth S., Baba J. (Kovács), Kocsmárszki, György L, Móré, György D. (Nagy R.), Kelemen. Edző: Baba János. Nagycsécs: On- drék - Kiss, Tóth L, Varga (Lakatos), Kertész, Ba­rabás, Vacant, Gulyás, Ungureanu (Répási), Ba- dea, Fekete. Edző: Csongrádi Sándor. G.: Baba J., Kocsmárszki (11-esből), illetve Tóth I., Barabás. Jók: az egész csapat, illetve senki. Ifi: 4-0 a haza­iak javára. MEZŐKÖVESD - ENCS 3-2 (2-1). Mező­kövesd, 500 néző. Vezette: Bognár. MMSE: Nagy - Baranyi, Nyeste, Nyikes, Bodnár, Beller, Birinyi, Csirmaz, Hajdú, Papp, Takács. Edző: Újvárosi László. Encs: Kónya - Kozma, Varga B., Orosz, Tar (Terebesi), Varga F. (Lakatos), Szepesi (Kristóf), Ruszkai, Kotula, Barta, Szegedi. Edző: Mészáros László. G.: Csirmaz, Hajdú, Bodnár, il­letve Barta, Szegedi. Jók: Nyeste, Birinyi, Csir­maz, illetve Kónya, Varga F., Barta. Ifi: 2-2. SÁROSPATAK - GLAS-SVSE 4-1 (2-1). Sáros­patak, 300 néző. Vezette: Mátyus. Sárospatak: Frikker I. - Kőszegi, Demkovics, Beimli, Vachter T. (Rácz), Rák, Sikorszki, Hanuder, Krenyiczki, Kaczur, Vachter G. Mb. edző: Tuss István. Glas- SVSE: Szedlák - Géczi, Benkő, Bagoly (Dányi), Szentidai, Tóth, Vajda (Fazekas), Juszkó, Seszták, Kovács (Harik), Kalocsai. Edző: Lipcsei Imre. G.: Krenyiczki, Sikorszki, Kaczur, Rák, illetve Seszták. Kiállítva: Juszkó, a 44. percben. Jók: Kőszegi, Sikorszki, Rák, Krenyiczki, illetve Géczi, Tóth, Seszták. Ifi: 1-0 a vendégek javára Abaújszántói siker a borsodi „rangadón” Labdarúgás, NB III., Tisza csoport Miskolc (ÉM) - Újabb fordulóra ke­rült sor az NB EI-as labdarúgo-baj- nokság Tisza csoportjában. Eredmé­nyek: ABAÚJSZÁNTÓ - ÓZDI KO­HÁSZ 3-1 (2-0). Abaújszántó, 400 néző. Vezette: Mozgó. Abaújszántó: Kiss - Kocsis J., Mika, Tokár, Pócs, Huszák, Hecel, Gaál, Balázs (Erdősi Cs.), Erdősi L, Feledi. Edző: Pócs An­drás. Ózd: Erdős - Dóri, Gál, Magyar, Agócs, Kakukk, Kornyijenko, Pau- lovics, Farkas (Drozdik), Herczeg, Biró. Edző: Munkácsi Tamás. A gólok története, 5. perc: Huszák átívelését Kocsis J. 8 méterről bombázta a háló­ba, 1-0. 20. perc: Kocsis beadását a védők elvétették és Huszák 3 méterről helyezett a kapuba, 2-0. 60. perc: Huszák keresztlabdáját Gaál átvette, majd a bal sarokba lőtt, 3-0. 72. perc: Herczeg kilépett a védők közül, majd a kapus mellett a hálóba továbbított, 3-1. A sáros pályán nagy iramú mér­kőzést vívtak a csapatok. Megérde­melt a hazaiak győzelme. Jók: a haza­iak közül senki nem nyújtott átlagon felüli egyéni teljesítményt, illetve Kakukk. Kiállítva: Agócs, a 73. per­cben. Ifi: 5-4 a vendégek javára. BORSODI ÉPÍTŐK VOLÁN - RAKAMAZ 1-1 (1-1). Miskolc, 200 néző. Vezette: Szabad. BÉV SC: Kerényi - Papp (Kövi), Lehoczki, Oláh, Fenyvesi, Sverla, Radaksz, Bodnár, Balázs, Farkas, Vidinczei. Edző: Kőrössy Pál. A gólok története, 18. perc: szabadrúgás után Kegye 6 méterről helyezett a kapuba, 0-1. 32. perc: Botár egyéni játék után 15 méteres lövéssel egyenlített, 1-1. Jó iramú mérkőzés, egyenlő erők küz­delme. Igazságos döntetlen. Jók: Ke­rényi, Oláh, Bodnár, Vidinczei. Ifi: 1-0. OLEFIN SC - BALMAZÚJVÁROS 2-2 (0-1). Tiszaújváros, 500 néző. Vezette: Mónus. Olefin SC: Bán - Vá­mosi Cs., Márkus (Kiss Cs.), Kovács, Vámosi N., Drengubák (Nagy N.), Kalmár, Járai, Bucz (Kovács G.), Balogh, Molnár. Edző: Gunics József. A gólok története, 25. perc: Kovács átadását a lesen álló Deák közelről helyezte a kapuba, 0-1. 52. perc: Kalmár beadását Járai továbbította a bal alsó sarokba, 1-1. 72. perc: Veres beadását Kaszás kapásból 8 méterről a kapuba vágta, 1-2. 80. perc: Kovács balról beadott. Nagy N. pedig 3 méter­ről a kapuba fejelt, 2-2. Kiállítva: Bán, a 65. percben és Vámosi Cs., a 78. percben. A hazaiak kilenc emberrel e- gyenlítettek ki és ez különösen érté­kessé teszi számukra a döntetlent. Jók: Vámosi N., Vámosi Cs., Járai, Ba­logh, Molnár. Ifi: 2-1. SAJÓBÁBONY - EDELÉNY 2-2 (0-1). Sajóbábony, 500 néző. Vezette: Pecze. Sajóbábony: Hossó - Simon, Pálinkó (Antalóczi), Göndör, La­dányi, Popovics, Kovács L., Kovács Z., Orbeanu, Szántó, Szeráfi (Lakatos J). Edző: Kapitány Béla. Edelény: Drótos - Serfőző, Kopa, Pékár, Goór, Szűcs, Budai, Barbarics, Nagy, Gyenes (Siinkó), Sándor (Rákos). Edző: Németh Attila. A gólok tör­ténete, 7. perc: a lepattanó labdát Bu­dai 12 méterről a jobb felső sarokba helyezte, 0-1. 25. perc: Göndört a 16- oson belül szabálytalanul szerelték. A büntetőt Orbeanu gyengén lőtte és Drótos védett. 60. perc: szabadrú­gáshoz jutottak az edelényiek. Barba­rics 25 méterről lőtte kapura a labdát, amely Hossó hasa alatt került a kapu­ba, 0-2. 75. perc: jobb oldali beadás után Simon 11 méterről a bal felső sarokba helyezett, 1-2. 89. perc: nagy tömörülés támadt a vendégek kapuja előtt, végül Simon 5 méterről a bal sarokba lőtt, 2-2. A hazaiak óriási haj­rát vágtak ki és egyenlíteni tudtak. A döntetlen megfelel a játék képének. Kitűnő játékvezetés. Jók: Simon, Göndör, Szántó, illetve Serfőző, Pékár, Sándor. Ifi: 1-1. MÁTÉSZALKA - SZERENCS HEGYALJA SE 0-0. Mátészalka, 500 néző. Vezette: Fodor. Szerencs: Nagy - Sándor, Göndör, Búza, Plané­ta, Kobolák, Kozma, Timári, Trub- nyikov, Cigankov, Haraszin. Edző: Szőke Barnabás. Az első félidő csap­kodó játékot hozott. A szünet után mindkét oldalon kimaradt egy-egy 100 százalékos helyzet. Jók: Göndör, Kobolák, Cigankov. Ifi: 6-0. DERECSKE - MISKOLCI VSC 1- 0 (0-0). Derecske, 500 néző. Vezette: Zahorán. MVSC: Fehér - Mi- halovszky, Lizák, Tábori, Reichen­bach, Kundrák, Czinglér, Bohán, Bó­di, Kapitány, Kalász (Kubinczki). Edző: Fekete László. A mérkőzés sorsát a 85. percben Czibere gólja döntötte el. Küzdelmes találkozót vív­tak a csapatok. A látottak alapján a hazaiak megérdemelten nyertek. Jók: Fehér, Reichenbach, Kundrák. Ifi: 0-0. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: KIS- VÁRDA-HAJDÚSZOBOSZLÓ 3-0 (ifi: 3-0). NAGYKÁLLÓ-BÉL- APÁTFALVA 2-1 (ifi: 4-3). Rangadót nyert Stuttgartban a Bayern Külföldi labdarúgó-bajnokságok Budapest, Miskolc (MTI-ÉM) - NÉMETORSZÁG: A Rehhagel- legénység nagyon beindult! A bréma­iak az elmúlt héten Münchenben (!) fosztották meg veretlenségétől a Bayernt, most pedig nemes egysze­rűséggel gázolták el Bongartz edző csapatát. A Wattenscheidnek esélye sem nagyon nyílott, Rufer kétszer (az egyik 11-es volt) talált a hálóba, a har­madik gólt szöglet után Bratseth fe­jelte. Kínosan feszengtek helyükön Leverkusenben a nézők. Ment, nyo­mult, tolatott előre a gyógyszergyári együttes, s miután Schössler kiállítása miatt (letarolta a kitörő Andreas Tho- mot) még emberelőnybe is került, jog­gal várták a gólokat a drukkerek. Az erőből csak két kapufára futotta, s a hajrában a hazaiak is tízen maradtak, mert Fodának kellett egy mutatós csípődobás után az öltözőbe vonulnia. Átok ül hazai pályán a Schalke csap­atán! Vajon mi mással magyarázható, hogy immár a hatodik (!) találkozó után is nyeretlen Udo Lattek edző tár­sasága. Két vereség mellett négy dön­tetlent .jegyez a statisztika, ebből az egyiket most legutóbb, az Uerdingen ellen érték el, s miután Kranz a 38. percben a vendégeket juttatta vezetés­hez, a kék-fehérek végig az eredmény után futottak. Szerencséjükre a 84. percben jött Büskens, aki szabadrú­gásból hatalmas erővel bombázott a jobb sarokba. Nümbergben úgy. kezdődött az összecsapás, ahogyan azt a kölniek megálmodták. A 32. percben Trulsen góljával vezettek a vendégek, akik még emberelőnybe is kerültek - Röslert küldte a bíró az öltözőbe. Ezután Bodo Illgner kivédte Eckstein 11-esét! A félidő utolsó pillanataiban azonban még egy büntetőhöz jutott a Nürnberg, ezt Andreas Köpke kapus kegyetlenül bevarrta. Littbarski civil­ben nézte sérülése miatt a társait, s biztosan elszomorodott, amikor Percy Olivares lehetetlen szögiről adta meg a kegyelemdöfést a rosszul helyezkedő Illgnernek... Saarbrückenben a Dort­mund igyekezett folytatni jó sorozatát, azonban a kutyakemény, szikrázó összecsapásoktól cseppet sem mentes találkozón pont nélkül maradtak a sár­ga-feketék. Kristl bődületes lövése hozott vezetést a hazaiaknak, aztán Bürger potyaízű góljával növelték az előnyt, erre válasz Chapuisattól jött. Hiába fáradoztak Ottmar Hitzfeld ed­ző legényei, a lefújás előtt a dundi Wuttke mesteri labdáját Kratzer küld­te a hálóba, nem a legjobb szájízzel készülhetnek a dortmundiak a szerdai UEFA Kupa-visszavágóra. Stuttgartban a szurkolók lepedónyi fe­lirattal köszöntötték a trénert: Chris­toph, wir brauchen dich! - ami annyit tesz, Christoph, szükségünk van rád! A kiállással Daum tréner mellett vok­soltak, akinek bizony megingott a helyzete a BEK küzdelmeitől való ko­rai búcsú miatt. A Stuttgart végigtá­madta az első 45 percet, de gól nem esett. A bajorok csak védekeztek... Az 55. percben aztán Fritz Walter a saját maga által kiharcolt 11-est értéke­sítette, megvolt a vezetés. A münche­niek felébredtek, Labbadia egyenlített (a középkezdés után!), az amatőr stá­tuszon lévő Harald Cerny (19 éves) vezetést szerzett, amit Ziege ügyes emeléssel növelt. Maradt a vigasz, Golke 85. percben léc alá lőtt gólja. A fordulóhoz tartozik: 29 sárgát és 4 pirosat osztottak ki a játékvezetők. Eredmények: BUNDESLIGA I.: Nürnberg - FC Köln 2-1. Bochum - Kaiserslautern 1- 3. Mönchengladbach - Hamburg 0-0. Schalke - Uerdingen 1-1. Stuttgart - Bayern München 2-3. Leverkusen - Dresden 0-0. Bremen - Wattenscheid 3- 0. Saarbrücken - Dortmund 3-1. Vezet a Bayern 18 ponttal, mögötte a Leverkusen és a Frankfurt következik. BUNDESLIGA II.: St. Pauli - Duis­burg 0-1. Hertha - Mainz 3-0. Darm­stadt - Mannheim 1-1. Leipzig - Rem­scheid 2-1. Wuppertal - Chemnitz 2-0. Unterhaching - Freiburg 2-2. Rostock- S. Kickers 3-2. Düsseldorf - Olden­burg 3-0. Homburg - Meppen 1-1. Fortuna Köln - Wolfsburg 5-1. Os­nabrück - Hannover 1-3. A Freiburg áll az élen, mögötte a Fortuna kőin és a Duisburg következik. OLASZORSZÁÉG: A-OSZTÁLY: Atalanta - Napoli 3-2. Cagliari - Fiorcntina 2-1. Foggia - Par­ma 1-0. Juventus - Ancona 5-1. Milan- Torino 0-0. Pescara - Inter 1-4. Ro­ma - Brescia 2-3. Sampdoria - Genoa 4- 1. Udinese - Lazio 0-0. Vezet a 13 pontos Milan, mögötte a Torini és az Inter következik, egyaránt 11-11 pont­tal. B-OSZTÁLY: Cesena - Verona 1-0. Cosenza - Monza 2-1. Cremonesc - Ascoli 3-ljAndria - Padova 0-0, Lec­ce - Modena 0-0. Pisa - Bologna 0-1. Reggiana - Lucchese 2-1. Spal - Pia­cenza 0-0. Ternana - Taranto 2-2. Venezia - Bari 5-2. Itt a Cremonese vezet 16 ponttal, második a 14 pontos Reggiana, a harmadik helyen a 13 pontos Venezia áll. November 2., Hétfő / Újabb döntetlen Bclgrád (dpa, Tanjug) - Szombaton sem tudta megtenni a végső győze­lemhez szükséges utolsó lépést a Belgrádban zajló sakk párosmérkő­zésen Bobby Fischer. A 27. parti dön­tetlenül végződött. Az amerikai exvilágbajnok 9:5-ös ve­zetés birtokában ült asztalhoz a fran­cia Borisz Szpasszkij ellen. Bár a fe­hér bábukat Éischer vezette, előnyét mégsem tudta kihasználni, a 46. lépés­ben döntetlenben egyeztek meg a felek. A 10 győzelemig tartó mérkő­zésen továbbra is Fischer vezet 9:5-re, mivel a döntetlenek nem számítanak. Marsi: ezüst után arany Innsbruck (MTI) - Kovács Tamás, a magyar vívó-válogatott technikai i- gazgatója örömteli hírrel szolgált: szombaton Innsbruckban, a junior ví­vó Európa-bajnokságon a férfi tő- rözők küzdelmében Marsi Márk bizo­nyult a legjobbnak. Marsi a lisszaboni felnőtt kontinensviadalon a minap már felvillantotta kivételes tehetségét, akkor ezüstérmei vehetett át. Az MTK újdonsült Eb-aranyérmese mellett Juhász Bence is ügyeskedett az osztrák városban, ő hatodikként zárt. A női párbajtőrözők csatájában Szidiropulosz Niké szintén emlé­kezetesen szerepelt, a második helyen végzett, ezüstéremmel térhet haza. Sakk Miskolc (ÉM) - Több találkozó ered­ményét kaptuk meg a sakk csapatbaj­nokságokból: HUNGAROIL-HONVÉD - MIS­KOLCI SC-TIGÁZ 8.S-5.5. Bu­dapest, OB I. Győztek: Csernyin (Pin­tér nagymester ellen) és Szabolcsi. Döntetlenül mérkőztek: Novikov, Varga Z., Lukács, dr. Hazai, Halász, Dobos, Bokor. MISKOLCI SC-TIGÁZ - DUTÉP SC 9-5. Kecskemét, OB I. Győztek: Novikov, Varga Z., Lukács, Halász, Král. Döntetlenül mérkőztek: Cser­nyin, dr. Hazai, Károlyi, Somlai, Sza­bolcsi, Dobos, Bokor, Keresztúri. SÁROSPATAK - MEZŐKÖVESD 7-5. Sárospatak, OB II. Győzlek: Ko- tán, Husék, Éberth, Királyházi, Ne­mesvölgyi, illetve Schein, Pap, ifj. Szabó. Döntetlenül mérkőztek: Isépy, Danes, Szigeti, Sütő, illetve Puhl, Oláh, Póta, Kerek. MISKOLCI KÖZÚTI IGAZ­GATÓSÁG -KAZINCBARCIKAI VÍZMŰ 7-5. Salgótarján, OB II. Győztek: Bagoly, Szabó J., Rekó, Szádeczki, Quang Tien, Márkus, il­letve Fenes, Kassai, Halaj, Frink. Döntetlenül mérkőztek: Pásztor, Tóth L, illetve Gál, Kánya. A DKSK-SeM „átugrotta” az MTK-t Szerdán: Ronchetti Kupa visszavágó Budapest (ÉM) - Jól sikerült a DKSK-SeM NB I-es női kosárlabda- csapata számára a szerdai Ronchetti Kupa találkozó főpróbája. A piros-fe­hérek a fővárosban az MTK vendégei voltak és nagy csatában diadalmas­kodtak, folytatták eddigi kitűnő bajno­ki szereplésüket. DKSK-SeM - MTK 80-73 (41-41). Vezette: Král, Simó. DKSK-SeM: Ambrus (23), Bakai (23), Lakosa (9/3), Wild (10/3), Németh (8). Csere: Csuhno (7), Králik (-). Edző: Király Sándor és Áron Balázsné. A találkozó elején a diósgyőriek ve­zettek. A 12. percben például 27-7-es előnyüket mutatta az eredményjelző. Később érthetetlenül „leültek", elfe­ledkeztek a védőmunkáról és az MTK pontról pontra felzárkózott, sót egyen­lített. A szünet után a fővárosiak a 36. percig vezettek. Már-már győztesnek látszottak, de a diósgyőriek nem estek kétségbe. Nagy hajrába kezdtek és pil­lanatok alatt 70-69-rc fordítottak. Az utolsó percekben pedig kiharcolt előnyüket taktikus játékkal őrizték meg. Az elmúlt héten többezer kilo­métert utaztak, megjárták Csehorszá­got, majd Németországot, győzelmük ezért különösen értékesnek mondható. Átlagon felüli egyéni teljesítményt Ambrus és Bakai nyújtott. Kapu előtti „nagygyűlés" a BEV SC-Rakamaz összecsapáson. Fotó: Juhász Emese

Next

/
Thumbnails
Contents