Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-30 / 179. szám

1992. július 30., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 a rekordok könyvébe Vendégek érkeztek Zágrábból 40 horvát, Észtországból pe­dig 50 észt gyerek érkezett július 27-én hazánkba a Magyar Vöröskereszt szerve­zésében. Az utóbbi idők történései miatt sokat szenvedett gyerekek egy hónapot töltenek Magyarországon. Első állomá­suk az Arany János utcai Vöröskereszt volt, ahonnan rövid pihenő után indultak tovább Tatára. MTI -fotó: Lábady István. A fürdőruha háta Még néhány tucat mérföldet kell pedáloznia, s megérkezik az Anglia nyugati csücskén le­vő Land’s Endbe a 34 éves Dwight Collins amerikai ingat­lanügynök: az első a világon, aki lábhajtásos csónakkal szel­te át az Atlanti-óceánt. Június 12-ikén indult az újfundlandi St. John’s-ból egyszemélyes, zárt, napelemtáblákkal és mű­holdas navigációs berendezés­sel felszereli csónakján. A napelemtáblák fagyasztott ételei frissen tartásához, rádió­jához, navigációs szerkezetei­hez és regényeket fülébe olva­só magnójához szolgáltatták az energiát, a csónakot viszont maga hajtotta, pedálos-áttéte- les mechanizmussal forgatva a hajócsavart. Naponta 16 órát pedálozolt, így naponta átlago­san 100 kilométert tett meg. Főként éjszaka hajtott, nappal pedig pihent és aludt, abból a megfontolásból, hogy karbon­szállal erősített eédrusfacsó- nakjának feltűnő narancssárga színét nappal észreveszik a ha­jók, így nem kell annyira fi­gyelnie. Mire partot ér, 3474 kilométer lesz mögötte. Az előző rekordot 4000 kilomé­terrel két amerikai tartotta, de ők a Mississippi folyón pedá- loztak. Collins korábban az ameri­kai tengerészgyalogságnál szolgált, s 14 éves kora óta for­gatta a fejében az atlanti-óceá­ni pedálos átkelés tervét. Indu­lása előtt így nyilatkozott: - végére kellett járnom ennek a dolognak, s megszabadulni tő­le, mielőtt békés családi életet élhetnék a feleségemmel, és gyermekeink lennének. A 26 éves feleség, Corinne, aki Land's Étidben várja férjét, viszont azt mondta, hogy nem lepődnék meg, ha Collins né­hány hét múlva a Csendes-óce­ánnak indulna neki. Első ízben indítottak hivatalos eljá­rást Ausztráliában olyan személy ellen, akit a második világháború idején Eu­rópában elkövetett háborús bűnökkel vádolnak - jelentette hétfőn az AP. Az illető ártatlannak vallja magát. A 76 éves Ivan Poljukovicsot, aki a háború után Ausztráljába emigrált, azzal vádolják, hogy 1942-ben a nácik által megszállt Ukrajnában nyolc zsidót meggyilkolt és bűnrészes volt másik 850 halálában is. A tárgyalás időpontját még nem tűzték ki. Ha el­ítélik. Poljukovics akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat. deszkákat és téglahalmokat. A győztes a közönség szeme láttára tölt el négy, egyediként 2,5 cm vastag deszkát, amiért ötezer ru­bellel jutalmazták a szervezők. A versenyzők teljesítménye erejük felmérésére sarkallta a közönség merészebb képviselőit s néhá- nyan meg is próbálkoztak - eredménytelenül - öt deszkából álló halom fejjel v aló áttörésére. Szerencsére sikerült elkerülni a komolyabb balesetei, a kemény­fejűek bátorságát pedig ezer ru­bellel honorálták a verseny ren­dezői. A Moszkva melletti Podolszk- ból érkezett Vlagyimir Szmol- jankin 19 deszkát tört el ököllel, tenyéréllel, könyökkel és lábbal. E szokatlan verseny keretén belül megrendezték a teljesen szabályos full-contact karate összecsapást is, amelyben a sportág legjobb oroszországi művelői indultak. A döntőt a moszkvai Vagyim Rogyin nyer­te, s az övé lett a 30 ezer rubeles pénzdíj. (AN) Szemfestő Tokió: Mijadzava Kiicsi, a kormányzó Liberális Demokratc Párt vezetője, miniszterelnök (B) szemet fest a győzelmet jel képező bábunak, miután pártja ismét többséget szerzett a fel­sőházi választásokon július 26-án „Ne válaszd az első taxit!” „Gépeltérítés esetén ne nézze­tek a géprablók szemébe.” Ez egyike azoknak a tanácsoknak, amelyet egy brit cég ad - jó áron magas pozíciójú üzletem­bereknek. Ez a cég sikerét annak az alapigazságnak köszönheti, amely így hangzik: „A világ napról napra bizonytalanabbá és veszélyesebbé válik, de az üzlet­kötések folytatódnak". A Business Security Limited 1987-ben történt megalakítása óta arra szakosodott, hogy felké­szítse azokat a vezető kádereket, akiknek „kockázatos” országok­ba kell utazniok. A cég telefon- számát hiába keresné valaki a te­lefonkönyvben, titkos száma van. Ahogyan Robert Coe igaz­gató, az APP francia hírügy­nökség munkatársának mondta: „ebben a munkakörben a titkos­ság a siker egyik kulcsa”. Az ügyfelek között megtalálhatók nagy nemzetközi olajtársaságok, építési vállalatok és gyógyszer- gyárak vezetői. Robert Coe összeállította a ve­szélyes államok listáját, amely szerinte állandóan hosszabbá vá­lik. Az élen Oroszország szere­pel és a volt keleti tömbnek azok az országai, ahol „bármely jól­öltözött nyugati személyt milli­árdosnak néznek, s akit kifoszt az első bűnöző, akivel találko­zik." Nem jobb a hírneve Dél- Amerikának sem. Ahol az em­berrablás „készpénznek számít t Nem lehet megfeledkezni « Kö­zel-Kelet számos veszélyéről, a Fülöp-szigetekről, valamint Del- Olaszországról, amely Mi. Coe szerint „a világnak hihetetlenül veszélyes tája”. A Business Security által jól előkészített üzletember elutazhat akár Líbiába vagy Libanonba, állítja a brit cég igazgatója. 1200 fontért (2200 dollár) a cég előkészítő hétvégeket rendez tréningtáboraiban, ahová újság­író nem leheti be a lábát. A tábo­rokat szögesdrótkerítés veszi kö­rül, helyüket titokban tartják, hogy távol tartsák a kíváncsisko­dókat. A program abból áll, hogy a résztvevőket tíz órán át állandó feszültségben tartják, s ezalatt megtanítják őket, hogyan kell megtalálni a gépkocsi alá rejtett robbanóanyagot vagy szembe­nézni olyan helyzettel, amelyről gyanítható, hogy emberrablás készül. A trénerek volt rendőrök és katonák. A táborokban hetenként átlag­ban két üzletember tanul és a ke­reslet növekszik. Azoknak, akik nem hajlandók James Bondot játszani, a cég testőiöket állít, persze a díjszabási nem hozzák nyilvánosságra. Minden ügyiéi kap „útikalauzt”, amelyben olyasmi olvasható például, hogy „Soha nem szállj be az első taxi­ba, amely kínálja magát" vagy: „Igazoltassuk a rendőrt, mielőtt válaszolunk kérdéseire." A Business Serucity azt állítja, hogy a világ minden részén kap­csolatai vannak magándetektí­vekkel, biztonsági őrökkel, olyan személyekkel, akik segíte­nek a bajbajutott üzletembernek. (MTI) Száz óra motornyeregben Új világrekordot állított fel a megszakítás nélküli motoro­zásban a francia Bemard Pas- cual, aki egyébként az eddigi rekord őrzője is volt. A 38 éves lotharingiai férfi kerek száz órát töltött a motornyeregben. Pascual a 3 és fél kilomé­teres pályán öt nap és öt éjsza­ka 2800 kilométert tett meg, miközben hat óránként 15 per­ces étkezési szünetet iktatott be. Az egész idő alatt mindösz- szc három és fél órát aludt. A most felállított világre­kord 44 órával múlja felül az előzőt, igaz, akkor Pascual egyetlen perc szünetet sem tar­tott a motorozásban. Pascual egyébként már nem egy James Bond filmben szerepelt mint kaszkadőr. Különféle rekordokról tudunk. Vannak kimondottan sportrekor­dok. s vannak olyanok, amelyek­nek a helye egyértelműen a re­kordok könyvében van. A „törő” rekorderek valahol a kettő között vannak. A moszkvai Druzsba sport- centrumban adtak randevút egy­másnak a különféle tárgyak töré­sében jeleskedő karatésok. Az Isteni ököl hangzatos nevű ver­seny részvevői nemcsak az ök­lükkel. hanem tenyéréllel, kö­nyökkel, térddel, sarokkal, fejjel, stb. törték-zúzták a vastag fényő­Miközben még egyre dúl a vita az egy- és a kétrészes fürdőruhát kedvelők tábora között, a hangsúly áttevődött a dresszek hátuljára. így az­tán bevallva, bevallatlanul ki­derült, hogy mégis az egybe­szabott fürdőruha a menő. Mert igaz ugyan, hogy a különálló melltartó pántjait is lehet csűrni, csavarni, mas­nizni, díszíteni, ennél a fa­zonnál azonban jóval kisebb a variációs lehetőség, mint egyrészes társánál. Azt találták ki ugyanis a divattervezők, hogy a "bármi­féle fürdőruha eleje sima, szolid, felszabott, olykor ép­pen „állig gombolt”, ezzel szemben illetve e mögött azonban a ruha hátuljára ke­rül mindenféle rafinéria. Dí­szítés, hímzés, csipke, gyöngy, fémilleszték. Az egé­szen mély, a bevágásig lát­ványt nyújtó dekoltázs, vagy a hát közepén keresztbe-ka- sul vezetett pántok kiváló al­kalmat nyújtanak e díszítmé­nyéknek. Olykor maga a pánt is (a váll- meg a nyakpánt) csipkéből, düssezből készül, fodrozva, hímezve. A csatok, gombok szerepe is megnőtt, méretükkel egyetemben. Masni a csípőtájon, a lapoc­kák alatt, a vállon. Strassz, flitter, gyöngy a közbeeső szabad területeken. Ahol pe­dig erre nincs lehetőség, segít a kitűző, a rávarrott nagysze­mű gyöngy vagy gyöngyfü­zér. Hogy mindennek mi hasz­nát vehetjük fürdőzésnél, na­pozásnál, öltözésnél-vetkő- zésnél? Nos, könnyű rájönni, hogy semmi praktikusság nincs eme új módiban. Persze nem is tízért találták ki. Ha­nem azért, hogy még jobban csillogjunk, villogjunk, dísze­legjünk a strandokon. Aki a régi fürdőruhája há­tulját elég dekoratívnak ítéli, feldíszítheti házilag is min­denféle csillogással, masni­zással, fémszálas hímzéssel. Fodrokkal lehet keretezni a pántok szélét, csipkével borí­tani a pántokat, s mindezekre bármiféle gyöngyházfényű gomb, arany-ezüst gyöngy rávarrható. Az is jó megol­dás, ha az egyszínű fürdőruha hátát virágokkal díszítjük. Mindezen dekorációkat cél­szerűbb néhány öltéssel rög­zíteni. ez „balesetmentesebb” és kényelmesebb mint a tű­zés. (MTI-Press) (kádár)

Next

/
Thumbnails
Contents