Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-25 / 175. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1992. július 25., szombat-qpfl ...............- )i ído* )qé‘ Laboáa Kálmán Kassák-érem 25 éve halt meg Kassák Lajos utolsó napjaidra majmos-csodálkozóra húzta arcodon a bőrt a lét elmentél bölcs mesterem öreg nagyapám már fölöttünk köröz a „nikkel szamovár" Fotográfiák Kassákról A Pro Gömör — Gömörért-díj tulajdonosa Faggyas István köszöntése Ismerve őt nehezen hihe­tő, de az érintett, Pista bá­csi állítja, hogy az idén jú­lius 15-én töltötte be nyolc­vanadik életévét. Az a szel­lemi frissesség, mozgékony­ság, alkalmazkodókészség, ami rá jellemző, egy fiatal­nak is becsületére válna. Még egyetemista korom­ban — jó tíz—tizenkét éve — találkoztam először vele. Időnként fel-feltűnt alakja Debrecenben, a Kossuth La­jos Tudományegyetem Nép­rajzi Tanszékének folyosó­ján.. Alacsony termete, tisz­ta, mosolygós arca, fehér halántéka már akkor is tisz­teletet ébresztett ’bennem. Közelebbről csak néhány évvel később, a kelemér— gömörszőlősi Tompa Mihály Emlékbizottság kapcsán is­mertem meg. Onnan tudom, hogy szülei Kelemérben vol­tak molnárok. Ö jogi dok­torként műszaki pályán te­vékenykedett, míg 1972-ben nyugdíjba nem vonult. Ez­után került szorosabb kap­csolatba a néprajzzal, bár ez a téma azelőtt sem állt tőle távol, hiszen — mint emlegeti — édesapja mindig figyelmeztette, hogy nékik csak akkor mehet jól; ha a falu népének is jól megy. Már akkor is érdeklődéssel figyelte a gömöri paraszt­ság és kisnemesség életét, tevékenységét, kultúráját. Nyugdíjba vonulása után ennek a megörökítése töl­tötte ki napjait. Sókat dol­gozott, csak úgy, saját örö­mére. Az Istvánffy Gyula megyei honismereti pályá­zatokon mindig kapott elis­merést, ami erőt adott az újabb és újabb tervek meg­valósításához. Egyszer azon­ban kijelentette, hogy ő töb­bet nem pályázik, át akar­ja' engedni a terepet a fia­talabb nemzedékeknek. Ez azonban nem jelentette azt, hogy abbahagyta volna nép­rajzi tevékenységét. Sőt! írásait az adattár helyett megjelentetésre szánta. Csak említésként néhány ezek .kö­zül: A kelemért gőzmalom­ról a miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményeiben, a putnoki vásárról ugyancsak ott, valamint a Dankó Imre tiszteletére szerkesztett kö­tetben, a putnoki lósorozá­sokról1, valamint a kelemért ragadványnevekről a Szülő­földünkben írt; önálló kö- í tetben jelentek meg a kele- | méri Mohosok szájihagvo- I mányaii, a dél-,gömöri fej- jj fákról írott dolgozata stb. Egyik legutóbbi munkája a templomi ülésrenddel fog­lalkozik, ennek megírása előtt számos szlovákiai gö­möri felépülést keresett fel. A közelmúltban fejezte be Putnokról írt könyvét, ami néhány héten belül megvá­sárolható a Gömöri Múze­umban Putnokon. Faggyas István — amel­lett, hogy szorgalmasan gyűj­ti a régi népéletre vonatko­zó adatokat — rajzolással, festészettel is foglalkozik. Könyveit maga illusztrálja, de önálló képzőművészeti alkotásokat is készít. Ké­peivel is az elmúló, régi vi­lágot próbálja megmenteni az emlékezet számára. Ezért tűnnek fel munkái sorában a Mohosok, a lovak, a régi falu... Az elmúlt évek so­rán számos kiállítása volt, bemutatkozott Ózdon, Mis­kolcon, Kazincbarcikán, Le- ninvárosban, Tatán, Buda­pesten, Gömörszőlősön és Putnokon is több ízben. Mos­tani Témavázlatok című ju­bileumi kiállítása, ami a putnoki Gömöri Múzeumban tekinthető meg, átfogó ké­pet nyújt képzőművészeti munkásságáról. Faggyas István egy gö­möri kisközségből, Kele- mérből indult, és büszkén vallja, hogy ma is Gömör- ben él. Az igazolványában ugyan Ózd szerepel, de Ózd- nak azon a fertályán lakik, amit a Hangony patak elvá­laszt a gyárvárostól, vagyis a történeti Gömör megye szélén. Csodálatosan szép, műemlék jellegű lakóházát feleségével együtt szeretet­tel őrzi, ápolja. Nem akár­milyen látványt nyújt az ottélőknek és az odaérkező vendégeknek a gondosan művelt kert, a virágokkal teli, tiszta porta. Már mesz- sziről lerí a házról, hogy szerény, de ugyancsak szor­gos, igényes emberek élnek benne. Ózd ékszerdoboza ez a századunkkal közel egy­idős, régi gyári telekre épí­tett, fehérre meszelt lakó­ház, Faggyas István otthona. Az idén márciusban dr. Űjváry Zoltán, a debreceni KLTE Néprajzi Tanszéké­nek vezetője, szűkebb szü­lőföldje iránti tiszteletből létrehozta a Pro Gömör — Gömörért nevet viselő ala­pítványt. Az alapítvány cél­ja, hogy elismerésben ré­szesítse a tájegységhez kap­csolódó kiemelkedő szellemi teljesítményeket, mindazo­kat, akik Gömör kulturális életét jelentős értékeikkel gazdagítják. A most első ízben kiosz­tott Pro Gömör-díj nem ke­rülhetett volna méltóbb helyre, mint dr. Faggyas István kezébe. Gratulálunk az elismeréshez, jó egészsé­get, békés, harmonikus éle­tet és további aktív éveket kívánunk! Bodnár Mónika Kassák Lajos halálának 25. évfordulója alkalmából, Fotográfiák Kassákról címmel kiállítás nyílt július 22-én, a róla elnevezett múzeumban. Gönci Sándor fotóművész az általa készített portrék előtt. MTI-Fotó: Lábady István A múlt árnyéka Pedig egy hete találkoztam vele. . . Esett a eső, én már ültem a villamoson, ő felszállt. A „munkásruhájában", melyben a kertjében szokott dolgozni, így rém volt ne­héz kitalálni, honnan jött. S pláne nem, mert kezében egy vödör gyümölcs is nehézkedett. — Nem sikerült a végére járnom a munkának — mesél­te, — mert az eső mindig közbeszólt. De majd kimegyek holnap. Ráérek, hiszen nyugdíjas vagyok. Nem mintha nem lenne más dolgom, már új gyógynövény-lelőhely után is kellene néznem, mert a régi területet teljesen feltár­tam ebből a szempontból. Találtam majdnem kétszázféle gyógynövényt ... És kezdte sorolni, hogy melyik mire jó, mivel téveszthető össze — mint általában, ha bárhol ta­lálkoztunk, vagy ha bejött a szerkesztőségbe hírt adni egy-egy gyógynövénytúráról, vagy a kertbarátkör-ren- dezvényről. Érdekes, hogy halálhírre először mindig az utolsó ta­lálkozásban keresi az ember a lehetőséget. Az élet le­hetőségét. Hiszen olyan furcsa, hogy akkor még volt — és többé nincs. Ám Munkácsy Gyulával számomra emlé­kezetesebb az első találkozás. Kertjében a biokertműve­lésről beszélgettünk, mesélte, hogy ő már nagyon régen nem permetezi azt a hatalmas, évszázados körtefát sem, melynek árnyéka már szinte a múlt árnyéka, s amely mégis évről-évre gyönyörű terméssel ajándékozza meg . . . Szép volt, ahogy beszélt a növényekről, ahogy lekötöt­te a velük való foglalkozás. Halála is ebben a környe­zetben érte, a padláson volt az összegyűjtött, száradó gyógynövények között. Hogy kigondolja, összállítsa leg­újabb kenőcseit. De abból már nem lesz semmi . . . Per­sze lehet, hogy kerti találkozásunk óta már a körtefa sem ad árnyékot, még az is lehet, hogy Gyula bácsi vágta ki. Legalább lesz hol üldögélnie odafent. . . (dk) A * D t + KERTÉSZ ÁRUHÁZ 3526 Miskolc Búza tcr 10. es az közös játéka Rejtvényünk 58. alkalom­mal ás olvasóink irodalmi ismereteit, jártasságát teszi próbára. Játékosaink felada­ta az alábbi két versidézet folytatása, a versek követ­kező sorainak beküldése. E heti játékunkat a Zöl­dért Rt. miskolci, Búza téri Kertész Áruháza szponzo­rálja. A lapunkból kivágott és kitöltött szelvényeket az áruházban elhelyezett do­bozba kell bedobni augusz­tus 1-jén, pénteken 13 órá­ig. Ugyanebben az időben, ugyanitt tartjuk a nyilvános sorsolást. A helyes megfej­tők között a Kertész AruL házzal közösen 5 darab, egyenként 100t)—1000 forint értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, amelyek az áruházban vásárolhatók le. A Kertész Áruház nyitva­tartási ideje: szombaton 7.30- tól 11 óráig, hétfőn 9-től 16.30 óráig, keddtől péntekig 7.30- tól 16.30 óráig. Itt levágandó E heti feladatunk: 1. Faludi Ferenc: Fortuna szekerén okosan ülj, (a folytatás): ..................................................................... 2. Füst Milán: Ősz van, korán sötétül és künn esik, (a folytatás): ..................................................................... A megfejtő neve: ................................................................... Lakcíme: ...................................................................................; AZ EGYETEMI ATJELENTKEZESI FELTÉTELEKRŐL, A REGIONÁLIS EGYETEM KIALAKÍTÁSÁRÓL A MISKOLCI RÁDIÓBAN Csaknem 1400 elsőéves kezdi meg tanulmányait az idén már a bölcsészkarral kiegészülő Mis­kolci Egyetemen. Július végén jár le az átjelentkezési lehető­ség a böicsészegyesülettol. Az új kar indítását úgy engedé­lyezte a Minisztertanács, ha a felsőoktatási szakemberek mi­hamarabb kidolgozzák a regio­nális egyetem rendszerét, tehát szövetkeznek az egri Eszlerházy Károly Tanárképző Főiskolával. így valósulhat meg majdan a természettudományi kar is. A Miskolci Egyetem a Felzárkó­zás az Európai Felsőoktatáshoz Világbanki Alapból három pá­lyázat alapján 200 millió forint­hoz jutott. Többek között ezekről lesz szó a miskolci rádió hétfő reg­geli műsorában, melynek ven­dége dr. Kovács Ferenc, a Mis­kolci Egyetem rektora lesz. Az átjelentkezési lehetőségekről, a napjainkban is formálódó egye­temi felvételt biztosító vizsgák­ról érdeklődhetnek a műsor hallgatói. Az adás munkatársa hétfőn reggel fi órától várják í kérdéseket a 345-510-es telefon­számon. Hány évtizede is lehetett? Slapaj koromban, tehát a gyakornokságnak is a kez­detén valami mód odakeve­redtem a műtermébe. Sok évtizeddel ezelőtt. Akkor is Pista bácsiztuk, pedig ak­kor még egyáltalán nem volt idős. Valahol úgy az öt­ven—hatvan között lehetett, oly átható, tiszta világoskék szemmel, hogy az ember so­káig csak ebben gyönyörkö­dött. Meg ott volt persze a kissé őszes haja, aprócska, izmos, erős termete, enyhén meghajolva és főként szíves szava, mindenről beszélő, mindent megmutató készsége. Ott, a Nógrád megyei Benczúrfalván, az egykori Benczúr-kastélyban, melynek egyik része már akkor is imaház volt, a másikban dol- gozott-szorgoskodott Szabó István fafaragó művész, Kos- suth-díjas. Aki oly csodákat bontott ki a fából, hogy ámulva nézte előbb szűkebb környezete, majd az egész ország. A miskolci egyete­men is láthattuk némely munkáját, itt főként elsősor­ban a bányász témájúakat. Mert csak fogta a vésőt, a kalapácsot, talán még a ki­sebb baltát, vagy szekercét is, és lebontotta mindazt a fölöslegeset, ami eltakarta, Á faragó befedte a lényeget. És elő­jöttek az izmos bányászok, a csillék, a madarak, az ilyen­olyan portrék, a meséből is­mert fák és sok minden más. De akkor, mikor ott jár­tunk, neki teljesen ismeret­lenek, idegenek, letette a szerszámait és Benczúr Gyu­láról mesélt. Mutatta a né­hány megmaradt tárgyi em­léket, elvezetett bennünket a parkba, megnézni a festő kedvelt pihenőpadját, mely­ről leginkább szeretett gyö­nyörködni a fákban, bokrok­ban, virágokban. A kerítés akkor már itt-ott hiányzott. A kőkerítés, mely a park­kal együtt a kastélyt övezte. Annak nagyobb részét már korábban széjjelhordták, ház fundamentumához, istálló, tyúkól alapjához, pincéhez, kinek mihez kellett. A kőpad ellenben meg­volt. Mit Pista bácsi muta­tott. Óvatosan ültem le rá, mintha előállásától, eltűné­sétől tartanék. Talán ezen ült apám is, Amikor Benczúr Gyula nagyságos úr, a festő sziva­rozni, sétálni, kicsit beszél­getni hívta őt és kőműves­társát a parkba. Apám épí­tette ugyanis azt a ma már eléggé széthordott kőkerí­tést Benczúr Gyula megbízá­sából. Nyár volt, nagy me­leg. (A kőművesek akkortájt egyébként is csupán tavasz­tól őszig dolgoztak, télen sohasem, azért is nevezték őket fecskéknek.) Faragták hát a követ a kőműveskala­páccsal, röpködött a szilánk, a megformált anyagot pe­dig beillesztették a többi kö­zé. Fehér ruhában, hatalmas fehér kalapban jött a festő, Benczúr Gyula. (Akkor a fa­lut Dolyány-nak nevezték.) „Mesterek! Haggyák egy ki­csit abba a munkát, sétál­gassunk!” Mondta meghök­kenésére az akkor fiatalem­ber apámnak és munkatár­sának. „Nem hagyhatjuk, hiszen munkaidő van, meg kell építenünk a kerítést.” így az apám. A festő mo­solygott, és mondta, hogy azért csak jöjjenek, sétálja­nak. Elővette jókora bőrtár­cáját, szivarral kínálta őket, majd így szivarozva, „úria- san” elindultak sétára a park hűvösségében. Ben­czúr Gyula sokat beszélt - mondotta később többször is apám. Egyet igen megjegy- zett. Nevezetesen azt, hogy az építés a legnagyobb mű­vészet. Mondta a festő. Meg azt is, hogy mester urak be­csüljék meg nagyon a szak­májukat, mert semmi nincs nagyobb annál a világon, mint amit maguk művelnek. Építenek! Ez a legnagyobb dolog a világon! Le is ültek. Talán éppen erre a padra, amelyhez Sza­bó István bácsi vezetett ben­nünket. Talán éppen ide ül­tek. Dolyány azóta Benczúrfal- va lett. Szabó István fafara­gó már Benczúrfalván dolgo­zott. 1 Dolgozott, mert sajnos nemrég hozta a telex a hírt: ő is elvégezte a neki kiméri munkát. A rönkökből, a ha­talmas táblákból már nem bontja ki tovább, mi ben­nük rejlik. Már nem szedi le róla mindazt, mit le kell, hogy előtáruljon a csoda. De, amit eddig kibontott: az látható. Megmarad. Priska Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents