Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-01 / 128. szám
1992. június 1., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Horgászmagazin Kedvcsináló A vendégváró Külföldet járt horgászok állítják, hogy a ponty csak a hazai vizeken kedvelt hal. Máshol amolyan mellékesnek számít, csiak szükségből, végső esetben csali znak rá. Nem így idehaza. Száz horgász közül 95 bizton, hogy pontyra horgászik a legszívesebben. ezért aztán a tilalmi időben csiak néhány horgász lézeng a jó pontyos víznek tartott tavak partján. Mint például az országszerte híres-neves Ralkaca- tónál. Ez ia gyönyörű környezetben elterülő víztározó ugyanis amióta megnyílt a horgászok előtt, minden évben produkál néhány rekordlistás pontyot. És nemcsak ezt a kedvenc halat, hanem süllőt és csukát is. A hatalmas ikét éis fél—ihiáirom kli- lós dévérekről nem is beszélve. A rakacai törzsvendégek, őslakosok mondják, hogy régebben, úgy a hatvanas évek táján, de még a hetvenes években is nemigen kellett naigy gondot fordítani a csalira, hiszen a sima kenyérbélre is úgy topott a ponty, hogy öröm volt nézni és persze fogni. Dehát akkoriban legalábbis is a hatvanas években az egyszál rozoga horgásztanyán kívül nemigen volt más épület a tó partján. Most viszont sok az eszkimó, és mintha kevesebb lenne a hal. Pedig van benne elegendő, csakhogy valami okból nem kap úgy, mint régebben. Illetve harap, csalt mostanság többet kell várni rá. Szóval változott egy Ikissó a világ. Egy valami viszont a régi maradt: a szép környezet és a iszíves vendégvárás la horgásztanyán. A tanyán, ami ugyan külsőleg, azért jókorát változott, mert hol van már a régi rozoga épület. Minden évben csinálnak, változtatnak, csinosítanak valamit rajta, kívül is, belül is, hogy méginkább vendégváró legyen. S a vendégek jönnek is az ország szinte minden részéből és külföldről ás. Ez utóbbiak, mármint a külföldiek egyébként nem hisznek szemüknek, fülüknek, amikor választ kapnak a kérdésre: mi, mibe kerül? Mert egy szálláshely, egy éjszakára idegennek 80 forintba kerül, s ugyaniannyit fizet a csónakért is, ha egész napra bérbe veszi. Ez a pénz pedig mondják egy német, vagy osztrák sporttárs pénztárcáját nemigen erőlteti, apasztja meg. A hazai horgász természetesen —, ha az Észak-magyarországi Horgász Egyesület tagja — ennek csak a felét fizeti, hiszen a horgásztanyát az említett egyesület működteti. Ilymódon aztán a rakacai tanya minden bizonnyal az ország talán legolcsóbb „vendégfogadója”. Maradjon is az a horgásztársadalom legnagyobb örömére. És jönnek is a vendégek ... — Amióta kinyi tottu nik — május 1-én — nem voltunk még vendég nélkül — mondja Tóth Lászlóné, a tanya új gondnoka, aki pályázattal nyerte el az állást —, május 29-én megérkezett áz A rák Tulajdonképpen örülnünk kellene annak, hogy itt van a tóban, mert jelenléte azt jelenti, hogy tiszta a víz. A horgász azonban mégsem örül. A rutinosaik, az aprócska húzásokra, mozdításokra csak legyintenek, mert tudják, hogy ez nem igazi kapás, csak a rálk rágja csupaszra a horgot. A kezdő, a tavat nem ismerő vendég viszont ugrik és bevág, s csak csodálkozik, hogy a „hal” soha nincs meg. Pedig rajta volt! Érezte, csak útközben leakadt valahol — mondja bosszúsan. Es a kapás, az ugrás, a bevágás akár egész nap ismétlődhet, ha nem jön egy megfelelő helyismerettel bíró jótét lélek, áki aztán rákügyben felvilágosítja, s tanácsolja, hogy keressen egiy másik helyet, ahol ,a jancsi (jelző) nem rezeg, mozog szüntelen, ahol aztán a húzás, a mozdítás valóban dé- vér, vagy pontykapás lesz. Most már egészen tűrhető a helyzet — így a jótét lélek — hiszen négy évvel ezelőtt horgászni sem lehetett a rá- kolktól, annyi volt belőlük a vízben. első nagyobb csoport, majd őket követi egy miskolci cserkészcsapat. Szállást foglalt június 4-től több napra egy nagyobb csoport Szegedről, de június 13-tól 10 napon át itt tanyázik, majd az ifjúsági és augusztus 19-től az öreg horgászok tábora. Takarítunk, festünk, aztán megint takarítunk, rendezkedünk, szép, új bútorokat vettünk, úgyhogy jöjjön, aki pihenni, horgászni akar, mi szeretettel várunk mindenkit. — És a tó, a víz, a halak — kérdeztük Kereszti Béla halőrtől, aki szinte éjjel-nappal a vizet, illetve a tó partját járja. — Ha iá fogásra, illetve a lehetőségekre gondol, akkor az idén nem panaszkodhat a Rakacára látogató horgász. Szépen telepítettünk, különösen nagy mennyiségben amúrt és pontyot az elmúlt ősszel. És akik ia kora tavasszal itt jártak, igazán nem panaszkodhattak. Amint eltűnt a íjég a vízről, szokatlan erőteljesen, s szinte megállás nélkül kapott a ponty és a dévér még a tilalom előtt is. Hal nélkül innen senki nem ment haza. Szerintem igen jó szezon elé nézünk. És ezt nemcsak én állítom, hanem számos törzshorgász is; hiszen némelyikük iaz idén már eddig megfogta azt a mennyiséget pontyból, dévérből, süllőből, mint tavaly egész évben. Dehát a horgászat azért egy kicsit a szerencse és a türelem dolga, ki kell várni a halat... Talán nincs is víz a megyében, amelynek partján ne vert volna sátrat. Mígnem néhány esztendeje lehorgonyzóit ia Rakacai-tónál. Minden pénzét ráköltötte egy horgásztanyára. — Nem bántam meg — mondja Holdi László, miskolci tévészerelő —, mert kevés szebb hely, és jobb horgászvíz van az országban. Ha időm van, csakis itt vagyok a tanyán, a vízen, a csónakban. Mert a horgászat partról ás eredményes, de azért a víziéin, az ismert helyeken, .ahol ibeeteittem, s ahol ismerem a süllőfészkeket mégiscsak eredményes. Hogy milyen csalit használok? A szokásosat. Kukoricát, pufit, rizst, és egyebeket. És természetesen önetetőt használok még akkor is, ha etetett helyen horgászok. Önetető nélkül Rakacán nem lehet horgászni. Legalábbis szerintem nem. Pista bácsi Csónakból az igazi, pláne akkor, ha az ember felderített már néhány süllőfészket, amit megkereshet bent a mélyebb vizeken — mondják a rakacai horgászok, akiknek megmutatta azokat a bizonyos süllőfészkeket Zajecz István bácsi, aki úgy ismerte a tavat, mint a tenyerét. És ö aztán nem irigykedett, örült, ha valaki sikeres volt, ha teli szákkal jött le a vízről. Sajnos, többé már nem szállhat csónakba. Meghalt. A világ legjobb szívű horgászát elvitte a tél. Most, hogy nincs a törzslakók, a törzsvendégek között, mintha kissé másabb, zordabb lenne a tó, a víz. És sokan keresik majd Pista bácsit, a vendégek, mint szokta volt mondani: „A messziről jöttek”. De ő már nem adhat tanácsot, nem segíthet. Igen sok horgász nevében mondjuk: nyugodjék békében. Vízen a PE-PE Már az öletet is díjazni kellene, nem is szólva a kivitelezésről. Az ötlet pedig Horváth Péter miskolci fog- technikus fejéből pattant ki, aki mint tiszai horgász jó- néhányszor tapasztalta már, milyen bosszúság is az, ha táborozás közben elfogy az ivóvíz, az ennivaló, a sörről, a cigiről nem is beszélve; s az ember csak otttéb- lábol, kiszolgáltatva az „elemek erejének”, s nincs, aki segítsen. A legközelebbi bolt, vagy kocsma, kilométerekre a tábortól, amit mellesleg fel is kéne szedni, hogy ételhez, italhoz jusson az ember. Szóval, a hiány a vízparton ,'iga?án hiány! S hiányozhat a horog, a zsinór, ólom, szák, háló és több más fontos szerelés, is, amelyek nélkül ugyan mit is kezdhet a horgász... Horváth Péter vásárolt hát egy öreg vitorlást, kipofozta, felszerelte, s Dorog- mánál vízre tette. Kialakított egy nagyobbacska rakteret, vett egy hűtőszekrényt, s telipakolta minden földi jóval. Aztán beindította a motort, és elindult lefelé a Tiszán, egészen Tiszafüredig. Tapasztalta, hogy ezen a 30 —40 kilométeres folyószakaszon nyáridőben csakúgy nyüzsögnek a horgászok, alkalmanként 60—70 tábort is számolt Dorogmától az aranyosi kanyarig. A buláti sziget pedig mindig tele van horgászokkal. A portékát csak egyszer kellett kínálni, aztán már várták a táborozok, s a visszafelé úton minden alkalommal elfogyott a készlet. — Az állandó raktár mellett. rendeléseket is felvettem, és pontosan szállítottam — mondja a folyami kereskedő és rögtön hozzá is teszi: nem a pénz, a haszon kedvéért alapította a „vízi áruházat”, hanem azért, hogy megtudja, klviteílezhe- tő-e egyáltalán az ötlet, ami nem hagyta nyugodni. Persze, amíg beindult a bolt, sok víz lefolyt a Tiszán. öt hónapig tartott, amíg az engedélyre rákerült a különféle hivatalok pecsétje, s amíg letette az egészségügyi vizsgát. Mert a vízenjáró bolt is bolt, s a jövedelem után például adózni is kell. — De hát minden véget ér egyszer, s 1990. októberében hivatalosan is felhúztam a rolót. Tavaly június 15-től szeptember 1-ig kint voltam a vizen. Az idén is így lesz. A siker? Mit mondjak: mint a bomba, őszintén szólva engem lepett meg a legjobban, milyen nagy az igény erre a szolgáltatásra. Csak berregek, siklok lefelé a vízen és üzletelők. Magyar hogászok- kal, német, svájci, osztrák kajak túrázókkal, mindenféle népekkel, mert a napon, a vízen, a jó levegőn mindenki egyformán lesz éhes és! szomjas. Úgyhogy nem panaszkodom : nyaranta, szabadságom ideje alatt jókedvvel, szórakozva dolgozom, szépen, simán megy a bolt. Az idén is vízen lesz a PE- PE! Á vízfej Különféle jogszabályok riogatták az elmúlt másfél esztendőben a horgász egyesületeket — hallottuk o MQHOSZ Megyei Intéző Bizottsága április 11-én megtartott küldött közgyűlésén. — E jogszabályok, törvények — önkormányzati, kárpótlási törvény, a vízügyi alap létrehozása, stb. — riogatták ugyan az egyesületeket, ám azok, amelyek végül is döntően hatnának az egyesületek működésére, mind a mai napig nem születtek meg. Ilyen például a földtörvény, vagy halászati törvény. Szükséges azonban, hogy az egyesületek keressék a kapcsolatot a vízterületek elhelyezkedése szerinti önkormányzatokkal, illetve a földterületek tulajdonosaival, s beszéljék meg az együttműködés lehetőségeit. i Megszületett viszont a MOHOSZ új alapszabálya, melynek révén a megyei intézőbizottságok önálló jogi személyek lettek, bár a megyékben nem támogatták jó szívvel az új alapszabály megalkotóit, s a végtermék (az alapszabály) néhány pontjával egyáltalán nem értenek egyet. Az Országos Intéző Bizottság is meghozta a költségvetési irányelvekre vonatkozó döntését, amely a MOHOSZ tagdíjak sorsáról rendelkezik egyebek között. S ez a dön-j tés lehetetlen helyzetbe hozza a megyei intézőbizottságokat, hiszen ezentúl például az Észak-magyarországi Horgász Egyesület tagjainak tagdíjai kikerülnek a megyéből, s a pénzt Budapesten használják fel. Hogy miért ez a döntés, azt nagyon is jól tudni, s kommentárként csak any- nyit: Hadd növekedjék tovább, pukkadásig a központi vízösszeállította: Szarvas Dezső A tanya és környéke. Ha nem is rekord... ... de azért szép nyurga pontyot akasztott meg április 28- án, éjfél után néhány perccel Tóth Barna, encsi sporttárs, akinek kedvelt vize, a Hernád, annak is az Encs és Hernád- büd közötti szakasza. Ez a ponty 6,5 kilogramm súlyú és 63 centiméter hosszú volt, de Barna bácsi fogott már nagyobb halakat is. Három tekintélyes harcsát például. Közülük a legnagyobbat 56 kilósra nevelte a Hernád.
