Észak-Magyarország, 1992. szeptember (48. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-08 / 212. szám

1992. Szeptember 8., Kedd SZEMLÉZŐ ÉSZAK-Magyarország 13 Csatorna — kétségekkel Rotterdam (Reuter) — Egyik szemük sír, a másik nevet a szak­embereknek a Duna—Majna— Rajna-csatorna közeljövőbeli megnyitása hallatán — írja Rot­terdamból címzett elemzésében a brit Reuter hírügynökség.^ A szeptember 25-i megnyitással ugyanis egyrészt évezredes álom (többek között Nagy Károly csá­szár 793-ban megfogalmazott ál­ma) valósul meg azzal, hogy megszületik az összeköttetés az Északi-tenger és a Fekete-tenger között. Másrész; viszont a hajó­zási szakembereik többsége attól tart, hogy a csatorna forgalma minimális lesz, tekintve az adó­dó hajózhatósági és navigációs problémákat, a Duna kedvezőt­len sajátosságait, a kelet-európai országok gazdasági vergődését és a jugoszláviai polgárháborút. A csatorna támogatói hangoz­tatják, hogy az költségkímélő szállítási alternatívát kínál a cé­geknek a vasúttal és a közúttal szemben. A német kormány elő­rejelzései szerint a csatorna for­galma évi 5,7—8,5 millió tonnára tehető, Rotterdamban azonban ezt túlságosan- derűlátó becslés­nek tartják, s úgy vélik, jó, ha az évi 3 milliót eléri a teherfor­galom. A forgalom nagy része Ausztriá­ba, Magyarországira és Csehszlo­vákiába irányul majd — mond­ják a szakemberek. Ám- az ala­csony Duna-ihidak, a Duna sze­szélyes vízállása egyelőre nehe­zen teszi lehetővé, hogy hatal­mas tartályhajók közlekedjenek a folyón. A kisebb hajók alkal­mazása viszont növeli a költsé­geket. Ezért a nagy tapasztalat­tal rendelkező holland hajósok szerint a vállalkozóknak nehéz lesz versenyképes fuvardíjakat kínálniuk. Magyarországnál tovább egyelőre nemigen jutnak majd a hajók — mondják a szakemberek —, kiváltképp amíg, folyik a bosz­niai polgárháború. És várhatóan egyelőre olaj és hasonló termé­kek helyett inkább száraz) tömeg­árut szállítanak majd, mint pél­dául a szén, a vasamyagok, fer­tőtlenítő szerek vagy takarmány. Szabadon engedték a kémet Johannesburg (UPI) — De Klerk államfő rendeletére Dél-Afriká- ban szabadon engedtek egy szov­jet kémet. A most 56 éves Dieter Gerhardt korábban az ország haditengerészetének magas ran­gú tisztje volt, s kémkedésért 1983-ban életfogytig szóló bör­tönbüntetésre ítélték. Mint de Klerk elnök bejelen­tette, az illető szabadonbocsátá- sát Borisz Jelcin orosz elnök ve­tette fel, s a pretoriai vezetés — figyelembe véve a két ország kapcsolatainak javuláséit, vala­mint a teljesen megváltozott oroszországi helyzetet — teljesít­hetőnek találta a kérést. Ger­hardt csütörtökön este már el is utazott Svájcba, ahol most csa­ládja él — jelentette az UPI. Gerhardt 18 éven át adott infor­mációkat Moszkvának, s ezzel két legendás alak — Guy Bur­gess és Kim Philby — után. ő volt a legtovább működő szov­jet kém. Sorhajókapitányként fontos titkos adatokhoz is hoz­záfért. Saját bevallásai szerint az apartheid-rendszer elleni til­takozásul állt Moszkva szolgála­tába, a pretoriai illetékesek vi­szont úgy vélik, hogy irtfcább az anyagi haszonszerzés ösztönözte. Egyébként a kémkedésiben való közreműködésért annak idején Gerhardt feleségét is tíz év bör­tönre ítélték, de őt humanitári­us okokra hivatkozva már 1990- ben szabadon engedték. Szöul: Több mint 20 ezer pár lépett egymással házasságra az olimpiai stadionban 1992. augusztus 25- én. A házasulandók az Egyesült Egyház tagjai, amelynek alapítója, Sun Myung Moon, a szertartás ve­zetője, fényképeik alapján párosította őket össze. (MTI-fotó) Bosznia-Hercegovina és Európa Bécs (APA) — öt hónappal az egykori jugoszláv tagköztársaság, Bosznia,-Hercegovina nemzetközi elismerése után újabb kétségek támadtak ezen intézkedés éssze­rűségét illetően. Az elismerés után közvetlenül kirobbant há­ború időközben több ezer halot­tat követelt, százezreket kény­szerítőit menekülésre, az altkor fönnállt problémák közül egyet­lenegyet sem oldott meg — álla­pította meg Wilfried Seywald, az APA osztrák hírügynökség hétfői hírmagyarázatában, A fentiek alapján jogosnak minősíti azt a kérdést, hogy vajon a Boszniá­ban folyó szerb hódító háborút meg lehetett volna-e akadályoz­ni a szemben álló népcsoportok közötti újabb tárgyalásokkal. Francois Mitterrand! francia köz- társasági elnök a múlt héten nyilvánosan elismerte, hogy a jugoszláv köztársaságod „elsie­tett elismerés miatt”, a nemzet­közi közösséget társfelelősség terheli a viszályért. A Maas­trichtról megtartott televíziós vi­tában Mitterrand sajnálkozását fejezte ki, hogy Európa Jugo­szlávia esetében nem védelmezte meg „a fennálló törvényes nor­mákat”. — Az elismerés azelőtt következett be, hogy megoldot­ták volna a határkérdést, a ki­sebbségvédelmet és más fontos problémákat. Ez az. elismerés váltotta lei a viszályt; most már a legkisebb népcsoportok is sa­ját állami létre fognak töreked­ni — idézi az osztrák hírmagya­rázó a; francia köztársasági elnö­köt. Mitterrand ezzel — akaratlanul is — a nemzeti tudattal eltelt szerbek szíve szerint beszélt, akik kezdettől fogva tiltakoztak a jugoszláv állam széthullása el­len. Atanasije Jevbic szerb orto­dox püspök például a volt Jugo­szláviában kirobbant polgárhá­borúért az. Európai Közösségre és az ENSZ-re hárította a felelős­séget, amiért elismertéle „a Tito által húzott határokat”. Ezek a határok a szerbek számára az eleven testükön ütött sebek — mondotta a szerb egyházi méltó­ság egy prágai egyházi rendez­vényen. Ghevenement is — olvasható az osztrák elemzésben. A Libéria- tion című párizsi lap hétvégi kiadásának hasábjain szemére loibbantotta Németországnak: fi­gyelmen kívül hagyta Európá­nak azt a kísérletét, hogy közö­sen akadályozzák meg a jugo­szláviai katasztrófát. A volt mi­niszter szerint Bonn a maast- richti szerződést Jugoszlávia esetében egyoldalúan és önké­nyesen értelmezte, és Szlovénia és Horvátország elsietett elisme­résével az EK-partnerefcet lépés­kényszerbe hozta. — Sajnos, a tizenegv EK-part- ner követte Németországot, avég- ből, ne vonja kétségbe Maas- trichtot és az abban az írásban lefektetett közös európai külpo­litikát — vélte Ghevenement. Mirage vadászok Tajvannak Tajpej (MTI) — Tajvan 60 darab Mirage 2000—5 jelzésű sugárhaj­tású vadászgépet vásárol Fran­ciaországtól, rendkívül kedvez­ményes áron, mindössze 2,6 mil­liárd dollárért — jelentette va­sárnap az együk legnépszerűbb tajvani lap, a China Times. Az újság magukat megnevezni nem kívánó védelmi forrásokra hivat­kozva közölte a hírt, hozzáfűzve, hogy a sziget védelmi erői az át­lagosnál 20 százalékkal olcsób­ban jutnak hozzá a korszerű va­dászgépekhez, s az üzletet hama­rosan kormányszinten is bejelen­tik. Az AP tudósítása szerint a taj­vani vezetők Oroszországgal is tárgyalnak: korábbi sajtójelenté­sek szerint Tajvan szeretné 50 MÍG—29-es harci géppel is meg­erősíteni légierejét (ezt az érte­sülést a tajvani védelmi minisz­térium viszont egyelőre cáfolta). Néhány napon belül Tajvan így már a. második nagyszabású fegyverüzletet kötötte. Ugyanis szerdán Washington feloldotta a tízéves múltra visszatekintő ame­rikai fegyverszállítási tilalmat, és Bush amerikai elnök bejelentet­te: az Egyesült Államok hozzá­járult ahhoz, hogy 150 darab F—16-os harci gépet adjanak el Tajvannak, összesen 6 milliárd dollár értékben. A pekingi kor­mány — amely kínai tartomány­nak tekinti Tajvant — élesen el­ítélte az amerikai fegyvereladá­sokat. Ugyanakkor katonai szak­értők szerint Tajvant az késztet­te légierejének nagyszabású kor­szerűsítésére, hogy Kína SZU— 27-es vadászbombázókat vásárolt Oroszországtól, s e korszerű gé­pek beszerzésével „felbomlott az eddigi erőegyensúly”. „Barbara-baba” Bushnak Woodstock, USA: George Bush amerikai elnök feleségét, Barbara asszonyt ábrázoló babát kap ajándékba egy hívétől kampánykörút- ján. (MTI-fotó) Az atom figyelmeztetései SZIVÁROG A REAKTOR Újdelhi (MTI) — Egy Bombay mellet­ti tudományos-kutatóközpont kísérleti reaktorának hűtőrendszere szivárog, s a radioaktív anyagok már jelentősen beszennyeztél! a talajt, mi több, a kör­nyező tenger élővilágát is fenyegetik — jelentette vasárnapi számában az Új­delhiben megjelenő Sunday Observer. A lap független szakértőkre hivatkoz­va „jelentős méretű katasztrófának” minősíti a szivárgást, s utal arra, hogy a radioaktív szennyezettséget először még 1991. decemberében fedezték fel. Ekkor egy csővezetékből szökőkútsze- rűen a felszínre törő vízben cézium— 137-es izotópot találtak. A sugárzó anyagokat tartalmazó talajt a balese­tet követően elszállították — állította a kutatóközpont vezetése. A Sunday Observer szerint viszont máig nem tartják be az üzemeltetés megfelelő biztonsági előírásait, így nem történt meg az atomreaktorhoz kapcsolódó sé­rült csővezeték teljes kijavítása és el­lenőrzése sem. ÜZEMZAVAR AZ ERŐMŰBEN Helsinki (Reuter) — A hétvégén Lit­vániában lezárták az ignalinai erőmű egyik, a csernobiliakhoz hasonló reak­torát, miután műszaki hiba történt benne — jelentette be a finn atombiz­tonsági éis sugárzáisellenőrző központ. A hiba a reaktor forgatórendszerében következett be. Radioaktív sugárzást nem észlelték. A brit Reuter hírügynökség emlékez­tet arra, hogy a nemrégiben a térség­ben járt skandináv szakemberek el- szörnyüliködtek az erőmű biztonsági rendszerének igen alacsony színvona­lán, és a rendszer azonnali megerősí­tését követelték. A litván—fehérorosz határhoz közel fekvő, 1,5 millió kilowatt teljesítményű erőmű a balti köztársaság energia­szükségletének közel felét biztosítja. A jelentés szerint hétfőn újraindítják a leállított reaktort. SUGÁRZÓ HAZAK Tajpej (UPI) — A tajvani hatóságok rövidesen több mint 100 ezer lakásban megmérik a radioaktív sugárzás szint­jét, miután nemrégiben három épüle­tet fedeztek föl, amelyek a vizsgálatok szerint sugárzó anyagokból épültek — jelentette az UPI hírügynökség. A ra­dioaktív sugárzás a helyi altomenergia- tanács megállapítása szerint az épüle­tek aoélvázából ered. A szennyeződést egy irodaépületben és két panelházban fedezték fel. A ter­vek szerint valamennyi 1982 és 1984 között épült házat megvizsgálnak, még­pedig oly módon, hogy sugárzásmérő detektorokat osztanak szét lakóik kö­zött. Hat hét után összegyűjtik a ké­szülékeket, és kielemzik a méréseket. A sugárzás — mondja a tanács, hosszú távú veszélyt jelent a lakók, különösen a gyermekek, egészségére. Ezért vala­mennyi lakót már most egészségügyi vizsgálatoknak vetnek alá, amit a jö­vőben megismételnek. A tanács szerint a sugárzás forrása a nyolcvanas évek elején importált ócs- kavasszáliítmány lehet, amelytoőll ké­sőbb acélvázakat kötöttek. Megvizsgál­ják azt is, lehetséges-e, hogy ólom- lapocskáik ráépítésével megállítsák vagy az elfogadható szint aló csökkentsék a sugárzást a kritikus épületekben. Cáfolják az elnököt Szófia (MTI) — Bulgáriában nem nép­szerűbb az ellenzéki Szocialista Párt a kormányzó Demokratikus Erők Szövet­ségénél — állítja az Országos Közvé­leménykutató Intézet a hétfői bolgár napilapokban ismertetett legfrissebb felmérésében. Zselju Zselev köztársasági elnök a kö­zelmúltban a televízió nyilvánossága előtt elhibázott politikai irányvonal követésével vádolta a Filip Dimitrov vezette DESZ-kormányt, és azt állítot­ta, hogy ha ma tartanának választá­sokat, a BKP-ból 1990-ben kinőtt Szo­cialista Párt 30:26 százalék arányban legyőzné a tavaly októberben hatalom­ra jutott Demokratikus Erők Szövetsé­gét. Az Országos Közvélemény-kutató In­tézet adatai alapján viszont a kor­mánypárt népszerűségi mutatója 31 százalékos, míg a szocialistáké- 27. Az intézet szerint, az év eleje óta készített egyetlen közvélemény-kutatás szerint sem voltak népszerűbbek a szocialisták a kormányzó DESZ-nél. Tömeges házasságkötés

Next

/
Thumbnails
Contents