Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-29 / 178. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1992, július 29., szerda Képek Horvátországból Ledöntött utcai kegyhely Vinkovácon Leégett házak Vinkovácon Gránátszilánk nyomai egy vinkováci postaládán A béke jele: esküvő Eszéken Eszéken és Vinkovácon, a két horvátországi nagyvárosban visszatért az élet a rendes kerékvágásba. Esküvő esküvőt követ, megkezdődtek az augusztusi választások előtti politikai küzdelmek, de eltelik egy kis idő, míg újra levél kerül a vinkováci gránátszilánk szabdalta levelesládába. (MTI-fotó: Mónos Gábor) A hollóstetői kemping Hollandok kedvence Nem kellett szégyenkeznie Varga Józsefnek, aki családi vállalkozásban üzemelteti a hollóstetői kempinget, a táborozóhely állapota miatt. Mint azt jegyzőkönyv is bizonyítja, a Nyugati Kemping Szövetség szemrevételezése során, nemzetközi mércével mérve is megfelelőnek találta az ottani viszonyokat. Megfelelőnek találják a külföldiek is, hiszen most is számos vendége van a hegyi kempingnek — például Hollandiából. Mind a korábbi évek, mind pedig az idei látogatottság alapján bízvást mondhatjuk, hogy megkedvelték a hollandok ezt a vadregényes vidéken fekvő táborozóhelyet. Inkább csak átutazó turisták keresik fel, de amikor „megpihennek”, már több napot is eltöltenek itt. Mint Varga Józseftől tájékozódtunk, a szerződés alapján május elsejétől vezetik a kempinget. A hazai csoportokon kívül elsősorban hollandok, németek népesítik be a faházakat, sátorozóhelyeket, de felfedezték már a belgák is. Az erdők koszorúzta völgyben 35 faház áll, és mintegy 150 sátorozóhelyen további 300 főt tudnak kényelmesen elhelyezni. A szalonnasütőkön és a szabadtéri főzést lehetővé tevő tűzrakóhelyeken kívül az idén gáztűzhely, valamin! bérelhető és kulcsra zárható hűtőszekrény szolgálja az itt megpihenők kényelmét. Kívánságukra tejet, kenyeret is mindennap frissen beszereznek részükre. A kempinget november elsejéig tartják nyitva. Ezalatt a nagy őszi vadászesemény idején, a szarvasbő- géskor csoportos túrát szerveznek a látogatóknak ennek az élménynek megismerésére. Régi név: Nógrádi Sándor (1894—1976) utca Javasolt: Adler Károly utca Térképsz.: nincs adat Városrész: Avas Megjegyzés: (1850—1913) Miskolc város főépítésze. Számos kiemelkedő épület (Korona szálló, Erzsébet-fürdő, városi laktanyák, kórházak) tervezője. Régi név: Oszip stván (1897—1973) utca Javasolt: Szőlőhegy utca Térképsz.: L. 8.—M. 8. Városrész: Avas Megjegyzés: az Avas keleti oldalán 1970-ig használatos utcanév. Régi név: Oszip István (1897—1973) utca Javasolt: Meggyesként utca Térképsz.: L. 8.—M. 8. Városrész: Avas Megjegyzés: az avasi gyümölosösökre utaló név (a korábbi utca nyugati szakaszán) Régi név: Ősz Szabó János (1920—1944) utca Javasolt: Nagy Ferenc utca Térképsz.: L. 4.—5. Városrész: Miskolc—belváros Megjegyzés: (1880—1937) Miskolc város polgármestere 1912 —1917 között. Az ország közélelmezési minisztere. Régi név: Partizán utca Javasolt: Vitéz utca Térképsz.: P. 4—5. Városrész: Miskolc—belváros Megjegyzés: 1925-től ismert miskolci utcanév visszaállítása. Régi név: Pataki István (1914—1944) utca •Javasolt: Kokilla utca Térképsz.: I. 8. Városrész: Diósgyőr-vasgyár Megjegyzés: környezetbe illő elnevezés. Öröm a vár alatt Vasárnap hangzott el a vilmányi templomban: „Az embernek mindent szabad, de nem minden használ.” A hallgatóság között ott voltak azok az erdélyi gyermekek is, akik Boldogkőváralján vesznek részt a magyar-történelem szakos tábor programján. — Hogyan jött létre ez a tábor? — kérdeztük Patay Tibortól, a református egyház gondnokától, aki reggeltől estig, és gyakran azután is aggódó-féltő szeretettel gondoskodik a fiatalokról. — A közismert és a köztudott kisebbségi helyzetből kiindulva, szükségét éreztem tenni valamit. Arra gondoltam, hogy az egyetemes magyarság létérdeke: az önismeret, a múlt megismerése. Ebben akartam segíteni egy morzsányit. (Patay úrról köztudott a környéken, hogy kálvinista ősei jelentős részt vállaltak annak idején az oktatásban, a honvédelemben, mai szóval szponzorálták a sárospataki kollégiumot, majd 1848—49-ben önerőből szereltek fel egy honvédzászlóaljat. Mára e tábor megszervezése, lebonyolítása jelenti mindezt.) Tőle tudtuk meg, hogy a Szerencsejáték Alap kezelő szervezet pályázatára nevezett be, tőlük a pénz a tábor működtetéséhez. Szünidőben két-három, kéthetes turnusban váltják egymást a tábor lakói. Az első csoport már túl van a kezdeti élményeken, lassan egy hete időznek a vár alatti falucska egyik házának udvarán felvert sátortáborban. Egész napi programjukról gondoskodott mindenki Tibor bácsija. Huszonkettediki megérkezésük másnapján Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő beszélt Sárospatak és a reformáció szerepéről a magyarság életében. A csillogó szemmel végighallga#>tt előadás során a gyermekek betekintést nyerhettek a „magyar Athén” és néhány erdélyi testvérintézet múltbéli kapcsolataiba. Ezt az előadást szándékszik kiegészíteni a szerdán (július 29- én) sorra kerülő autóbuszkirándulás. Ebből egyébként volt már egy; július 26-án, a negyven főnyi tábor megismerkedett a vilmányi református templommal, a vi- zsolyival, Monokon Kossuth Lajos szülőházával, majd a szerencsi várral. Ezt egy rövid, alig 30 kilométeres gyalogtúra előzte meg, melynek célja Regéc várromjainak megtekintése volt. Még két autóbuszkirándulás vár a gyermekekne, a már említett sárospataki utat egy, Hollóháza, Telkibánya meglátogatását célzó út követi A példásan szervezett és kivitelezett ismeretterjesztő utak mellett a tábor életében központi szerep jut az előadásoknak. A képviselő úr után másnap Kiss László tanár úr tartott videóval egybekötött hasznos értekezést a környék református templomairól. A magyar történelmi előadásokat Nagy Attila tanár úr tartja, csupa olyan témakörben, melyekre fogékonyak az erdélyi fiatalok. (Az Árpád-ház és királyai, középkori várak, várurak stb.) Nagyon fontos szerepet vállalt P.-né Vaszily Tünde tanárnő, aki a Kazinczyról tartandó előadása mellett elvállalta, hogy délutánonként angol tanfolyamot tart kezdőknek és középhaladóknak. Az első turnus félidejénél tartó táborról korai lenne még véleményt mondani. De a 23 nagyváradi, 5 kolozsvári és 12 sáromberki, valamint egy bajai fiatal számára megadatott a lehetőség a hon- és az önismeretre. Bárcsak rajtuk múlna, hogy éljenek vele! Tüzes Bálint Erdély Nem mezdeiyt, kamion - három üveg vodkáért Három Uvpi: vodkáért egy kamiont cseréltek leszerelő katonák Oroszország déli részén. Szamara környékén — Jelentette az AFP hétfőn. A leszerelők mostanában mind gyakrabban fosztogatják a hadsereg felszerelését, ám a viccbeli „mozdonycserével'* vetekedő eset kiemelkedik teljesítményeik soráből. Eddig megelégedtek kisebb „búcsúajándékokkal” is, például egyenruhával, övékkel és jelvényekkel. Egy orosz katonai kiadvány szerint a Távol-Keleten, Habarovszk térségében a bűnözés szintje jelentősen megemelkedett, mióta a balti államokból dezertáló katonák ide áramlanak. A helyi hatóságok naponta tucatnyi bűnöző katonaszökevényt vesznek őrizetbe. Tájékoztató az augusztusi Énckhivásról A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság tájékoztatja megyénk lakosságát, hogy 1992. augusztus 26-án, és 27-én hívják be az újoncokat. Azok kapják meg a behívót, akik egy éven belül sorozáson vettek részt, és ott katonai szolgálatra alkalmas egészségügyi minősítést kaptak. A sorozás alkalmával egyébként a sorkötelesekkel szóban, avagy írásban közölték a behívás tervezett időpontját, így senkit nem érhet váratlanul a behívóparancs. A megye fiataljai közül augusztusban mintegy 1800- an kezdik meg a fegyveres sorkatonai szolgálatot. Á bevonulok közül közel 700- an — elsősorban nőtlenek — a lakóhelyüktől 200 kilométernél távolabbi helyőrségbe vonulhatnak be. A közeli napokban a nős, családos sorkötelesek már kézhez is kapják a behívó- parancsokat. A nőtlen sorkötelesek 10—12 nappal a behívás időpontja előtt kapják azt meg. A behívóparancsokon fel van tüntetve a bevonulás pontos időpontja, és az a helyőrség, valamint laktanya, ahová a sorköteleseknek be kell vonulniuk. A behívóparancsok hátoldalán jelezték azt a helyőrséget is, ahol a sorköteles a szolgálati idejének nagy részét tölti majd. Az általános hadkötelezettség alapján, a fegyveres sorkatonai szolgálati idő 12 hónap. A kétgyermekes sorköteleseknek szolgálati idejüket 6 hónap után félbeszakítják. Azon fiataloknak, akiknek korábban valamilyen okból (egészségügyi, szociális, büntetés, egyéni érdekből stb.) félbeszakították a katonai szolgálatát, és a félbeszakítás oka megszűnt, a 12 hónapból hátralévő szolgálati időre visz- száhívják. A nős, a nős gyermekes és élettársi kapcsolatban élők, valamint a nehéz szociális helyzetben lévők katonai családi segélyre jogosultak, amelyet az állandó lakóhely szerint illetékes polgár- mesteri hivatalokban — kérelemre és behívóparancs bemutatásával lehet igényelni. A katonai családi segélyt a mindenkori jogszabályoknál!: megfelelően, a Nyugdíjfolyósító Intézet küldi meg. A munkaviszonyban állók a sorkatonai szolgálatra való behívás esetén egyszeri bevonulási segélyre jogosultak, amelynek összege nős, gyermekes férfiak esetében a havi átlagkereset, a nőtleneknél pedig a havi átlag- kereset 50 százaléka. A munkáltatók a behívóparancs kézhezvétele után, illetve a leszerelést követő 30 napon belül a rendes felmondással nem szüntethetik meg a bevonuló sorköteles munkaviszonyát. Az érvényben levő honvédelmi törvény alapján lehetőség van alternatív katonai szolgálat teljesítésére is. A polgári szolgálat időtartama 22 hónap, a fegyver nélküli katonai szolgálat 15 hónap, amelyeket kérelemre — megfelelő indokok alapján — a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hadkiegészítő parancsnok engedélyezhet. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság kéri a bevonuló fiatalokat, hogy a kiadott behívóparancsoknak maradéktalanul tegyenek eleget, a behívóparancs iránti engedetlenséget a törvény szigorúan bünteti. A bevonulást akadályozó, rendkívüli körülményeket haladéktalanul személyesen jelezzék a hadkiegészítő parancsnokságon. Az augusztusban bevonulok tervezett katonai esküjére 1992. szeptember 12-én kerül sor. Tervezett utcanév-változtatások