Észak-Magyarország, 1992. október (48. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-13 / 242. szám
14 ÉSZAK-Magyarország Szólástér 1992. Október 13-, Kedd Váltás a demokrácia alapján?! Ez évben a vezetőóvónő nyugdíjba készült, ezért pályázatot írt ki a polgármesteri hivatal a majd megüresedő állásra. Két kolléganőnk adta be pályázatát:- az egyik Kossuth Józsefné, aki 1974-től dolgozik az óvodánkban, és kilenc évé látja el a helyettesi teendőket. Sőt, pár évvel ezelőtt nyolc hónapig - mivel a vezetőnk beteg volt - egyszemélyben volt vezető, helyettes és mellette csoportos óvónő is. Ezért sokan bíztunk vezetői képességében.- A másik kolléganőnk Csonka Ferencné - 1980- ban került az óvodába. Mivel ő később visszavonta pályázatát, ezért bemutatása itt és most szükségtelen. Minden esetre ő is több ismerettel, személyi és tárgyi feltétellel rendelkezett a harmadik pályázónál.- Sinka Andrásné, aki Miskolcról jelentkezett, a harmadik. Őt nem ismertük, az óvodát csak március 30-án mutatta be neki a polgármester úr és a nyugdíjba készülő vezetőóvónő. így tudtuk meg, hogy ő is pályázik. Ezt azóta is sérelmezzük, mert egy látogatás alkalmával hogyan lehetett minden személyi és tárgyi feltétellel kapcsolatos adatot, dolgot, problémát megfigyelni, és pályázatba foglalni, annál is inkább, mert a benyújtási határidő április 1-e volt. Bizonyítani nem tudjuk, de van olyan érzésünk, ekkor már eldőlt, ki lesz a vezető a felsőzsolcai Krisztina Óvodában. Ennek ellenére demokráciát játszottunk:- munkahelyi szavazás alkalamából - minden dolgozó szavazott - 23 szavazatból Kossuthné 15, Csonkáné 6, Sinkáné 2, szavazatot tudhatott magáénak. Ezt követően Csonka Ferencné visszalépett. A testületi ülésen nem született döntés, sok képviselő tartózkodott a szavazás során. Ekkor azonban már nyílt titok volt, hogy a miskolci kolléganőt akarják megválasztani, mert iskolai végzettsége magasabb. Vezetői, illetve irányítói készségét azonban senki nem ismeri, sem mi, sem az önkormányzat. Újra pályázatot írtak ki. A következő munkahelyi szavazásra augusztus 29-én került sor. 25 szavazatból 21 szavazatot Kossuthné kapott, a maradék 4 szavazat Sinkánéé. Ezek után jegyzőkönyvben kértük a képviselőtestületet, hogy a döntésüknél vegyék figyelembe véleményünket, mert a munkahelyi légkör itt a gyerekek szempontjából sem mellékes, nem mindegy, milyen körülmények között végzi munkáját óvónő, dajka. Kértük ezt azért is, mert a képviselőtestület korábban olyan határozatot hozott, hogy az intézmények vezetői lehetőleg helybélieket alkalmazzanak... A képviselőtestület a 21 dolgozó véleményét figyelmen kívül hagyva, saját határozatára nem emlékezve, Sinka Andrásnét bízta meg a vezetői teendőkkel 5 évre, hosszabb időre, mint saját megbízatása. Tudom, hogy a megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet. De állítólag rendszerváltás volt, és demokráciában élünk. Akkor miért nem veszik figyelembe 21 ember véleményét? Kérdem én, mint egyszerű óvónő, hol itt az igazság? Nem Sinkáné személye, az eljárás irritál bennünket. Miért hitették, akarták elhitetni velünk, hogy fontos a véleményünk. Miért játszatnak velünk „demokratikus választás” nevű társasjátékot. Akkor már nem egyszerűbb lett volna, mint az átkos pártállam idején a kinevezés után. elhozni és bemutatni az új vezetőt? Szerintem emberségesebb lett volna. Nem bántottak volna meg 22 embert önérzetében. Mondom, 22 embert, mert senki ne mondja, hogy a történtek Sinkánéra nem hatottak. Bátorságra van szüksége bekerülni és vezetőnek lenni egy olyan közösségben, amely nem őt akarta vezetőjének. Lehet, hogy a cikk megjelenése után nem sokáig leszek az óvoda dolgozója, de tartoztam a kollégáknak, a szülőknek - akik szintén Kossuthnét támogatták -, önmagámnak, valamint más községek önkormányzatainak a cikk megírásával. Azért, hogy okuljanak. (Név és cím a szerkesztőségben) Tanárnő, Oxfordból Én hívtam őt ide, hogy nálunk tanítson. Hogy terjessze egy másik kultúra értékeit. Először néhány siheder kötött bele. Nem értve a , mienktől eltérő ruházatot, sem azt, hogy más, számukra érthetetlen nyelven szólt, megráncigálták a ruháját. Egyszer azt kérdezte tőlem, hogy jellemző-e ránk az, hogy fogdossuk az idegeneket a tömegközlekedési eszközökön. Tréfával ütöttük el a dolgot. Aztán egy pénteki napon este 6 óra után a buszra várva valaki hozzányomta a falhoz, a szájára tapasztotta a kezét és emelgetni kezdte a szoknyáját. Amikor elbúcsúzott, mint minden búcsúzó, suta volt. Azt éreztem, hogy a két kultúra soha nem volt annyira távol egymástól, mint akkor. Ha majd kérdezik otthon rólunk, Miskolcról, nem fog szólni. Mert intelligens. Rólunk, miskolciakról fog hallgatni. Havrán Zoltán angoltanár * Az Agrárszövetség állásfoglalásáról Azt hiszem, köszönettel tartozom az Észak-Magyarországnak cikkem leközléséért. Igaz, az események hónapok óta érlelődtek és bizonyára többen úgy gondolják, minek ezt most felemlegetni? De ahogy elkezdődött az iskolaév, sok szülő kérdezi tőlem is: mi van az ígéretekkel? Nem erről volt szó - mármint a gyermekek iskolai hittanoktatását illetően. Az, hogy mennyije időszerű maradt ez a kérdés, bizonyítja: a szerkesztőségnek is volt a tarsolyában egy ellenkező előjelű állásfoglalás, amit cikkemmel együtt gondolom nem véletlenül közöltek le. Az Agrárszövetség állásfoglalására gondolok. Hiányos közéleti műveltségem az oka, hogy eleddig azt gondoltam az Agrárszövetség szakterülete és illetősége elsősorban az agrokultúrára terjed ki. Ebben a fogalmi körben nekem az iskola faiskolát, a fejre mondjuk a káposztafejeket asszociáltam és számomra az emberpalánták nevelése nem a kerti palántaneveléssel cseng egybe. Nem szeretnék üres szócséplést folytatni - bár ez is félig mezőgazdasági kifejezés - szeretném mindenekelőtt leszögezni a párhuzamosan megjelent cikk szerzőjének, dr. Horváth László Zoltánnak csakúgy, mint bárki másnak szíve joga, hogy saját gyermeke és általában a gyermeknevelés tekintetében olyan nézetet valljon, amilyent csak jónak lát. De tőle, az Agrárszövetségtől és még sokaktól jó lenne hallani vagy olvasni: senkinek, még egy pártnak vagy a Pártnak sincsen joga ahhoz, hogy mások gyermekének a nevelését illetően kényszerítő módon beavatkozzék! A nevelés a szülőkkel szemben nem lehet senkinek a monopóliuma! Gondolhatja valaki, hogy a témával kapcsolatosan nem készült még fel vitára a társadalom (Állásfoglalás 1 pont) Lehet, hogy valakit komolyan aggaszt az oktatási reformmal járó többlet költsége (u.o. 1-4 pont) De a szülő neveléséhez való jogát legalább elvben elfogadni, azt deklarálni szerintem nem kerülne senkinek egy fillérjébe sem! Pedig erre nagyon nagy szükség lenne, mert úgy tapasztalom és érzem, hogy kisért a múlt. A pedagógustársadalom egy részében hamis küldetés- tudat él. Az a nézet ugyanis, hogy a pedagógusnak joga van a szülő akarata és nevelési szándéka ellenében is nevelni és saját belátása szerint elszakadhat minden múltbeli keresztény nevelési- elvtől és hagyománytól. Nagyon szépen hangzik: az állami iskola ideológiai értékektől mentes legyen. (Állásfoglalás 6 pont) Jó, legyen, lehet, de csak olyan államban, amelynek a polgárai egytől egyig mentesek minden „ideológiai értéktől”. A Miskolci Katowice utcai iskolába járó gyermekek írásbeli nyilatkozatuk szerint nem ilyenek. Ez bűn? Netán újra államellenesség? Mi több, az a gyanúm, hogy az ország többi gyermekének a szülei sem ilyen ideológiai semlegesek. Az Agrárszövetség tagjai sem. Amit pedig dr. Horváth javasol megoldásként: (az európai társadalomfejlődés humanisztikus értékeiről ír) ez ugyan hol keletkezett? Milyen steril ideológiai laborban? Netán nem abban a keresztény Európában, amely éppen ezeknek az értékeknek a jegyében akarja a maga új egységét megtalálni?! Nemzeti kultúránk fogja a közvetítő szerepet betölteni - írja. Akkor miért esnek pánikba egyesek a keresztény és magyar értékeken nyugvó nevelési program gondolatától is? Köszönettel kezdtem és most hozzáteszem, ezzel a cikkel sem szeretnék senkit megbántani. Igazságtudatom és a meggyőződés vezet. Kár lenne, ha félreértés miatt bárki is úgy érezné, hogy megbántottam. Ezért fontos lenne több kérdésre világos választ adni: igen, vagy nem?! Ilyen kérdések: 1. Volt-e, van-e joga a szülőknek kérni az iskolától a keresztény és magyar értékeken épülő nevelési programot? Igen - vagy nem? 2. Volt-e joga az önkormányzatnak az érvényes titkos szavazás eredményét megsemmisíteni? Igen, vagy nem? 3. Van-e értelme az önkormányzatban a titkos szavazásnak, ha később vagy mégis az érvényesül, amit a frakcióvezetők előre vagy pláne utólag el- döntenek? 4. Támogatják-e a nevelési jogukat írásban kérő szülőket mindazok, akik erőszakkal és pártdiktatúrától féltik a demokráciát? Kanal Ernő plébános Miskolc, Hősök tere 5. Nagy átverés? Kartal Ernő rk. plébános úr az Észak- Magyarország szeptember 24-i számában mint tényt közli a fenti címet. Azt írja, hogy >(a tények közzététele segíthet a tisztánlátásban, és ez a tényközlés ilyen esetben kötelező...” Megpróbálom a tényeket én is felsorakoztatni, melyek valamilyen okból kimaradtak az említett írásból. 1. A levél, melyet Plébános Úr ismertetett, valóban eljutott a szülőkhöz. A szülők gondja csak a „szándékuknak megfelelő Nyilatkozattal” kezdődött, miszerint két alternatíva között választhattak: hittan vagy erkölcstan óra az órarendben. Harmadik alternatíva nem volt... 2. „A válaszokat úgy is értelmezhetjük: a szülők természetesnek találták, hogy az iskola nem mondhat le nevelési feladatairól.” Nem is mondott és nem is mond le! A gyerekek kb. 40 százaléka jelenleg is jár hittanra, mint tette azt korábban. A nevelőtestület minden tagja minden nap, minden órán teljesíti nevelési feladatait, melyek folyamatosak, nem csupán heti 1-1 óra feladatai! Ezt minden lelkiismeretes pedagógus tudja és teszi. 3., 5. Azt Ötv. szerint az alapfokú oktatásról való gondoskodás az önkormányzat kötelezően előírt feladata. A különböző oktatási-nevelési programok összehangolása a városban az önkormányzat kötelessége. Ezért fogadta el oktatási koncepciójában azt, hogy a lehetőségeken belül támogatni kell egyházi, alapítványi és egyéb iskolák létrehozását, ezzel egyértelművé téve egyes iskolatípusok szellemiségét. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy önkonnányzati iskolában nincs helye a hittanoktatásnak. 4. A tantestület az igazgatójelölt véleményezésekor megoszlott annyira, hogy a nevelőtestületi szavazáson, mint ez a közgyűlési előterjesztésből kiderült, titkos szavazással nem támogatja a pályázó megbízását. (49 %). Ennek oka talán az is lehetett, hogy nem is tudtak előre a bevezetendő nevelési koncepcióról?! Akkor lepődtek meg először, amikor a szülők a kiküldött levelekkel jelentkeztek, és tőlük vártak magyarázatot, eligazítást. Biztos, hogy kellemetlen helyzetben voltak, és biztosan nem esett jól egyiküknek sem, hogy nevelési kérdések megvitatásából kihagyták őket! 6. Az alkotmánybírósági döntés a nyílt és titkos szavazások kérdésében minden állampolgár számára, így a helyi önkormányzat számára is kötelező. Nem kötelező viszont pártfegyelem a frakciók egyikében sem! Legfeljebb közös egyeztetés az ülés előtt, de a szavazásnál senki nem nyomhatja meg frakciója összes igen vagy nem gombját. 7. Plébános Úr szerint sem kezdődött rossz légkörben az új tanév a 10. sz. Általános Iskolában. A hittanórák a szokott rendben folynak. Az, hogy a hittanoktatás órarendi keretben folyik-e vagy sem, nem pártkérdés! A gyerekeknek van egy kötelezően előírt óraterve, melyet nem 1 párt, se nem 4 határozott meg, és a képviselők feladata odafigyelni, hogy ezt az önkormányzati iskolákban be- tartják-e. A keresztény szellemű nevelés fokozatos bevezetése minden képviselő és pedagógus, gyerek és szülő számára természetes - a megfelelő iskolatípusban. Ezért, ha kérhetek ilyet, arra kérném a Plébános Urat, hogy a múlton való töprengés helyett felekezeti iskolák beindítását szorgalmazza, mert ezzel egy egész város oktatását színesítené. Szabó Istvánná önkormányzati képviselő A pályázat története Lehetne a címe ennek a kis tanulmánynak az is, hogy közéleti tisztaság, az adott szó becsülete, esetleg a tisztességes játék. Kizárólag a képzőművészet körébe tartozó pályázatok tapasztalatait szedem csokorba, mert ezeket ismerem. Szám szerint négyet, csak négyet, de ez is lehet jellemző. Isten őrizz, hogy más pályázatok tisztaságát kétségbe vonjam. Először is. A kiírásokat olyan személyek szövegezik meg, akik alig, vagy egyáltalán nem értenek hozzá. Egy vállalati elnevezést emblémába kértek foglalni. A pályázatnak utalnia kellett tizenkét dologra. Áz elfogadott pályamű a vállalat nevén kívül egyetlen dologra utalt, ez pedig egy stilizált kerék volt. Egy intézmény, címerpályázatához huszonkét alkalmazandó ismérvet kívánt pajzsra emelni. Az első díjat nem adták ki, a második helyre sorolt pályamunka nyert, a címert használják, s huszonkét kötelezően előírt ismérvből egyet sem tartalmaz. Egy vállalat háromszavas szlogent kért - a többszavasok kizárandók (!), ezen belül tizenegy jellemzőre kellett volna utalnia. A nyertes: öt szavas szlogen és két jellemzőre utalt. Másodszor. A kihirdetés, négy esetből háromszor késett, egy esetben elmaradt. A fenti, első példa esetében, „zaklatásra” az előre jelzett kihirdetés napjához képest, hat hét múlva tették kö2fcé. A második példa szerinti, három héttel később, a szlogen téma eredményét, ígéret ellenére egyáltalán nem közölték soha. A példák között még nem említett negyedik pályázat eredményhirdetése az ígért napon nem jelent meg. Harmadszor. Csak az első három példa eredményét tudom, a negyedikről még semmit. Tehát: két esetben vállalati dolgozó nyerte a pályázatot, a harmadik esetben az intézmény egyik vezetőjének kedvese. Milyen érdekes véletlenek. Pöcsik István Nem a kenyérrel kezdődött... A kassai Orbán torony harangjának kongatását lassan elmosta a messzeség. Egy lovasszekér po- roszkál a „hidasi” határ felé. Rajta gyerekek, idős felnőttek. Menekülnek. Egy „milicista” megállítja őket, kutatni kezd, holott mindenüket hátra hagyták. Egy hátizsákban kenyeret talál. Mi ez? Szlovák kenyér? A gyerekeknek... mondanák az asszonyok, de rájuk szól: „magyarnak nem jár szlovák kenyér” és elvette. Ez a kis dráma (sok ezer között) 1945- ben játszódott le. De nem ekkor kezdődött. A „Literárny Tyzdennik”-ben írja Ladislav Deák szlovák történész: „a szlovákok Magyarországgal és a magyar politikával szembeni túlérzékenysége megalapozott, történelmi gyökerei vannak”. Más helyen: „...1918 óta a magyar honvédek négyszer léptek át jogtalanul Szlovákia területére egyértelműen hatalmi szándékkal.” Szlovákia vezető politikusa üzente a magyar kormánynak, hogy Budapest tanuljon Pozsonytól. Tegyük meg. De előbb vegyük számba a tényeket is. 1918-ban magyar honvéd csak visz- szafelé léphette át Szlovákia határait, mert Szlovákia 1918. október 30-án deklarálja önmagát és egyesülését a csehekkel. Az ott lévő magyar katonák a monarchiában mentek még oda. 1919. április 27-én a - monarchiából kivált - cseh hadsereg támadást indít Magyarország ellen (meg akarta szerezni az északi területeket, Miskolcot, Szerencset, Tokajt, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Salgótarjánt, stb.) A sebtében összetákolt magyar hadsereg megütközött vele és kiűzte az országból, ekkor lépte át a szlovák határt, de jogosan.1938. november 2-án „Döntőbizottsági Határozat” született Bécsben, melynek 2.-ik pontja így kezdődik: „A Csehszlovákia által átengedett terület kiürítése és Magyar- ország részéről való megszállása 1938. november 5-én kezdődik...” Szlovákia határa északabbra tolódott, a magyar honvéd ezt nem lépte át soha. 1968-ban valóban átlépte magyar honvéd a szlovák határt és jogtalanul. Már csak azért is, mert az emigráns (háború után a tényleges) csehszlovák kormány 1943. december 12-én Moszkvában együttműködési szerződést kötött a szovjet kormánnyal. Hagyni kellett volna, hogy a barátok egymás között intézzék el ügyeiket. Az a vád is ér bennünket, hogy „trianoni traumában” szenvedünk. Dehát ennek is „megalapozott történelmi gyökerei vannak”. 1945. II. 21-én megvonják a magyarok választójogát Csehszlovákiában. Augusztus 2-án az állampolgári jogaitól is megfosztják a magyarokat (mert bűnös nemzet). Nem viselhetnek állami tisztséget, politikai pártja, sajtója nem lehet. Magyarország a bécsi döntés elfogadásáért 1(X) millió dollár (akkori dollár) kártérítést fizet. (Csehszlovákia tehát gazdagodott a mi „bűneinkből, habár Szlovákia fasisztább állam volt, mint mi.) Esterházy Jánost - a szlovák fasiszta törvények egyetlen ellenszavazó - képviselőjét bebörtönzik az új Szlovákiában. 1946. június 19-én rendelet jelenik meg a „reszlovákosítás- ra”. 400 ezer magyar „reszlovakizál”. 1946. november 19-én „munkaerő toborzás” címén 44 ezer magyar deportálnak a Szudéta vidékre. (1947. február 25-ig).1947. II. 10. A béke- szerződésben Szlovákia kiköveteli (szovjet segítséggel) Horvátjárfalu, Dunacsun, Oroszvár magyar falvak átcsatolását.Végül 1948-ban (a régi gárda leváltása után) visszaadják a magyttrok állampolgári jogait. Erre az időre 48 ezer magyar menekült el mindent hátrahagyva. (Esetleg kenyérrel a hátizsákban).Ezután jött a lakosságcsere (kezdték a németek kitelepítésével jóvátétel nélkül).Mindezekből is alakult a mi történelmi tudatunk.Mi lenne, ha egyszer a politikusok rájönnének, hogy ne egymást tanítgassák, vagy intsék követésre, hanem a demokráciát tanítsák népeiknek? A jelek szerint más generáció kell hozzá, de el kell kezdeni. Csapó András Miskolc
