Észak-Magyarország, 1992. augusztus (48. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-24 / 199. szám
1992. Augusztus 24., Hétfő Borsodi Tájakon sinii«*i!sii**aiíiiiii ÉS2AK-Magyarország 5 Nyári tüzelőgondok Ernőd (ÉM.-F.J.) - Hiába a forró nyár, a melegtől álmatlanul töltött éjszakák, sokan már a téli tüzelőgondokkal kénytelenek küzdeni. így például Faragó Lajos emődi olvasónk is, aki arról panaszkodott, hogy a még márciusban megrendelt 60 mázsa szenet a mai napig sem tudta pincéjébe hordani. Ez természetesen nem Lajos bácsi restségén múlott, hanem a másfél-két hónapos határidőre vállalt szállítás jelentős csúszásán. Többszöri érdeklődésre mást nem tudtak mondani, minthogy újabb türelmet kértek. De hiába, mert a türelem rózsát talán, de szenet a portára, a pincébe semmiképpen nem akar teremni. Pedig a gazda szerint időközben már olyanok is téli tüzelőhöz jutottak, akik jóval később igényelték. Megkerestük Feldbauer Károlyt, a Borsodi Szénbányák Vállalat Szénértékesítési Osztályának vezetőjét. Tájékoztatása szerint a tavasszal megrendelt, kifizetett szenet legkésőbb szeptember végéig -tehát jóval a tüzelési szezon kezdete előtl- szállítani fogják. A késedelem egyik okát a kitermelői kapacitás tragikus helyzetében látja (a bányák felszámolás alatt vannak, pénztelenség van...) , valamint, hogy a lyukói és a berentei szenet az elmúlt időben nem keresték. Emiatt kénytelenek voltak termelői korlátozásokat bevezetni és így a most hirtelen megnövekedett igényeket csak lassan tudják kielégíteni. Hogy mások esetleg hamarabb jutottak tüzelőhöz? Ez bizony könnyen előfordulhat. Nem mindegy ugyanis, kitől rendelte meg a tüzelőt az illető. Mivel a szenet nagyon sokan forgalmazzák, s más-más mennyiség állt az egyes TÜZEP-ek rendelkezésére. Jó passzban a Miskolci Műanyagfeldolgozó Rt. (ÉM-Ny.I)- A Miskolci Műanyagfel- dolgozó Vállalat, majd Rt. egyik hagyományos résztvevője a megyeszékhely vásárainak. Rendre sikerrel szerepelnek. Két éve Nagydíjat nyertek termékeikkel, most pedig a Magyar Köztársaság elnökének Különdíját vehette át Göncz Árpádtól Mariska György ügyvezető igazgató.- A Különdíját egész vásári szereplésünkért kaptuk - mondja Lehóczky László gazdasági igazgató. - Ám gratulált a köztársasági elnök úr legfontosabb termécsaládunk, a Flair kerti bútorok hazai és külföldi sikeréhez is.- Mennyire kedvelt ez a bútorcsalád valójában?- Nem panaszkodhatunk. 1990-től működünk együtt a holland Flair- céggel, s akkor jó lóra tettünk. Évente több tízezer garnitúra Flair-bútor fogy itthon és szerte Európában, sőt újabban Törökországban is. Ez elsősorban a kiváló minőségnek köszönhető, de nyílván megmutatkozik árpolitikánk hatása is, valamint az, hogy a termékcsaládnak 36 tagja van, tehát nagy a választék.- S mi a helyzet egyéb termékeikkel?- Elsősorban azokat emelném ki, amelyeket a háztartásokban lehet hasznosítani. így az egyszer használható, eldobható edényeket, a cellux és cell Fix ragasztószalagokat, a hűtőtáskákat, a Kombi-6 sokfunkciós háztartási termékcsaládot, a fürdőszobai és konyhai termékeket, és így sorolhatnám tovább. Mindezek a mostani vásáron is nagy sikert aratnak, nagy a hazai és a külföldi közönség érdeklődése irántunk.- Hogyan tovább?...- Mi is tudjuk, hogy az élet nem áll meg, de egyébként soha nem is ültünk nyugodtan a babérjainkon. A meglévő profilban és új területeken egyaránt lépünk. Most például nagy reményeket fűzünk igen szép kivitelezésű, reális áron forgalomba hozandó irodai irattartóinkhoz. A kertészek biztosan örülni fognak új típusú virágtartóinknak, s a hozzájuk tartozó öntözőkannáknak. A karácsonyi vásár egyik meglepetésének szánjuk praktikus fenyőfa tartóinkat. S természetesen a Flair-cég által újra és újra megújul a kertibútor család is, a hozzájuk tartozó olyan kiegészítőkkel együtt, mint például a zsúrkocsi, a napozó ágy, vagy a kérdés falilámpák. (A Mezőkövesdi Újság 1992. augusztus 13-ai számából) - Gondoljuk meg - még ebben az arannyal felérő üze- manyagáras világban is -, hogy mivel akarjuk gépkocsinkat hajtani! Az olcsóbbnak tűnő üzemeltetés a végén nagyon drága lebet, s a jobbik eset, ha nem kerül emberéletbe. Történt nemrégiben, hogy egy helyi illetőségű fiatalember PB-gázpalackkal üzemeltetett gépkocsijával Mezőkeresztesre indult. Szentistvánon keresztülmenve meg is érkezett a községbe, azonban ekkor sziszegést hallott járműve hátsó része felől. Leállította tehát gépkocsiját, felnyitotta a csomagtartót - ahol a PB-gázpalack volt beszerelve -, körülnézett benne, majd visszaült a volánhoz és - a szemtanúk elmondása szerint - legalább 3- 4 percen keresztül önindítózoll. Ekkor az utastérben robbanás következett be és lángot vetett a gépkocsi.„Szállj ki azonnal! - kiabálták neki. - Még ki tudott szállni, de így is II-III. fokú és a testfelület 30 százalékára kiterjedő égési sérülésekkel szállították a szerencsétlenül járt fiatalembert kórházba. Az elsődleges vizsgálatok szerint a robbanást elektromos szikra okozhatta. A gázpalack - mint képünkön is A felrobbant gépkocsi látható - teljesen szétnyílt, a csomagtartó felpúposodött, s a nyomás következtében a gépkocsi egyes alkatrészei 40-50 m távolságra repültek szét. A gépkocsivezetők általában tudják, hogy milyen veszélyekkel járhat a gázüzemű jármű. Sajnos a mai viszonyok arra kényszerítik az embereket, hogy még testi épségük veszélyeztetése árán is ilyen módszerekhez folyamodjanak. Igaz, hogy ez jóval olcsóbb, mint a benzin vagy a gázolaj. De megéri? Gázzal üzemeltetett gépkocsit: NE! Főpróba Tetszem? Fotó: F.M. Néhány nap múlva csengetnek az iskolában. Különösen azokban a családokban nagy az izgalom, amelyekben első osztályba készül valaki. Augusztus már a nagy kérdések hava: milyen legyen a tolltartó, a táska, az iskolábajáró cipő, a tornacucc... Szemétdomb a város szívében Miskolc (ÉM-F.J.) - Több telefon érkezett szerkesztőségünkbe a belváros zöldövezeteként számon tartott Pap-kert (ma Lehel út) siralmas állapotáról. Az egykor a város üde színfoltjaként ismert terület vadgesztenyefáiból, turbékoló vadgalambjaiból mára csak a “vad” jelző maradt. Különösen egy jókora beépítetlen telek és a hozzátartozó járdarész nyújt riasztó látványt. Ahogy a szomszédok mesélik, valaha szép házak, virágos kertek voltak itt. de körülbelül tíz évvel ezelőtt a tanács kisajátította a területet. A lakókat kitelepítette, az épületeket lebontotta, mondván: a Szeles utcai iskola szántára építenek itt uszodái. Nos, a tervekből nem sok valósultj meg, hiszen a legalaposabb szemlélődő sem fedezhet fel itt lubickoló gyereksereget. Viszont még a vak is látja, illetve érzi, a Búza térről idesereglő, csavargók által nyilvános wc-vé, esetenként éjjeli menedékhellyé átalakított „medence” pusztulását. A környéken lakók szerint valóságos gyűjtőhelye ez a kétes elemeknek: - Nem elég, hogy ide piszkítanak - panaszolja az egyik szomszéd -, de a parkoló autókból benzint lopnak, a házakból pedig biciklit, fűnyírót, meg mindent, amit érnek. Sötétedés után nem is merünk az utcára kimenni. Hát kellett ez nekünk? - Virágok helyett trágyadomb a város szívében... Szó, mi szó, tényleg nem egy kifejezetten rózsaillat csapja meg az erre- járók orrát, s ha valaki immunis lenne a szagokkal szemben, még mindig marad szörnyűlködnivalója az elképesztően sok szemét láttán. Mert hát ki takarítaná el? A helybélieknek elég, ha a saját házuk táját tisztán tudják tartani, mivel a külföldi turisták bőven ellátják őket is munkával. Apropó! Turizmus!A miskolci vásárra bizonyára sokan lesznek kíváncsiak más országokból is. És miután a környéken jók a parkolási lehetőségek, valószínűleg nem maradunk magunkra meghökkentségünkben. De tényleg: hát kellett ez nekünk?! Együttműködési börze Egyre gyümölcsözőbbek a gazdasági kapcsolatok (is) a németországi Baden-Württemberg tartomány, valamint régiónk között. Hamarosan egy újabb lépéssel kerül/het/nek közelebb egymáshoz a területek vállalatai. A magyar-német gazdasági szemináriumnak ez alkalommal Miskolc ad helyet: szeptember 8-án a Junó Szállóban találkoznak a baden-württembergi, valamint az észak-magyarországi szakemberek.A német vendégek részletes tájékoztatást kapnak régiónk iparáról, valamint az együttműködés lehetőségeiről. A továbbiakban eszmecserét folytatnak a szeminárium réstvevői, majd lehetőség nyílik üzemlátogatásokra is.Nagy érdeklődés előzi meg mindkét régió szakmeberei körében sorra kerülő együttműködési börzét. Híradás egy távoli találkozóról ,,Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent...” /Radnóti Miklós/ (A Csáti Újság 1992. augusztus 1II/8.számából) Különös eseményre invitáló levelet vehettünk kézhez... Egy találkozóra szólt a meghívás - fővárosunkba. Nevezetesen: a most Budapesten élő, volt mezőcsátiak hívtak meg... bennünket is... a Magyar Honvédség Művelődési Házában tartandó baráti találkozójukra. A sors úgy hozta, hogy nem vehettünk részt ezen az összejövetelen... ...a rendezők nemrég kedves, lírai érzelmekkel telt beszámolót küldtek el címünkre. Ennek alapján adhatunk tájékoztatást olvasóinknak egykori polgártársaink eme jeles összejöveteléről. A hazaküldött „éhnényösszegzést” nem lehet meghatottság nélkül olvasni! Bevezetőként Radnóti fentebb címül vett, örökbecsű sorait idézik - mintegy „ráhangolásul” mondandójukra. Majd ilyeneket írnak: „Szülőföld!" Mennyi mindenről beszél ez az egy szó! Milyen sok emléket, mennyi kedves ismerőst idéz!... Ezek a magunkkal hordott érzések késztettek bennünket arra, hogy az évtizedek alatt Mező- csátról elköltözött barátok, ismerősök - ma már budapesti lakosok - találkozhassanak... A hatvannyolc megjelent arcán ragyogott a mosoly, a megértés bíztató reménye. A résztvevők nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatták szülővárosunk illetékes „delegátusának”, Amóth János polgármesternek a Mezőcsát jelenéről, s tervezett jövőjéről adott tájékoztatóját, amelyet „a polgármester úr elérzékenyillt hangon ismertetett". Aminek hatására aztán - írják „Közössé vált a cselekvésre késztető gondolat: mit tehetünk Mezőcsátért? Megtudhatjuk tehát, hogy nem csupán egy afféle„nosztalgiázó” baráti összejövetelt rendeztek az egykori Csátiak... hanem az elhagyott szülőföldjeién- és jövőbeli sorsa is érdekli őket... Sőt, mint az is kiderült, éppenséggel tenni, cselekedni is késztetést éreznek iránta... A jó értelemben vett lokálpatriotizmust, a „kisháza” különös sze- retetének, felemelése szándékának szép megnyilvánulását kell ebben látnunk. Jó érzés tudni, hogy elszármazott..., elkerült, s ott élő polgártársaink nemhogy elfeledkeztek volna szülővárosukról, egykori lakóhelyükről, hanem éppen ellenkezőleg: szoros kapcsolatban állnak, vagy kívánnak vele állni, s - amennyire, tőlük telik - segíteni is akarják annak további boldogulását. Nincs okunk kételkedni ebbéli jó és nemes szándékukban, elhatározásukban! Priska Tibor Többszöri elvolvasás után sem lehetséges más következtetés. Sajnos. Csakis az, hogy Harry Schuller nem magyar. Ráadásul új-zélandi. Most mégis ő ordította be magát a Rekordok Könyvébe, ámbár, mint említettük volt, nem magyar, csak 24 éves, viszont 130 decibelt tud ordítani. Ha nagyon akarja, túlüvölti a hi fi tornyot. Az előző rekorder 128 decibelre volt képes. Ez sem akármi! De ősem magyar. Pedig azért mi is ki tudjuk nyitni a szánkat. E sorok rovója több, kiválóan ordító emberre is jól emlékszik. Szinte még a fülében cseng. Ami cseng. A kecskeméti katonáskodás idején, amikor a laktanyától - körleten belül - kábé száz méternyire lévő ebédlősátorhoz kellett elmasíroznunk, ehhez a látványos művelethez mindig meghívtuk vezényelni az egyik, hatalmas darab kollégánkat, ki sajnálatosan az egész katonásdit ortopédként töltötte el. Befáslizta a lábát, tornacipőre cserélte az átkozott, viszketést okozó csizmaszerűséget és nem járt gyakorlatra. Galambszívű ember létére az ezredben ő volt a legjobb ordító. Továbbszolgáló őrmesterek is ijedten húzták össze magukat kilométerrel arrább, amikor kedvünkért - tehát az ebédlőhöz menet - sorakozót, vigyázzt, indulj-t vezényelt, de úgy, hogy a kaszárnya ablakai beleremegtek. A második legjobb ordító Lázár Ervin - ma író - volt. Egy alkalommal a feljebbvalónál való megjelenést gyakoroltatták velünk. Párosával kellett fölállítunk, hol az egyik, hol a másik rendelte magához ttz alantas beosztásút, a szabályzat által előírt szöveggel. Ordítanunk kellett, hogy az állomány tagja tényleg meghallja. Réten folyt a lélekemelő gyakorlat, amikor is kilométerek messzejéből hírnök jő pihegve. Közli, hogy amon- nan a messzeségből a hadnagy úr üzeni, miszerint mi ketten azonnal hagyjuk abba a gyakorlatot, mert nem érti a saját hangját. Parancs, az parancs! Látszólag megbántottam valójában boldogan nyúltunk el a fűben, lerúgva azonnal a förtelmes lábbelit, kapcáinkat lőtávolon kívülre kiterítve. Bizonyos, hogy bárki tudna kiváló hangú, jótorkú embereket sorjáztatni a maga eseteiből. De nem is kéne messze évtizedekben keresgélni, hiszen a mában élünk, tapasztaljuk társadalmi, politikai életünk megnyilvánulásait... És mégsem közülünk való az ordító rekorder! Pedig föltehetően felhívások is elhangzottak a versenyre. A rekord megdöntésére. Lehetséges, hogy a mieink nem hallották. Saját ordításaiktól. Erték(meg)őrzés Miskolc (ÉM-Mészáros) - A jámbor fürdőzni vágyó fogja két gyermekét, s elindul szokásos évi egyszeri strandolásra. Szeremcsésen megérkeznek, belépőket megvásárolják, majd irány az értékmegőrző: leperkálják az őrzésért járó húszast, átadják a kevéske pénzt, ám ennél fontosabb személyi iratokat tartalmazó táskát, s ekkor már semmi más nincs hátra, mint a felhőtlen fürdőzés. Az ég boltozatja is felhőtlen, a Nap nem hét, de annál sokkal több ágról süt. Olyannyira, hogy a jámbor fiirdőző egyik gyermeke alig néhány perc elteltével máris egy jéghideg üdítőért áhítozik. No, hát ezen ne múljék, óvatlanul megközelítik az értékmegőrző magas hivatalát. Némi pénzt szeretnének magukhoz venni a leadott tárcából, s eme kérvényüket /igaz, nem írásban/ előadják az ott posztoló hölgynek. Ezt nem kellett volna! Mert rögvest az iskolában érezték magukat, pedig ama fránya kölkök még az oskola bárminemű érzetétől is enyhe, többszöri hangulati felidézésétől pediglen mind erősebb hőhullámot kapnak így augusztus tájékán. “Nézze, kedves Értékmegőrző Nagyságos Asszony, én azért hoztam ide az éltékeimet, mert hallottam arról, hogy egyesek nem átallanak bizonyos tárgyakat eltulajdonítani mások reklámtáskáiból, míg azok élvezik a hűs hullámokat a medencében. Namármost, ha nekem, avagy rakoncátlan, hideg üdítőre vágyakozó csemetéimnek némi forintocskára van szükségünk, bármily furcsa ez. Önhöz fordulunk, ugyan részesítsen már minket ama nagy kegyben, hogy megszabadíthassuk tárcánkat néhány forin- tocskától, s azért onnan, mert ide adtuk le. S aztán, vissza is adnánk azt Önnek, ha lenne oly szíves továbbra is megőrizni. Minderre válaszolta ön, drága asszonyom, hogy: nem. Pontosabban: ha kivesszük értékünket, már nem is adhatjuk vissza. Majd, mint aki nagyon unja már ezt az egész alulról jövő népi kezdeményezést, még egyszer lenézett rájuk onnan a magasból, s utolsó döfésként még megjegyezte: különben is kevesen vagyunk, mi lenne, ha mindenkinek csak úgy odaadogatnánk az értékeiket, utána meg vissza kellene vennünk. Íme itt tartunk Miskolc-Tapolcán, az idegenforgalom kellős közepén. Pár lépéssel a gyerekek arrébb húzódtak, eldöntendő, mit tegyenek. Aztán vissza, s elkérték tárcájukat.
