Észak-Magyarország, 1992. augusztus (48. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-01 / 181. szám

1992. augusztus 1szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Milyen a magyar Ha a címet úgy fogjuk fel mint egy kér­dést, akkor én nem is vagyok illetékes vála­szolni rá. Már csak azért sem, mert nekem eszembe se jutna ilyet kérdezni sem ma­gamtól, sem másoktól. Szerintem a magyar pontosan olyan mint én, te, ő, meg mi együt­tesen, s elegendő egyetlen pillantást vetni a tükörbe, hogy ha valamilyen személyes ok­nál fogva nem szembeköpni való akit látunk, hát tudjuk: pontosan olyan a magyar ember amilyennek látjuk, olyan mint aki tükörké­pünkként szembenéz velünk.' Ha viszont mint mostanában ismét divat lett valaki mást kérdünk meg, akkor számít­hatunk arra, hogy az illető nem tudja, de azért hosszú fejtegetésekbe bocsátkozik, | kiteregeti lelki szennyesét, hangot ad örökös lelkifurdalásának, ami valamiért egyfolytá­ban azt furdalja neki, hogy ő igazából nem is magyar ember. Aztán összehord hetet- havat, hogy neki ilyen a képe, meg olyan, nagyapja, nagyanyja, meg más felmenői okán, vagy éppen szegény önakaratából, vagy akaratán kívül ilyen-olyan hadseregek­nek, illetve hát hadseregek katonáinak, vagy csak egynek áldozatul esett édesanyja sor­sa miatt, aki még csak pontos felvilágosítást sem tud adni neki lehetséges vérvonaláról. Az ilyen szegény magyar embert én ettől még százszázalékos magyarnak tekintem, s egyáltalán nem sorscsapásként emlegetem vele kapcsolatban a szegény jelzőt, hanem mert tapasztalataim szerint az ilymódon születettek többnyire vagyoni állapotuk sze­rint is szegények. Szegény édesanyjuk is az volt, különben nem esett volna meg vele ilyesmi, s maguk is azok, hacsak az idegen vérvonal nem vezetett valamely kiváló egyé­ni tulajdonsághoz amit a későbbiek folya­mán jól lehetett a személyi gyarapodás, | gazdagodás érdekében kamatoztatni. Mert ha így történt és lehetett, akkor az a bizo­nyos vérvonalkeveredés egyáltalán nem volt hátrány, hanem egyenesen előny, amire joggal lehetne büszke az a sikeres magyar ember. Ha pedig nem büszke rá, hanem ép­pen emiatt nem tartja magát egyenrangú, egyenértékű magyar embernek - hát mit mondjak -, a saját lelke rajta, de ne vonja kétségbe, hogy én, te, ő, meg mi mindannyi­an akiknek ilyen skrupulusa nincsen magya­roknak tartjuk magunkat, még akkor is ha valóban nem tudhatjuk, hol, mikor s mi mó­don kerülhetett génjeink közé valamilyen ta­tár, besenyő, török, germán, orosz vagy más hadseregek katonáinak a génbankjá­ból. Ezt ugyanis csak éppúgy feltételezni le­het, mint ennek az ellenkezőjét, s ha én, vagy mi emiatt nem látnánk tökéletesen ma­gyarnak magunkat a tükörben, akkor hát bi­zony nem a tükörben lenne a hiba. Viszont, ha a magyarságukban kételke­dők nem ilyen szélsőséges sorspillanatokat vonultatnak fel kétségeik alátámasztására, hanem valóban nem tudják eldönteni nép­hez, nemzethez tartozásukat, akkor nekik csak azt tudom mondani, hogy engem ők és a kétségbe vont magyarságuk nem is érde­kel. Mint ahogy nem érdekel sok százmillió más nem magyar Európában. Tisztelem, becsülöm sőt szeretem is őket, mint néme­teket, franciákat, olaszokat, spanyolokat, de mint nem magyarok, egyáltalán nem izgat­nak, sőt eszem ágában sincs beléjük be­szélni, hogy gondolják meg, s legyenek ők is magyarok, mint ahogy nekem bizonyos magyarnak hitt személyek kitartóan magya­rázzák, hogy ne vágjak fel, mert én sem le­hetek magyar. Mert kérem, milyen is a magyar? Ha én most itt Magyarországon azt mondom, hogy magyar vagyok, akkor előáll egy másik és jóesetben azt mondja, hogy nem vagyok az. Rossz esetben viszont azt mondja, hogy na­cionalista vagyok, vagy annál is rosszabb, mert azt állítom magamról magyar létemre, hogy magyar vagyok, holott nem vagyok az, mert ilyen meg olyan a képem. Ezért én csak annyit mondok, hogy én pontosan tu­dom, hogy mi vagyok és az illetőnek semmi köze ahhoz, hogy mi vagyok. Ha pedig az il­lető mégis azt mondja, hogy nem vagyok magyar, mert nem is látszom annak, meg a tükörképem sem olyan, akkor csak azt tu­dom mondani, nem a képben van a hiba, hanem abban, aki csalhatatlanul tudni véli, milyen kellene legyen pontosan az a kép. Persze, ez a különös állat, az ember, ha elég sokáig sulykolnak valamit a fejébe, azért elgondolkodik, s ha nem tud megnyug­tató eredményre jutni, esetleg feltesz magá­nak is a tárggyal kapcsolatban néhány kér­dést. Nos, mit tagadjam, ón is^feltettem. A tárggyal kapcsolatban nagyjából a fenti kö­vetkeztetésre jutottam, íme le is írtam. A kép viszont nem hagy nyugodni. Megpróbáltam elképzelni egy tökéletes magyar ember ké­pét is, ami viszont már nem volt ilyen köny- nyű és logikusan felépíthető, de talán mégis sikerült. Szerintem egy tökéletes magyar ember széken ül, (már nem lovon) farmerben, vagy menedzseröltönyben (már nem kacagány- ban) éles arcélét bajusz és szakáll díszíti, roppant okosnak képzeli magát, a világ zajai ellen állandóan telefonkagylót tart a fülén és beszél, beszél, beszél... Gyöngyösi Gábor Ai MDf-el (elráztólí o választási kudarcok Továbbra is számítanak a kisgazdákra Minden időszakban — még a nyári vakáció idején is — ér­deklődésre tarthat számot, hogy miként ítéli meg belső vi­szonyait és politikai helyzetét a kormányban meghatározó pozíciót elfoglaló párt. Munkatársunk Furmann Imrével, az MDFalelnökével beszélgetett.- 1989-ben, a pártépítés klasz- szikus időszakában a Magyar De­mokrata Fórum az egész országot behálózó szervezetet épített ki. Milyen a párt szervezettsége ma?- Júniusi adatokat említek, amikor azt mondom, hogy a nyil­vántartásaink szerint 27 318 ta­gunk van Magyarországon, a kül­földön élő tagokkal együtt mint­egy 30 ezer a létszámunk. Hozzá­fűzöm az adatokhoz, hogy mi annyian is vagyunk, amennyit mondunk. A politikai pártokra jel­lemző lemorzsolódások, új belé­pések hullámzása az MDF-et sem kerülte el, viszont az elmúlt év decembere óta mintegy 800-al nőtt a taglétszám. A szervezetek száma 825 az ország területén. Szociológiai, politológiai önvizs­gálataink alkalmával azt a tapasz­talatot szűrhettük le, hogy a tagok és a szervezetek egyharmada vé­gez különösen aktív tevékenysé­get, amit kedvezőtlennek lehet ítélni egy magasabb arányszám tekintetében, másfelől két kam­pány között, félidőben aligha szá­míthat bárki is teljes körű aktivi­tásra.- Milyen a tagság összetétele?- Ez a tényező igazolja a De­mokrata Fórum néppártiságát. Szinte minden korosztály, foglal­kozási ág, jövedelmi csoport kép­viselteti magát a pártban. A gerin­cet az alkalmazotti réteg alkotja, korban a 30-50 évesek viszik a prímet.- Visszatérve 1989-re: a Fó­rum más pártokat megelőzve volt képes maga mellé állítani a vidé­ki, elsősorban humán értelmisé­get. olyan embereket, akik követ­hető példával szolgáltak a kiskö­zösségek számára. Ez meghatá­rozta az MDF akkori, megfontolt hangnemét is. 1992-ben az MDF keményen fogalmazó és politizáló pártként tűnik fel. Nem áll-e fenn a veszély, hogy emiatt az említett réteg visszavonul a helyi szerveze­tek életéből?- Sajnos azt kell mondanom, hogy ez reális veszély. Általános problémát jelent, ha egy politikai tömörülésben nem értékarányosan jutnak szóhoz a különböző sze­mélyek vagy csoportok. Az átala­kulás tekintetében tartom nagyon veszélyesnek, hogy az MDF szá­mára is nagyon fontos társadalmi csoport nem azzal az aktivitással vesz részt a közéletben, mint ko­rábban, vagy mint amit a történel­mi helyzet megkívánna. Nem vita­tom persze a politika felelősségét sem. Példával élve: a mezőgazda­ság korszakos átalakítása zajlik, s nem hiszem, hogy az agrárértel­miség megnyerhető ehhez, ha „le- zöldbárózzuk” őket.- Mit tapasztal, milyen az MDF társadalmi támogatottsága? Az MDF-re mérceként leltet tekinte- tti. politikájának sikere túlmutat­hat a párt sikerességén, kudarca szintén kihathat az egész ország­ra...- Nem lehet, nem szabad egy párt tevékenységét, jelentőségét mértéken felül értékelni. A sike­rért dolgozunk, s ha a munkának mégsem látszana eredménye, ak­kor mindenki úgy jár el helyesen, ha nem kívül keresi a baj okát, nem az embereket hibáztatja, ha­nem azt keresi, hogy mit lehet ja­vítani. Az MDF az a párt, amely leginkább képes összehangolni a különböző nézeteket valló embe­reket. A bázisunk szélesítését szolgálta a másfél éve meghirde­tett, a belső szerveződések sza­badságát rögzítő gondolat is. En­nek jegyében bemutathatjuk, hogy eltérő vélemények mellett is lehet harmonikusan dolgozni. A pártmunka társadalmi megítélése­kor némi óvatosság is ajánlatos, úgy látom ugyanis, hogy lábra kaptak a civil szerveződések, az egyes érdekkörök kisebb lépté­kekben, politikai felhangok nél­kül is képesek részt venni a közé­letben, s ez rendkívül nagy érték.- Ne menjünk el szó nélkül két időközi választási kampány, a bé­késcsabai és az oroszlányi mel­lett! Az MDF ringbe szállt, s - nem vitatva, hogy mások is ütöt­tek - kemény horgokkal akarta megroggyantam az ellenfeleket.- A politikai vitákban pro és kontra felbukkannak acsarkodó tónusok. Én különösen szomorú­nak tartom, hogy az említett két esetben programok helyett érzel­mek, demagógiák vitáztak egy­mással. Mindkét jelöltünk jól ki­dolgozott programmal indult, ami mellé nélkülözhetetlen a hasonló­an kimunkált politikai lépéssoro­zat. A két választási kudarc nem­csak megrázta, hanem fel is rázta az MDF-et.- A pártkapcsolatokról szólva: a nyár negatív szenzációja a Füg­getlen Kisgazdapárt nagyope­rettjének újabb felvonása. Az MDF nem mondott le az FKgP- ről, rokonszenvez egy olyan párt­tal, mely egyre kevésbé szimpati­kus a józan polgárok körében, ez még visszaüthet.- A pártok népszerűsége általá­ban csökkenőben van. ezen az alapon a bármelyikkel való együttműködést kockázatosnak lehetne nevezni. Az ezredforduló­ig eldől, hogy sikerül-e polgári rendet teremteni ebben az ország­ban. A Kisgazdapártban megvan­nak azok az értékek és személyi­ségek, akikkel érdemes együttmű­ködni, hogy sikerrel járjon az át­alakulás. Remélem, hogy a kis­gazdák belső fejlődése hamarosan ezeket az értékeket juttatja ér­vényre. Krecz Tibor Orosz farmergazdaság svéd segítséggel A glazovói orosz-svéd farm lakóépületei Glazovo faluban, Moszk­vától 60 kilométernyire be­mutatkozóit az első orosz farmergazdaság. T ulajdonosa Alekszej Kocsetkov, a brat- cevói Baromfitenyésztő Egyesülés egykori traktoro­sa, aki egy svéd mezőgazda- sági gépgyár segítségével hozta létre gazdaságát. A svédek elsősorban a know how-t, az önálló gaz­dálkodáshoz elengedhetetlen irányítási módszereket is­mertették partnereikkel. A család ifjabb nemzedékének két tagja két hónapig tanult egy svéd mezőgazdasági is­kolában, ahol megismerked­tek egy svéd farmercsalád­dal, akiket meghívtak, hogy legyenek segítségükre az in­dulásnál. Kocsetkov farmján 60 orosz fajtájú fejőstehén van. A fejési átlagok már az első télen elérték az 5400 literi, ebben az évben már 6300 li­terre számítanak. A gazdá­nak 200 hektár földje van, ebből 160 hektár szántó. In­duláskor 480 tonna silót cs 60 tonna szénát készleteztek. Az idén már vetettek burgo­nyát és búzát is. Kocsetkov maga keres pia­col árujának. A tej nagy ré­szét a járási fogyasztási szö­vetkezetnek adja el, literen­ként 10 rubelért. Vásárol tőle a szövetkezet 4 rubelért árpát és 5 rubelért búzát. A fennma­radó árut Moszkvába viszi. A svédek által felszerelt gazdaságnak messzi földről csodájára járnak, hiszen nemcsak kiváló betakarító és szállító eszközök segítik a kezdő gazda munkáját, ha­nem a szárítóval is felszerelt magtár és az acél silótorony. A szárítóban daráló és takar­mánykeverő is van. A tehe­nek etetése és fejése is gépe­sített, a lefejt tej hűtőrend­szerbe kerül, automatizált a szellőztetés és a trágyaelta­karítás is. A gépek karban­tartására saját műhelyt is be­rendeztek. Az orosz és svéd gazdák szerint a farm hamarosan megtéríti a befektetett költsé­geket. (AN) Másfél millió hiányzó kislány Másfél millió olyan kislány hiányzik a statisztiká­ból, akinek 1985 és 1987 között kellett volna meg­születnie Kínában - állítja egybehangzóan két jelen­tés. Hanyagság vagy bűncselekmény áldozatai-e a hiányzó gyermekek - ez egyik jelentésből sem derül ki. Az amerikai népesség-nyilvántartó hivatal kínai osztályának vezetője, Judith Banister azt állítja, hogy a hiányzó kisleányok problémája már 1980-ban fel­merült, és legalább az 1990. évi kínai népszámlálásig tartott. - A kínai kormány nem adott semmiféle fel­világosítást sem - fűzte hozzá. A másik jelentés szerzője, H. Juan Tien, az ohiói állami egyetem nyugalmazott szociológiai profesz- szora szerint nem sokat számít a kínai népszaporulat tükrében, hogy másfél millióval több vagy kevesebb leánybébi született-e Kínában. Három év alatt ugyanis 66-69 milliót ért el a születések száma. - Persze, sokat számít a dolog akkor, ha a hiányzó bé­bik bűncselekmény áldozatai lettek - tette hozzá „Kína demográfiai dilemmái” címmel most megje­lent tanulmányában. Ping Yu szociológus, aki részt vett az ohiói pro­fesszor tanulmányának elkészítésében, egy interjú­ban elmondotta az AP amerikai hírügynökség mun­katársának, hogy a kínai kormány a 80-as évek köze­pe táján külön törvényt hozott a leánycsecsemők meggyilkolása tárgyában és többeket börtönbe is ve­tettek. Judith Banister azt állítja, hogy a kínai anyák min­dig több fiú születését jelentik be, mint leányét. Né­ha „elfelejtik " egy leánygyermek születését közölni. Juan Tien viszont súlyosabb okról számol be. Sze­rinte ősi kínai szokás magukra hagyni a nem kívánt nőnemű újszülötteket. Egy másik lehetőség: a kínai leányok kevesebb ételt kapnak, mint a fiúk. és nem gondoskodnak ró­luk kellően. Ezért szegényebb körökben több leány hal meg egyéves kora előtt, mint fiú. Mindenesetre tény, hogy a szegényebb kínaiak aránylag több Fiú, mint leány születését jelentik be - olvasható mind a két tanulmányban. (MTI) Nem kívánt segítség Az utóbbi időben egyre több japán szokott rá arra, hogy munkahelyére utazva nemcsak akta­táskát visz magával. Különösen az elővárosok­ból Tokióba dolgozni utazók kaptak rá arra, hogy a magukkal vitt otthoni hulladéktól út­közben a vasútállomásokon szabadulnak meg. Mivel pedig a kánikulai hőmérséklet és a nem éppen gyakori szemételszállítás a háztar­tási hulladékból egyre inkább „szagos kérdést" csinál, sokan döntenek az „egyéni elszállítás” mellett - egészen a legelső vasúti szeméttáro­lóig. A japán vasutak szóvivője a minap arra pa­naszkodott, hogy a pályaudvarok szeméttartói zsúfolásig megtelnek halszálkával, eldobott tea- filterekkel és zöldséghulladékkal. „Ha valakit rajtakapunk, hogy megszabadul az otthoni hul­ladéktól, elmagyarázzuk neki, hogy nem a vas­út a megfelelő hely a szeméttől való megszaba­dulásra és megkérjük, hogy vigye a megfelelő helyre a hulladékot” — mondja egy vasutas, aki a tokiói körvasúinak azon a szakaszán teljesít szolgálatot, amelyen naponta százhúszezren utaznak munkahelyükre és onnan haza. Tokióban egyébként hetenként háromszor szállítják el a hulladékot a lakóházakból, de a nagy melegben még így is gyakran érezhető az utcákon a szemét bűze. Az idézett szóvivő nem tudta megerősíteni azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint a munkába utazók kimúlt háziállataik tetemeit is pályaudvari szeméttartókban helyezik el. No kommen! A dunántúli Győr városában a hűtőházi munkát a helybéliek eleddig nem vállal­ták el. Miként hallik a rádióból, egyrészt azért nem, mert kiesik, messze van a vá­rostól. Legalább három kilométerre. Másrészt azért nem vállalták el, mert: csak. Nem lehet bizony ott leányálom dolgozni, amikor kinn plusz harminc fok van, benn pedig sokfokú mínusz. A pénz viszont nem valami sok, úgy tízezer forint körüli. A helybéliek nagyon is érthetően inkább jobb, könnyebb helyre mennek dolgozni és több pénzért. Ennek követ- i keztében a Győri Hütöházban mindezide- ig főként szlovák asszonyok dolgoztak... j Tehát: szlovákok. Most viszont ózdiak. Ózdi asszonyok, akik egyfolytában hat hétig dolgoznak ott, majd hazalátogatnak a családjukhoz. És mennek vissza a tízezer, vagy keve­sebb forintokért. És nem három kilomé­terre... (priska)

Next

/
Thumbnails
Contents