Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-03 / 130. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1992. június 3., szerda Nagymarosi helyzetkép Nagymaroson a helyzet változatlan -1989 óta, amikor a Németh- kormány (előző) leállíttatta az építkezést. Az építők elvonultak, azóta a vízügy dolgozói csak a műszaki létesítmény állagának megőrzésével foglalkoznak. Talán rövidesen eldől, mi iesz a sor­sa a gigantikus építménynek. (MTI-fotó: Asztalos Zoltán) Kremli divat A holland parlament üléstermébe csak a királynő léphet be kalap­ban, az izraeli knesszetben viszont kötelező a fejfedő. A doni kozá­kok atamánja sem vette le hatalmas szőrmekucsmáját, amikor a kremlbeli parlament szónoki emelvényére lépett. A kozákatamán sem nem nő, sem nem zsidó, a szokatlan megjele­nési forma azonban csak látszólag különleges. A holland királynő ka­lapja a hagyománytisztelet szerény jele, az izraeli parlamenti képvi­selők kipái pedig a nemzeti hovatartozás, „a frontok örök gyűrűjébe fogott köztársaság” erejének és kitartásának a jelei. Egyébként úgy néz ki, hogy a fedett parlamenti fők egyenes arányban vannak az adott ország helyzetének veszélyességével. A társadalom képviseletében a Kremlben megjelent néhány tucat­nyi kozák érzi is ezt a veszélyt, s készek megvédeni hazájukat. Erre nemcsak az aranyparolik, tábornoki sávos nadrágjaik, hanem a Kreml szigorú ellenőrzési rendszeré ellenére is meguknál tartott kar­dok és tőrök a bizonyítékok. Az Oroszországot lakó többi népet is nyugtalanítja az ország sorsa, s egyáltalán nem kizárt, hogy a burját képviselők is készítik máraz ünnepi népviseletet, amelyben hamaro­san megjelennek a parlamentben, s talán Hazbulatov házelnök is fé­nyesíti már a tőrét. A képviselők többsége azonban egyelőre még semmivel sem lepte meg a közönséget. Még a nők is meglehetősen egyszerűen, általában sötét kosztümben, vagy egyszerű szabású ruhákban jelennek meg az ülésteremben. Néhány férfi képviselő az új divatnak hódolva tarkább nyakkendőt öltött, igaz, sokszor csíkos, vagy kockás inghez. Örven­detes viszont, hogy egyre többen viselnek lezser szabású, kétsoros zakót, azaz követik a legújabb divatot. A divatosan öltözködő képvi­selők többnyire moszkvaiak, illetve a nagyobb városokból, Szibériá­ból, vagy a Távol-Keletről valók. Ha jobban odafigyelünk azonban a zakók szabására és színére, azt tapasztaljuk, hogy a legtöbben sötét olívszínűt viselnek, azaz egy évvel vannak lemaradva a legújabb di­vatáramlatok mögött. A nagy többség azonban még most is előnyben részesíti az egyszí­nű sötét öltönyöket és nyakkendőket, s ha a korukat is tekintetbe vesszük, aligha okoznak meglepetést azzal, hogy lila zakóban és szí­nes selyemnyakkendőben jelennek meg egy szép napon az üléste­remben. SZOLASTEK Egészségügy - (ön)kormányzat Quosque tandem A hazai egészségügy működőképességét veszélyeztető gazda­sági és morális válságban van. Az egészségügy részesedése a GDP-ből évtizedek óta alulfi­nanszírozottságot jelent, me­lyet tükröz a lakosság - Euró­pában utolsóelőtti helyen álló - egészségügyi állapota. Min­denki alapvető változásokat re­mélt az egészségügyben is. Ma már nemcsak a szakem­bereknek kell látniuk hova jutot­tunk, hol áll az egészségünk, jobban mondva a betegsé­günk. Morbiditási mutatóink a kultúrán kívüli, egzotikus orszá­gok felé sodornak minket. A társadalom mindig is elvár­ta - a hatalom úgy tanította, hogy az egészségügyben dol­gozni lelkiismereti kérdés. Az is volt. Negyven éve nem is szó­lalt meg itt senki, még a minisz­tereink sem. Most sem. Jelen­legi egészségügyi miniszte­rünknek még mindig nem sikerült —az időközben demok­ratikussá lett parlamentben, kormányban — elfogadtatnia, megértetnie, hogy az egészség érték. így - mint mindig -, most is csak a maradványelven való részesedés jutott az egész­ségügynek. Az összeomlás határán mű­ködő egészségügyet az 5 szá­zalék dologi és 10 százalék béremeléssel, valamint a min- denttudó és megoldó házior­voslás bűvszavával nem lehet megmenteni. A 30 százalékos infláció és 10-15 000 forintos fizetések mellett a 10 százalé­kos bérautomatizmus, három műszakos, hétvégi üzemelteté­sű munkakörben - nem a rege­nerációra, de a puszta megél­hetésre-sem elég. De még nagyobb felelőtlen­ség - annak ellenére, hogy 1991-ben is számos kórház lét- fenntartási gondokkal küzdött -, hogy az idén a további 30 szá­zalékos infláció ellenére is csak 5 százalékos dologi automatiz­must tudott a tárca „kivereked­ni” a költségvetésből. Ha a kormány, ar tárca így folytatja, mai gondjaink holnap­ra visszafordíthatatlan kataszt­rófává válnak. Évekig, hónapo­kig nem történt semmi, majd a kormányzat az utolsó pillanat­ban „benyomja” a parlament elé a törvénytervezeteket. So­ron kívüli tárgyalást és az ér­dekegyeztető fórumok bevoná­sa nélkül gyors döntést csikar­nak ki. Példa erre a reform első lépéseinek megtételére be­nyújtott tervezet. Vagyis a be­tegszabadság intézményének a bevezetése, majd a Társada­lombiztosításról szóló 1975-ös törvény módosítása. Nemhogy a társadalombiztosítás önkor­mányzatának, de még a helyet­te felállított Felügyelő Bizottsá­goknak sem adnak lehetőséget a beavatkozásra. Szinte észre­vétlenül módosítgatják az 1972-es egészségügyi tör­vényt is, a Magyar Orvosi Ka­mara, vagy bármely más ér­dekvédelmi szervezet törvé­nyes megerősítése, beavatko­zási lehetősége nélkül. Megfor­dult a természetes és ésszerű menete az eseményeknek. így az érdekeltek, vagyis az ellá­tásra jogosultak, illetve az orvo­sok beleszólási lehetősége nél­kül születik meg az új biztosí­tási és egészségügyi rendszer. A parlamentben a költségve­tési vita során tapasztalhattuk, hogy a kormány és benne a Népjóléti Minisztérium napi po­litikai és költségvetési érdekek­nek rendel alá, vagy odáz el hosszú távú, szakmai rende­zést igénylő döntéseket. Ab­ban, hogy az állampolgár hoz- zájuthat-e és hogyan juthat hozzá egészségügyi szolgálta­tásokhoz, nem játszhat szere­pet az, hogy milyen párt vagy milyen koalíció van hatalmon. A mindenkori -Költségvetés hang­súlyaira lehet hatással a politi­ka, de ez nem érinthet alap­szolgáltatásokat. Az irányítás és ellenőrzés kérdésében nem késlekedett lépni a tárca, és meglehetősen jól körüljárható rendszert alakí­tott ki, melyben az ellátási köte­lezettség az önkormányzatoké, a döntési, hatalmi jogkörök a tisztiorvosi hálózathoz tartoz­nak, míg pénzzel gyakorlatilag csak a Társadalombiztosítás rendelkezik. Ilyen feltételek mellett megkérdőjelezhető, hogy egyáltalán kötelezhetők-e az önkormányzatok az ellátás biztosítására. A jelenlegi gya­korlat szerint is az ellátás mi­kéntjét, a fejlesztéseket a TB határozza meg, azáltal, hogy bizonyos feladatokat finanszí­roz, vagy nem finanszíroz ké- nye-kedve szerint. A tisztiorvosi hálózat hatal­mas apparátussal rendelke­ző minisztériumi-kormányzati szerv lokális szinten. A fentiek tükrében különösen aggályos, hogy a szociális és egész­ségügyi kérdéseket a jelenleg érvényes törvény alacsonyabb szinten, rendeletileg szabá- lyozhatónak rendeli az önkor­mányzatok és a területi kor­mánybiztosok között. Nemcsak a tárca, de a Parla­menti Bizottság is beleesett ab­ba az előző rendszertől örökölt csapdába, mely a szociális és egészségügyi ellátások rend­szerét összemosta. Ez a szem­lélet vezetett például oda, hogy az intézmények a rájuk ruhá­zott és tőlük idegen szociális feladatok miatt gyakorlatilag fi- naszírozhatatlanokká váltak. Tudomásul kell venni és tuda­tosítani, hogy az egészségügy az egyéb szociális jellegű ellá­tásoktól függetlenül, önálló rendszer, érdekei néha ellenté­tesek is lehetnek az egyéb szo­ciális szférákkal. Együttes ke­zelésük továbbélteti a marad­ványelvű finanszírozás gya­korlatát. Az egészségügy nem egyszerűen a szociális ellátá­sok része. A lakosság egész­ségi - és az egészségügy gaz­dasági szervezeti - állapota mellett az egészségügy helyet­tes államtitkári szintre degradá- lása a problémák szőnyeg alá söprése: önmagában is garan­tálja, hogy nem lépünk túl a ma- radványelven történő részese­dés, a hálapénzrendszer fenn­tartása, a látszólagosan teljes körű ellátás és egyéb kollektív hazugságok ördögi köréből, legfeljebb másokkal helyette­síthetjük azokat. A kollektív hazugságrend­szernek két újabb darabja a há­ziorvosi rendszer úgynevezett teljesítményarányos finanszíro­zása, illetve a szabad orvosvá­lasztás. Az egyik nem valósít­ható meg, a másik pedig jelen­legi formájában soha nem látott kötött orvosválasztást fog ered­ményezni. A válságra nem hoz megoldást a jól csengő teljesít­ményfinanszírozás. Erre a lé­pésre sem szakmailag, sem gazdaságilag nem vagyunk fel­készülve. Ez csak hangzatos ígéret, mely súlyos csalódáso­kat fog okozni betegeknek, egészségügynek egyaránt, nem kis pénzért. Persze nem csupán a forráshiánnyal van baj, hanem az elemzés és a nyíltság hiányával is. Arról ugyanis bölcsen hallgatnak, hogy a teljesítményfinanszíro­zás (akár orvosi árlistával, vagyis taxatív módszerrel, akár betegségcsoportok szerint, azaz súlyozott átalánnyal, akár a betegek száma szerint, tehát fejkvóta alapján történik) min­denütt, ahol bevezették az egészségügyi kiadások robba­násával járt. Ezért halogatta a reformot a kormányzat egyfe­lől, és ezért döntöttek másfelől a biztosítási kártyák bevezeté­séről, amire valahogy mégis­csak van pénzük. Rá kell éb­reszteni a kormányt, hogy hat­hatós gazdálkodással megol­dást és nem látszatintézkedé­sekkel a problémák továbbgör­getését kell szorgalmaznia. Számtalan - sok-sok milliót emésztő - intézkedése volt már két év alatt a tárcának, amely hatalomerősítő és nem válságmegoldó volt. A válsághelyzet legpregnán­sabb jellemzője az országos orvosmegmozdulás, magát a tényt a kibontakozó demokrá­cia örvendetes jelenségeként könyvelhetjük el. Posztuiatum Az bizonyos, hogy nem lehet miniszteri rendeletekkel, al- sóbbszintű jogszabályokkal re­formot végrehajtani, és még biztosabb, hogy nem lehet az érdekeitek beleszólási lehető­sége nélkül. Annak ellenére, hogy a rádióban és a tévében az egészségügy korifeusai a lakossággal riogatták a tüntető­ket, közel negyvenezer egész­ségügyi áldozta fel szabadnap­ját és vonult fel jelezve: az egészségügy működőképes­ségét veszélyeztető válság van. Dr. Steierhoffer György SZDSZ Mire jut idő... Jó lenne, ha a politika iránt allergiás állampolgár megír­hatná - a szabad sajtó megva­lósulása iránti törekvésből ed­dig még csak a megvalósult - sajtónak, hogy végre örömteli, békés megnyugvást jelent a számára, hogy már csupán a televízió és a rádió elnökeinek kinevezésével kapcsolatos har­cot kell megvívni, ami talán még a török hódoltságnál is rö- videbb időt vesz igénybe. A múlt egypárti rendszer fel­oszlatásában magának kiemel­kedő érdemek szerzését valló ma többségi párt képviselője „érthetően", sőt jogszerűnek magyarázza, hogy annyira azért nem történt rend­szerváltás, hogy a múlt egy párt kormányának 1974-ben hozott határozatát ma következmé­nyek nélkül meg lehetne sérteni jelen ügyben azzal, hogy az említett határozattal Lázár Györgynek biztosított jogokból A ntall Józsefet kizárják. Ez nem politikai, nem sze­mélyes ellentétből fakadó, ha­nem tisztán elvi, jogi kérdés. Szó sincsen - hangoztatják -, a köztársasági elnök úr felelős­ségre vonásáról, „csupán” an­nak megállapítását kívánják, hogy törvénysértést követett el. Ez „megnyugtató” lehet nem csupán népszerű köztár­sasági elnökünk, de az egysze­rű jogban nem jártas állampol­gárok számára is, hiszen felta­lálták a szankció nélküli törvénysértést. Talán azért mégis megnyug­tatóbb lenne, ha koalíciós kor­mánypártjaink inkább a több százezer munkanélküli, a több millió létminimum alatt élők gyakorlati problémáival fog­lalkoznának. A stb.-t sok lenne említeni. Dr. Molnár Sándor, Miskolc Köszönet a MÁV-nak A demokráciában minden lehet­séges. Mert felvetődhetett-e az ifj. Horthy által vezérigazgatott Diós­győri Vas- és Gépgyárban, hogy az áramszolgáltató az áramot lekap­csolja, avagy az államvasút be­szünteti a szállítást? Nem vetődhetett fel! Csakúgy, amint a Kádár nevével fémjelzett puha diktatúra idején még szóban sem vetődhetett fel a Lenin Kohá­szati Művek leállítása. A demokráciában mindez lehet­séges! De lehetséges az ésszerű, józan gondolkodás is. Annak az átlátása, hogy ha nincs minőségi acélgyár­tás az országban, úgy végletes helyzetbe kerül a magyar gépgyár­tás is, és ezzel együtt a magyar vasutak. A kör bezárul. Nem gyártunk vasúti kerék­párokat, rugókat, nem gyárthatunk mozdonyokat, vagonokat. És győzött a józan gondolko­dás! Ezért kell örülnünk annak, hogy a MÁV meggondolta magát, to­vább termelhet a diósgyőri kohá­szat. A Fazola család hagyatéka tovább él, tovább élteti Diósgyőrt, Miskolcot és segítheti nehéz hely­zetében a nemzetet. Bízunk benne, hogy a kormány segítségével, önmagunk akaratá­ból még továbbléphetünk. Talpra állíthatjuk a gépgyártást, hogy re­konstruálhassuk a kohászatot, az energiaellátást és szállítást. Tudjuk, hogy a MÁV is nehéz helyzetben van,. Létszámcsökkentés, fizetés- csökkentés, avagy a dolgozók kifi­zetetlen béréből részjegyek adása? Ebben a helyzetben igazán nehéz dönteni, és főleg jól dönteni nehéz. Ledönteni a lokális gondolkodás korlátáit, feladni a parciális érde­keket. Megtörtént. Köszönet a MÁV- nak! Dr. loth József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents