Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-03 / 130. szám
1992. június 3., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Hatvani Zoltán (SZDSZ) Felszólalás és interpelláció Igaz történetek — történeti anekdoták A királyné méltósága - és az esernyő Tisztelt Elnök Űr! Tisztelt Országgyűlés! Jut-e eszébe azoknak a magyar állampolgároknak, akik otthonukban bármelyik pillanatban egyetlen mozdulattal jutnak egészséges ivóvízhez, hogy ma még az ország számos településére gépkocsival, műanyag tasa- kokban szállítják az iható vizet, mert a helybéli kutakból emberi fogyasztásra alkalmas víz nem meríthető? Ennek az állapotnak tarthatatlanságát hangsúlyozzák, megszüntetését sürgeti a kormány programja, az önkormányzati törvény és az évenkénti céltámogatásokról szóló törvények. Az ország költségvetéséből milliárdokat fordít céltámogatás keretében az egészséges ivóvízellátás korszerű biztosítására. Tehát a probléma felismerésével nincs baj. Baj van azonban a probléma megoldásával, ezt tudjuk mindnyájan, ennek tanúi voltunk az 1991. évi és az idei céltámogatások parlamenti tárgyalásakor. És hallhatták képviselőtársaim az imént Wekler ‘Ferenc képviselőtársunk felszólalásában ugyanezt a problémát. Hogyan is működik ez a rendszer? Az önkormányzatok értesülnek a céltámogatás igénylésének feltételeiről, majd bejelentik támogatási igényeiket. Az Országgyűlés a költségvetési törvény tárgyalásakor — az igénylésektől függetlenül — meghatároz egy keretet. A keretbe nem férő igénylések — ilyen-olyan okból1 — el lesznek utasítva. A céltámogatási rendszer főbb hibái: — a kormány és az Országgyűlés nem ismeri egy 'több év alatt megvalósítható cél teljes költségvetési kihatását, — az önkormányzatok a tárgyév II. negyedévében értesülnek arról, hogy kapnak-e az adott évre központi céltámogatást, — nem biztos, hogy a legrászorultabb önkormányzat kerül sorra először, sőt példával bizonyítható, hogy az igénylési kellékek hiánya miatt egymás után két évben is kimaradhat önkormányzat a támogatottak köréből, — példa van arra is, hogy egyik évben kapott támogatást, kutat fúrt, a következő évben nem kapott támogatást, tehát hiába fúrit kutat. De fő célom nem a cél- támogatási rendszer kritikája, hiányosságaira csak azért emlékeztetem képviselőtársaimat és a kormány tisztelt tagjait, hogy meggyőzzem Önöket a probléma sürgető megoldása érdekében. Javaslatomtól — amely szerint a kormányt az egészséges ivóvízellátás kétéves cél- támogatási programjának kidolgozására kémé fel az Országgyűlés — a következő eredményt remélem: 1. Az egyszeri országos igényfelmérés és annak szakszerű értékelése alapján megismerné a kormány és az Országgyűlés, ráfordítási kihatásában is azt a több évre szóló feladatot, amelynek jelentőségét a már hivatkozott törvények is kiemelik. 2. A feladatot — az egyes önkormányzatok támogatási igényét — nyilvánosan és objektív mutatók alapján lehetne rangsorolni. 3. A költségvetési törvény tárgyalásakor — a már korábban jóváhagyott programból — annyi önkormányzatot lehetne kiemelni, amennyit az adott évii költségvetés lehetővé tesz. 4. Az önkormányzatok már a költségvetési törvény tárgyalásakor — tehát 1992-ben remélhetően már december 15-én — értesülnének arról, hogy megkapják-e a következő évben, vagy csak az azt követőben kapják meg a kért céltámogatást. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a határozat már alkalmazható volna azon igények programba vételénél is, amelyek az 1992. évi céltámogatási törvény szerint el lettek utasítva, de május 15-ig kiegészíthetők a hiányzó kellékekkel. Bár nem ismerem a most készülő új céltámogatási törvény tervezetét, nem hiszem, hogy ez a megoldás annak ellentmondana, sőt akár ötletet is adhat ahhoz. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, fontolják meg az elmondottakat és támogassák javaslatom sürgős tárgyalását. * Tisztelt Elnök' Ür! Tisztelt Országgyűlés! Régi mondás, hogy unokáira gondol, a jövőre gondol az, aki diófát ültet. Mert aki ülteti, bizonyára arra gondol, hogy neki, vagy másnak jó lesz megpihenni árnyékában, jó ízű és hasznos gyümölcsöt terem majd, szépíti •a tájat és ha már sok örömet okozott életében, halála után feldolgozva, az alkotás, a munka örömét adja, végül pedig szép és hasznos bútor lesz belőle. De vajon kire és mire gondol az, ki nem ültet, csak vágja, vágja, amíg egyet is talál belőle? Bizonyára csakis magára és a pénzre gondot, amit a diófarönkökért kap cserébe. Szarvas Dezső újságírónak az Észak-Magyarországban megjelent cikkeire, és a fogadóóráimon elhangzott panaszokra felfigyelve — sajnos elég későn — kezdtem érdeklődni, mi iís történik valójában a diófákkal? Amit megtudtam, nagyon szomorú! Sőt, nemcsak diófasorsokra, hanem sokhelyütt az azokhoz fűződő emberi sorsokra nézve is tragikus! Borsod megyében a Csereháton, a Jósva völgyében, Szögligeten, a Tisza mentén és a Dunántúlon sok ezer köbméter diófát kivágtak a fűrészes, baltás emberek. A favágók részben megvették — igaz sokszor idős emberek szorult helyzetét kihasználva, mélyen áron alul —, de sokszor csak ellopták és eladták a felvásárlóknak a diió- farönköket. A felvásárlók adják tovább olasz vevőknek feldolgozatlanul, az értékes nyersanyagot, sokkal többért, mint amit ők a favágóknak, azok pedig a tulajdonosoknak fizettek, de még mindig áron alul. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, exportálni jó és nagyon fontos, de vajon szabad-e ezit tenni minden áron? Szabad-e tisztázatlan származású árut tömegesen forgalmazni? Szabad-e értékes fákat kitermelni anélkül, hogy gondoskodnánk pótlásukról? Szabad-e ellenőrzés nélkül tömegesen exportálni olyan nyersanyagot, aminek mi is szűkében vagyunk és amik, mi is fel tudnánk dolgozni? Csomós József esperes úr, a Csereháti Településszövetség elnöke, amikor kértem véleményét, sokáig hallgatott. Már-már azt hittem, le akar beszélni az interpellációmról. Majd azt mondta: sajnos a Csereháton már nincs diófa, de feltétlenül mondd el tanulságul és ha csak egyetlen diófa menthető meg, azért is el kell mondani. Interpellációmat a belügyminiszter úrhoz is címeztem, mert úgy hírlik, sok rendőrségi vonatkozása is van, vagy lesz az ügynek, de a külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszter úrnak is kellett volna címeznem, mert külkereskedelmi forgalomban kelnek el végül is a diófák. Tehát Tisztelt Miniszter Urak, kérdéseim a következők: 1. Van-e tudomásuk arról, hogy az utóbbi időben tömegesen irtják és exportálják a diófákat? 2. Önök szerint meg tehet-e akadályozni ennek a felbecsülhetetlen értékű nemzeti vagyonnak az elkótyavetyélését? 3. Terveznek-e Önök intézkedést a diófák megmentésére? Napjainkban egyre több ezó esik az 1867-es kiegyezést követő politikai berendezkedésről' és különösen az uralkodóház szerepéről és életéről. Érdeklődést váltott ki a „Sissi” című televíziós játék és jelentős mértékben hozzájárult a korszak megismeréséhez. Ugyanakkor többen is megkérdezték: mennyire valós e film alapja? Megfelel-e a valóságnak az egyes személyiségekről megrajzolt kép? Nyugodtan mondhatjuk, hogy elsősorban a film által jelzett légkör, mely az udvarban uralkodott, volt történelemhű. Közismertnek mondható Zsófia főhercegnő központi szerepe, mérhetetlen konzervativizmusa, magyarellenessége és ezt a film igen hűen megrajzolta. Közismert volt Erzsébet királyné szellemisége és szimpatikus magatartása. A film legnagyobb meglepetése Ferenc József alakja, mert éppen vele kapcsolatban élt bennünk sokféle és legtöbbször hibás képzet. Valósnak tarthatjuk a filmben megrajzolt császárképet, mert nem az abszolutizmus idején uralkodó politikai szituációt mutatta. A kiegyezéssel ez ugyanis gyökeresen megváltozott, és így a liberális monarchia uralkodó szellemisége jelent meg a filmben. Természetesen a konkrét - megformálásban több olyan elem fedezhető fel, aminek történetisége vitatható. A kiegyezés idején már élt a trónörökös (Rudolf), sőt apja — a király — már vadászatokra is magával vitte. Vagy: Ferenc József már a koronázás idején „viselte” híressé vált szakállát, ami természetesen akkor geszte- nyebaima keretbe fogta arcát. Egész magatartására jellemző volt anyja konzervativizmusával való szembefordulása; jól tükrözte a film, hogy ez nem is volt olyan könnyű. btc; Erzsébet királyné népszerűségét., az udvar szellemét jól mutatják a Vasárnapi Újság korabeli — 1875-ös Szakkönyvet a szomszéd gazdáknak! Egy kelleti közmondás s-zertünt nem az a segítség, ha a rászorulónak halat aduink, hanem az. ha megtanítjuk hatat fogni. így gondolkodik az a kárpátaljai Kazdiaiköni küldöttség is. mely a közelmúltban hazánkban jáirt Őa tagjai felkeresték a Magyar Gazdakörök Országos szövetségének központját is. ahol tárgyoiláso- lcal folytattak a szövetség titkárával. Varga Zoltánnal' és Vödrös Csaba ügyvezető elnökkel. Szó volt itt a bartellke- reskedelemiröill. a kárpátaljai gazdák gondjairól, hajairól. A küldöttség az oktatáshoz és a gazda képzéshez kór segítséget, hiszen máliuik naigyon hiányzik a jó szakkönyv és a szakmai, folyóirat is. Ma talán segíthetünk, hiszen a szövetkezetek átailafku- jásá'Vai talán fölös mennyiségű szakkönyvekböi kerülhetne a szomszéd gazdák kezébe. Talán nem illetlen) ilyet könni. de ahol iülyen akad. juttassák el1 az FM- be. ahol a Bónis Lajos vezette iroda' vállalkoznia e szatakony- vek, folyóiratok lcijuttaltálsárai — hivataliból' is, hiszen óik a ha- táronitúli magyar agráregyesü- lietek koordfiinálásáVall foglalkoznak. évfolyamának' — beszámolói. A lap akkor az ország legelterjedtebb olvasmánya volt. Érdemes végigtekinteni a lap közléseit az udvarról és főleg Erzsébet királynéról. A túlzások csak erősítik a tényt. 1875. június 20. — A császárné és 'királyné — a Figaró francia lap szerint — férjhez menetele alkalmával egy nagy és nemes fogadalmat tűzött maga elé, hogy meghódítson egy egész nemzetet: a magyarokat. Nem volt pedig köny- nyű dolog kibékíteni e lo- vagias, de büszke és háborgó nemzetet a Habsburgok jogarával, mely nemzet még élénken hordá kebelében a 48-iki óriási harc emlékeit. Szlovéniát csak mintegy száz kilométer választja el a délszláv háborús pokoltól, de az alpesi kis köztársaság ma már előkelő idegenként szemléli a véres küzdelmet. Az egy évvel ezelőtti nyolcnapos háborúra már szinte semmi sem emlékeztet, csak néha tűnik fel, hogy az út mentén tankakadályok vannak készenlétben, de igazából már senki sem gondol arra, hogy belátható időn belül szükség lehet rájuk. Ljubljanában csak a várost igazán ismerő utazóknak tűnik fel, hogy a háború azért hagyott maradandó nyomokat: újra kellett cserepezni a vár tetőzetét, s állványerdő takarja a vártornyot is. Az ódon falak már régóta tatarozásra szorultak, most a városból kivonuló „jugoszláv” hadsereg hagyott maradandó nyomokat a várépületeken is. A támadás eldöntötte a régóta húzódó vitát, hogy megéri-e a roskadozó épület a Andrássy Gyula gróf, ki ma a monarchia legelső államférfija, halálra volt ítélve és a magyarok szive haraggal teli. Egy asszony volt, ki megbékítette őket. A császárné és királyné éppen oly jól beszél magyarul, mint németül és később egyik tartózkodási helyéül Gödöllőt választá . .. Oly sok jót cselekedett, oly kedvesnek mutatta magát, oly figyelmet tanúsított a magyarok hazafias érzelme iránt, hogy az egész nemzet oly lelkesedéssel viseltetett iránta, mint nagy elődje, Mária Terézia iránt. A francia lap szerint Zsófia hercegnő szemrehányást tett egy alkalommal a fiatal uralkodónének, amiért borult időben esernyővel szokott sétálgatni, mint egy munkát, vagy pedig át kell engedni az enyészetnek a falakat. Most csak azért is tataroznak, meg kell mutatni, hogy a szlovének képesek eltüntetni a pusztítást. Szlovénia tavaly — mindenki őszinte megkönnyebbülésére, de teljesen váratlanul — Európa akkor ötödik legerősebb hadseregét kényszerítette visszavonulásra. A háború nagymestere Szlovéniában egy vékonydongájú, fiatalember volt: Jannez Jansa, aki a gerillaháború, a taktika és a diplomácia ösz- szes cselvetését bevetette a repülőgépekkel és tankokkal támadó „néphadsereg” ellen. Állítólag még Peterle kormányfőre is nagy hatást gyakorolt, kérdés, mire jut az új miniszterelnökkel, Drnovsekkel. A hadsereg egyébként évszázadok óta most először népszerű Szlovéniában. Lend- ván a fiatalok a lehető legnagyobb lelkesedéssel vonulpolgárnő. A királynét a szemrehányás elkomorítá, mígnem a király, értesülve az esetről, kijelenté, hogy az esernyőviselés összefér a királyné méltóságával is. 1875. augusztus 15. — A királyné az idén Normandia partján, Franciaország egyik legregényesebb vidékén tölti a nyarat, távol a világ zajától, közel a tengerhez, melynek első hullámfürdőjét annyira megkedvelte ... A királyné szeptember közepéig marad Sassetotle fürdőhelyen, s aztán csakhamar Gödöllőre jön, hol szeptember utolsó napjaiban együtt lesz az egész udvar: a király és a trónörökös a hadgyakorlatok megtekintésére jön el, amely Isaszeg határában lesz az ősszel... 1875. szeptember 19. — A királyné balesetére vonatkozóan újabban Írják, hogy lova a kastély parkjában botlott meg, sebes vágta közben ... ö Felsége a ló fején keresztül bukott földre és eszméletlenül maradt fekve. Szerencsére a sérülések nem voltak komoly természetűek. Balesete mindenfelé élénk részvétet keltett. Hír szerint a király maga fogja a királynét Sessetotle- ből hazakísérni... 1875. október 3. — A királyné Párisba érkezett szombaton délután ... Rövidesen elhagyta Páriát és jelenleg Münchenben van, hová Gizella főhercegnő látogatására ment. 1875. október 10. — A királyné Bécsbe érkezett, csaknem kilenc heti távoliét után. A király és Rudolf trónörökös minden kíséret nélkül a penzinyi in- dóháznál várták az érkezőt... A királyné Bécsben csak egy napig pihen, s október 7-én. Gödöllőre utazik ... tak be, virággal feldíszített szekéren hajtottak végig az utcákon, s nagyon boldogok, hogy Jansa katonái lehetnek. A háborús győzelem előtt Szlovéniában össznépi játék volt a bujócska a behivók elől. Van, aki a nagyon is nyilvánvaló szlovén nacionalizmust csak azért nem tartja veszélyesnek, mert nagyon kicsiny népről van szó. „Lennének csak kicsit többen, már rég a Távol-Keletet ostromolnák” — mondja az egyik beszélgetőtársam, aki persze alkalmasint nem szlovén. A nagyon toleránsnak tartott szlovének erős idegengyűlöletéről alkalmunk lehetett személyesen is meggyőződni. Ljubljanát elhagyva, hatalmas felirat tűnik fel — „Smrt bosan- cima!” — „Halál a bosnyá- kokra!” A „festőművész” nyilván úgy gondolta, hogy a bosnyák vendégmunkások miatt nincs munkahelye. B. Walkó György Efisébet királynét Andrássy miniszterelnök fogadta Pesten. (A királynét valóban inkább „polgárlánynak” nézhetnénk.) Lehoczky Alfréd Szlovén pillanatképek
