Észak-Magyarország, 1992. október (48. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-22 / 250. szám

1992. Október 22., Csütörtök ÉSZAK-Magyarország 3 Október 23-a Szerencsen Szerencs (ÉM) - Az október 23-ai megemlékezés délelőtt tíz órakor kezdődik Szerencsen, a Népházban, ahol Rajkai Zsolt, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára lesz az ünnepség díszvendége és szónoka. Az esemény­sorozat keretében a Kossuth téren megkoszorúzzák az 1956-os for­radalom emlékművét. A koszorúzást követően ünnepélyesen átadják a Rákóczi út felújított szakaszát, va­lamint a Szerencs és Ond között épült kerékpárutat. Az ünnepség zárásaként este hat órától a Rákóczi-várban nemzetközi kórustalálkozót tartanak. A képviselőnő Halmajon Halma j (HM) - G. Nagy né, dr. Maczó Ágnes - akit október 15-én a Parla­ment Kulturális Bizottságának tagjává választottak - ma, kora este Halmajon az 1956-os megemlékezés díszven­dége és ünnepi szónoka lesz. Az ünnepség IS órakor kezdődik. A képviselőasszony ezt követően a közösségi házban találkozik a falu lakóival, ahová minden érdeklődőt szeretettel vár. Ünnepség Encsen Kncs (HM) - Encs polgárai ma emlé­keznek az 1956-os Forradalomra és Szabadságharcra, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltására. A római katolikus templomban IS órakor kezdődik az ökunemikus haálaadás, majd 19 órakor tartják meg a Művelődési Házban az ünnepi megemlékezést, amelyen dr. Rajkai Zsolt államtitkár lesz a szónok. Köz­reműködnek az encsi Kazinczy Fer­enc Általános Iskola tanulói, valamint a kassai Thália Színház művészei. Nem lesz zászlóavatás Miskolc (HM) - A Doni Bajtársak Szövetségének vezetősége értesíti a lakkoságot, hogy - a Miskolci Pol­gármesteri Hivatal téves információja alapján, lapunk október 19-i szá­mában megjelent közléstől eltérően - október 23-án nem lesz zászlóavatás a Szemere kerti Kopjafánál. Az ünnepélyes aktus későbbi időpont­járól a hírközlő szerveken keresztül fogják értesíteni az érdeklődőket. Koszorúzás A Páneurópai Unió Miskolci Csoport­ja október 23-án 13.30-kor tart ünnepi koszorúzást Miskolcon a Romok em­lékműnél. Szeretettel várják tagjaikat. Ilyenkor ősszel, elég sokat ingázok Miskolc és Lillafüred közölt. Az egyes húsz végállomásánál azonban ál kell lépnem az ötös buszra. Nekem éppen megfelel, hiszen a Panda büfét is meg kell látogatnom, lévén ez a büfé találkozó helye a hozzám hasonszőrű nyugdíjasoknak. No meg aztán (min­den reklámozás nélkül) itt legalább becsületesen vonalig öntik az italt, sőt, legtöbbször azon felül is. Mondom, ilyenkor ősszel Lillafüred a végcél. Igaz, a vénasszonyok nyará­nak utórezgéseit már október eleji esőfelhők tarkítják, mit sem ártva a Hükk csodálatos őszi ruhájának. A sárga szín a domináló, itt-ott keverve a lilás-kék-barna árnyalatokkal, s ezt a színorgiát viselő farengeteget sokáig el tudom nézni. Persze akad egyéb látnivaló is. Amuik ellenére, hogy már integet november, még min­dig friss, eleven Lillafüred. Ezt az ok­tóber eleji nyüzsgő villanást is figye­lem a presszó előtti asztalok egyi­kénél. Jó elnézegetni a fiatalok vasár­napi vidámságát, fiatal lányok és ke­vésbé fiatal asszonyok szűk nadrágba zsúfolt, pipiskedő, ringó fenekét, dom­borulatait, a feketerigók ugrálását, szóval mindazt, ami körülvesz. Idegen ízű hangfoszlányok csapódnak füle­imhez, akad német, román, szlovák, olasz és természetesen magyar szó, ez a több, ez nem idegen, ez a legked­vesebb nekem. Velünk Élő Történelem Es a fiúk fegyvert fogtak... Munkaszolgálatosok a pécsi szénbányában Fotók: MTI Dr. Csonkaréti Károly 1951. július 28-án a Honvédelmi Mi­nisztérium felállította a munkaszolgá- latos zászlóaljakat a sorköteles kulák, politikailag megbízhatatlan, osz­tályidegen „elemekből”. Megkezdődött a Rákosi-rendszerben a munkaszolgálat, korlátlan idő­tartamban, bocskai sapkában, kemény munkával, és rendkívül gyenge élel­mezéssel, a népi demokrácia nyílt el­lenségeinek kijáró bánásmóddal, párt­munkások tisztekké avanzsált keret- legényeinek felügyelete alatt. A fegyveres képzést sohasem kapott dandár egy szakasza már évekkel az 1956-ban kirobbant forradalom előtt kézitusába keveredett a szovjet kato­nasággal. Erről azért érdemes megem­lékezni a forradalom évfordulóján, mert mutatja, hogy milyen elemi erők munkáltak a magyarságban a szovjet megszállás ellen. Akár az 1956-os nagy forradalom kicsinyített elő­képének is tekinthető az, ami 1953 szeptemberében, a bányásznapon. Mádon történt. Ekkor Mádon dolgozott 40 fő mun­kaszolgálatos. A szovjet laktanya udvarán derítő tartályt építettek, és a faluban, az iskolában laktak. A Bá­nyász-vendéglő nagytermében zajlott a táncos mulatság, amelyen 30 eltá­vozást kapott munkaszolgálatos is részt vett. Sötétedéskor megjelentek a laktanyájukból kiszökött, és egy bo­rospince feltörése után ittas orosz ka­tonák, akikkel a lányok vonakodtak táncolni. SA dulakodástól verekedés támadt: villanykörték pukkantak, széklábak törtek, levert girlandok és repülő üvegek jelezték, hogy kitört a csata. A lányok sikoltozva menekül­tek a teremből, őket a helybeli legé­nyek követték. Maradt a harminc munkaszolgálatos, nyolc szabadságos magyar katona, s velük szemben ötven orosz. Az elkeseredett kézitusában a magyarok kiszorították a szovjeteket, akik a közeli patak vizes árkában me­nekültek vissza a laktanyájukba. Az időközben riasztott, tíz géppisztolyos szovjet járőr a patak árkában igye­kezett a falu felé. Ekkor a munkaszol­gálatosok két oldalról megrohanták a szovjet járőrszakaszt, elragadták fegy­vereiket, mire ezek is futva menekül­tek vissza a laktanyába. De mit csináljanak a munkaszol­gálatosok a tíz géppisztollyal? Rövid tanácskozás után mindent be­dobálták a bozótba, és vissza siettek szálláshelyükre, s lefeküdtek. De csakhamar rendóroszlag szállta meg a falut. Ugyanakkor megérkezett a ka­tonai rendészet és az elhárító („D”) tisztek vallató különítménye. A lét- számcllcnőrzés után mindenkit külön kihallgattak, míg a rendőrök a falu lakosságát kezdték faggatni, és ki­járási tilalmat rendellek cl. A munkaszolgálatosok reggel be­vonultak a szovjet laktanyába, hogy folytassák a munkát. A kapun belépve azonban letartóztatták, és a lakta­nyaudvar sarkába terelték mind- annyiukat. Kisvártatva csillogó fekete kocsioszlop érkezett egy szovjet tá­bornokkal, aki megkezdte a vizsgála­tot, a munkaszolgálatosokat pedig át­adta a magyar „D” tiszteknek. A val­latás három napon át tartott pofo­nokkal és más eszközökkel. Miután senki sem vallott be semmit, a fiúkat meztelenre vetkőztették, s akin kék foltokat, sebeket találtak, annál bizo­nyítottnak tekintették a verekedést. Közülük a legsérültebb három mun- kaszolgálatost elvitték. Kettőt néhány nap múlva visszaengedtek, de a „leg­jobban észlelhető külsérclmi nyo­mokkal rendelkező Gaal Gasztont több mint négy hétig nem láttuk - em­lékezik vissza az esetre Boemelburg Lajos. - Faggattuk. Elmondta, hogy hetekig a Fő Utca-Gyorskocsi utcai ka­tonai börtönben, ablaktalan, vizes pin­cehelyiségben tartották, WC és mos- dási lehetőség nélkül. Másnaponként kapott enni. Négy hét után volt a tár­gyalás, akkor mosakodhatott először. A kirendelt katonai védőnek elmond­ta az eseményeket, és kérte, lépjen érintkezésbe a vizsgálatot a helyszí­nen vezető szovjet tábornokkal, aki a katonai attasé volt. Másnap a bíróság közölte, hogy szovjet utasításra elejtik a vádat... Aztán elérkezett 1956 októbere. Akkor a munkaszolgálatosok zöme már szénbányákban dolgozott, de akadtak még alakulatok az építőipar­ban is. Ezeknek az egységeknek a feloszlatására még nem szánta el ma­gát a kormány, sőt, a parancsnokok igyekeztek együtt tartani ezeket a veszedelmes „elemeket”. Elsőként a Veszprémben állomásozó 6. lövész- hadtest parancsnokság Forradalmi ka­tonai Tanácsának határozata emelt szót érdekükben: „A Dunántúl területén elhelyezett munkás-építő zászlóaljakat azonnali hatállyal meg­szüntetjük... Kérjük a Forradalmi Ta­nácsot, hogy a személyi állományt vonják be a Nemzetőrségbe, és fegy­verezzék fel..." A munkaszolgálatosok ekkor jutottak először fegyverhez. A veszprémi határozatot azonban nem mindenütt hajtották végre. Pecsenyiczki Mihály 1956 júliusától Ajka-Csingervölgy- ben, a Jolán akna Jókai üzemében dol­gozott egy munkaszolgálatos század kötelékében. Miután október 23-a után tovább dol­goztatták őket, összebeszéltek, tiszt­jeiket tó zárták, felkerekedlek, és a fiúk hazamentek, vagy út közben csat­lakoztak a nemzetőrökhöz, fegyveres honvédekhez. Budapesten azonban másként alakul­tak az események. A fővárosban a munkaszolgálatosokat 1956-ban a Kilián-laktanyában össz­pontosították, s ennek a Katonai Mű­szaki Kisegítő Alakulatra keresztelt csapatnak 1954-tól Maiéter Pál ezre­des volt a parancsnoka. És akkor, 1956 októberében a fiúk fegyvert fogtak. De nem csupán azok a munkaszolgálatosok, akik azokban a napokban az Üllői-úti laktanyában voltak. Hanem azok is, akik már ko­rábban leszereltek. Visszamentek volt alakulatukhoz, és részt vállaltak a harcokból. Közülük sokan elestek, vagy a megtorlás elöl 32 utolsó pillanatban nyugatra meneküllek. Ilyen, a volt alakulatához harcolni visszatért fiú volt Kormos Zoltán - bűnét tekintve deportált hon- vedtiszt egyetlen gyermeke -, aki a laktanya egyik ablakától adott jelek alapján egy páncéltörő löveget kezelt, es winden sikerrel leadott lövés után vidáman integetett az irányítójának, iltfsi hálált halt a forradalomért, nemzete szabadságáért. Hirtelen lecövekcl mellettem egy velem egykorúnak látszó férfi és neve­men szállt. Nézek rá, magas, ász hajú, kissé pocakosodé. Kutatok az emlékezetemben, eről­tetem ezt a zúgó, érclmcszcsedéscs Horni JÁNOS agyamat, sem­mi! Különben is az arc- m e m á r i á m eléggé labilis, hiszen az elmúlt negyvenöt év alatt rengeteg emberrel ismerkedtem meg, újságlróskodás hozta) vajon ki lehel az ezernyi ismerős közül?- Nem ismersz meg? - kérdi az ősz ha­jú és kínálás nélkül helyet foglal az asztalomnál.- Ne haragudj - tegezem vissza -, de nem!- Gondolkozz, 1957. március nyol- cadika este, Tapolca, Szebeni ut! Megrázkódom. Akkor este tartóztattak le és vittek el a pufajkások. Erre az eseményre mindig emlékezni fogok bármilyen nagyságúra torzuljon ez a kezdődő agyérelmcszescdéscm.- Az akkori estére jó! emlékszem - mondom de ne haragudj, terád nem!- Pedig én is ott voltam a teherautó platóján, mint pufajkás! Elönt az in­dulat: ‘THtUtideyí' (az- És van képed ideiilni az aszta­lomhoz? Rámnéz, még mosolyog is:- Emlékezz - mondja -, hogy útközben, miközben vertek, mit tapasztaltál. Nem vetted észre, hogy az egyik gumi­bot, majdnem csak simogat? fíelevillan az agyamba: valóban, az egyik gumi­bot éppen, hogy érin­tette a gerincem, mert azt piifölték vagy hatan. Azonban az az egy gumibot nem vert. csupán lazán érintett.- Tényleg - tűnődöm hangosan -, valaki nem ütött. A börtönben sokat gondolkodtam raj­ta.- Reméltem, hogy emlékszel rá - mondja láthatóan megkönnyebbülten . Tudod nekem muszáj volt pufajkássá válnom. Az apósomat is letartóztatták, fegyveresen vett részt a forradalom­ban. így próbáltam segíteni rajta, mert közel állt a halálos ítélethez. Segítettem is, megúszta öl évvel! Ugye érted?- Most hol laksz? - kérdem.- Pesten. Szép családom van, a nyugdíjam is kielégítő, a csepeli gyár­ban voltam művezető. És te?- Vugyok-vagyogatok - felelem - öregesen, felvettem már a hetvenne- gyedik évem foszladozó köntösét. ~ k'eiszc te is kapsz majd kárpótlást a bóitönévekért. Sajnos, az én apósom mát meghalt, ő már nem veszi hasznát a kárpótlásnak.- Hát a fene tudja - böffenek rá -, talán én sem veszem hasznát. Úgy el­nyújtják ezt az egész kárpótlási ügyet, mintha legalábbis óriásteknős kort érnénk meg. Néha az az érzésem, hogy készakaiya lassítják az ötvenhatosok ügyintézését, hadd peregjünk el minél többen! ■ú pufajkásom igenlően bólogat:- Van benőn valami, de hál a fő, hogy még élünk, valahogy majd csak rendbe rázódnak a dolgok!- Es te - kérdem -, hogy kerülsz ide?- A rokonokat jöttem meglátogatni és nem tudok úgy hazautazni, hogy ne látnám Lillafüredet. Már tegnap is itt voltam, kijöttem gyönyörködni a pipikben. No ne ta­gadd, te is legelteted a szemed, tudod, a vén kecske meg a só... Van ebben is valami - gondolom ma­gamban — és nézem a pufajkásom kigúvadt szemét. Vajon valóban ő volt-e, aki csak simogatott a gumibot- lal? Ki tudja? Annyi kérdőjel volt az életemben, hogy eggyel több, nem számít. Gúvasztom hál én is a szemem, amikor kél lágy ringású, jó negyvenes női fenék vonul előttünk... Az istenek ajándékai a férfi nemnek? Vagy az ördögöké?... — lm memóriám 1956 — Tüntetők vonulnak a Margit-hídon 1956. ok­tóber 23-án Tüntetők a Bem-szobornái Naqy Imrének, a Minisztertanács elnökének rádiónyilatkozata Magyarország: köztársaság Szűrös Mátyás a Parlament erkélyéről kikiáltja a Magyar Köztársaságot 1989. október 23-an

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents