Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-25 / 149. szám
1992. június 25., csütörtök A városgondnok gondjai Gaztengerben violák ESZAK-MAGYARORSZAG 8 Leopárdkölykök Jászberényben Az „Elektrolux” jászberényi állatkertjében, „Nóra”a leopárd „mama”kólyköknek adott életet. A kicsinyek a gyerekek kedvencei lettek. MTI Fotó: H. Szabó Sándor Gyógyüdülők Josvafon Megérkezett s megkezdte a gyógykúrázást a jósvafői „földalatti szanatóriumban” az asztmatikus és légzőszervi betegségben szenvedők első csoportja. Mint dr. Adorján Barnától, a Borsodi Szénbányák üzemi főorvosától értesültünk, a korábbi évekhez képest csaknem egy hónappal később kez.dődött meg a gyógykúráztatás. így a szokásos öt csoport helyeit az idén csak négy csoportban várják a vendégeket. Arról is a főorvos tájékoztatott, hogy a légúti megbetegedésekre Muzeális értékű óborokra buk- 'kantak egy villányi pince régen le- falázott szegletében. A pincét a Vi- Bor Kft. vásárolta meg a baranyai bortermelő község egyik híres borkereskedő családjától, Gyimót- hyéktól, akik még 1943-ban - hogy megóvják a háború pusztításától - elfalazták pincéjük hátsó végét, ahol az értékes óborokat tartották. A fal elé egy hatalmas hordót állítottak, és sikerült is ily módon átmenteniük az 1906-tól ott tárolt vörös és fehér óborokat. A muzeális értékű lelet azért kerülhetett elő, mert a pince eladásakor a Gyimóthy-esalád az óborokra vonatkozó információt is átadta az új tulajdonosnak. Tiffán Ede, a ViBor Kft. ügyvezetője a minap kibontana a lefalazott pincerészt, s a Hét Borbírák Rendje tagjainak jelenlétében számba is vették a rozsdás vaspolcokon talált, gondosan felcímkézett tekintélyes meny- nyiségű borospalackot. A palackok fele sajnos már üres volt, mert a dugó elkorhadása következtében elpárolgott belőle az ital. Tizen- négyféle bort azonban még így is sikerült azonosítani, s a borszakértők ezek közül többet is magas élvezeti értékűnek minősítettek. A lelet feltárásáról jegyzőkönyv, fénykép- és videofelvétel is készült. A villányi óborgyűjteménynek még hosszas jogi procedúrán kell átesnie, hogy nemzetközileg is bejegyzett muzeális értékek sorában tartsák számon. Amint ez megtörténik, a híres villányi csemegebo- rok, kadarkák, burgundik és gyógyborok is bevonulhatnak a gyűjtők által vi lágszerte nagyrabe- csült és őrzött borászati ritkaságok közé, s részt vehetnek majd a mú- zeális értékek árverésén is. (MTI) jótékony hatású földalatti levegőn 3 hetet töltenek a résztvevők, akik naponta 5 órát tartózkodnak a csaknem teljesen pormentes, magas relatív páratartalmú és más különböző gyógytényezőkel tartalmazó levegőn a föld alatti természetes sziklaüregben kialakított és kényelmesen berendezett „gyógy- barlangban”. A jelenlegi csoportban mintegy 30 fő vesz részt orvosi felügyelet mellett. Állapotuk változásáról rendszeres feljegyzés készül. Ezazalap- ja a tudományos feldolgozásnak. A jelenlegi csoport tagjai Tatabányáról, Dorogról, Veszprémből nemkülönben pedig a „házigazdáktól” a Borsodi Szénbányáktól érkeztek. Rajtuk kívül azonban a bányász-üdülőben fizetővendégként hazai és külföldi vendégek is kapnak elhelyezést és ellátást. így a mostani csoportban Németországból is érkeztek gyógykúrázók. a következő csoportban pedig lesznek Jugoszláviából valamint Ausztriából érkezők is. Egy városról könnyen kimondja az ember, hogy szép, nem szép, árnyas, kopár, tiszta vagy szemetes, gondozott, avagy gondozatlan.- Ön szerint milyen város Edelény? - kérdezem a városgondnokság vezetőjétől, Soltész Barnától.- Duplán is elfogult vagyok, hiszen itt élek és ugye munkaköri kötelességem a város gondozása. Egy biztos, nem cserélem el, mondjuk Kazincbarcikával... Edelénynek karaktere van és egyre szebb lesz. No, senki se gondoljon látványos fejlesztésekre, nagy építkezésekre, hiszen arra jó ideig nem lesz pénz, de az biztos, hogy mind árnyasabb, mind tisztább lesz.- Mit tesznek ezért?- Söprűnk, takarítunk, kaszálunk, vadbozótost irtunk, szeméttelepeket szüntetünk meg - virágot ültetünk és fákat telepítünk.- Szépen hangzik, de erre mifelénk úgy szokott lenni, hogy a szemetelők, a takarítók versenyt futnak és mindig a takarítók győznek.- Úgy is mondhatnánk, hogy van, amikor a takarítók győznek. Régi megfigyelés, hogy tiszta környezetben nem szemetelnek az emberek. Mi erre építünk és nem is csalódtunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a rózsalugasban nem dobják el a csikket, de kevesebb csikket dobnak el. És ha megszervezzük a szemétszállítást, befedjük az illegális szemétlerakó helyeket, kilombosodnak rajtuk a fák, nem hiszem, hogy valaki odaviszi a használt mosógépét. Edelény környékén 11 szemétdomb volt, ezek egy részét már megszüntettük, a többi is sorra kerül.- Hová kerül a város szemete?- Kazincbarcikával közösen létesítettünk egykor szeméttelepet, továbbra is oda hordják. De éppen most kezdődött el a szemétgyűjtés reformja. Anarchia volt eddig ezen a téren: a 3800 családból mindössze 1300 fizetett eddig rendszeresen szemétszállítási díjat, június 1-jétől (MTI-Panoráma) - Virágzik a leánykereskedelem, és mivel Ausztriában nincs illetékese, a Keletről működő bandák nyugodt üzletmenetre számíthatnak. A határ megnyitása óta sokféle forgalom dübörög át a hétvégeken kora nyártól késő őszig túlterhelt csomópontokon. Jönnek például Pozsonyból leányok úgynevezett disco-túrákra. Bár a lányok nem töltik magányosan ezeket az esteket, azért sokuk számára kínosan végződik a mulatság: az erkölcsrendészeten. Pontosabban megint otthon, hiszen Bécsben nem foglalkoznak velük túl sokat, szépen visszato- loncoljákőket. Az osztrák férfiak buzgón bújják az apróhirdetéseket, ahonnan tudomást lehet szerezni egy-egy disco-túrára érkező jócskán telezsúfolt buszról, avagy, ami még izgalmasabb, kifejezetten testre- szabott találkozókról. Aközvetí- tőnek remek üzlet: a feleket - leányokat a Keletről, és férfiakat mindenki számára kötelezővé vált a lakásonkénti 90 forint kifizetése minden hónapban. A nehézkes és bűzlő konténereket pedig kukákra váltjuk fel. A szállításra egy barcikai társasággal kötöttünk szerződést. Hetente egyszer viszik el a szemetet.- Mit szól a reformhoz a lakosság?- Az igényesebbek örömmel fogadták és ők vannak többségben. Még úgy is, hogy a kukásedényeket nekik kell megvásárolniuk. A konténerektől mindenki undorodott. Az önkormányzati képviselő-testület arról dönt a közeljövőben, hogy az egyedülálló, idős embereket miként tehermentesítse ez újabb kiadások alól. A városgondnok azt mondja, nem jó asztal mellett beszélgetni az utcák, terek állapotáról; jobb. ha szétnézünk a városban. Igaza van, így látni csak igazán, mennyi facsemete nődögéi mindenfelé.- Kétezret ültettünk el az őszszel és a tavasszal. A veszteség elenyésző. Rendszeresen locsoljuk és úgy látszik, a kis fák tudatos pusztításának divatja múló- ban van. Büszkén mutatja, milyen szép és rendezett a városi sporttelep.- Régen a vállalatok és szövetkezetek adták össze a fenntartási költséget. A vállalkozók még nem elég erősek a szponzoráláshoz, ezért az önkormányzat vállalta magára az összes költséget. Az első félévben 2 millió forintot költött erre a célra. A kastélypark áprilistól a Kincstári Vagyonkezelő Szervezel kezelésében van, nekünk hivatalosan semmi közünk nincs hozzá. De mivel mégiscsak az edelényieké a kastély is és a park is, rendszeresen ápoljuk a fákat, a gyepet. A tavasszal jókora ősbozó- tost irtottunk ki a gyerekek nem kis örömére. Ez a legkedveltebb játszótér. Az elvadult területek megszelídítésére sok munkát fordítunk. Lám, itt a temető bejáratánál is nagy dzsungel volt, most pedig kényelmesen parkolAusztriából - hála a nyitott határnak, ma már igazán egyszerű összehozni. Akik ezzel foglalkoznak, azok vagy tartanak felhajlókat a legkeresettebb országokban, vagy az idők folyamán maguk is tekintélyes címlista tulajdonosaivá váltak. Ez utóbbi esetben nem kell holmi közvetítőihasznon osztozni. A leánykereskedelem hivatalos neve Ausztriában „illegális prostitúció”. Maga Franz Löschnak belügyminiszter is kapott már a parlamentben olyan kérdést, mit szándékozik tenni ellene. Löschnak meglepő választ adott: egyelőre nincs törvényes lehetőség arra, hogy a hazai, legális prostituáltakhoz hasonlóan a külföldről érkező, magukat másként nevező hölgyek rendőrségi bejegyzése megvalósuljon. Ez mellesleg egészségügyi könyvecskét jelentene, ami nem annyira a belügy-, mint inkább az egészségügyi minisztériumnak lenne szívügye. Nem hatnak az autók. Erről jut eszembe. hogy bővítjük az idén a Tóth Árpád utcai parkolót, a piac pedig új, tágasabb, jobb helyre költözik.- Milyen feladataik vannak még ezen a nyáron?- Mivel egy éve átvettük a bérlakások kezelését a barcikai- aktól, jócskán van dolgunk az elhanyagolt épületekkel. Meszelünk, van, ahol bevezetjük a gázt... Ez a munka folyamatos.. Két óvodánkba is most szereljük be a gázt, a 4-es iskolában tantermet bővítünk, vizesblokkot újítunk fel és oda is bevezetjük a gázt. Egy éve átvettük a Bükkvidéki Vendéglátótól a gyermek- étkeztetést, így a lerobbant konyhák rendbetétele is a mi feladatunk.- Miért vették át? A Bükkvidéki profi...- Ugyanannyi pénzért tartalmasabb kosztol tudunk adni a gyerekeinknek. Természetesebb, ha mi gondoskodunk róluk. A városgondnokság non profittal dolgozik, nem a nyereség acélja, hanem az, hogy az évi 140 millió forintjából tisztességesen gondoskodjék a városról. Nem sok pénz ez, ha arra gondolunk, hogy utat is kell építeni, ami köztudottan'drága. Néhány gyűjtőútnak az aszfaltozását ezekben a napokban kezdjük el.- Bírják ezt a sok feladatot? Nehezen, mert gépeink nincsenek. Kilencven közmunkás segít a városgondnokságnak. Mivel sok a munka, több közmunkást is alkalmazni tudnánk. Ha jönnének. De nem jönnek, mert a munkanélküli segély magasabb, mint az ő munkadíjuk. Soltész Barna városgondnok megmutatja Edelény kertvárosát. Míg én a szép, tágas családi házakat nézegetem, ő az árkokra figyel. Tényleg érdekesek. Fél utcasor előtt gaztenger borítja a vízelvezetőket, a kerítések tövét, a járda és az árok közötti részt, másutt meg gyönyörű violaágyak illatoznak.- lévay annyira azonban, hogy bárki is foglalkozna az üggyel. Bár nyílt titok, hogy egészen kiterjedi hálózat foglalkozik a közvetítéssel, valójában még- sincs lehetőség általános érvényű rendszabályra. Aligha hozhat megoldást, hogy alkalmanként visszatoloncolják a jobb kereset reményében Ausztriába csalt lányokat. Az igazi megoldás az lenne, ha az őket futtatókat lehetne kiiktatni. Erre azonban nincs sok törvényes lehetőség: bár tavaly 98 személy ellen indult bűnvádi eljárás, ítélet nem túl gyakran születik. Ehhez azt kellene bizonyítani, hogy emberkereskedelem bűntettét követik cl. márpedig ezt a vádat az érintett lányoknak kellene tanúsítaniok. Őket azonban, a tettenérés után azonnal visszatoloncolják az országba, ahonnan jöttek, és ettől kezdve fellelhetetlenek az igazságszolgáltatás számára. Nem fenyegeti tehát igazi veszély azok üzletét, akik a keleti szomszédságban apróhirdetésekkel, szóbeszéd útján beszervezik a könnyű keresetet remélő lányokat, és összehozzák őket a szép élményekre vágyó osztrák férfiakkal. Szászi Júlia S Oborlelet Villányban Sóvári Oszkár rajza A határnyitás mellékzöngéi