Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-08 / 160. szám
1992. július 8., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Üj óvoda belseje. Többmilliárdos értékekről döntenek Kinek és mit ad át a VÁB? Negyven évig minden ..simán ment”, legalábbis, ami az állami tulajdonlást illette. A rendszerváltással, a politikai és társadalmi átrendeződéssel felszínre kerültek az eddig a ..mélyben lappangó” tulajdonjogi indulatok, s aki tehette (leheti), a markát tartja, részt követelve a javakból. Elsősorban a helyi önkormányzatok igyekezenek élni azzal a törvényes lehetőséggel, ami meghatározza és biztosítja a tulajdonlás kereteit, gyakorlatát. Ezért is került az érdeklődés homlokterébe a Vagyonátadó Bizottságok munkája. Miről és hogyan kell dönteniük, mire kaptak törvényes felhatalmazást? — kérdeztük Piukovics Józsefet, a VAB Bo.rsod-Abaúj-Zemplén megyei vezetőjét. — Milyen rendelet szabályozza a bizottság működését? — Az Országgyűlés 1990-ben döntött az állami tulajdonok elosztásáról. s a (13/1990. (X. 4.) sz. kormányrendelet vagyonátadó bizottságok megyei, fővárosi megalakításáról intézkedett. Feladata: a helyi önkormányzatok tulajdonába kerülő vagyon átadásával összefüggő feladatok ellátása. Folyamatosan kell dönteni lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiségek, épületek és építmények, beépítetlen földterületek. műemlék ingatlanok, védett természeti területek, közmüvek vagyonáról, vizek, közcélú vízi létesítmények és vízi közmüvek, illetve egyéb vagyonok önkormányzati tulajdonba adásáról. Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyében 1991. szeptember 16-án tartotta alakuló ülések a VÁB. — Hány település tartozik hatáskörükbe, s mekkora vagyonról döntenek? — Borsod-Abaúj-Zemplén megye esetében 15 város és 335 település vagyonátadási ügyére terjed ki hatáskörünk. Az értékeket csak becsülni lehet, ami több lízmilliárd forintot jelent. A Vagyonátadó Bizottság az eljárások mellett, átvette a Va- gyonellenörzési Bizottság hivatali iratainak kezelését, feldolgozását, a hátralékos ügyek lezárását. — Tulajdonképpen korlátlan intézkedési joggal vannak felruházva . . . — Korántsem. Az egyházak által igényelt állami ingatlanokat a VAD nem adhatja át az önkormányzatoknak. Erről külön egyházi törvény rendelkezik. A műemléki ingatlanok ügyében pedig a bizottságnak minden esetben egyeztetnie kell az Országos Műemléki Felügyelőséggel. Sajnos, erre vonatkozóan csak ez. év május 14-én született szabályozási kormányrendelet. így a felgyülemlett kérelmek elbírálása hosszú időt vesz igénybe. A védett természetvédelmi területeken lévő ingatlanok ügyében szintén egyetértést kell elérni az Országos Természetvédelmi Hivatallal. A Vagyonátadó Bizottságnak egyedül a kárpótlási ügyekben nincs közvetlen befolyása, feladata. — Hogyan lehet mindenki számára megnyugtató módon lezárni az ügyeket? — Ténykedésünk azzal kezdődött. hogy még az elmúlt é Fehérnemügyár az újhelyi börtönben Nem tartanak a munkanélküliségtől börtön novemberében valamennyi ön- kormányzat részére egy tízoldalas tájékoztatót küldtünk. Ebben pontosan rögzítettük a bizottság feladatát, s azt. hogy a tulajdoni igényekhez milyen okiratokat kell beszereznie, csatolnia a kérelmezőnek. Ennek ellenére még mindig nagyon sok a félreértés. ;w. igényjogosultságol illetően. Am a legtöbb gondot a hiányos kérelmek okozzák. Ha valamilyen okirat hiányzik, visszaküldjük hiánypótlásra, s ez többletmunkával, időeltolódással jár. — Milyen területen sikerült a tulajdonjogi ügyeket véglegesíteni? — A VAB elsősorban azokra az ingatlanokra összpontosít, amelyek beépítetlen földterületek és olyan építmények, amelyek az 1990. évi LXV. törvény 107. paragrafusában, illetve az 1991. évi XXXIII. törvény értelmében önkormányzati tulajdonba adhatók. Ami az eredményeket illeti: a távhö vállalat átadása ez év június elsejével megtörtént. — S mi a következő feladat? — A közmüvek vagyonának, a vizek, a közcélú létesítmények és vízi közmüvek tulajdonba adása. A vízmüvekkel nem egyértelmű az állásfoglalás. Sok a kérdőjel, a bizonytalanság. Nagyon sok felsőbb szintű egyeztetés szükségeltetik a végleges megoldásig. De a VAB-nak addig is dolgoznia, egyszer és mindenkorra tisztáznia kell a felosztandó vagyonok, a tulajdonosi jogkörök és vagyoni értékek működési feltételeit. — fekete — a Egy év alatt 490 bevetés Az Aerocaritas Sürgősségi Közúti és Légi Mentőszolgálat 1989. és 1992. június 15- ike között összesen 2782 sérültet, illetve beteget részesített ellátásban, tudtuk meg a szolgálat budapesti központjában. Ez idő alatt a gyors beavatkozás ellenére 110-en a helyszínen vesztették életüket, s harminc volt azok száma akiket egészségesnek nyilvánítottak a vizsgálatok során. Az eltelt három év alatt a legtöbb 1469 baleseti sebészeti sérült, s a legkevesebb három, fogászati beteg volt. Életveszélyes sérültet 117 személyt földi bázisokon, további 51-et pedig a légi bázisokon részesítettek ellátásban. Az Aerocaritas három — Székesfehérvárra, Szolnokra és Miskolcra telepített MI— 2-es mentőhelikopterei 1991 májusától 1992. június 15-ig 490 bevetésben vettek részt, s ebből 336 premier es 101 szekunder jellegű feladat volt. A sátoraljaújhelyi és fegyház falai között mostanában nem tartanaik munkanélküliségtől. Az elsősorban ágyneművarrásra specializálódot t fehérnemű- gyárban munkát kaphat valamennyi fogva tartott. E tény jelentősége csak akkor mérhető fel igazán, ha tudjuk. hogy Magyarország tizenkét büntetés-végrehajtási vállalata közül egyedül a Sátoraljaújhelyi Fehérneműgyár biztosít teljes foglalkoztatottságot a szögesdrótos, kifejezetten vastag és magas falaik mögött raboskodó élítéltek számára. A zsúfoltság itt kevésbe gyötrő. mint a miskolci Fazekas utcában, s az ellátásra, a kosztra sem lehet panasz. Ezt. maguk az elítélték is megerősítették, amikor néhány .szót válthattunk velük a falaik, a rácsok mögött töltött évekről. Most azonban maradjunk a íehérneműgyárnál, amelynek termelési osztályvezetője. Bakai László .kalauzolt bennünket a különböző üzemek között. Nagy úr a muszáj: a szabászasztalok, a varrógépek, a .hímzőautomaták között a kérges kezű, lapáttenyerű férfiak ugyanúgy megállják a helyüket, mint a finomabb ujjú asszonyok. A késztermék pedig nemzetközi összehasondításA nehéxkexu férfiak is megtanulják a finom munkát. A sxabásxasstalnál Munka köxben gyorsabban telik az egyébként nehezen múló idő. (U. J. felv.) ban is kiállja a próbát, hiszen az Üjhelyben összeállított és megvarrt ágynemű a .Közös Piac országaiban talál vevőre. Az alapanyag és a ■szaktudás magyarországi, s ennek a bérmunkának még akkor is örülni kell. ha tudjuk, a profit java része a külföldi befektető bankszámláját gyarapítja. Nem titok, hogy varrógépek zakatolnak az újhelyi börtönben, de azt kevesen tudhatják olvasóink közül, (hogy a fehérneműgyár a „fénykorban” uralta a hazai piacot. A Magyarországon eladott ágynemű hatvan százalékát a sátoraljaújhelyi elítéltek varrták és csomagolták. A hazai piac a fizetőképes kereslet csökkenése miatt most pang. Az úgynevezett belföldi raktárkészleteik folyamatosan növekedtek. A Kistext közreműködésével megvalósított bérkonfekcionálás mentette meg a gyárat. s ennek révén jutnak el az Üjhelyben készült, ágyneműk az osztrák, a német, a holland piacra, sőt alkalmanként a tengerentúlra, .még Kanadába is. A büntetés-végrehajtási vállalatokat — hallottuk a sátoraljaújhelyi börtönben —. még akkor is megéri fenntartani, ha nem hoznak nyereséget. Ma kifejezetten nagy eredmény a nullszaldó .is. A munka, 4a foglalkoztatás jelentősége ugyanis szinte felmérhetetlen. A gépek mellett gyorsabban telik az idő. s a rabkeresmény pedig lehetőséget nyújt az elítéltek számára, hogy támogassák a családot, kiegészítsék a bör- itönkosztot. s hozzájussanak a * ‘máfkásabb piperecikkekhez;' vagy könyvet vásárolhassanak. A fehérneműgyár féléves mérlege kedvező eredményekről tanúskodik, s ősszel, télen még jövedelmezőbb is lehet a munka. Az idén ösz- szesen háromszázezer garni- túr'ti ágyneműre van már mK^fendelésük. s ennek az igénknek .maradéktalanul eleget tesznek. Ezenkívül remény van rá, hogy a külföldi partner jövőre is az újhelyiek címére postázza megrendeléseit, (utlvardy) Adószedés komputerrel Nagyértékű szerződést kötött az amerikai IBM számítástechnikai vállalat a cseh pénzügyminisztériummal — jelentette az amerikai AP hírügynökség. Ennek értelmében az IBM építi ki a minisztérium komputerháloza- tát. amelybe több. mint 2500 személyi számítógépet telepítenek. A rendszert — a jelentés szerint — adminisztrációs célok mellett az adóbehajtás folyamatában is alkalmazni fogják. Az IBM emellett három helyi céget bízott meg azzal, hogy fejlesz- szen ki megfelelő programokat a rendszer használatához, illetve fordítsa le az amerikai vállalat saját szoftvereit. A szerződés pontos értékét nem közölték. (MTI) Vezetőváltás Rt. a Reorg élén Üj vezérigazgatója van a hét slcjc óta a Reorg Részvénytár- taságnak, Sugár Dezső személyében. A hír itt, Borsod-Abaúj- Zemplénben azért érdemel fegyelmet, mert ezt a céget, illetve jogelődjét, a Szanáló Szervezetei jelölték ki több, mint másfél évvel ezelőtt a Diósgyőri Gépgyár, s lassan egy éve a diósgyőri kohászat Nyersvas- és Acélgyártó KM.-jenek felszámolásával. A Reorg Gazdasági és Pénzügyi Részvény tái saság az új csődtörvény életbelépésekor jött létre, a Szanáló Szervezet által megkezdett felszámolások befejezésére, a pén/.ügvilcg nehéz helyzetbe kerüli \ általatok reorganizálására a Pénzügyminisztérium, két ügyvédi iroda, két gazdasági társaság és ltí magánszemély bevonásával 1991. december 23-án alakult meg. Már alapításakor is többségi tulajdonos volt a Pénzügyminisztérium, most pedig a tárca a nemzetgazdasági célkitűzések eredményesebb érvényesítése céljából megvásárolja a társaság összes részvényét. Eddig a részvények 85 százalékát bírja a minisztérium, ám várhatóan egy hónapon belül kizárólagos tulajdonos lesz a PM. Az eddigi elnök-vezérigazgató, Rédei László, egészségügyi okokból mondott le, de többen tudni vélik, közrejátszott ebben a Pestvidéki Gépgyár felszámolása. illetve értékesítése körüli bonyodalom is. Lapunk értesülése szerint a Reorg Rt.-nck a Digép és a Nyersvas- és Acélgyártó Kft. felszámolásával megbízott képviselője, Orosz József, a továbbiakban is ellátja feladatát. Bükk ABC (Üjgyőr, Fő tér): Zöldborsó, 870 g-os 54,20 Ft helyett 42 Ft Sűrített paradicsom 86,— Ft helyett 43 Ft: Kínai gyertya 50 százalékos árengedménnyel! Konyak 598,— Ft helyett 349 Ft Bükk Ruházati Kft. (Üjgyőr, Fő tér): Gyermek-, női és férfifehérnemü-vásár, 30, 40, 50 százalékos árengedménnyel! Gyermekpólók, kempinggarnitúrák, kamaszingek reklámáron. Indiai kétrészes szoknyás garnitúra, nagy árengedménnyel. Női pamut kánikulablúzok, mintás: 70 Ft; pöttyös: 100 Ft. Bükk Iparcikk Áruház Kft. (Üjgyőr, Fő tér): 6 személyes, 23 db-os porcelán étkezőgarnitúra 7600 Ft helyett 6000 Ft. 6 személyes konyhai ülőgarnitúra, natúr és pácolt, 29 900 Ft helyett 28 000 FI. Műanyag zsúrkocsi 7000 Ft helyett 5200 Ft. 3 részes, emeletes, gördülő virágláda 3360 Ft helyett 2800 Ft. Női-íérfi Konfekció Áruház (Széchenyi u. Pátria-ház, cm.): Nyári vásár, 30 százalékos árengedménnyel! Spór Áruház (Pátria-ház, emelet): Tovább tart az ingvásór: 30—100 Ft db. Pátria Tv-szalon (Pátria-ház. emelet): Videoton televízió 36 000 Ft helyett 32 900 Ft ITT hordozható rádiós magnó 8 350 Ft helyett 5 400 Ft Center Shop (Pátria-ház, emelet): Sony HiFi-torony, lemezjátszó és révé 10—12 ezer íortin- tos árengedménnyel! Mini Kuncsaft Kisáruház (Katalin köz): Étolaj 74,— Ft helyett 68 Ft Rexona desodor 230,— Ft helyett 198 Ft Sertésmáj krém 19,20 Ft helyett 16 Ft Lilla fenyőillatú sampon, 500 ml. 77 Ft-os reklámáron! Vaníliacukor és sütőpor reklámáron! Baromfiszakbolt (Irmuska boltja) Búza tér: Minden kedden és pénteken frissen vágott pulykaféleségek, olcsó áron. Olcsó kacsatermékek, folyamatosan. Szabványon kívüli csirke és tyúk rendszeresen, olcsó áron. Kutyaeledel reklámáron! Prémium Shop (Széchenyi út 71. szám (az iivcg-porcclán- bolttal szemközti közben): Pepsi Cola, 2,25 1-es 99 Ft helyett 95 Ft Borsodi világos sör 27 Ft helyett 25 Ft Prémium sör 29 Ft helyett 27 Ft Literes üdítők 35 Ft helyett 33 Ft Nagykereskedelmi Áruház (Zsolcai kapu): Egy sor, a voll vegyesiparcikk boltból ottmaradt terméket kínálnak kikiáltási áron. Zöldért diszkont élelmiszerraktár (Fonoda u. 8. szám, a Hűtőház mellett): 4,3 1-es öblítő 260 Ft helyett 225 Ft 3 kg-os Tomi mosóporcsalád 410 Ft helyett 355 Ft Quenne üdítők, 2 1-es 95 Ft helyett 85 Ft Quenne üdítők, 1,5 1-es 80 Ft helyett 71 Ft Csaba ABC (Hejőcsaba): Políipack fólia, 45 m-es 75 Ft-os reklámáron! Étolaj 74 Ft helyett 69 Ft Hejő ABC (Futó u.): Sertés-, marha- és szárnyasmájkrémek árengedménnyel! Tejföl 24,20 Ft helyett 21 Ft 4 X Diszkontáruház (repülőtéri buszvégállomás): Unilux, Perlux, Ideal 3 kg-os mosóporok jelentős árengedménnyel ! Fa-tusfürdők, 6-féle illatban 169 Ft helyett 152 Ft Kristálycukor, 50 kg-os 55 Ft kg helyett 43 Ft kg Vasvill Depó vas-műszaki áruház (József Attila u. 23.): 37 részes francia étkészlet reklámáron, 3500 Ft. Videoton színes televízió, 55 cm-es reklámáron 35 000 Ft. Silva hordozható rádiós magnó reklámáron 7 200 Ft Braun gyümölcscentrifuga reklámáron 7 ő00 Ft Lakókra várva