Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-04 / 157. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1992. július 4., szombat I T-shirt mánia É T-shirt gyerekeknek is H Ez már nem divat, ha­ll nem mánia. Mégy a nap­fényes utcán, és egyszer- gcsak szembejön veled egy 8fiatal lány hullámzó vona­lain Simon és Garfunkel. ||Fekete alapról fehér be- gtűk emlékeztetnek (a has szintjéről) a Pink Floyd É halhatatlanságára. Az Ifegyüttes, mint hírlik, már nem létezik, csupán a le­li mezek és a T-shirt „örök- # kévalóságában”. Találkoz­ol tam francia zászlóval épp­úgy, mint a líraian egy­szerű vallomással: „Szere­li tem Budapestet”. Jönnek politikai hitvallások és ak­ii tuális slágerszövegek. Pe­dig az ipar nem is régóta ismeri ezt az olcsó rek- lámhordozőt. Egészen pon- tosan 1941-ben vonult be II a divat eszköztárába, ami- H kőris egy amerikai kataló­gus a vásárlók figyelmébe II ajánlotta, hogy „a sport és ||a szabadidő legpraktiku- llsabb öltözéke a training shirt”. Amiből a világ meg- || tanultai a T-shirt kifeje­li zést, és megismerkedett a || divatos öltözködés e ha­ll mupipőkéjével azt követő­ben, hogy az ipar felismer­nie: a rendkívül egyszerű Sés olcsó alapanyagra fes- || teni, rajzolni és írni is le­het. (Divattörténészek tud- !| ni vélik, hogy sokáig vá­ll ratott magára ez a felis- || mérés, a trikó ugyanis már |pfel volt találva: a Royal || Navy, a brit királyi hadi- || tengerészet kétszáz évvel H ezelőtt ilyen alsóingbe öl- || töztette a matrózokat.) II A divattáválás azonban || kétségtelenül erősítést ka­llpott Marlon Brando ,ré- 5 vén, aki a Vágy villamosa j című filmben maga is T- Ishirtöt viselt. Hordta to- \ vábbá Yves Montand I James Dean és Elvis Prés­ig ley. És még megszámlál- | hatatlanul sokan azok kö- | zül, akiknek a szerepük aszerint kellék, közönségük­ének viszont már divathol- §í mi volt. Tény, hogy a leg- | olcsóbbnak tekinthető kreá- Jció klasszikus uniszex di­fi vatholmivá vált, amely- Jnek exkluzív voltát az je­lentette, hogy • „perszona­lizálódott”, sz vált; bárki a mellén (eset-8 leg a hasán, olykor a há-p tán) hordhatta kedvencét.#! A T-shirt nemzetközi® nyelvét elsőként az iparilf reklám használta tolmács­ként, nevezetesen a Coca- Cola. Mindez azonban da-gf dogás volt ahhoz képest,!# amikor a rockegyüttesek beszéltették, kiabáltatták a fehér, szürke, fekete és|; még ki tudja milyen ár nyalató trdkóp'lakátjaikat. Az élelmes menedzserek ugyanis felismerték, hogy az a fiatal közönség, amely!;: azonosulni szeretne ked­venceivel, ezt elsősorban!; külsőségekben fejezi ki. Ügy tudják, hogy a Grate­ful Dead-banda jelent megp először pamuttrikón, még a|| hatvanas években. A Rol­ling Stones egyik amerikai if turnéja során 6 millió dol­lárt könyvelt el T-shirt-H jeinek eladásából. És a karriernek nincs vége. Sőt! Vége van an.-|f nak, amikor félszavak, pri-ff mitív tőmondatok közlését!! bízták rá. Az információ-!! bőség korában, amelyben;# élünk, a T-shirt méltó sze­repet kapott. Olaszország-lj ban, júniustól megjelenik . a „ Cotton news”, vagyis a f trikóra nyomott újság, sj ezt a hírlapárusok terjesz­tik is. Az élelmes vállál-p kozó az első számot 10 ezer példányban dobta piacra, afi másodikat pedig 120 ezer-II re tervezi. Sajátos szer-, kesztői ízlésre vall, hogy aff híreket a mellrész kínálja, míg az expóról szóló be-jl számoló a vállon kapott® helyet. S minthogy minden|| újságról azt mondják hogy az a szerkesztők fi-® lozófiáját tükrözi, ezt si-É etve tudatta a T-shirtÉj megreformáló ja is. „Van-!| nak tények, amelyeknek^ minden joguk megvan ah-ff hoz, hogy bevésődjenek all közösség emlékezetébe. Ésff ma, amikor a fogyasztóip társadalom kannibalizáltaü az információt, nem lehe kétségbe vonni a T-shiir újságrendeltetését.” E hasznát... K. E. Remény a Parkinson-kórban szenvedőknek R e P ■ ■ u I I I ő ■ Gyermekkori álomtól a változó világig Vannak alattomos betegségek. Ilyen a Parkins on-kór is, ami idősödő embereknél jelentkezik, Egyszerű kis kézremegéssel kez­dődik, aztán ez átterjed min­den mozgásra, a járás lelassul, csoszogóvá válik, izomfájdalmak lépnek fel. De talán még ennél is nagyobb baj, hogy az agyi folyamatok lelassulnak, az arc „kiüresedik”, érzelmek, indula­tok nem látszanak rajta. Ezidáig a betegség gyógyíthatatlan. Talán most, felvillan egy re­ménysugár. Megfigyelték, ‘ hogy ha beteg majmok szervezetébe bejuttatnak egy, az idegseitek- ből származó anyagot, akkor a majmok újra iképesek lesznek járni és mászni. Ez az anyag, amit Gml-gangliozidnak nevez­nek, megállítja az idegsejtek pusztulását, elősegíti azok nor­mális működését. Az orvosok most újult erővel keresik azt a szert, ami az emberben is ilyen hatékonyon tudna működni. A délelőtti nap sugaraitól védett, hűvös teraszt ajánlja beszélgetésünk színhelyéül vendéglátóm, Simonovits Jó­zsef. Itt időnként üdítő szel­lő enyhíti a kánikulai hősé­get, ugyanakkor gyönyörköd­hetünk a családi ház kertjé­nek szépségében. Szerencsi házigazdám nem mindenna­pi foglalkozást űz. Olyat, amelyről már gyermekkorá­ban álmodozik az ember fia, s ha az álomból valóság lesz, életét teszi erre a hi­vatásra. — Nálam is gyermekkori a „szerelem” — kezdi Si­monovits József. Általános iskolás voltam, amikor el­kezdtek érdekelni a repülés­ről szóló könyvek és talán hetedikes lehettem, amikor először gondolkodtam el ko­molyan a dolgon: pilóta le­szek. Jó tanuló voltam, min­dig jeles, könnyen vettem az akadályokat. Emlékszem, szegény édesanyám mennyi­re féltett. „Földi” foglalko­zást szeretett volna nekem, ezért is íratott be Nyíregy­házán a villamosipari szak- középiskolába. Gondolta, hátha megjön az eszem. De — mondanom sem kell — a repülés iránti vágy erősebb volt, 15 évesen elkezdtem sportrepülni. Aztán jött sor­ba, ahogy lenni szokott; az érettségi, a felvételi — két helyre is — villamosmérnök­nek és repülősnek a Nyír­egyházi Mezőgazdasági Főis­kolára. Mindkét intézmény­ben megfeleltem, de a vá­lasztást egy évre elhalasz­totta a katonaság. Nem saj­nálom azt az esztendőt, szükség volt rá. Sokat ne­velt rajtam, rajtunk. Az összezártság, egymásra utalt­ság jó leckét adott ember­ségből, emberismeretből. Amikor kitelt a szolgálat, döntöttem, veszni hagytam a műszaki egyetemet, maradt a repülés. Anyám bánatára, aki szüntelenül aggódott, pedig 40 ezer fel- és leszál­lást csináltam meg szeren­csésen. A diploma kézhezvételét vándorévek követték — me­séli tovább. Tekintetén lát­szik, most újra leperegnek előtte a 15—20 évvel ezelőt­ti történések. Látja maga előtt az iskolapadból éppen hogy kikerült fiatalembert, aki már feleségestől járja az országot, vidékről vidék­re költözik, oda, ahol mező- gazdasági repülősre szükség van. Mégis csinálja, mert a munkája a szenvedélye. A képzeletbeli vászonra az 1978—81. közötti időszak rossz emlékeket vetít. Elma­Évttzedölcig hétpecsétes titok­ként kezelték a szovjetek annak a különleges repülőgépnek a terveit, amelynek korszerűsítésé­hez most nyugati technológiai segítséget várnak, és a jelek szerint kapnak is. A „Kászpi- tavi szörny”-nek elnevezett gépről 15 évvel ezelőtt készül­tek az első felvételek kém­műholdak fedélzetéről1. A fotók egy közel száz méter hosszú, negyven méter szárnyfesztávol- ságú gépet ábrázolták. Különle­gessége azonban nem méretei­ben, hanem a repülési módjá­rasztalás, eltiltás a repülés­től — szinte semmiért, majd újrakezdés a szülőföldön, a Nyírségben. Kezdetben — 1983 után — csak munka a Hegyalján és a többi borso­di vidéken, négy évvel ez­előtt pedig a második fé­szekrakás immár Szerencsen. — öt évvel ezelőtt meg­kezdődött a mezőgazdaság lassú leépülése — mondja, ahogy szavai visszaterelőd­nek a magánéletről a mun­kára. — Nem lehetett iga­zából érezni, de megvoltak az előjelek; már nem kel­lett a három repülőgép, a szőlőből is csak keveset permeteztünk, drágult a vegyszer, végül megszűnt a brigádom és a Tisza másik partján, Rakamazon kellett folytatnom. A „bolt” ott se ment jobban, ezért egy kecs­keméti vállalkozóhoz kerül­tem kihelyezéssel. Turisták­nak mutattuk meg felülről a pusztát. Két hónapig tar­tott .. . Most ugyanazt csi­náljuk a Sárga borháznál, mint az Alföldön, kirándu­lókat viszünk a magasba. A mezőgazdasági repülésre — amire a repülőgépes szolgá­lat tevékenységének 90 szá­zaléka épült — nincs szük­ség, így a cég beindította a belföldi személyforgalmat. Miközben mesél, úgy ér­zem, mintha az „égi szeke­rek” vezetői számára más csengése lenne a szónak: barátság, és mintha ők job­ban átéreznék a „ma ne­kem, holnap neked” értel­mét. Nem tudom, talán azért van, mert a levegőben a leg­váratlanabb dolgokra is fel kell készülni, vagy a ve­széllyel való együttélés te­szi, de a szavak azt sugall­ják, a mi repülősünk az át­lagnál nagyobb biztonsággal mozog itt lenn, a földön is. — A mai változó világban — meséli —, bármennyire is az életem része a repülés, nem siránkozhatok a nehéz­ségeken. Be kell vallanom, a befejezés ma nem jelentene akkora törést, mint mond­juk, a hetvenes évek végén, amikor a repülésnek még volt jövője, meg lehetett belőle élni. Most úgy állok hozzá, hogy ami nem megy, abba kell hagyni, nem sza­bad megvárni, amíg rákény- szerít valaki a váltásra. Ter­veim nagyon is földiek. Szo­ros kapcsolatom van az Ag­rárszövetséggel, gondolko­dom rajta, hogy egy jó szakembergárda támogatásá­val indulok két év múlva a választásokon. ban van. A volt szovjetek által Ekranoplan névre keresztelt jármű ugyanis jet-hajtóművei segítségével ugyanolyan sebes­séggel1 haladhat (800 km/óra), mint a nagy utasszállítók álta­lában, csakhogy míg azok lo­ll ezer méter magasan repül­nek, ez csupán 3—5 méterre ia felszín — elsősorban víz — fö­lött. Szükség esetén azonban na­gyobb magasságba is képes fel­emelkedni. és rövid távon le- szállni. A ikis repülési magasság tartását ia szárny és a törzs különleges aerodinamikai kiala­kítása teszi lehetővé. A tavalyi nagy érdeklődés­sel várt — és az Öböl-háború jegyében megrendezett - 39. Párizsi Légiszalon, majd a Fairfordban rendezett Air Tattoo ’91 után idén a kato­nai repülés legnagyobb euró­pai eseményére Angliában, Salisbury közelében, a RAF repülőtéren, Boscombe Down- ban került sor. A korábbi szenzációs légi­parádék utón a szakemberek csaknem egyöntetűen úgy vé­lekedtek, hogy a kilencvenes években az új típusok csata­rendbe állítása várható. Éppen ezért némi meglepetést kel­tett, hogy ez a bemutató igep „békésre", izgalommentesre si­került. Bár, aki figyelemmel kísérte a katonai repülés hí­reit, erre azért számíthatott. Az előző hónapokban ugyan­is az amerikaiak „jegelték” repülésfejlesztési programju­kat, Németországban is — po­litikai botrányoktól sem men­tesen — alapos csökkentések­kel rendeződött a keleti és a nyugati típusok „egyesítésé­nek” ügye, és akadozik a kö­zös európai repülőgép-fejlesz­tési program is. Az öböl-há­borúban nemigen vitézkedő kelet-európai (szovjet) típusok iránt pedig időközben szinte nullára csökkent az érdeklő­dés, és a nyitott égboltnak köszönhetően a volt Varsói Szerződés országai által fel­vonultatott technika sem hat már a szenzáció erejével. Egyszóval az idei katonai légi parádé szervezőinek szak­mai, technikai szempontból más szenzációk után kellett nézniük, s ezt most a múlt­ban találták meg. Boscombe Downban a mintegy félmillió­nyi közönség a nosztalgia és az emlékezés jegyében, kurió­zumnak számító különlegessé­geket láthatott, amelyeket ed­dig csak híradófelvételekből, dokumentumfilmekből ismer­hetett. A TITKOS BAZIS KINYITOTTA KAPUIT Fokozta az érdeklődést az is, hogy Boscombe Down nap­jainkig az egyik legtitkosabb angol légibázis volt, amely most másodszor nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A titkolózások oka: itt műkö­dik az a Repülőgép és Fegy- verzeti Kísérleti Intézet, ahol nem csak az angol, de az Angliával szövetséges országok polgári és katonai repülőgé­peit, valamint azok fedélzeti fegyverrendszereit is tesztelik; többek között a Harrier, Hawk, Hunter, Buccanser, Phantom, Tornado, Tristar, VC10, Nimrod típusokat, vagy a forgószárnyú repülőgépek közül a Gazella, Lynx, Sea King vagy Chinook helikopte­reket. ötven éve, 1942 tava­szán alapították ezt az intéz­ményt, amely napjainkig féltve őrzött objektum volt, idén vi­szont már mindent szabad volt a szemnek: az újságírókat, fo­tósokat még a hangárokhoz is odaengedték. Látványosság szempontjából azonban a legnagyobb szen­zációt kétségkívül a kötelékek jelentették. Nem kevesebb, mint 9 repülő- és helikopter­kötelék hasította a 8 órás program keretében az eget, és festette a legkülönbözőbb szí­nűre a felhőket. Kiemelkedő mozzanat volt a hatalmas Av- ro Vulcan levegőbe emelkedé­se is. ALAKUL A TASZÄR1 PROGRAM Sajnos, a csehekkel és oro­szokkal ellentétben mi magya­rok ezúttal sem éltünk a nagy lehetőséggel. Bár évről évre kapunk meghívásokat, de gya­korlatilag csupán protokoll- szinten képviseltetjük magun­kat. Csupán egy An-26-osunk árválkodott a betonon a több, mint 400 katonai és polgári gép között. A levegőben pedig nem láttuk a magyar felségje­let. Mindez azért furcsa, mert a tavalyi sikeres taszári be­mutatkozás után Magyarorszá­gon idén augusztus 8-9-én is­mét rendeznek légi parádét, amelynek tervezett programja igen rangos eseményt ígér. Előzetes információk szerint a nézők láthatják majd a fran­cia (8 Alpha Jet) és a svájci (6 Hunter F—58-as) köteléket, valamint cseh és szlovák, len­gyel, olasz, amerikai és angol repülőgépeket, illetve helikop­tereket — a teljes magyar él­mezőny mellett. Mindez azt jelzi, hogy a „nyitott légtér” jegyében im­már hozzánk is szívesen jön­nek, és viszonzásképpen szíve­sen is látnának bennünket a rangos repülőeseményeken. Látva a Boscombe Down-i re­pülőprogramot és kiállítást, ismerve a magyar pilóták tu­dását és képességeit, egyálta­lán nem kellene szégyenkez­nünk ezeken a parádékon. Re­mélhetőleg, jövőre július 24— 25-én, Fairfordban már a ma­gyarok is ott lesznek a legran­gosabb európai repülőesemé­nyen. (MTI-Press) Sebők János Marczin Eszter A „Kászpi-tavi szörny" Vadászgép a légtérben. Légiparié, évfordilúk jegyében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents