Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-02 / 155. szám
1992. július 2., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Vannak visszajáró vendégek is 4 mezöcsáti strandon Mára már elérték, hogy ismertté vált a strand nemcsak a városban és a közvetlen környezetben, hanem távolabb is. A kellemes, meleg nyári hétvégeken, amikor Miskolcon telt ház van a strandokon, sokan kelnek útra a városból családostól, s meg sem állnak Mezőcsátig. Különösen az idősebb emberek kedvelik a csáti strand medencéinek vizét. Vannak már ismerős, visszajáró vendégek. A szép zöld környezet különösen a vakáció idején csalogatja a diákokat, hétvégeken meg a gyerekes családokat. Mára már szép lombos fákká növekedtek azok a facsemeték, melyeket tíz esztendeje, a nyitás idejére ültettek el a területen. Sokan a napozást választják — van hely rá bőven a hatalmas, füves területen. Aki az árnyékot kedveli, egy-egy fa alatt táborozhat le. A gyerekek kedvelik a hintákat, a játszóhelyet. A májustól szeptember közepéig nyitva tartó strandon a vakáció idején népszerűek az úszótanfolyamok. Shogy minél több vendéget csalogassanak, a belépődíj olcsóbb a nyugdíjasok, valamint az iskolás gyermekek számára. Most, a kánikula idején is kellemes a megmártózás a csáti strand medencéiben. Nincs csúcsforgalom, kényelmesen eltölthetnek egy-egy napot a családok. A hétfő estéken a tinédzserek lepik el a strandot. Jó időben — már pedig idén a legtöbb nyári este kellemes volt eddig — este 6-tól 10 óráig zenés esti fürdőzést rendeznek a strandon. (gyárfás—laczó) Immár a tizedik nyáron nyit kaput a mezöcsáti strandfürdő. A területen lelt meleg vizet hasznosította egy vállalkozó család. Akkoriban sokan gondolták úgy, hogy nagy fába vágta a fejszéjét Za- rándi János és famíliája, Ám az idő nekik dolgozott, no és persze ők is arra törekedtek évről évre, hogy minél szebb környezetben, s egyre többféle szolgáltatással fogadhassák a vendégeket. Miért lovagol az ember? Olvasom, hallom, miniszteri rendelet szigorítja a nemzetközi közúti személyszállítás néhány feltételét szeptember 1-jétől. Csak olyan, 20 főnél több személy, szállítására alkalmas, magyar rendszámú autóbusz hagyhatja el hazánkat, amelyik az üzemeltetési, műszaki feltételeknek megfelel (!) és nyolc évnél nem idősebb. Hogy a szigorúbb követelmények támasztására szükség van, azt a tavaly augusztusi, tizenhat emberéletet kioltó felsö-stájerországi magyar autóbuszbaleset is rom, őket kisérő pedagógust. A kirándulást a sportegyesület szervezte, váltott gép^ kocsivezetők biztosításának Ígéretével. Az induláskor derült ki, hogy csak egyetlen sofőr van. Ő vezette az autóbuszt húsz órán keresztül, kis pihenők közbeiktatásával. Ilyen melegben, s az előzőekben „említett" autóbuszbaleseteket követően. — Miért csinálja a pilóta? — kérdezi tőlünk az olvasó.- Ennyire szüksége van a pénzre?! Könyörgöm, ne csinálják!!! (faragó) Kevés olyan dolog van a világon, amiről annyira megosz- lanának a vélemények, minta lovaglás. Egyesek szerint nem nagy ügy, mindössze egyik amlös állat cipeli a másikat, mások szerint pedig a ló ma- 9° a megtestesült, négy lábon járó nosztalgia: finom csontozatból, erős, mégis könnyed izmokból, elegáns mozgásból összegyúrt vágyakozás. Nosztalgia és vágyakozás e9y örökre elvesztett világ után, melyre már csak egy- egy pillantást vethetünk olykor az általunk épített — s civilizációnak nevezett — börtönünk szűk, rácsos ablakán keresztül. Ebben a börtönben, persze kényelmes, tágas cellák vannak, minden földi jóval: mégis torokszorító érzés, ha eszünkbe jutnak azok a személyesen soha át nem élt ködös hajnalok, amikor csak úgy, a száguldás kedvéért, csak azért, hogy arcunkba vágjon oz éles levegő, nyeregbe szálltunk, s előbb lassú ügetésben, majd gyors vágtában nekiindultunk a látóhatár felé, ahol egy vörös csík. jelezte, hamarosan felkel a nap . ■ ■ IÁ ló kivételes sorsú állat, hiszen az ember úgy rabolta el a természettől, hogy nem tette rabbá. Segítőtárssá vált, nem szolgává. A vadlovak a- hátukra engedték az embert, és megízleltették vele a szá- guldás gyönyörűségét: hálából ~ és önzésből, persze — az ember mindent megtett azért, hogy az egykori vadlovak kései utódai egyre szebbé, gyorsabbá váljanak. Ebből a páratlanul szerencsés egymásrautaltságból született meg az a misztikum, melyben ember és állat a tökéletes harmónia perceit élheti meg. Ezt a misztikumot úgy hívják: lovaglás. A ló kivételesen szerencsés lény, talán az egyetlen, amelyben (akiben?) az erő a szépséggel párosult, a gyorsaság a szelídséggel. Szépek a tigrisek, a leopárdok is, ahogyan a harci repülőgépek, vagy a vadászfegyverek is szépek, csak éppen szépségük úgy hat, mint amikor tarkónkat hűvös szélfuvallat éri... A ló jelenti azt a mással össze nem hasonlítható élményt, amikor meghajtják a ménest, s az egyetlen hatalmas testként, robajló vágtába kezd, lobogó sörénnyel, táguló orrlyukakkal fújtatva. Ez éppolyan megúnhatatlan az ember számára, mint a lobogó tűz, vagy a tenger monoton egymásutánban gördülő hullámainak látványa. A ló tehát maga a megtestesült, négy lábon járó rejtély: finom csontozatból, erős, mégis könnyed izmokból, elegáns mozgásból összegyúrt, megfejthetetlen feladvány. De nem is kell megfejteni: inkább üljünk fel a határa egy ködös hajnalon, aztán - csak úgy, a száguldás kedvéért, csak azért, hogy arcunkba vágjon az éles levegő — induljunk el a látóhatár felé, ahol egy vörös csík már jelzi, hamarosan felkel a Nap . ., Kiss József van erre! Nagyon!!! Csak úgy látszik, ez önmaaában nem elég. Erre egy olvasónk hívta fel a figyelmünket. Elmondta, megyénk legnagyobb sportegyesületének autóbuszával szállították ugyancsak nyugati útra egy miskolci általános iskola tanulóit. Negyven gyermeket és háindokolja. Csak megerősíti a szombaton este Klagenfurt és Graz között bekövetkezett újabb tragédia, melynek következtében ketten meghaltok, harmincketten megsebesültek, köztük ketten súlyosan. Mondom, írom, teljes mértékben indokoltnak tartom a miniszteri szigorítást. Szükség Székesfehérváron, az Aranybulla Rt. 70-es út menti búzatáblájában, egy 36 méter átmérőjű körben, az óramutató járásával ellentétes irányban megdőlt a búza. Mellette egy közel 2 méteres kis kör és egy háromszög alakú megdőlés is látható. A jelenség teljesen hasonló az angliai búzakörökhöz. (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd) Vásárláz Szőnyegtipródás Szerencse, hogy szőnyeget viszonylag ritkán vesz az átlag magyar család. Mert. a szőnyegek tartósak, bírják a tiprást. De az is igaz: szőnyeget vásárolni kész tipródás ... Hát eljutottunk ide, a lakásfelújítás következő lépéseként új szőnyeget kell venni. Mi sem egyszerűbb! Az újságok tele hirdetésekkel, hogy végkiárusítás, ilyen, meg olyan vásár. Irány hát a nagyáruház! Előtte azonban lemérjük a szőnyeggel fedendő parkettfelületet, ne kelljen megint átrendezni a szobát. Éppen akkorát veszünk, amekkora kell — ilyen egyszerű. Közben lehet morfondírozni. A szőnyeg a lakásbelső lényeges eleme. A színe, mintája a legfontosabb. Ha a bútorok huzata mintás, jobb az egyszínű, vagy vele harmonizáló szőnyeg. S mert ritkán telik rá, jól meg kell fontolni a tartósságot, minőséget. Nem jó, ha túl világos, mert a gyerek a málnaszörpöt, az apja a vörösbort olykor rátölti — . az ilyen foltok eltávolítása felér egy nagymosással, gép nélkül. Szóval: beprésélődik a család az autónak már- már nem is nevezhető járgányba, irány a nagyáru- . ház, a szakáruház! Ott aztán elképedünk. Mert szőnyeg, van. Meg helyzet is. Az a helyzet, hogy mindenféle méret fellelhető, csak éppen akkora,. amekkora nekünk kell, sehol. Bóklászunk, kicsit veszekszünk, sebaj: van másik! Mármint bolt, a város túlsó végében. Közben mondogatjuk: bennünk a hiba, már megint úgy fogtunk neki, hogy határozott elképzelésünk volt a kinézetét illetően. Legközelebb majd 'lejjebb adjuk, a legfontosabb a méret, az árnyalat! Látunk is szőnyeget bőven a városszéli áruházban. Egyik rondább, mint a másik. És a méretük nem jó. Az eladónő csodálkozik; az a gondja, hogy miért épp 140 centisét akarunk, miért barnás árnyalatút? Bosszúból minden darabot megbabrálunk, s sziszegjük a „pocsék” szakkifejezést. Végül feladjuk. Már majdnem kikötünk egy széles padlószőnyegnél: „Veszünk 140-et, legfeljebb beszeget- jük”, amikor kiderül: gép, ember van, de cérna nincs a szegéshez. Menjünk a belvárosi nagyáruházba, ott cérna is, ember is akad ... Megyünk, persze, hogy megyünk. És valóban: vannak szőnyegek, csak épp a szeges szűnt meg. (Jé, ugyanaz a cég mindkettő, hogy-hogy ezt nem tudják?) Ott állunk, ahol a part szakad, de nem adjuk fel! Nézelődés közben meghalljuk, az egyik vevő épp a szőnyegszegőről beszél. Egy kis iramodás, gyors informálódás, kiderül: az áruházzal szemközt a mester, hogy az eladók ezt miért nem tudják, miért ninos itt a mester néhány szórócédulája? Mázlink van. Találunk egy maradék darabot. A színe szép, a szélessége 1,40. Hogy fél méterrel rö- videbb? Ugyan, mit számít az, csak legyünk már túl rajta! Megvesszük 30 százalék kedvezménnyel, rohanunk a szegőhöz. Éppen két percet késünk, bezárt. Sebaj, majd másnap! Begyömöszköljük a járgányba a szőnyeget, hazavisszük. Másnap az ablakban bámészkodó szomszédok — amikor visszük a szegőhöz — röhögnek: — „Mi van, nem tetszik, becserélik?” Rájuk hagyjuk. Hogyan is vegyünk szőnyeget? Mindegy milyen a színe, a nagysága, csak essünk rajta túl — minél előbb! Hogy utána át kell rendezni a szobát, ne táp új bútorokat kell venni, mert megbomlik a színe^ harmóniája? Sebaj: még. mindig ez az egyszerűbb... M. Szabó Zsuzsa Ufó-körök a búzában? Ne csinálják!
