Észak-Magyarország, 1992. október (48. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-17 / 246. szám

Munkalehetőségek ÉSZAK-Magyarország 11 1992. Október 17., Szombat---------------------------­Á LLÁSKERESŐK, FIGYELEM! Listánk állandó és gyors változásánál nem kell jobb bizonyíték arra, hogy olvasóink figyelemmel kísérik a lapunkban rendszeresen megjelenő munkahely kínálatot és adott esetben élnek is a számukra legmegfelelőbb lehetőséggel. Mint ismeretes, ezzel a szolgáltatással - az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. a Megyei Munkaügyi Központtal közösen - a munkanélküliek ú jra elhelyezkedését igyekszik meggyorsítani, segíteni. Több munkanélküli olvasónk kereste fel a lapkiadó Kft-t az előfizetési díj visszatérítéssel kapcsolatosan. Az érintettek már valamennyien kézhez vehették a visszatérítést. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmüket, arra hogy az elő­fizetési díjból visszajáró összeg mindaddig igényelhető amíg olvasónk munkanélküli járadékban részesül. Az érintettek tehát az októbei 70 forintokat is átvehetik az előfizetési szelvény és a járadék folyósítását igazoló postai utalvány ellenében. Munkalehetőségek Borsod-Abaúj-Zemplénben Gazdára talált 133 álláshely. Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) MMK kirendeltsége Miskolc, Rákóczi u. 12. 46/345-928 Autóbuszvezető 5 Miskolc 343-065 Asztalos 2 Miskolc 379-370 Ács-állványozó 2 Miskolc 369-121 Ács tetőfedő 1 Miskolc 342-372 Állatkozmetikus 1 Miskolc 348-109 Áll. isk. tanár 1 Sajókeresztúr 321-262 (német óraadó tech. rajz) Ált. isk. tanító (napk.) i 2 Órnxl Ónod-8 Áll. isk. tan. (testnev.) 1 Alsózsolca 380-805 Bádogos 2 Gyömrőpuszta 393-022 Dializálő nővér 10 Miskolc 325-211/269 Eladó 1 Miskolc 347-246 Eladó (élelmiszer) 2 Miskolc 370-473 Értékesítési 10 változó 346-209 menedzser Értékesítési menedzser 20 változó 347-821 Ért. menedzser 40 Miskolc 335-221 Építőmérnök 1 Miskolc 355-211 Felszolgáló 1 Miskolc 366-811 Fodrász 3 Miskolc 377-523 Felvonó-szerelő 1 Miskolc 323-817 Felvonó-üzemmérnök 1 Miskolc 323-817 Fodrász 1 Kazincbarcika 48/31-803 Gázvez. szer. 3 Miskolc 363-627 Igazgatási ea. 1 Harsány 392-106 Hegesztő (min.) 1 Miskolc 364-811 Hentes 1 Mályi 391-780 Hidegburk. 2 Miskolc 342-372 Hidegburk. (német nyelv.) 5 Németország 362-500 Hirdetésszervező 20 Miskolc 344-711 Hűtőgépszerelő 2 Tengiz 326-811 Hűtőgépkezelő 1 Sajóbábony 328-211/459 Jogász 1 Miskolc 355-211 Jogász I Miskolc 350-611 Kazánfűtő 4 Tengiz 326-811 Kazánfűtő (olaj) 1 Miskolc 369-822/22 Kontírozó könyv. 1 Miskolc 369-822/22 Kőműves 6 Miskolc 329-417 Kőműves 10 Miskolc 320-811 Kőműves 6 Miskolc 355-245 Kőműves 4 Miskolc 342-372 Kőműves 3 Miskolc 356-665 Konyhalány 1 Miskolc 379-822 Kozmetikus 1 Miskolc 373-276 Középisk. tanár (mat., számtechn.) 1 Miskolc 370-110 Közp.fűt.-szer. 3 Miskolc 363-627 Lakatos (német nyelvism.) 3 változó 352-454 Manikűr-pedikűrös 1 Miskolc 377-523 Nevelőtanár 1 Alsózsolca 380-805 Ofset gépmester 1 Miskolc 345-840 Pénzügyi előadó 1 Miskolc 362-370 Pultos, 2 Miskolc 327-504 Színész gyak. 2 Miskolc 359-900 Szakács 1 Tengíz 326-811 Szállodai portás (német nyelvi.) 1 Miskolc 360-811 Szalagfűrészkez. 1 Szirmabesenyő 321-287 Titkárnő (német nyelvt.) 1 Miskolc 348-006 Tolmács (német) 1 Miskolc 352-454 Utazásszervező 15 Miskolc 363-013 Üzletkötő 10 Miskolc 370-297 Üzletkötő (bizt.) 5 változó 325-345 Üzletkötő 15 Változó 361-853 Üzletkötő 10 Felsőzsolca 367-321 Üzleti munkatárs 10 Miskolc 359-811 Varrónő 5 Miskolc 342-727 Varrónő 20 Miskolc 370-048 Víz-, és kpi. fütésszerelő3 Miskolc 329-417 Víz-, gáz-, és fűtésszer. 2 Miskolc 349-659 MMK kirendeltsége Kdclény, István király u. 52. 48/41-211 Csőszerelő 1 Edelény 48/41-962 Értékesítési menedzseri5 Edelény 46/341-364 Fejőnő 2 Hídvégardó 48/41-211/37 llegesztő(CO) 2 Borsodszirák 48/41-444 Italboltvezető 1 Rakacaszend Szendrő-13 Kőműves 5 változó 48/41-733 Kőműves 1 Edelény 48/41-962 Pék 1 Hídvégardó 1 lídvégardó-1 1 Pénzügyi vezető 1 Edelény 48/41-645 Üzletkötő 4 változó 48/41-844 (bizt. férfi) Üzletkötő 15 változó 346-209 Üzletkötő (férfi) 1 változó 48/41-244 Varrónő 20 Szuhogy 48/41-211/37 Takarító 1 Edelény 48/4?-433 Varrónő ' 8 Rakacaszend 347.79g MMK kirendeltsége Kazincbarcika, Rákóczi tér 6. 48/10-414 Autószerelő 3 Kazincbarcika 48/11-622 Asztalos 1 Sajóbábony 46/328-211 Ács-állványozó 1 Sajóbábony 46/328-211 Adatbanki ügynök 30 Budapest 1/1417-796 Bútorasztalos 2 Sajószentpéter 48/45-411 Bevásárló 1 Kazincbarcika 48/10-211/18-56 Buszvezető 5 változó 48/11-622 Bolti eladó Dísznöv. kert. 2 Kazincbarcika 48/14-755 (virágbolti eladó) 2 Kazincbarcika 48/16-745 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Ért. menedzser 15 változó 46/341-361 Halottszállító 1 Kazincbarcika 48/16-424 Hirdetésszervező 10 Kazincbarcika 46/344-715 Kőműves 3 Sajóbábony 46/328-211 Közi. mérnök 1 Kazincbarcika 48/11-622 Óvónő 1 Mályinka Mályinka-8 Kötöttáru-összeáll. 4 Sajószentpéter 48/45-328 Portás (középf. német) 1 Pénzügyi és számviteli Kazincbarcika 48/12-509 oszt.-vez. 1 Kazincbarcika 48/10-133 Pénzügyi előadó 1 Izsófalva 48/51-110 Reklámmenedzser 5 Kazincbarcika 46/340-660 Titkárnő (német) 1 Kazincbarcika 48/11-622 Varrónő 20 Kazincbarcika 48/10-789 Varrónő 40 Kazincbarcika 48/11-122 Varrónő (óvodai) 1 Kazincbarcika 48/10-211/18-56 Vasbet.-szer. 20 Budapest 1/16-13-840 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 48/12-386 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46/327-481 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46/341-086 MMK kirendeltsége Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. 41/21-432 Autószerelő (C, E, kát. jog.) 1 Sátoraljaújhely 41/22-019 Bet. női munkás 15 Sátoraljaújhely 41/22-122 Ért. menedzser 5 változó 46/346-2(8) 1 lirdetésszervező Idegennyelvű lev. 10 Sátoraljaújhely 344-715 (angol, francia) 1 Hollóháza 41/21-544 Kazánfűtő 4 Sátoraljaújhely 41/21-849 Kontírozó könyvelő 1 Karcsa 41/21-755 Orvos (ált.) 1 Sátoraljaújhely 41/21-849 Vasaló 5 Sátoraljaújhely 41/21-755 Vasaló 5 Karcsa 41/21-755 Védőnő 1 Bodroghalom 41/11-927 Védőnő 1 I iszakarád Tiszakarád-1 MMK kirendeltsége Tiszaújváros, Munkácsy u. 20. 4 Ált. isk. tanár (angol, német) Ált. isk. név. 4 Tiszaújváros . 49/41-732 (napközis) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Ált. isk. tan. (német) 1 Hejöpapi 49/41-732 Ált. isk. tanító 1 Hejőpapi 49/41-732 Burkoló 3 Változó 49/41-7*12 Cipőfelsőrész-készítő 40 Tiszakeszi 49/41-732 Ért. menedzser 15 változó 46/346-2(8) Húsbolti eladónő 1 Tiszaújváros 49/41-357 Hirdetésszervező * 10 Tiszaújváros 46/344-715 Kőműves 14 változó 49/41-732 Kőműves 2 Tiszaújváros 49/41-732 I-akatos-hegcsztó Min. hegesztő 1 Tiszaújváros 49/41-732 (AWI, EC, III.b) 10 Külföld 49/41-732 Pénztárosnő 1 Tiszaújváros 49/41-732 Ped. asszisztens) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Szakácsnő (betanított) 1 Tiszaújváros 49/41-732 Ügyintéző 1 Tiszaújváros 49/41-732 Üzletkötő 10 Tiszaújváros 46/363-086 Üzletkötő 10 Tiszaújváros 49/41-049 Üzemgazdász 5 Tiszaújváros 49/41-732 MMK kirendeltsége Sárospatak, Rákóczi u. 78. 41/23-124 Asztalos 3 Sárospatak 41/23-124 Ács-állv. 3 Sárospatak 41/24-558 Ápolónő 2 Sárospatak 41/23-651 Ért. menedzser 15 változó 46/346-2(8) Felszolgáló 1 Sárospatak 41/24-370 Hirdetésszervező 10 Sárospatak 46/344-715 Kőműves 3 Kenézlő 41/23-738 Kőműves 4 Sárospatak 41/24-558 Szakácsnő 1 Sárospatak 41/23-124 Szakácsnő 1 Sárospatak 41/24-370 Takarítónő (részm.) 1 Sárospatak 41/23-405 Ügynök 5 Változó 41/23-124 Varrónő 5 Sárospatak 41/23-771 Varrónő 5 Sárospatak 41/23-124 MMK kirendeltsége, Szikszó, Szent Anna u. 33. 46/396-848 Autóvill. szer. 1 Alsóvadász 46/396-455 Ért. menedzser 15 Miskolc 46/341-364 Hirdeírésszervező 5 Szikszó 46/344-715 Kőműves 3 Miskolc 46/357-403 Varrónő (betanított) 10 Szikszó 396-260 Segédmunkás 3 Miskolc 46/357-403 Üzletkötő(bizt) 3 változó 41/61-815 Varrógépműsz. 2 Alsózsolca 46/383-027 Vasalónő 2 Alsózsolca 46/383-027 Varrónő 10 Alsózsolca 46/383-027 MMK kirendeltsége, Ózd, Vasvári u. 56. 47/12-546 Asztalos 5 Ózd 47/73-241 Bőrdíszműves 20 Ózd 47/73-241 Cukrász 3 Ózd 47/73-241 Elektronikai 5 Ózd 47/73-241 alk.szerelés (női m.) Értékesítési menedzser 15 változó 46/346-209 Gyors- és gépíró 1 Ózd 47/73-241 Hentes-mészáros 4 Put nők Putnok-237 Hirdetésszervező 10 Ózd 46/344-715 Szakács 1 Ózd 47/73-241 Számviteli szakember 1 Putnok Putnok-237 Varrónő 15 Hangony 47/71-400 Varrónő 20 Ózd 47/71-032 Varrónő 10 Csernely 47/73-241 Varrónő 60 Csernely 47/71-797 Varrónő 60 Putnok Pulnok-313 Varrónő 30 Ózd-Somsály 47/73-241 Varrónő 80 Ózd 47/73-434 Üzletkötő 3 változó 47/73-241 Ügynök (bizt.) 8 Ózd 47/73-241 MMK kirendeltsége, Tokaj, Bajcsy-Zs. 16. 41/52-042 Ált. isk. tanár (német, kémia) 1 Csobaj Csobaj-5 Faluház-vez. 1 Bodrogkeresztúr B.keresztúr-1 Hegesztő 5 Tokaj 41/52-629 Géplakatos 5 Tokaj 41/52-629 Kosárfonó 5 Tokaj 41/52-120 Varrónő 15 Tokaj 41/52-522 MMK kirendeltsége, Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2. 40/13-854 Ács-állványozó 2 Mezőkövesd 40/12-011 Cukrász 2 Mezőkeresztes M.-keresztes-52 Gőzkazánkezeló 1 Mezőkövesd 40/11-746 Kőműyes 4 Mezőkövesd 40/12-011 Ruhakészítő (férfi, női) 3 Mezőkövesd 40/11-244 Gázszerelő 1 Mezőkövesd 40/13-854 Hirdetésszervező 10 Mezőkövesd 46/344-715 Üzletkötő 10 Mezőkövesd 40/11-717 Varrónő 4 Mezőkövesd 40/12-276 Varrónő 4 Tibolddaróc 40/11-244 Varrónő 63 Mezőkövesd 40/11-611 Varrónőibe!.) 5 Szomolya 1/122-3407 Varrónő gépi 5 Szomolya 1/112-3604 Vend. ip. eladó Víz-, gáz-, 2 Mezőkövesd 40/13-835 kp-i. fűt.-szer. 2 Mezőkövesd 40/11-746 Varrónő 5 Mezőkövesd 40/13-835 Varrónő 5 Mezőkeresztes M.-keresztes-34 MMK kirendeltsége, Szerencs Kossuth L. u. 3. 41/61-1909 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Hirdetésszervező 10 Szerencs 46/344-715 Könyvelő Méhésztárs 1 Szerencs 41/61-301 (v. alkalmazott) Pénzügyi előadó 1 Abaújszántó 41/61-107 (felsőfokú) 1 Szerencs 41/62-222/165 Segédmunkás (faip.) 3 Abaújszántó 41/61-107 Vájár 3 Szegi Szegi-1 Védőnő 1 Taktaharkány T.-harkány-1 MM kirendeltsége, Encs, Vörös Hadsereg u. 2. 41/86-055 Asztalos 4 Encs 41/85-344 Ált. isk. tanító (napk.) Ált. isk. tanár 1 Csenyéte 41/86-055 (angol, bármely) 1 Boldodogkőváralja 41/87-737 Ált. isk. tanító Ált. isk. tan. 1 Boldogkőváralja 41/87-737 (ének, testnev.) 1 Boldogkőváralja 41/87-737 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 11 irdetésszervező 5 Encs 46/340-715 Kárpitos 4 Encs 41/85-344 Készáruraktáros 4 Encs 41/85-344 Műszaki vez. 1 Gönc 41/88-024 Varrónő 2 Encs 41/85-344 Védőnő (körz.) 1 Abaújvár 41/88-082 Üzletkötő (bizt.) 2 Encs 41/85-144 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46/348-417 Ü zletkötő 2 Miskolc 41/88-014 Üzletkötő 3 változó 41/61-815.

Next

/
Thumbnails
Contents