Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-16 / 167. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1992. július 16., csütörtök- írja csak felügyelő úr: Rómában a gróf, a gróf vízbe fúlt, akinek a sógornőjének a férje néger volt. Az unokaöccse ta­lálkozott ia sógorával, akinek fekete volt a keze, és akkor... Hogy-hogy miért volt fekete a keze?! Mert néger volt... Fel­vételünkön: Nyertes Zsuzsa és Kulcsár Imre a nyomozati sza­kaszban. A két férj: Böröndi Tamás és Straub Dezső Hiúiba mutatták már be oly’ sokszor Alfonso Paso Ön is lehet gyilkos című bűnügyi vígjátékát, talán még soha nem volt annyira izgalmas, .mint a hétfő esti miskolci premieren. Már tudtuk, hogy hulla van a szekrényben, már kel­lően összezavarodott a nyo­mozásra kirendelt felügyelő is, amikor szép csendesen eleredt az eső. A színpadon félbemaradt a kihallgatás, mi meg csak kucorogtunk rendületlenül, hátha meg­kegyelmeznek -az égiek. A világító állványok, az eser­nyők és a nejlonzacskók alatt megkezdődött a találgatás: ki a gyilkos, miért tette. — Ez ma este nem fog kiderül­ni — vélekedtek a pesszi­misták, de azért senki sem mozdult. Majd valaki azt ja­vasolta, hogy be kellene menni a színészekhez, és megkérdezni, hogy mi lesz a krimi vége. — Mindjárt eláll az eső, és folytatódhat az előadás — erősködtek az optimistábbak... Nekik lett igazuk. Így nemcsak azt tud­tuk meg, hogy Ki a tettes, és mi volt az ő indítéka, ha­nem kedvünkre szórakoz­hattunk. S ahogyan ez a né­zőtérről látszott: az előadás szereplői — Kulcsár Imre, Böröndi Tamás, Straub De­zső, Nyertes Zsuzsa, Zbo- rovszky Andrea, Dézsy Sza­bó Gábor, Somló István és Juhász Katalin — is ked­vükre játszottak. A szerep­lők névsorából szándékosan hagytam ki Gaikó Bencét, mert egy picit sem vagyok benne biztos, hogy nagyon mókás lenne hullát játsza­ni. Mi mindenesetre jókat nevettünk rajta... Az ön is lehet gyilkos című zenés bűnügyi vígjátékot ezen a héten minden este nyolc órá­tól a tapolcai Aktapolisz Szabadtéri Színpadon lát­hatják az érdeklődők. Akik most nem jutnának el az előadásra, még augusztus­ban pótolhatják, 17-én, 18- án és 20-án újra bemutat­ják a darabot. (tg—dk) II színpadtól a nézőtérig Mesélni akarok most. A történet főhősét valószínűleg min­denki ismeri, aki járt már .Miskolcon színházban. .Én is ott láttam meg őt: Csík Sári nénit. Manapság nézőtéri felügyelő, régebben színésznő, ügyelő. Melyik az igazi? — A telefonkönyvben színésznőként szere­pel. Beszélt és feltárult előttem a múlt. Mesélt az édesanyjá­ról, és a fényképen mutatott kedves arc áttörve téren és időn életre kelt. Fiatal lánynak láttam őt, barna lobogó hajjal, hallottam lépteit, ahogy siet Rózsahegyi Kálmán szí­niiskolájába. Olyan tehetséges volt, hogy a Mester ingyen tanította. De férjhez ment, és hamarosan kislánya született: Csík Sári. A gyerek egy színésznőnek akkoriban a karrierje végét is jelentette, de ő nem bánta. Az édesanyák örök hitével né­zett a kislányára: „neki sikerülni fog...” Egyszer az alig három éves Sárika elcsatangolt a Duna- parton. A kétségbeesett szülők egy táncparketten találtak rá. A gyerekek felszabadultságával ropta a táncot és úgy képzelem, igen elégedetten hallgatta első közönsége tapsát. Talán már akkor eldőlt, hogy soha többé nem tud megválni a színháztól. A vásott leánygyermek egy ideig még együtt mászott fára a ferencvárosi fiúkkal, aztán ki tudja mikor, eljött az a pillanat, amikor ráébredt, hogy a színház fontosabb számára. Alig 15 éves, amikor próbafelvételt készítenek róla a film­gyárban. 16 éves korában megkapja színészi ruhatárát és Kassára indul szerencsét próbálni. Torkában dobog a szíve, amikor először lép színpadra Pe- rényi László mellett. Együtt játszik Bulla Elmával, akinek annyira megtetszik a fiatal színésznő játéka, hogy beállít neki egy jelenetet. „Ha tehetséges vagy, meglátod, nevetni fognak.” És nevettek és ő játszott. Délelőtt a jelmezét varrta, pró­bált, este játszott, hol prózát, hol zenés szerepet. Vándorolt színházról színházra, albérletről albérletre, nyirkos öltözők­ből még nyirkosabb színpadra. Egyszer nagyon meg is fá­zott. Közben letette a kamara vizsgát. 1949-ben került Mis­kolcra színésznőnek. De, mert Magyarország rokonok és pa­namák országa, és mert neki nem volt protektora, derékba tört az álmodott karrier. Mindössze 25 éves volt, amikor le kellett mondania a színpadról.' Belebetegedett, de túlélte. Segítette az édesanyja által beletáplált hit és szeretet.. To­vább, dolgozott a színháznál, most már „hajóskapitány”-ként (ügyelő). Eljött az idő, amikor ügyelő sem lehetett többé, másnak kellett a hely. Ettől kezdve a közönséggel foglalkozik. (Ugye néha elég nehéz velünk ...) Ha valaki • felbosszantja, csak azért van, mert számára a színház szent, és fáj, ha más nem így gondolja. Hogyan él ma a színésznő? Olvas, rejtvényt fejt, zenét hallgat (nagyon szereti a ko­molyzenét) és verset ír. Gyermeke nem született, azt is el­vitte a színház. Élni akar, mert szeretik, mert szükség van rá. Színésznő­ként 1980-ban láthatta utoljára a közönség a Pygmalion öregasszonyaként. Tóth Orsolya Vándorserleg a fotósoknak A Rirílfl iofü” ítli hű ii iuá pnehoit II „DILIK! Ibid UK! íla(l|VdiUbUdn Egy fotóról van szó. Vagyis több fotóról. Hiszen Juhász Miklós Biciklista című felvéte­le csak egyike azoknak, me­lyeket miskolci szerzők készí­tettek, s melyeket elfogadtak Dunaújvárosban a IX. MAFOSZ szalonpályázaton. A Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Körtől 15 alkotást fogadott el a zsűri. A fotóklubok és fotókörök leg­magasabb szintű magyaror­szági kiállításán, tavaly és ta­valyelőtt is, ez a csoport kap­ta a legjobb kollekcióért járó díjat, így a vándorserleget most véglegesen elnyerték. S az egyéni díjak zömét is ők mondhatják magukénak. HŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.00: Krónika. — 8.20: Mindennapi, 'tudomány. —■ 8.30: I-IangszemLe. — 9.05: Nap­közben. — liU05: Cigányfélóra. — 11.35: A Vatikán titka. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.45: Fü­leljen! — 12.50: Külpolitikai fi­gyelő. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — Í13.30: „Tanúim lesztek”. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 15.05: Palesztin kérdőjelek. —• 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Mindennapi gazdaság. — 16.30: Zenefórum. — 17.05: Magyaror­szágról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Sportvilág. — 19.30: Jó éjszakát gyerekek! — 20.05: Ha­gyományápolók. — 20.30: Hatá­rok nélkül. — 21.05: Kossuth- klub. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — URH-n: 11.00: Mindenes. — 11.50: Jegyzet. — 14.00: Slágermúzeum. — 14.30: Eszperantó híradó. — 15.05: Er­ről beszéltünk. — 16.00: Az Ame­rika Hangja magyar műsora. — 19.00: Szlovák nyelvű műsor. — 19.30: Román nyelvű műsor. — 20.00: Német nyelvű műsor. — 20.30: Horvát és szerb nyelvű műsor. — 23.00: A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI: 8.05: Sportvilág. — 8.20: Rivaldafényben. — 8.50: Helykereső. — 9.05: Zene-szó. — 10.55: A Petőfi válaszol. — 11.05: Napóra. — 12.00: Nótaparádé. — 13.05: A Szabó család. — 13.30: Idősebbek hullámhosszán. — 14.00: Kabarécsütörtök. — 17.05! Napóra. — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Helykereső. — 19.00: Ész­kerék. — 19.35: Magyar tájak dalaiból. — 20.00: Böngészde a zenei antikváriumban. — 21.05: Daráló. — 21.35: Heavy-metal híradó. — 22.00: Részletek Philip Glass Ekhnaten c. művéből. — 22.30: Jazzlista. BARTÓK: 9.05: Pódium. — 10.05: Rádiószínház. — 10.51: Ba­lettzene. — 11.40: A Szekszárdi Madrigálkórus felvételeiből. — 12.05: Hangverseny délidőben. — 13.24: Versek. — 13.30: Üj kom­paktlemezeinkből. — 14.05: Ne­vek ürügyén. — 15.05: A kama­razene kedvelőinek. — 16.05: Éneklő Ifjúság. — 16.17: A hu­genották. — 17.00: Gordiusz. — 17.50: Népzenekutatók műhelyé­ben. — 18.05: Zenekari muzsika. — 19.05: Beethoven összes zon- gorás triója és Bach: A jóltem­perált zongora I. kötete. — 21.15: Operarészletek. — 22.05: A zene üzenete. — 22.20: Napjaink ze­néje. A MISKOLCI STÜDIÖ MŰSORA 5.55—7.00 az 1116 kHz-es középhullámon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.10: Esemény-össze­foglaló. (Megszűnik a halálke­reszteződés a 3-as úton, Füzes­abonynál. — Edelényi Borsodi tájház.) Cigányfoglalkoztatás Vilmányban. 7.00— 9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi, a 66,8 MHz-es URH, valamint az 1116 kHz-es középhullámon 7.10: Esemény-összefoglaló. — Hol tart az egerszalóki hőfor­rás hasznosítása? — György Horváth László rekviem az egri 42-esekért. — Reklám. — Szer­kesztő: Jakab Mária. 16.00— 18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. mene­dzselésében. TELEVÍZIÓ — 1. MŰSOR: 5.45: Jó reggelt, Magyarország! Falutévé. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Az Edison testvérek. — 9.00: Furcsaságok show-ja. — 9.25: Szupernagyi. — 9.50: Maró és Sophie. — 10.15: Sorstársak. — 19.30: Fűben-fában. — 10.40: Képújság. — 17.00: Délutáni egyenleg'. — il7.10: Megveszem ezt a nőt. — 17.30: Képújság. — 17.35: Drezdai gyűjtemények műkincsei. — 17.50: Menedzser Magazin. — 18.30: Pénzvilág. — •18.40: ‘Mimi kli-p-mix. — 18.50: Csirip veréb kalandjai. — 19.00: A Dodó-klub. — 19.15: Esti me­se. — 19.30: Most. — 20.00: Hír­adó. — 20.30: Tele§port. — 20.40: A kis csibész. — 22.00: Közjáték. — 22.10: Aktuális. — 22.35: NBA profi kosárlabda döntő. — 23.35: Késő esti híradó. — '23.40': BBC- híradó. 2. MŰSOR: 16.50: Operettről operettre. — 17.25: ötödölő. — 17.45: Regionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.20: Gyerekeknek. — 18.40: Telesport. — 19.05: Csengetett, mylord? Angol té- véfilmsorozat. — 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora-. — 21.00 í össztűz. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.25: A sportok története'. — 22.50: Századunk, nagy napjai; ' 1947. július 17. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ Fi: 8.30: Események, kommen­tárok. — 9.00: A privatizációról. — 9.10: Show-műsor. — 9.30: A nagy tíz. Az osztrák tévé zenés műso'ra. — 10.20: Politika min­denkinek, avagy horoszkóp. — l'r.OO: Remény és. kételyek. Vi­taműsor. — 16.50: Fúvószene. — 17.35: A nap percei. — ‘i7.4i0: Autósok, motorosok magazinja — 18.20: Piac, kereskedelem', pénzügy. — 19.00: Tévétippek. — 19.10: Eisti mese. — 19.30: Tévé- napl'ó. — 20.05: Nyugat-Kanada. Ütirajzfilm. — 21.05: Az elmúlt évek tévéműsorából. — 22.30: Események, kommentárok. — 23.05: Rio ’92. Vitaműsor. STV: 17.40: Esti mese. — 17.55: Udvarlók és szeretőik. Tévéjá­ték. — 19.00: Híradó. — 19.22; Tévésorozat. — 20:05: A jóre­mény farm. Francia tévésorozat. —, 21.05: Homokkal mért idő. Dokumentumfilm. — 21'. 15: Tu­risztikai magazin. — 21.40: Hír­adó. — 22.08: Sport. — 22.20: Híradó plusz. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAS ADÁSOK SAT1: 8.30: Szomszédok. — 9.05: Eljegyzés a Wolfgang-tónál. Osztrák játékfilm. — 10.45: Sze­rencsekerék. — 11.25: Sporthírek. — 17.05: Menj az egészre! —18.15: Bingo. — 18.45: Hírek. — 19.20; Szerencsekerék. — 20.15: Billie Jian legendája. Amerikai játék­film. — 21.55: Hírek. — 22.00: A Keselyű három napja. Amerikai játékfilm. — 24.00: Electric Blue. Erotikus sorozat. — 0.40: Sport­műsor. — 1.25: Akut. — 2.00: Képújság. RTL: 7.00: Reggeli magazin. — 8.55: Owen marsall. Amerikai sorozat. — 9.50: Gazdagok és szépek. Amerikai családsorozat, — 10.15: Marcus Welby, az or­vosdoktor. Amerikai kórházsoro­zat. — 11.05: Vetélkedő. — 11.30: Családi párbaj. — 12.00: Déli hírmagazin. — 12.30: Ahogyan a világ fordul. Amerikai sorozát. — 13.15: A kaliforniai klán. Ame­rikai családsorozat. — 14.05: A springfieldi történet. Amerikai családsorozat. — 14.50: A főnök. Amerikai krimisorozat. — 15.45: CHiPs. Amerikai krimisorozat. — 16.40: Kockázatos. — 17.15! Megéri az árát! — 18.00: Tizen­egy 99. — 18.45: Híradó. — 19.15: Vigyázat, robban! — 19.45: Jó idők, rossz idők. Német család­sorozat. — 20.15: Mini-sztárok. — 21.10: Segélykiáltás. — 22.10: A dzsungelkirály. Amerikai ka­landfilm. — 0.10: Egy rém ren­des család. Amerikai családso­rozat. — 0.45: Airwolf. Amerikai akciófilm. — 1.40: A főnök. —* 2.30: Marcus Welby, az orvos­doktor. — 3.30: Vigyázat, robbanj — 4.00: CHiPs. — 4.50: Jó idők, rossz idők. — 5.15: Tizenegy 99. PR07: 8.10: Rajzfilmshow. — 9.45: Colt Seavers esetei. — 10.45: Nővérkék. — 11.50: Vörösök I. Amerikai film. — 13.30: Jake és McCabe. — 14.25: A bosszú er­dője. Amerikai western. — 15.40: Perry Mason. Amerikai detektív­sorozat. — 15.55: Doogie Howser. Amerikai víg játéksorozat. — 16.40: Hahó, bálna! Természet- film. — 17.25: Rajzfilmshow. — 19.05: A kemény fiúk. Amerikai Akciófilm-sorozat. — 20.00: Hír­adó. — 20.15: Zeppelin. Angol kémfilm. — 22.15: A különleges osztag. Ausztrál akciófilm-soro- zat. — 23.00: Érdekli a dolog? Francia—német erotikus film. — 0.40: Hardball. — 1.40: Frieczeek. Amerikai western. — 3.30: T.H.E. Cat. — 3.55: Szigetek lángja. Amerikai krimi. MOZI MISKOLC, KOSSUTH: GA­LANS DÁMÁK. Színes francia történelmi kalandfilm. Kezdés: f3 órakor. — AZ OPERAHAZ FANTOMJA. Szí. amerikai hor­rorfilm. 18 év! Kezdés fő órakor. — FARKANGYAL. Szí. amerikai vígjáték. Kezdés: f7 órakor. — ELEMI ÖSZTÖN (BASIC INS- TICT). Színes amerikai krimi. 18 év! Kezdés: f9 órakor. — HE- VESY IVAN FILMKLUB: RÉM­ÁLOM — FREDDY VISSZAVÁG. Színes amerikai film. 16 év! Kez­dés: flO, f 12, 3 és este hn9 óra­kor. SWEET MOVIE. Színes ka­nadai—francia film. 16 év! Kez­dés: 5 órakor. — ÉJSZAKA A FÖLDÖN. Színes angol film. Kezdés: 7 órakor. — KAZINC­BARCIKA, BÉKE: DOC HOLLY­WOOD. Színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 6 óra­kor. — KAZINCBARCIKA. STRANDFÜRDŐ: A SÁRKÁNY ÉVE. Színes amerikai akciófilm. Kiemelt helyár! Kezdés: este íl órakor. — MEZŐKÖVESD: J. F. K. A NYITOTT DOSSZIÉ. Színeq amerikai film. Kiemelt helyári Kezdés: 6 és 8 órakor. — ÓZD, BÉKE: KEGYETLEN HEGY­CSÚCS. Színes német—francia- kanadai film. Kiemelt helyári Kezdés: 6 és 8 órakor. — SÁ­ROSPATAK: SUPERMAN 1. Mb. színes amerikai sci-fi. Kiemeli helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SZERENCS: AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BAL KEZE 2. Mb. szí­nes olasz vígjáték. Kiemelt hely­ár! Kezdés: 6 órakor. — TISZÁ- Ü.T VÁROS: A BÁRÁNYOK HALLGATNAK. Mb. színes amerikai horror. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f6 és f8 órakor. A műsorváltoztatás jogát fenn­tartjuk! Miskolc, Akropdlász Szabadtéri Színpad: ön is lehet gyilkos, zenés bűnügyi vígjáték. Este 8 órától. Miskolci Galéria: Várnagy Il­dikó szobrászművész kiállításá­nak megnyitója. Délután ’5 óra­kor. Bodrogkeresztúr, Faluház: Az ongai ONGArt képzőművészeti csoport kiállításának megnyitó­ja. Este 6 órától.

Next

/
Thumbnails
Contents