Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-06 / 133. szám
Ulgg Én elhozom a munkát, itt nyugodtan rajzolok. Promedli Adél is itt érzi magát a legjobban.- Ki az a Promedli Adél?- Ő - mutat Krisztina Dorkára, az egyéves sincs cocker spánielre. - Tele vagyunk akáccal, hárs- sal, hat méhcsalád dolgozik a kert végében. - Egyébként vidáman vagyunk, volt olyan szilveszter, hogy Bogsán szomszé- dékkal együtt 45-en szilvesztereztünk a házban. Mert a tél is gyönyörű ám erre. A Borsodi Szénbányák igazgatóságának természetjáró egyesületében, mint dr. Simon László elnök elmondja, pezseg az élet. Igaz, ahogy a bányák fogynak, fogy az egyesület taglétszáma is. De a mag, az megvan. Most is itt van Kozsup István, és Bakó Tibor a feleségével, Éva asszonnyal.- Igaz, fákat eddig még nem festettem, de érdekes munka. Itt a festék, az ecset, a sablon... Arra gondolok, örülni fognak neki a turisták, magam is megörülök jelzéseknek, ha az erdőt járj1 főként idegen terepen. Szőlősardó ünnepségre kész Közösségi házat avatnak hóin1 Minden van benne, ami a 220 kés falu közösségi életéhez kj Újdonság, hogy főzőszínt is ó: tettek, amelyet aztán remekül lehet használni lakodalmakkor- Mikor lesz a következő laf dalom?- Már régen nem ment férjö1 nem nősült senki, de úgy tudó most kettő is gondolkodik mondja Veres Károly polgárrá tér. Keresztelő inkább van.- Milyen itt az élet?- Köszönjük, megvagyunk.1 itt születtem, igaz, buszvezel ként járom a vidéket, de el ne' mennék innen a világ minden k őséért sem. Élhetnénk jobban de mit tegyünk... Szeretnénk is becsalogatni a turistákat, ^ ralókat, hogy kiegészítsük e‘ kevéssel a meglevő keveset- ; zünk van, de kicsi a tartály, bő'1 feni kellene. Orvosunk van, Perkupáról jár ki Majoros doktor úr rninden kedden. A tizenkét iskolásunk Perkupára jár. Ez nem jó. Legalább a kicsik maradnának itthon. Jövőre nyolc alsósunk lenne, ide járhatnának még az égerszögiek és a teresztenyeiek is, hogy kevesebbet kelljen nekik is utazniuk. Nem mindegy, hogy 14, vagy négy kilométer az út. Jövőre talán saját jegyzőnk lesz. Van öt- Ven öregünk. Igen jó lenne nekünk is egy falugondnok, aki intézi az ügyes-bajos dolgaikat.- Mennyi pénzből gazdálkodnak az idén?- Négy és fél millió forint a költségvetésünk. És egymilliót kaptunk pályázatra a közösségi házhoz. Hol látni ilyet egy városban? A holt előtt kislányok énekelnek és látszanak: „elvesztettem zsebkendőmet..."- Miért nem egy udvarban játszotok? Nagyobb a hely, nem járnak autók?- Kenyérre várunk. Színből hozzák. Dél körül... — mondja egy bájos kislány, Papp Veronika.- Kérlek, mondj magadról valamit.- Én nem itt lakom, hanem Perkupán, de sokszor eljövök ide, mert nagyon szeretem a nagymamámat. Hetedikes vagyok. Anyu és apu munkanélküli. (Akár tipikus is lehetne a 13 éves borsodi gyerek gyors bemutatkozása.)- Lassan neked is pályát kell választanod...- Én elsősorban dísznövény- kertész szeretnék lenni. Szép a gerbera, a szegfű, a tulipán, meg mindegyik. De, ha ebből nem lehet majd megélni, akkor szakács leszek. Már tíz és fél éves koromban elkezdtem főzni tanulni.- Mit tanultál meg azóta?- Palacsintát sütök, csuszát főzök, paprikás krumplit... No és gulyáslevest.- Pedig az nem is olyan egyszerű. Miből főzöd? Egy ősi csűr Gabriella néni: - Tele van vízzel az egész hegy- Jó a disznóhúsból is. mégjobb a marhából.- Mondd, kell bele rántás?- Dehogy! T eresztenyén a polgármesterhez, Szőr Dezsőhöz igyekszünk megtudni, készen áll-e minden a délutáni hálaadó ünnepségre. Nem nagyon tévedtünk el a zegzugos kis faluban, édesanyja házánál kötünk ki. Sűrű erdő borította hegy lábához simul az öreg ház. Az élőkért tavaszias. Árnyékol a hegy, később nyílnak a nyári virágok. Ella néni kezében habverőüst, odabenn pedig sül a pogácsa.- A hálaadásra készülök. Végre újra szép a templomunk. Vendégek jönnek, megkínáljuk őket. Ünnep ez nekünk, nagy ünnep.- Bejött az erdő az udvarra.- Mégis veszem a tüzelőt.- Ella néni, mi van a nagy hegyen túl?- A Vizetes. Látja azt a kunyhót? A Kinizsi barlangászai építették. Kutatták a hegyet. Kincses Jutka kutatót kötéllel a derekán 60 méterre engedték le a teherbe. Azt mondja, víz van az egész hegyben, amerre csak a szem ellát. Nagyon veszélyes barlang ez. El is vitték tavaly nyáron az összes szerszámot a kis kunyhóból. Pedig szerettem, amikor itt voltak. Jókat beszélgettünk.- Miről?- Mindenről. Elmondtam, hogy az öcsém, Bíró István Imre, a detroiti autógyár fejlesztőmérnöke. Minden új típusból kap egyet. Jól megy a sora, hála istennek. írok is neki, küldjön egy kis pénzt, mert léc és cserép kell a háztetőre. Különben rám roskad. Ifjabb Szőr Dezső polgár- mester barátságos kis házának tágas teraszán ká- vézgatunk. Szieszta. - Hallom, ebben a házban született az édesanyja, Gabriella néni.- Ez a szép a falusi életben. A folytonosság. Már, ha megvan.- Es a nyugalom - mondja Erzsébet asszony. - Nézze, diófa, cseresznye, többféle szilva. Az alsó udvaron 80 nyuszi, és várjuk a hatvan kiscsibe kikelését. Van még két aranyos kutyánk is. Én egy éve élek itt mindössze. Vendéglátós voltam, üzletvezető Miskolcon. Az örökös hajtás, lótás-futás! Lassan kipihenem magam.- Vegyük csak számba Teresztenyét - javaslom. - Ismerek itt egy öregembert. Borsodi Lajos bácsit. Pestről költözött ide nyugdíjasként és arról vált híressé megyeszerte, hogy gyönyörűen hímzett...- Meghalt a Lajos bácsi. Már régebben. De nézzük csak. Az idén négy temetésünk volt. Ötvös Mihályné Marika néni 95 évesen, Doszpoly Tamásné Erzsiké néni 87 évesen, Boros Géza bácsi 85 évesen, Pores Jánosné Irma néni 72 évesen hagyott itt minket.- Isten nyugosztalja őket. Vigasz, hogy szép kort értek. Biztosan a jó levegő, a jó víz, a tevékeny élet tette...- Nem mondanám, hogy jó a vizünk. Itt a falu helyén valamikor nádas volt, a falu neve is ebből ered. Aztán lehúzódtak az ősök a magasabb helyekről. Most új vízbázist kell keresnünk, mert az ólakból kifolyó trágyáié szennyezi a forrásunkat. A csecsemőknek zacskós vizet kell hozatnunk.- Csecsemők?- Igenis! Van egy újszülöttünk. Egy kisfiú. Á nővérkéje is csak másfél éves. Rajtuk kívül még három kiskorú van. Ebből kettő az enyém. Összesen negyvenen lakjuk Teresztenyét.- Milyen pályát választanak a gyerekek?- Attila fiam Abaújszán- tón mezőgazdaságot tanul, oda készül Laci fiam is. Kallós Erzsiké azt mondja, ő varrónő lesz. E lbúcsúzunk, hiszen a családnak készülnie kell. Délután hálaadás. Csodaszép kis templomuknak az alapját az Árpád-korban rakták le, aztán építgették. Végül is barokk. Kazettás karzata 1797-ből való. Bár nem restaurálták a karzatot, jól olvasható rajta: Lovas István idejében csináltatva, Ötvös István bíró, Varró Ferenc egyházfi, Sigó András, Béliéi József kurátorságán. Oskolamester Kis Mihál. A fogadás odaát lesz, az iskolában. Miután megemlékeznek a templom kívül- belüli tatarozásának szponzorairól, köztük azokról az Egyesült Államokban, Kanadában, Svájcban élő egykor teresztenyeiekről, akik dollárokat küldtek a nemes célra. A fogadás színhelyén, az egykori iskolában fotókiállítás lesz dr. Sidló Gábor miskolci fotóművész munkáiból. Sidló doktor videofilmét is tervez Teresztenyéről. Ma délután megkezdi a forgatást. Jó ízlésre vall, hogy Tereszté- nyét választotta. Étvágyat javít ez a jó levegő. Bár van májkrém és paprika a tarisznyában, jó lenne megkóstolni Török Pál doktor úr frissensültjét- Varbócon. Lám, lám, amerre megyünk, látjuk az út mentén a frissen festett turistajelzéseket. Becsülettel dolgozott a csapat! A jól karbantartott ház kertjében már érezni a pecsenyeillatot. A miskolci nőgyógyász két fia, Péter és Gergő tüsténkedik a kerti asztal megtérítésében, édesapjuk az első szobába invitál.- Itt születtem - mondja.- Ebben a szobában. Itt és a konyhában minden úgy van, ahogy a szüleim életében. A hátsó szobát a srácoknak építettük, hogy legyen helyük tombolni. Ide járunk télen és nyáron. Két nap alatt ki lehet pihenni az összes fáradalmat. A legcsodálatosabb talán a múlt karácsony volt. Hullott a- A ház asszonya?- A ma esti bográcsgulyás-főzésnél Edit a főszakács.- Ennyi emberre főz a felesége?- Nem kell őt félteni, vannak kukták elegen. De Edit a felelős azért, hogy jól érezzék magukat ma este a dolgos természetjárók, mert holnap folytatódik a munka. Újabb kilométereken vágják az ösvényt, festik a fákat.- Mondd, Pali, mi dukálna ez után a jó gulyás után? - kérdi a településszövetség mindenütt jelen lévő elnöke, Bogsán Gyula.- Te bevándorló vagy, Gyulám! Én itt születtem, hát jobban tudom. A magyar mézesfehér. Ami itt termett a galyasági hegyeken. A mi borainkat exportálták Amerikába, mert nem tört meg a hajóúton. De most be kell érnünk egy kis tokajival. Szobabelső Varbócon hó, disznót vágtunk... Este nemcsak a csillagok ragyogtak, hanem a szülőház kicsi ablakai is. A kertben szilvafák vannak, tán több is hétnél. Ebből főzök pálinkát, pancsmentesen, eredetit, ezzel kínálom a vendégeimet. A kertünk egyébként ebben az évben pihen. Lekaszáltuk a füvet, karbantartjuk, de pihentetjük. Úgy gondolom, a földnek is pihennie kell... H angulatunkat nem a filoxéra támadja meg, amikor búcsút kell vennünk ezektől a kellemes, egészséges lelkű, tettrekész emberektől, akikkel ezen a szombaton a Galyaság egy darabkáján találkoztunk -, hanem az, hogy nem maradhatunk velük tovább. Lévay Györgyi Fotó: Farkas Maya Nézzük, hol fessünk A Bogsán-Józsa ház mögül nyílik a legszebb kilátás a Galyasái
