Észak-Magyarország, 1992. augusztus (48. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-10 / 188. szám

12 ÉSZAK-Magyarország Munkalehetőségek/Hirdetés 1992. Augusztus 10., Hétfő ÁLLÁSKERESŐK FIGYELEM! Szerkesztőségi telefonjaink is bizonyítják, mind többen kísérik figyelemmel munkanélküli olvasóink közül az álláslehetőségek listáját. Mint ismeretes, lapunk és a Megyei Munkaügyi Központ ez­zel az új szolgáltatással igyekszik az álláskeresők szolgálatára lenni. Telefonálóink hívták fel a figyelmünket arra, hogy táblázatunk nem mindig naprakész, mivel a már betöltött munkahelyek is szerepel nek rajta. Elnézésüket és megértésüket kérjük ezért, de az eltelt rövid idő és a korábbi tapasztalatok hiánya miatt, a rendszer még nem működik elég olajozottan. Reméljük, az elkövetkezendőkben nem lesz ok hasonló panaszra. Több munkanélküli olvasónk keresi fel az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft.-t az előfizetési díj visszatérítésével kapcsolatosan. Azok az érintettek, akik vidéken élnek, és már bejelentették igé­nyüket, csatoltan megküldték az előfizetési szelvényt és a munkanélküli-járadék folyósítását igazoló postai utalványt, hamarosan kézhez vehetik a visszatérítést. Azoktól viszont, akik csak az igény be­jelentését tették meg, és nem küldték el az említett szelvényeket, türelmet kérünk. Az egy-egy körzetből érkezett jelentkezések csoportosítása folyamatban van, és részükre a lapkiadó kft. mun­katársai személyesen juttatják el a 70 forintokat. Munkalehetőségek Borsod-Abaúj-Zemplénben Szakma/állás Fő Hol? Érd. (tel.) MMK kirendeltsége, Miskolc, Rákóczi u. 12. 46/345-928 Autófényező 1 Miskolc 379-698 Ács 1 Miskolc 367-133 Ács 2 Miskolc 347-253 Áru kiadó-pénztáros 8 Miskolc 391-160 Áruösszeállító Általános iskolai tanár 7 Miskolc 391-160 (magyar—angol) Általános iskolai tanár 1 Miskolc 361-773 (testnevelés—bármely) Általános iskolai tanár 1 Boldva 399-012 (könyvtár—ének) 1 Miskolc 371-748 Burkoló 3 Mályi 391-123 Burkoló 2 Miskolc 364-421 Csőszerelő 1 Miskolc 383-924 p Épületbádogos 10 változó 346-417 Felszolgáló 2 Mályi 391-108 Felszolgáló 1 Miskolc 366-811 Festő 2 Mályi 391-123 Fűtésszerelő 1 Miskolc 383-924 Gázvez.-szer. 2 Miskolc 346-023 Gépjármű szerelő (német nyelvismeret) 1 Miskolc 351-866 Gépjárművill.-szerelő (német nyelvismeret) 1 Miskolc 351-866 Gépkocsimosó 1 Miskolc 329-611/2 Gondozónő 2 Miskolc 320-045 Gyors- és gépíró 1 Miskolc 348-804 Hegesztő (minősített) 3 Miskolc 357-836 Hentes 4 Miskolc 384-621 Hidrogeológus 1 Miskolc 355-211 Iskolatitkár 1 Miskolc 369-337 Kazánfűtő-udvaros 1 (Miskolc 369-337 Kazánszerelő 1 Miskolc ’ 383-924 Kereskedelmi ügynök 10 Miskolc 347-052 Konyhai kisegítő 3 Miskolc 368-221 Konyhai segédmunkás 1 Miskolc 366-811 Kőműves 5 Miskolc 342-372 Kőműves 5 Miskolc 346-202 Kőműves 4 Mályi 391-123 Kőműves 4 Miskolc 344-258 Kőműves 5 Miskolc 367-375 Kőműves 3 Miskolc 346-023 Kőműves 6 Miskolc 376-338 Kőműves 3 Miskolc 347-253 Kőműves 6 Miskolc 355-245 Közp.-fűtésszerelő 1 Miskolc 362-200 Közp.-fűtésszerelő Műszaki tanár 2 Miskolc 346-023 . (távközi techn.) 1 Miskolc 341-887 Óvónő 4 Ernőd 392-289 Pék (szakin.) A Miskolc 328-612 Pék 1 ^Miskolc 351-704 Pultos 2 Mályi 391-108 Segédmunkás (varrodai) 3 Sajóvámos 389-402 Segédmunkás (építőipari) 6 Miskolc 355-245 Segédmunkás 4 Miskolc 384-411 Szakács 1 Miskolc 366-811 Szakács 2 Mályi 391-108 Szerszámkészítő 1 Miskolc 349-011 Tanár (német-magyar) 1 Miskolc 349-867 Tanár (matematika—fizika) 1 Miskolc 349-867 Tanár (német, óraadó) 1 Miskolc 369-337 Tanító 1 Boldva 399-012 Takarító 1 Miskolc 371-748 Titkárnő (német nyelvt.) 1 Miskolc 348-006 Titkárnő (német nyelvt) 1 Miskolc 342-743 üzletkötő 15 Miskolc 362-418 üzletkötő 3 Miskolc 341-086 üzletkötő (biztosítási) 10 Miskolc 327-481 üzletkötő 20 változó 384-870 üzletkötő 3 Miskolc 345-666 üzletkötő 8 Miskolc 348-006 Varrónő 20 Miskolc 370-048 Varrónő (betanított) 10 Bőcs-Sajólád 394-211 Varrónő 10 Miskolc 342-727 Varrónő 20 Sajóvámos 371-585 Varrónő 10 Miskolc 325-011 Vasalónő 5 Miskolc 370-048 Vegyész 1 Miskolc 345-611 Vegyészmérnök 1 Miskolc 355-211 Vízmin.-véd. szakértő 1 Miskolc 355-211 L ÉRTESÍTJÜK T. Gázfogyasztóinkat, hogy hálőzat- karbantartási munkálatok miatt 1992. augusztus 12-én 7.00 — 20.00 óra között Ózd város egész területén teljes gázszüneíet tartunk a vezetékes gázszolgáltatásban. Kérjük a közületi és a háztartási fogyasztóinkat, hogy a jelzett időpontban a gázmérő előtti főelzárót elzárni és zárva tartani szíveskedjenek. Bármely, a gázszolgáltatással kapcsolatos kérdésünkre a korlátozás időtartama alatt az óz­di 12-772 telefonon adunk felvilágosítást. Egyben kérjük a fogyasztóink türelmét és megértését. TIGÁZ Miskolci Üzemigazgatóság B.-A.-Z. m-i Kirendeltség Szakma/állás Autóviil.-szerelő (C-vizsg.) Ápolónő Felszolgáló(nő) Földmunkagép-kezelő Kőműves Pék üzletkötő Varrodai szalagvezető Varrónő Vegyipari szakmunkás (ffi) Védőnő Fő a. Hol? Érd. (tel.] y, István király u. 52. 48/41-21' 1 Edelény 48/41-211 1 Tornanádaska 48/41-211 2 Edelény 48 41-211 1 változó 48/41-211 1 Edelény 48/41-962 1 Hidvégardó Hidvégardó—11 15 változó 46/346-209 1 Rakacaszend 342-728 8 Rakacaszend 342-728 5 Sajóbábony 329-211 Szakma/állás Fő Hol? Érd. (tel.) Általános iskolai tanár (idegennyelv, kémia, , ének, rajz, történelem, fizika, számítástechnika) 7 Aszaló . 46/396-704 Bet. munkás (hűtőházi) 15 Miskolc 41/86-426 Hentes 1 Miskolc 46 358-107 Húsbolti eladó 1 Szikszó 46/396-876 Könyvelő (számítógép-isin.) 1 Szikszó 46/396-533 Segédmunkás (vágóhídra) 1 Szikszó 46/396-876 Varrónő (betanított) 10 Szikszó 46/396-260 üzletkötő (biztosítási) 5 változó 46/348-417 üzletkötő (biztosítási) 3 változó 46/396-848 1 Hidvégardó polgm. hiv. MMK kirendeltsége, Kazincbarcika, Rákóczi tér 6. 48/10-414 MMK kirendeltsége, Ózd, Vasvári u. 56. 47/12-546 Családi alkalmazott (angol nyelvtudás) 60 Izrael 47/13-241 Asztalos 2 Kazincbarcika 48/12-676 Folszolgáló(lány) Asztalos (épület és bútor) 10 Berente 48/11-107 (német nyelvtudás) 5 Stuttgart 47 13-241 Autószerelő 5 Kazincbarcika 48/11-281 Gazdaságvezető (részmun­Buszvezető 20 változó 48/11-622 kaidős, német nyelvt.) 1 Ózd 47/13-241 Elemző közgazdász 1 Kazincbarcika 48/10-811 Müanyagip. szakmérnök 1 Ózd 47/12-736 Felszolgáló 2 Kazincbarcika 48/12-468 Szobafesto-mázoló 2 Ózd 47/13-241 Fűrészgépkezelő 6 Kazincbarcika 48/11 -352 Varrónő 15 Hangony 47/11-400 Kovács 1 Kazincbarcika 48/11-611 Varrónő 20 Ózd 47/11-032 Lakatos (mérlegjavító) 2 Kazincbarcika 48/11-611 Varrónő 10 Csernely 47/13-241 Varrónő 20 Kazincbarcika 48/10-789 Varrónő 60 Cserriely 47/11-797 üzletkötő 5 változó 46/348-417 Varrónő 64 Ózd-Somsály 47/13-241 üzletkötő 50 változó 48/10-414 Varrónő 100 Ózd 47/13-434 Vájár 10 Budapest 1/166-8529 MMK kirendeltsége, Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. 41/21-432 üzletkötő 10 változó 46/348-417 Általános iskolai tanár üzletkötő 1 Ózd 47/11-332 (angol—bármely) Általános iskolai tanár 1 Nagyrozvágy Riese—55 (rajz—bármely) 1 Nagyrozvágy Riese—55 Értékesítési menedzser 15 változó 46/346-209 Nőiruha-készítő 32 Pálháza 41/22-343 Pénzügyi előadó 1 Felsőberecki 41/22-406 Ruhakészítő 15 S.-aljdújhely 41/22-343 Ruhakészítő 15 S.-aijaújhely 41/22-211 Varrónő 6 S-aljaújhely 46/370-078 MMK kirendeltsége, Tiszaújváros, Munkácsy u. 20. 49/11-: Asztalos 1 változó 49/11-732 Autószerelő 2 Tiszaújváros 49/11-732 Ács-állványozó 2 változó 49/11-732 Bet. gépkezelő (sörfőzdéi) 1 Tiszaújváros 49/11-732 Bet. munkás (építőip.) 1 változó 49/11-732 Burkoló 1 változó 49/11-732 Cipőfelsőrész-készítő 30 Tiszakeszi 49/11-732 Épületgépész 3 Tiszaújvá ros 49/11-732 Festő-mázoló 5 változó 49/11 -732 Főkönyvelő(nő) 1 Nagycsécs 49/11-732 49/11 -732 Kőműves 2 változó Lakatos 1 változó 49/11-732 Segédmunkás (építőip.) 4 változó 49/11-732 Vasbetonszerelő 1 változó 49/11-732 Villanyszerelő 1 változó 49/11-732 Udvari munkás (6 órás) 1 Tiszaújváros 49/11-732 MMK kirendeltsége, Sárospatak, Rákóczi u. 78. 41/11-124 Ács 2 Sárospatak 41/11-114 Ács-állványozó 4 Sárospatak 41/12-558 Épületbádogos 1 Sárospatak 41/11-133 Hidegburkoló 2 Sárospatak 41/11-133 Kőműves 2 Sárospatak 41/11-114 Kőműves Középiskolai tanár 2 Sárospatak 41/12-558 latin—bármely szak 1 Sárospatak 41/11-039 francia-bármely szak 1 Sárospatak 41/11-039 angol—bármely szak 1 Sárospatak 41/11-039 német—bármely szak (matematika—számítás­1 Sárospatak 41/11-039 technika) Szállodai portás (német, 1 Tokaj 41/11-124 vagy angol nyelv) 1 Sárospatak 41/11-744 Titkárnő (angol nyelvism.) 1 Sárospatak 41/11-039 MMK kirendeltsége, Szikszó, Általános iskolai tanár Szent Anna u. 33. 46/396-848 (magyar—történelem) 1 Selyeb Selyeb—1 MMK kirendeltsége, Tokaj, Bajcsy-Zs. 16. 41/52-042 Daru- és traktorvezető 1 Tokaj 41/52-247 Hajógépész 2 változó 62/24-949 Uszálykormányos 1 változó 62/24-949 Hajóvezető 1 változó 62/24-949 Varrónő 15 Tokaj 41 /52-522 üzletkötő 5 Tokaj 41/52-042 MMK kirendeltsége, Mezőkövesd, Dózsa Gy. 2. 40/13-854 Férfi-női ruhakészítő 3 Mezőkövesd 40/11-244 Gázszerelő 1 Mezőkövesd 40/13-854 Gépi fejő 2 Csincse Csincse-4 Gulyás 1 Csincse Csincse—4 Műhelytakarító 1 Mezőkövesd 40/11-011/41 üzletkötő 10 Mezőkövesd 40/11-717 Vasaló 2 Mezőkövesd 40/11-244 Varrónő 6 Mezőkövesd 40/12-276 Varrónő 4 Tibolddaróc 40/11-244 Varrónő (betanított) 5 Szomolya 1/112-3407 Varrónő (gépi) 5 Szomolya 1/112-3604 Varrónő 5 Mezőkeresztes Mezőkeresztes—34 MMK kirendeltsége, Szerencs, Kossuth L. u. 3. 41/61-107 Általános iskolai tanár (angol vagy német) Általános iskolai tanár (magyar-bármely) Cukrász (nehéz) Védőnő Taktaharkány 1 Taktaharkány—1 1 Szerencs 41/31-247 1 Mád 41/61-107 1 Taktaharkány Taktaharkány-1 MMK kirendeltsége, Encs, Vörös Hadsereg u. 2. 41/86-055 Ács Általános iskolai tanár 1 Encs 41/42-831 (matematika—bármely) 1 Szalaszend Szalaszend—3 Általános iskolai tanár 1 Hernádvécse Hernádvécse—7 Építőip. bet. munkás 1 Encs 41/42-831 Felszolgáló 1 Encs 41/42-831 Hidegburkoló 1 Encs 41/42-831 Húsipari szakm. Közp.-fűtés és cső­3 Encs 41/42-646 hálózatszerelő 1 Encs 41/42-831 Kőműves 1 Encs 41/42-831 Varrógépműszerész 1 Encs 41/42-344 Varrónő 2 Encs 41/42-344 Miskolc, 1992. augusztus 7. t A Borsodi Ruházati Kereskedelmi Részvénytársaság Igazgatósága menedzser típusú vezető munkatársat keres a tiszaújvárosi SAJÓ ÁRUHÁZ Kft. Ügyvezetői posztjára A feladat ellátásához szükséges: a közgazdasági, kereskedelmi ismeret és gyakorlat a előny: 45 év alatti életkor és szakirányú felsőfokú végzettség A pályázathoz csatolni kell: a részletes szakmai önéletrajzot, a a szakmai végzettséget tanúsító okirat-másolatot További információk és jelentkezés: Borsodi Ruházati Kereskedelmi RT. Miskolc, Széchenyi u. 115.sz. Vállalkozási osztály A pályázat benyújtásának határideje: 1992. augusztus 31. *5268/1H* 4

Next

/
Thumbnails
Contents